Archívum

Archívum - 2013. november 09.


Beszéd a KÉSZ Kongresszusán

Excellenciás Érsek Úr és Püspök Urak! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim határon innen és túlról, itthonról és otthonról!

Nagyon fontosak a találkozások. Különösen fontos és érdekes a találkozás azok között, akik arra vállalkoztak valamilyen formában, hogy szolgálják ezt az országot és ezt a nemzetet. Olyan emberek jöttek ma el ismét ide, az Országházba itthonról és otthonról, akik tisztában vannak saját végességükkel, de tudják azt is, hogy mire képes a hit. A hit, amely – mint mondogatjuk – hegyeket mozgat. Olyan emberek gyülekeztek ma itt össze, akik hisznek abban, hogy a huszadik századi rossz tapasztalatok ellenére az értelmiségi hivatásnak lehet komoly szerepe, értékes feladata, semmi mással nem pótolható küldetése a nemzet életében. És nem csak hisznek ebben, hanem minden nap keményen dolgoznak azért, hogy ez mások számára is valóság legyen.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mit adott Magyarországnak, mit adott Európának a kereszténység? Mielőtt elkezdenénk felsorolni a kultúra számtalan területétől, az egészségügyi ellátórendszer kigondolásán és megteremtésén át egészen a világi hatalom és a papi hatalom szétválasztásáig terjedő hatalmas skálán az egyes civilizációs vívmányokat, szögezzük le, hogy ez csak a dolgok egyik fele – bár kétségtelenül fontos fele. Ám, ami még ennél is többet nyom a latban az a keresztények küldetése.

Az a cél, ami szerint nem csak nemzetünk, hanem a kontinens nagy része is berendezte az életét, miszerint a keresztény ember az élet teljességét keresi. Egy teológus mondta egyszer, hogy a keresztény ember gondolkodása a „nem csak…, hanem …is” gondolkodása. Nem csak szabadságot, hanem felelősséget is, nem csak érvényesülést, hanem szolgálatot is keres, nem csak az egyén boldogulásáért, hanem a közösség előrehaladásáért is dolgozik. Ennek életre váltásában méltányos, de határozott, az Istent kereső, de két lábbal a földön álló praktikus ember, nem csak az igazságra törekszik, hanem a jóra is.

Ez az a szemlélet, ami századokon át alakítója volt az életünknek. Ez hozta létre azokat a hatalmas alkotásokat, amelyeket az előbb említettem, ez tartotta meg ebben a huzatos Kárpát-medencében egy évezreden át nemzetünket, s ez hozta létre mindazt, amit ma Európának nevezünk. S ami még ennél is fontosabb, ez kísérte a megmaradás és a boldogulás ösvényein elődeinket a bölcsőtől a sírig. És itt nem elsősorban a társadalmi elvárásokról, erkölcsi korlátokról szeretnék beszélni, hanem arról, ami egy népszerű ifjúsági könyv címében így szól: „Így élni jó”!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Nincs a nemzet életének olyan területe, ahol ne látnánk elkötelezetten dolgozó keresztényeket. Különösen megrendítő és felemelő érzés, amikor azt látjuk, hogy fiatalok szentelik az idejüket olyan tevékenységekre, amelyektől nem várhatnak anyagi hasznot, nem várhatnak karriert – ellenben tág terük nyílik a szolgálatra és a sok munkára. Arra, hogy önkéntesként reménytelen helyzetben lévők sorsával foglalkozzanak a szabadidejükben, vagy náluknál is fiatalabbakat tanítsanak a közösségi élet nagyszerűségére.

Hatalmas, úttörő szerep hárul napjainkban is a keresztényekre a hajléktalan ellátásban, az iskoláztatásban, a szociális feszültségek enyhítésben, a cigánypasztorizációban, az iszákos mentő misszióban, az árva és szegény sorsú gyerekek otthonhoz juttatásában, anyaotthonok működtetésében, a betegek ápolásában, a katasztrófa helyzetek idején történő segélyezésben.

Az elszakított területeken élők számára különösen fontos, hogy megjelenjen a keresztény értelmiség munkája a magyar közösségekben, és legfőképpen a helyi közösségekben – azokon a helyeken, ahol az életünk kérdései eldőlnek. Ahol odahaza az emberek nem hagyták a templomot és az iskolát, megmaradtak a közösségek és az emberek is magyarnak. Mert idegen hatalom alatt magyarnak megmaradni erkölcsi kérdés is.

Különösen fontos a keresztény értelmiség felelőssége és áldozatvállalása. Az, hogy miként tudja megjeleníteni természetes önbizalommal, mégis alázattal, a médiumok meglehetősen zajos és gyorsan változó ugyanakkor az alapvető értékeket folyamatosan erodáló világában, a közbeszéd meglehetősen csapongó és politikaorientált szóözönében azokat az örök emberi értékeket, amelyekkel minden jóakaratú ember egyetérthet, s amelyekkel szövetségre léphet.

Tisztelt Konferencia!

Magyarország kormánya és az őt támogató politikai közösség abból indul ki, hogy összetartozunk. Összetartozunk minden magyarral, határon innen és túl. A társadalom minden csoportjában élő emberekkel – tartozzanak, bármely vagyoni osztályhoz, szemléljék bárhogyan a világot, keressék bárhogyan a boldogulás útját. Tudjuk jól: csak közös erőfeszítésünkkel, közös munkánkkal újíthatjuk meg az országot. Ezért a kormány, a nemzeti együttműködés kormánya, mindenki számára megbízható partner, aki munkájával és életével hozzáteszi a maga részét a nemzet életéhez, közös erőfeszítéseinkhez.

Magyarország megújításának rendkívül nagyszabású munkáját végezzük. Meg kellett tisztítani, meg kellett mozdítani, át kellett szervezni a magyar államot. Vissza kellett adni az intézmények célját és értelmét – a közjó szolgálatában. Meg kellett teremtenünk a lehetőségét annak, hogy ezekben az intézményekben újra bízni lehessen – mert újra szolgálnak, és nem azt várják, hogy őket szolgálják az emberek. Lassan, nagyon lassan, de biztosan magunk mögött hagyjuk a gazdasági válságot, s ezzel egy időben megtapasztalhatjuk azt is, hogy megerősödik az ország. Egyre több pénz jut a kultúrára és a közösségi élet megerősítésére is. Nem értünk célba, de jó úton vagyunk – és jól haladunk.

Két esztendővel ezelőtt, még a munka elején járva, azt kértem Önöktől, hogy legyenek társaink ebben a hatalmas vállalkozásban – mindenki a maga helyén, a maga élethelyzetében, a maga küldetésében. Most szeretném megköszönni mindazt a támogatást, szakmai és erkölcsi segítséget és főképpen azt az elkötelezett munkát – nem utolsó sorban pedig a sok imádságot és biztatást – amit Önöktől kaptunk.

Kérem Önöket, segítsék továbbra is a munkánkat. Szeretném leszögezni, nem csak a választásokra gondolok, nem csak a szavazataikat szeretném kérni, nem csak a kampányban való részvételre buzdítom Önöket. Mert számítunk a keresztény elkötelezettségű emberek közéleti aktivitására, és bízunk abban, hogy ez elsősorban a munkánk folytatásának esélyeit növeli majd, mégis ennél fontosabb, hogy folytassák azt a küldetést, amire az emberek a nemzet szolgálatában egyszer fölesküdtek.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

„A világnak Krisztus kell” – üzente II. János Pál pápa a hívő fiataloknak. Meggyőződésem, a világ, Európa és a magyar nemzet azt kéri Önöktől, hogy éljék meg azt, amiben hisznek, és álljanak ki amellett, amiben hisznek.

Azt kívánom mindannyiunknak, a nemzet minden hívő és nem hívő tagjának, hogy a keresztény értelmiség járjon sikerrel küldetése teljesítésében. Kívánom Önöknek, hogy ez a mostani találkozás jól szolgálja ezt a célt.

Sajtószolgálat

2013. november 09.