Archívum

Archívum

Kövér László nem igazolta a szocialista és az LMP-s képviselők távollétét

Az Országgyűlés elnöke nem fogadta el az MSZP és az LMP frakcióvezetőjének igazolását arról, hogy képviselőcsoportjuk tagjai igazoltan maradtak távol az alkotmányozás időszakában a parlamenti szavazásoktól. Kövér László az MTI-nek az ügy kapcsán hétfőn úgy nyilatkozott: nem dönthetett másként, mert a két frakció deklaratívan mondta fel a munkát ebben az időszakban.

Sajtószolgálat

2011. május 30.

EU-elnökség - Kövér: meglehetősen intenzív időszakon vagyunk túl

Meglehetősen intenzív időszakon van túl Magyarország soros EU-elnöksége eddigi öt hónapja után, remélhetőleg mindenki úgy érzi, hogy az ország sikeresen látja el a poszttal járó feladatokat - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke hétfőn Budapesten.

Sajtószolgálat

2011. május 30.

Elhunyt Mádl Ferenc - Egész éjjel leróhatják kegyeletüket a gyászolók a Sándor-palotánál

Akár egész éjjel leróhatják kegyeletüket azok, akik a Sándor-palota előtt szeretnének emlékezni a vasárnap elhunyt volt államfőre; a Köztársasági Elnöki Hivatal épületénél Mádl Ferenc fényképe mellett mécseseket gyújthatnak a részvétnyilvánítók.

Sajtószolgálat

2011. május 29.

Lengyel-magyar összetartozás éve - gyermekrajzokból nyílt kiállítás a Parlamentben

A lengyel-magyar összetartozás éve alkalmából meghirdetett általános- és középiskolai rajz-, illetve történelmi-irodalmi pályázat díjait adták át szombaton az Országgyűlés épületében, ahol a legjobb rajzokból, festményekből kiállítás is nyílt.

Sajtószolgálat

2011. május 28.

Stratégiai partnerség köti össze Szlovéniát és Magyarországot

Semmilyen probléma, feszültség nem terheli Szlovénia és Magyarország viszonyát, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek közösen megoldandó feladataink - összegezte az MTI-nek kétnapos szlovéniai látogatásának eredményét Kövér László csütörtökön Ljubljanában.

Sajtószolgálat

2011. május 26.

Kövér László: államalkotó tényezők a nemzetiségek

Az új magyar alkotmány államalkotó tényezőknek tekinti a nemzeti kisebbségeket, amelyeket kollektív jogok illetnek - jelentette ki Kövér László csütörtökön Ljubljanában, a szlovén parlament elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón.

Sajtószolgálat

2011. május 26.

A Doberdóban elhunyt magyar katonák emléke előtt tisztelgett Kövér László

A Doberdó környékén az első világháborúban elhunyt mintegy százezer magyar katona nemcsak részese, de egyben befolyásolója is volt nemzetünk történelmének - jelentette ki Kövér László szerdán az olaszországi Doberdóban, az elhunyt katonák emléke előtt tisztelegve.

Sajtószolgálat

2011. május 25.

A szlovéniai magyarokkal találkozott Kövér László Lendván

A szlovéniai magyarság képviselőivel találkozott szerdán Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki kétnapos, az olaszországi Doberdót is érintő látogatásra érkezett Szlovéniába.

Sajtószolgálat

2011. május 25.

Sarkalatos törvényeket tárgyal az első félévben a parlament

Több olyan sarkalatos törvény kerül a parlament elé még az első félévben, amelyeket az alaptörvény irányoz elő - mondta Kövér László, az országgyűlés elnöke kedden Kakasdon, sajtótájékoztatón.

Sajtószolgálat

2011. május 24.

Kövér László Grúziában és Örményországban tárgyalt

Tapasztalatból tudjuk, hogy a tartós békét és az élet felvirágzását csak az itt élő közösségek autonóm jogainak elismerése és gyakorlása biztosíthatja - mondta Kövér László pénteken Tbilisziben, a Demokratizálás Európában és Európa szomszédságában elnevezésű nemzetközi konferencián, a Demokráciák Közössége Parlamentáris Fórum találkozóján.

Sajtószolgálat

2011. május 20.

A keresett feltételekkel nem található cikk.