Március 15-i megemlékezés nemzeti ünnepünk alkalmából
Bern
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, tisztelt Svájci Barátaink!
„Mindent a népért, mindent a néppel együtt, semmit a népről a nép feje felett. Ez a demokrácia.„ – az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc vezetőjének, Kossuth Lajosnak ezen szavait napjaink Európájában talán Svájcban, a közvetlen demokrácia hazájában értik a legjobban, ezért külön öröm és megtiszteltetés, hogy ma Önökkel együtt emlékezhetünk a magyarság 1848. március 15-én kitört forradalmára és szabadságharcára .
Kossuth 1852-ben, az Egyesült Államokbeli Ohio állam törvényhozásában – ahol a hallgatóság soraiban ott ült Abraham Lincoln is, az Egyesült Államok későbbi elnöke – az idézett szavakkal határozta meg a demokrácia örök és elévülhetetlen, a XIX. századtól a XXI. századig átívelő tartalmát.
A magyarság számára a szabadság évszázadok óta az állami szuverenitásra, a nemzeti önrendelkezésre és a társadalmi igazságosságra való törekvést jelenti. A középkori magyar állam a keresztény Európa védelmében – és a korabeli európai hatalmak által cserbenhagyva – 1526-ban a mohácsi csatatéren megroppant az oszmán túlerő súlya alatt, majd ennek hatására később elveszítette területi egységét és önrendelkezését is.
Ezt követően minden magyar nemzedék történelmi feladata a szuverén magyar állam helyreállítása és a magyarság nemzeti és szellemi önrendelkezésének biztosítása volt. Ez vezérelte a XVII. században az 1604-1606 közötti szabadságharcunkat, amelyet a reformáció genfi emlékművében is megörökített Bocskai István vezetett; ez vezérelte a XVIII. században, 1703-1711 között a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharcot, és ez a küldetés teljesedett be 1848-49-ben, amikor Kossuth Lajosék nemcsak a nemzeti államunk szuverenitását állították vissza, hanem megalapozták a társadalmi igazságosság és a jogegyenlőség eszméjén alapuló polgári társadalom kialakulását is.
A XIX. században a magyar szabadságot eltiporta az európai reálpolitika, Nyugat és Kelet nagyhatalmai, azaz a Habsburg monarchia és a cári Oroszország együttműködése. A 150 ezer fős magyar honvédség sikerre vitte a forradalom ügyét a 165 ezer fős Habsburg katonasággal szemben, ám a küzdelembe beavatkozó cári Oroszország 193 ezer fős katonai erejével szemben kénytelen volt letenni a fegyvert.
A forradalom leverése után megalázás és önkény várt Magyarországra, bitó, börtön, kényszersorozás vagy száműzetés a hazafiakra. Azokban az időkben a magyar emigráció több kiemelkedő tagja Svájcban talált menedéket: például Zichy Antónia, az első felelős magyar miniszterelnök, a mártírhalált halt Batthyány Lajos gróf özvegye, valamint Klapka György tábornok, a komáromi vár hős védője egyaránt Genfben telepedett le.
A XIX. században elfojtott magyar szabadságvágy a XX. században, 1956-ban ismét kitört, de a magyarok antikommunista forradalmát a szovjet túlerő vérbe fojtotta. Svájc ekkor is szolidárisnak bizonyult: 1956 után mintegy 14000 magyar politikai menekült lelt otthonra Svájcban, akik példás beilleszkedésük révén új hazájuk megbecsült polgáraivá váltak. Magyarország nevében ezúton is köszönjük Svájcnak a történelmi szolidaritását.
A már svájci állampolgársággal rendelkező 1956-os menekülteken és leszármazottaikon túlmenően a legfrissebb statisztikák szerint napjainkban mintegy 25.000 magyar állampolgár él és dolgozik tartósan Svájcban, így az Államszövetségben élő magyarság létszáma napjainkban 45-50 ezer főre becsülhető, akik egyidejűleg lojális és értékteremtő polgárai Svájcnak és hűséges tagjai a magyar nemzetnek. Az országaink közötti barátság, szoros viszony az élet minden területére jellemző, legyen szó a kereskedelmi és befektetési kapcsolatokról, a tudományos és külpolitikai együttműködésről a nemzetközi szervezetekben.
A magyar Országgyűlésben január végén alakult meg a két ország baráti kapcsolatainak elmélyítésére hivatott baráti tagozat. Értesüléseim szerint a svájci szövetségi gyűlés parlamenti kapcsolatok fejlesztése iránt elkötelezett képviselői épp a napokban fogják újraalapítani a Svájc-Magyarország Baráti Tagozatot.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az egyéni és közösségi szabadság iránti vágy, a függetlenség és demokrácia iránti elkötelezettség nem csupán magyar nemzedékek sorát fűzi egybe, de összeköti Magyarországot, a magyarokat Európa mindazon országával és népével, amelyek az egymás iránti megértésre, a nemzetek hagyományainak, nyelvének és kultúrájának tiszteletére, közösségeink – mindenek előtt a családok – megerősítésére és az államok szuverenitásának elfogadására kívánják építeni a közös európai jövőt.
Ez volt az álma a magyarság legjobbjainak 171 esztendővel ezelőtt, ezt akartuk 1988, a rendszerváltozás kezdete után elérni, s demokratikus felhatalmazással nyert cselekvési lehetőségeinket 2010 óta ennek érdekében kívánjuk kihasználni.
Ehhez keresünk társakat otthon és külhonban egyaránt, de – ahogy a régiek mondták – „nem engedünk a ’48-ból”.
Nemzeti ünnepünk jegyében, a magyar Országgyűlés nevében, az 1848-as magyar forradalmárok jelszavával kívánom minden honfitársunknak és svájci barátainknak, hogy „Legyen béke, szabadság és egyetértés!”
„Mindent a népért, mindent a néppel együtt, semmit a népről a nép feje felett. Ez a demokrácia.„ – az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc vezetőjének, Kossuth Lajosnak ezen szavait napjaink Európájában talán Svájcban, a közvetlen demokrácia hazájában értik a legjobban, ezért külön öröm és megtiszteltetés, hogy ma Önökkel együtt emlékezhetünk a magyarság 1848. március 15-én kitört forradalmára és szabadságharcára .
Kossuth 1852-ben, az Egyesült Államokbeli Ohio állam törvényhozásában – ahol a hallgatóság soraiban ott ült Abraham Lincoln is, az Egyesült Államok későbbi elnöke – az idézett szavakkal határozta meg a demokrácia örök és elévülhetetlen, a XIX. századtól a XXI. századig átívelő tartalmát.
A magyarság számára a szabadság évszázadok óta az állami szuverenitásra, a nemzeti önrendelkezésre és a társadalmi igazságosságra való törekvést jelenti. A középkori magyar állam a keresztény Európa védelmében – és a korabeli európai hatalmak által cserbenhagyva – 1526-ban a mohácsi csatatéren megroppant az oszmán túlerő súlya alatt, majd ennek hatására később elveszítette területi egységét és önrendelkezését is.
Ezt követően minden magyar nemzedék történelmi feladata a szuverén magyar állam helyreállítása és a magyarság nemzeti és szellemi önrendelkezésének biztosítása volt. Ez vezérelte a XVII. században az 1604-1606 közötti szabadságharcunkat, amelyet a reformáció genfi emlékművében is megörökített Bocskai István vezetett; ez vezérelte a XVIII. században, 1703-1711 között a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharcot, és ez a küldetés teljesedett be 1848-49-ben, amikor Kossuth Lajosék nemcsak a nemzeti államunk szuverenitását állították vissza, hanem megalapozták a társadalmi igazságosság és a jogegyenlőség eszméjén alapuló polgári társadalom kialakulását is.
A XIX. században a magyar szabadságot eltiporta az európai reálpolitika, Nyugat és Kelet nagyhatalmai, azaz a Habsburg monarchia és a cári Oroszország együttműködése. A 150 ezer fős magyar honvédség sikerre vitte a forradalom ügyét a 165 ezer fős Habsburg katonasággal szemben, ám a küzdelembe beavatkozó cári Oroszország 193 ezer fős katonai erejével szemben kénytelen volt letenni a fegyvert.
A forradalom leverése után megalázás és önkény várt Magyarországra, bitó, börtön, kényszersorozás vagy száműzetés a hazafiakra. Azokban az időkben a magyar emigráció több kiemelkedő tagja Svájcban talált menedéket: például Zichy Antónia, az első felelős magyar miniszterelnök, a mártírhalált halt Batthyány Lajos gróf özvegye, valamint Klapka György tábornok, a komáromi vár hős védője egyaránt Genfben telepedett le.
A XIX. században elfojtott magyar szabadságvágy a XX. században, 1956-ban ismét kitört, de a magyarok antikommunista forradalmát a szovjet túlerő vérbe fojtotta. Svájc ekkor is szolidárisnak bizonyult: 1956 után mintegy 14000 magyar politikai menekült lelt otthonra Svájcban, akik példás beilleszkedésük révén új hazájuk megbecsült polgáraivá váltak. Magyarország nevében ezúton is köszönjük Svájcnak a történelmi szolidaritását.
A már svájci állampolgársággal rendelkező 1956-os menekülteken és leszármazottaikon túlmenően a legfrissebb statisztikák szerint napjainkban mintegy 25.000 magyar állampolgár él és dolgozik tartósan Svájcban, így az Államszövetségben élő magyarság létszáma napjainkban 45-50 ezer főre becsülhető, akik egyidejűleg lojális és értékteremtő polgárai Svájcnak és hűséges tagjai a magyar nemzetnek. Az országaink közötti barátság, szoros viszony az élet minden területére jellemző, legyen szó a kereskedelmi és befektetési kapcsolatokról, a tudományos és külpolitikai együttműködésről a nemzetközi szervezetekben.
A magyar Országgyűlésben január végén alakult meg a két ország baráti kapcsolatainak elmélyítésére hivatott baráti tagozat. Értesüléseim szerint a svájci szövetségi gyűlés parlamenti kapcsolatok fejlesztése iránt elkötelezett képviselői épp a napokban fogják újraalapítani a Svájc-Magyarország Baráti Tagozatot.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az egyéni és közösségi szabadság iránti vágy, a függetlenség és demokrácia iránti elkötelezettség nem csupán magyar nemzedékek sorát fűzi egybe, de összeköti Magyarországot, a magyarokat Európa mindazon országával és népével, amelyek az egymás iránti megértésre, a nemzetek hagyományainak, nyelvének és kultúrájának tiszteletére, közösségeink – mindenek előtt a családok – megerősítésére és az államok szuverenitásának elfogadására kívánják építeni a közös európai jövőt.
Ez volt az álma a magyarság legjobbjainak 171 esztendővel ezelőtt, ezt akartuk 1988, a rendszerváltozás kezdete után elérni, s demokratikus felhatalmazással nyert cselekvési lehetőségeinket 2010 óta ennek érdekében kívánjuk kihasználni.
Ehhez keresünk társakat otthon és külhonban egyaránt, de – ahogy a régiek mondták – „nem engedünk a ’48-ból”.
Nemzeti ünnepünk jegyében, a magyar Országgyűlés nevében, az 1848-as magyar forradalmárok jelszavával kívánom minden honfitársunknak és svájci barátainknak, hogy „Legyen béke, szabadság és egyetértés!”
Sajtóiroda
2019. március 18.