Archívum

Archívum - 2020. szeptember 04.


SZORAKÉSZ XXX. Országos Találkozó

Siófok

Tisztelt Boross Péter Miniszterelnök Úr! Tisztelt Elnök Asszony, kedves Erzsébet! Tisztelt emlékező és ünneplő közösség!

Amennyiben harminc esztendővel ezelőtt maradéktalanul az a világ születik, amelyben sokan reménykedtünk, akkor mai teendőnk mindössze egy kerek évfordulóra eső ünnepélyes emlékezés és a tisztelgő főhajtás volna a Szovjetunióba elhurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások áldozata előtt, valamint egy köszönetnyilvánítás annak a szervezetnek, amely harminc éve őrzi a kommunizmus áldozatainak emlékét.

Ma azonban több a teendőnk az emlékezésnél és az emlékeztetésnél.
Harminc esztendővel ezelőtt abban reménykedtünk, hogy egy olyan új világ születik, amelyben a kommunizmus végleg a hátunk mögé kerül, a történelem egyik legvéresebb fejezete – legalább Európában – végleg lezárul.

Napjainkban azonban azt tapasztaljuk, hogy Európától az Egyesült Államokig a szellemi és fizikai erőszakban megnyilvánuló egyeduralmi törekvések ismét itt vannak előttünk, néhol már az ajtókon dörömbölnek, néhol még csak a küszöböt kaparják, de mindenhol ismét jól érzékelhetően terjeng a kommunizmus miazmája.

Minket, magyarokat, a történelem megtanított arra, hogy ezt a bűzös leheletet korábban megérezzük, mint sokan mások. A XX. század elején a bolsevizmus által foglyul ejtett Oroszország után Magyarország volt az első európai ország, amelyet 1919-ben a külföldről irányított terroristák túszul ejtettek, és ahol Tanácsköztársaság fedőnéven lezajlott a bolsevik diktatúra 133 napig tartó első társadalmi kísérlete. Az elődeink már akkor megtanulták, hogy a kommunista uralom lényege a dühödt keresztényellenesség, a buzgó internacionalizmussal párosuló heves nemzetgyűlölet, a tudatos közösségrombolással egyidejű mesterséges tömegképzés, és a hazug emberbarát jelszavak mögött az emberek kíméletlen gazdasági kifosztása.

A magyarok már 1919-ben a saját bőrükön megtapasztalhatták azt, amit IX. Piusz pápa a Divini Redemptoris című enciklikájában a liberális materializmus által eszmeileg előkészített ateista kommunizmus kapcsán 1937-ben úgy fogalmazott meg, hogy „ha az emberek szívéből az isteneszmét tudatosan kilopják, akkor azoknak a szenvedélyei féktelenül kirobbannak a legsötétebb barbárságokban”.

Joggal merül fel a kérdés, hogy a magyar történelemben kik és mikor kezdték el tudatosan kilopni az isteneszmét az emberek szívéből, kik és mikor nyitották ki a bolsevik szellem palackját. Nehéz kérdés, mert – ahogy Thomas Mann írta – valóban mélységes mély a múltnak a kútja.
Bethlen István későbbi miniszterelnök kezdeményezésére és Gratz Gusztáv vezetésével 1920 tavaszán, egy tekintélyes társadalomtudományi szakemberekből álló csapat tudományos igényességgel, tárgyszerűséggel és szakszerűséggel feldolgozta az első magyarországi bolsevik államalkotói kísérletet. Mint a jelenség közvetlen kortársai, tanulmányuk előszavában azt írták, hogy „a magyar bolsevizmus egy hosszú háború okozta pusztulás végső eredménye, a likvidálás egy neme. A likvidálásnak ez a formája nem volt úgynevezett történelmi szükségszerűség, hanem a Károlyi-uralom belpolitikai irányának a következménye”.

Azonban a gyökerek talán még mélyebbre nyúlnak vissza. A magyar jakobinusok mozgalmának történetéből tudjuk például, hogy 1794-ben Martinovics Ignácot külföldi titkos társaságok azzal bízták meg, hogy alakítson Magyarországon két titkos társaságot: a Reformátorok Társaságát valamint a Szabadság és Egyenlőség Társaságot.

A két titkos társaság célja a politikai hatalom erőszakos megszerzése volt, két szakaszban. Az első társaság egy nemesi köztársaság megteremtését volt hivatott előkészíteni, amellyel – terveik szerint – a tulajdonviszonyok módosítása nélkül, a jóhiszeműek gyanakvásának elaltatásával, humánusnak hangzó jelszavak hangoztatásával és a szavazati jog kiterjesztésével valójában megtörik az addigi politikai uralom alapját, majd ezt követően azonnal színre lép a második titkos társaság, amely a népfelség elvére hivatkozva és a kiváltságok megszüntetése ürügyén a nemesség és az egyház vagyonát elkobozza, a fennálló rendet megdönti, és fegyveres erőszakkal magához ragadja a politikai vezetést.

Az 1794-es titkos társaságok tervei akkor elbuktak, de 125 esztendő után a Károlyi és Kun Béla vezette – úgynevezett – forradalmak által az eredeti forgatókönyv szerinti ütemezéshez és tartalomhoz mégis kísértetiesen hasonló módon megvalósultak. Az egyik 1794-es titkos társasági tag – egy bizonyos Laczkovics – jóslata 1919-ben teljesedett be: „Amit vetettem, az ki fog kelni, elvesznek a kopók, de megmaradnak a vadászok. Megmaradnak a vadászok! De ezek nem a magyar jakobinusok, hanem mi vagyunk: a nemzetközi, forradalmi, a vörös jakobinusok!”
A szellemi erőszak és a politikai diktatúra XXI. századi vadászai ma is közöttünk járnak, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Titkos társaságokba tömörülve ma is a gyermekeink és unokáink jövőjére vadásznak.

Nem mi vagyunk tehát az első magyar nemzedék, amelyiknek a szellemi és fizikai erőszakban fogant totális hatalomszerzési törekvésekkel kell ismét szembenézniük, de mi lehetünk az első nemzedék, amely tudatosan és eredményesen szállhat szembe ezekkel!
Mi lehetünk az első magyar nemzedék, amely az utánunk jövőket megmentheti azon változó nevű, de változatlan tartalmú, istentelen és embertelen uralom visszatérésétől, amelyet mi a XX. században kommunizmus név alatt ismertünk meg.

Tisztelt emlékező közösség!

Menczer Gusztáv a Szovjetunióban Volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezetének – a SZORAKÉSZ-nek – három évtizeddel ezelőtti megalapítója kristálytisztán fogalmazott: „A bolsevizmus nem más, mint a diktatúra irányítása egy kézben.” Mondta ezt egy olyan ember, aki kilenc esztendőnyi szibériai meghurcoltatása idején pontosan megtapasztalta a kommunista ideológia és a létező valóság közötti különbséget.

A XX. században a kommunizmus oly módon tört egyeduralomra, hogy elsősorban a különböző társadalmi osztályokat próbálta egymással szembefordítani annak érdekében, hogy így mindenkit alávethessen és uralhasson.

Akik a XXI. században törnek egyeduralomra, az embert magát akarják önmagából kiforgatni. Minden természetes különbözőséget természetellenes módon szembe akarnak fordítani egymással: a férfiakat a nőkkel, a fiatalokat az idősekkel, a fehéreket a színesbőrűekkel, a keresztényeket a nem keresztényekkel. A szellemi erőszak eddig soha nem látott hatékonyságú eszközeivel szét akarják zilálni az emberi öntudatot, értéktudatot és igazságtudatot, mert mindezek hiányában az ember védekezésre képtelenné válik. Szét akarnak zilálni minden természetes emberi közösséget – a családi, a nemzeti és a keresztény vallási közösségeket – valamint minden olyan intézményt – a nemzeti államokat, a keresztény egyházakat és az egy férfi és egy nő szeretetközösségén alapuló családokat –, amelyek lelki, szellemi és fizikai védelmet nyújthatnak az egyénnek.

A kommunizmusban megtanultuk, hogy a szellemi erőszakot mindig fizikai erőszak követi. Nem véletlen, hogy napjainkban a nyugati világban a szemünk előtt bontakozik ki mindez. „A fehér hallgatás erőszak.” – szól ma az Egyesült Államokban az új jelszó, amely az egyetlen megengedett állásponttal való aktív azonosulás általános követelményének jegyében legitimálja a békés emberekkel szemben elkövetett erőszakot. Aki tehát nincs hangosan velük, az ellenük van; az ma is „a nép ellensége”. A célpont bármikor változhat, ily módon bárkivel – egyénnel vagy közösséggel – szemben alkalmazható a fizikai erőszak.

A kommunisták a XX. században a humanizmus jelszavát hangoztatva igázták le embertársaikat, a XXI. századi egyeduralomra törők pedig az úgynevezett transzhumanizmus nevében teszik mindezt. Azt állítják, hogy az emberi identitás már önmagában akadálya a felgyorsult fejlődésnek, ezért mindenkinek le kell mondania az önazonossága iránti igényéről és – persze – a múltat újra meg kell próbálni végképp eltörölni.

Új ideológia ez régi célokkal, amelyek nem mások, mint az országok, társadalmak és egyének pénzügyi-gazdasági kifosztása, végzetes eladósítása és tartós alávetése. Csupán annyi a különbség, hogy az ígért földi mennyországot ma nem kommunizmusnak, hanem „nyílt társadalomnak” nevezik.

Menczer Gusztáv – emléke legyen áldott – azt is hátrahagyta nekünk, hogy mi a titka a Gulág túlélésének: a hit. Az emberként élhető jövőnek a XXI. században is ez a titka, tisztelt Hölgyeim és Uraim! A hit Istenben és abban, hogy azért adott hazát és családot nekünk, hogy megőrizzük. Ez az, amire minden egyéni és közösségi önvédelmet alapozni kell és lehet.

2010 után ezért alkottunk olyan alaptörvényt hazánknak, amely a nemzeti imánk első soraival kezdődik; ezért építünk olyan államot, amely szolgálja, és nem kiszolgáltatja a nemzetet; ezért építjük politikánkat a családvédelemre; ezért erősítettük az elmúlt tíz esztendőben a magyarok nemzeti összetartozását, öntudatát és önbizalmát.

A demokráciában a politikai önvédelem legfontosabb eszköze: a szavazati jog. A magyar választópolgárok többségi szavazatukkal 2010-ben, 2014-ben és 2018-ban is megvédték önmagukat, megvédték Magyarországot.

Ha ezt az önvédelmi képességünket fenntartjuk és megerősítjük, a kommunizmus – változó nevekkel és jelszavakkal, de változatlan célokkal és tartalommal – vagy egyéb diktatúra önkénye többé nem tudja újra leigázni a magyarságot. Ez a legnagyobb elégtétel, amelyet a kommunizmus XX. századi áldozatainak nyújthatunk, egyben a legnagyobb hozzájárulás, amelyet a XXI. századi fiataljaink biztonságának megteremtéséhez tehetünk.

Köszönjük Önöknek, köszönjük a harminc esztendeje alapított SZORAKÉSZ-nek, hogy éltetik a nemzet emlékezetét, hogy cselekvő példát nyújtanak mindannyiunk számára hitből, hazaszeretetből és emberi méltóságból.
Adjon még ehhez a Jóisten a következő évtizedekben is sok erőt!
„Ha Isten velünk, ki ellenünk?”

Sajtóiroda

2020. szeptember 04.