Archívum

Archívum - 2021. október 08.


Beszéd a Csángó Kollégium avatásán

Csíkszereda

Kedves Fiatalok! Tisztelt Honfitársaim!

Örömteli a mai találkozásunk – számomra három ok miatt is.

Az egyik ok, hogy a világjárvány hullámai által kikényszerített úgynevezett társadalmi távolságtartás körülményei közepette is jó ma itt Csíkszeredában testvéri együttlétben lenni magyarként, székelyként és csángóként; együtt lenni egészségben, szeretetben és reménységben.

A másik ok, hogy a ma avatandó kollégium felidézi az ifjúságom: a nyolcvanas évek derekán – még kimondani is sok, közel negyven esztendővel ezelőtt – magam is lakója, majd később nevelőtanára voltam Budapesten egy egyetemi szakkollégiumnak, így pontosan tudom, milyen közösségteremtő ereje lehet egy kollégiumnak, és milyen életre szóló barátságokat tud adni.

A harmadik – és egyben a legfontosabb – ok, amiért örömteli a mai együttlétünk, hogy ma nem egy akármilyen kollégiumot – vagy ahogyan Erdélyben ezt nevezik, bentlakást – avatunk, hanem egy csángó kollégiumot Székelyföld szívében.

Kedves Barátaim!

Ha egy közösséget hosszú távon módszeresen és tudatosan megfosztanak az anyanyelvi oktatás és az anyanyelvi hitélet jogától és lehetőségétől, ha egy közösséget meggátolnak abban, hogy kinevelje saját értelmiségét, ha egy közösség nyakába janicsár vezetőket ültetnek, ha egy közösségen belül minden eszközzel igyekeznek elfojtani a nemzeti hovatartozás ősöktől örökölt érzését, ha az elnyomás hatására a nemzeti önazonosság a tudatból a szívbe és az ösztönökbe kénytelen menekülni, akkor elmondhatjuk, hogy az érintett közösség egy lélekrablás áldozata.

A történelem során a moldvai csángómagyar közösség egy ilyen fájdalmas lélekrablás áldozatává vált. A történelemben nem ők az egyetlen ilyen, kirívóan keserves sorsú őshonos európai nemzeti kisebbség, de nekünk, magyaroknak az ő sorsuk fáj a legjobban, mert ők a mi testvéreink.

Nem vigasz, hanem csak a helyzetet súlyosbító tényező, hogy napjainkra már maga Európa is, minden – még számbeli többségben élő – európai nemzet is egyfajta alattomos lélekrablási kísérlet szenvedő alanya.

Mindezért nekünk, mai magyaroknak, székelyeknek, Magyarországnak és az erdélyi magyarságnak kötelességünk, hogy a lélekmentésben segítsük csángómagyar testvéreinket.

A lélekmentés pedig azzal kezdődik, hogy az ösztönökbe menekült nemzeti önazonosság és hovatartozás érzését segítünk felemelni a tudatba. Ennek alapja pedig az anyanyelvű oktatás és nevelés biztosítása a csángómagyarság számára.

Nem véletlen, hogy éppen Csíkszeredában avatjuk ma ezt a kollégiumot, kedves Barátaim! Nem pusztán a Csángóföldhöz való földrajzi közelség indokolja a helyszínválasztást, hanem az a tény is, hogy Csíkszeredában már 1990 szeptemberében intézményesen is megkezdődött a csángómagyar lélekmentés, azaz megkezdődött a magyar nyelven tanulni akaró csángó fiatalok beiskolázása a csíkszeredai oktatási intézményekbe.

Köszönhető volt mindez a székely felelősségérzetnek, annak hogy a kommunista diktatúra alól éppen csak felszabadult Székelyföld demokratikusan megválasztott vezetői, egyéb ezernyi teendőik közepette is fontosnak tartották, hogy Csíkszereda otthont biztosítson a tanulni vágyó csángó fiataloknak; és köszönhető volt a székelyföldi magyar pedagógusok szeretetének, amellyel fogadták a gyerekeket, és szakértelmüknek, amellyel oktatták és nevelték őket.

Engedjék meg, hogy itt és most csak egyetlen székely pedagógus, Borbáth Erzsébet tanárnő nevét emeljem ki azért, hogy távollétében is hálás szívvel megköszönjük neki azt a legmagasabb színvonalú, nemes nemzetnevelési munkát, amelyet kollégáival együtt 1990 után, a sokszor mostoha körülmények ellenére is elvégeztek a csángómagyarok ügyében.

Megvolt tehát Csíkszeredában az alap, amelyre felépülhetett a ma avatandó kollégium. Bízom benne, hogy a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége és Járai Zsigmond úr, miniszterelnöki megbízott együttműködésének köszönhetően a ma avatandó intézmény minta kollégiummá válik, nemcsak az itt folyó nevelés minőségének tekintetében, hanem mintaként szolgál majd más erdélyi városokban létrehozandó csángómagyar bentlakások számára is.

Kedves Barátaim!

Kányádi Sándor 1973-ban írt egy verset Noé bárkája felé címmel, melyet ajánlok minden kollégista figyelmébe. Lélekrabló időkben lélekerősítő vers ez minden európai, minden magyar, székely és csángómagyar ember számára, mert az igazi költők mindig látnokok is. Minden özönvíz után – ahogy fogalmaz a költő – „leapad majd a víz, és fölszárad majd a sár”, és akkor a megmentett lélek erejéből minden újrateremthető.

Kívánom, hogy ez a kollégium mindig segítsen majd lakóinak itt eltöltött ideje által a csángómagyar újjászületésben és a nemzeti összetartozásunk megerősítésében.

Isten adja, hogy így legyen!

2021. október 08.