Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Honfitársaim! Hölgyeim és Uraim!

A felvidéki magyarok szülőföldjükről való elűzésének 70. évfordulóján emlékezünk és emlékeztetünk: egy XX. századi magyar fájdalomra emlékezünk, és egy XXI. századi európai veszélyre emlékeztetünk.

Emlékezünk, mert a szülőföldtől való megfosztás olyan bűn az ember ellen, amelynél csak az élettől való megfosztás bűne a súlyosabb.
Emlékeztetünk, mert ameddig az európai jogrend része lehet a kollektív bűnösség elve, addig a XXI. században is bárkivel, bármikor megtörténhet az, ami a százezernyi felvidéki magyar elüldözöttel megtörtént.

Ameddig az európai jogrend része a kollektív bűnösség elve, addig Európában senki nem érezheti biztonságban a szülőföldjét.
A felvidéki magyaroknak az volt a kollektív bűne, hogy magyarok voltak. Az 1945. július 20-án keltezett benesi dekrétum így határozta meg csapásainak célpontjait: „…a németek, a magyarok és az állam más ellenségei”.

A felvidéki magyarokat a puszta létük miatt nyilvánította ellenséggé a korabeli csehszlovák állam, amely a fasizmus egyik legyőzőjének tekintette magát, ám az ártatlan magyarokkal szemben az etnikai alapú kollektív bűnösség fasiszta elvét alkalmazta.
Két esztendővel később, 1947. április 12-én erre hivatkozva kezdték meg a felvidéki magyarok szülőföldjükről való elüldözését, nagyobb részüket kitelepítették Magyarországra, kisebb részüket munkaszolgálatra deportálták Csehországba. A földönfutóvá tett felvidéki magyarok akkor mindenüket elveszítették: szülőföldjük, állampolgárságuk, vagyonuk mellett elveszítették a reményüket is, hogy a második világháború után egy jobb és emberségesebb világ következik.

Ezt a magyar veszteséget a kollektív bűnösség elvének második világháború utáni jogi és politikai alkalmazása eredményezte.
Ez a fasiszta jogi elv érvényes és hatályos maradt a kommunista csehszlovák államban, majd a demokratikusnak mondott rendszerváltozást követően ugyan hatálytalanná vált, de jogilag érvényesen fennmaradt a szlovák államban is. Csehország és Szlovákia Európai Uniós csatlakozásával a kollektív bűnösség elve az érvényes európai jogrend részévé vált.

Az Európában jogilag túlélő kollektív bűnösség elve napjainkban is bármikor gyakorlattá válhat, és bárkire ismét igaztalanul lesújthat: a bevándorlók és a szociálisan hátrányos európai rétegek bármikor az integrációképtelenség kollektív bűnével és büntetéseivel sújthatók, az őshonos európaiak illetve az értéktermelő középosztálybeli rétegek pedig bármikor az intolerancia és a kirekesztés kollektív bűnével vádolhatók.

Ha a kollektív bűnösség elve egyszer újra kiszabadulna a palackból Európa társadalmi, gazdasági és morális értelemben összeomlana.
Tisztelettel emlékeztetjük minden európai polgártársunkat arra, hogy ameddig a kollektív bűnösség elve az érvényes európai jogrend része, addig ez az összeomlás bármikor bekövetkezhet, s addig minden más emberellenesnek mondott eszme és politika elleni küzdelem hiteltelen marad.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A XX. században a hazától való megfosztásnak két módja volt. Az egyik, hogy az embereket elűzték szülőföldjükről.
A másik, hogy az embereket idegenekként kezelték szülőföldjükön, azaz az emberektől elidegenítették a szülőföldjüket.
Megtiltották vagy korlátozták szabad anyanyelvhasználatukat, megtagadták tőlük az egyenlő méltósággal élhető életet, temetőikben a fejfáikat átírták.
Mi magyarok, mindkét módszert megtapasztalhattuk, a második módszernek a Kárpát-medencében napjainkban is sok magyar az elszenvedője.
Akár arra kényszerítették az embereket, hogy átlépjék az államhatárokat, akár arra, hogy elviseljék, ha az elidegenítő államhatárok átlépnek rajtuk, a kárvallottakat mindig ugyanattól a joguktól fosztották meg: a szülőföldjükhöz való természetes jussuktól.
A szakértők az emberi jogokat generációkba sorolják. Úgy tartják, hogy a jogok első generációja a szabadságot védi, a második az egyenlőséget, a harmadik pedig a testvériséget, a szolidaritást szolgálja.

Az emberi jogok egyetemes rendszeréből azonban még mindig fájóan hiányzik a szülőföldhöz – s ami ezzel elválaszthatatlanul összekapcsolódik: a nemzeti, kulturális önazonossághoz való jog.

A szülőföldjüktől megfosztott múltbeli áldozatok emlékére és a jövőbeli áldozatok védelmében hasznos lenne egyetemes jogerőt szerezni annak az erkölcsi parancsnak, mely szerint akarata ellenére senkit nem lehet eltávolítani szülőföldjéről, senkit nem lehet megakadályozni abban, hogy szülőföldjére visszatérjen, illetve senkitől ne lehessen megtagadni azt a jogot, hogy közösségi keretek között őrizhesse nemzeti önazonosságát.

A nagyvilág minden szegletében – Kelet-Ukrajnától a Közel-Keletig – a szülőföldhöz és a nemzeti identitáshoz való jog érvényesítése egy igazságosabb, emberségesebb és – mindezért – élhetőbb világot eredményezne mindenki számára.

Tisztelt Emlékező Közösség!

A kollektív bűnösséggel vádolt felvidéki magyarok szülőföldjükről való elűzése a keresztény erkölcs és az európai józanész szerint egyaránt bűn volt.

Erőssé soha nem a bűn tagadása, hanem a bűn megvallása tesz.

Ez a felismerés vezérelte a demokratikus szlovák államot, amikor 1990 után a szlovák parlament megkövette a korábban szintén kollektív bűnösséggel sújtott szlovákiai zsidó és német közösségeket.

A felvidéki magyarság hasonlóképpen várja napjainkban is, hogy a szlovák állam adjon számára erkölcsi elégtételt a százezernyi felvidéki magyar 1945-ben történt kollektív büntetéssel való sújtása, 1947-ben történt szülőföldről való száműzetése miatt.
Szlovákiát és Magyarországot minden történelmi-politikai vitát felülíró szellemi gyökerek kötik össze: a keresztény erkölcs.
A szlovák és magyar emberek más nyelven, de ugyanazért fohászkodnak imájukban: „bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”.

Ez lehet az erkölcsi alap, amely történelmi ügyekben is kölcsönösen lelki békét adhat szlovákoknak, magyaroknak egyaránt.
A két ország és a két nép előtt olyan közös gazdasági, társadalmi, ökológiai és geopolitikai kihívások tornyosulnak, amelyeknek csak együttműködve tudunk megfelelni.

Fontosak az épülő új határátkelők, az új gázvezeték, az út, a komp, a híd, de kölcsönös lelki megbékélés nélkül tovább él, tovább lappang a bizalmatlanság, amely mindenkit és minden jószándékú együttműködést is gyengít, és hátráltat, és végső soron kudarccal fenyeget.

Magyar nézőpontból a bizalmat erősítené a kollektív bűnösséggel sújtott és szülőföldjükről elűzött egykori felvidéki magyaroknak a jelenlegi szlovák állam részéről megnyilvánuló erkölcsi megkövetése, a kollektív bűnösség elvét érvényben tartó rendelkezések törlése a szlovák jogrendből, valamint a viszonosság alapján való eljárás a jelenkori állampolgársági ügyekben. Erősítené a bizalmat és méltatlan vitát oldana fel Magyarország és Szlovákia között, ha a napjainkban Szlovákiában élő magyarok ugyanolyan akadálymentesen rendelkezhetnének magyar állampolgárságukkal, mint amilyen akadálymentesen a Magyarországon élő szlovákok rendelkeznek szlovák állampolgárságukkal.

Magyarország az új Alaptörvényében a velünk együtt élő nemzeti közösségeket, így a magyarországi szlovák közösséget is államalkotó tényezőként ismerte el, s biztosítja számunkra a kulturális autonómia intézményrendeszerét.
A magyar állam elítéli a kollektív bűnösség elvét, megkövette zsidó honfitársainkat az ellenük korábban elkövetett magyar bűnökért, és Magyarország az egyetlen európai ország, amely országgyűlési határozattal ítélte el a németek elüldözését szülőföldjükről. Magyarország elsőként ismerte el a kommunizmus után újjászülető demokratikus Szlovákia államiságát, szuverenitását és területi sérthetetlenségét.

Mindezek alapján Magyarország jó lelkiismerettel szorgalmazza a Szlovákiával való bizalom megerősítését, a mai és jövőbeli magyar és szlovák nemzedékek hasznára és érdekében.
Tisztelt Honfitársaim!
A legfontosabb elégtétel, amit a szülőföldjükről elüldözött felvidéki magyaroknak napjainkban nyújthatunk, az nem más, mint a pontos emlékezet.

2012. április 12-én, Komárom polgármesterének, Molnár Attila országgyűlési képviselőtársam javaslatára az Országgyűlés ezért nyilvánította emléknappá a felvidéki magyarok kitelepítésének kezdőnapját.

Köszönöm Komárom városának, köszönöm a társadalmi szervezeteknek, különösképpen a Rákóczi Szövetségnek és a Kecskés László Társaságnak, minden jószándékú polgártársunknak, hogy méltó módon éltetik a magyar emlékezetet, a történelmi határokon és bajokon mindig átívelni képes magyar összetartozást.

Kegyelettel tartozunk a múltnak, és reményt kell adnunk a jövőnek!

Isten adjon nekünk ehhez erőt és bölcsességet!