Archívum

Archívum

Kövér: legitim szereplők alkották az új alaptörvényt

Kövér László szerint már önmagában az új alaptörvény mellett szól az, hogy azt "minden kétséget kizáróan" legitim szereplők, a magyar Országgyűlés tagjai alkották meg több mint kétharmados többséggel, ellentétben az 1989-90-es alkotmányozás folyamatával, amely nélkülözte mind a politikai, mind a jogi értelemben vett legitimitást.

Sajtószolgálat

2011. november 09.

Hurghadai baleset - OGY - Megemlékeztek a képviselők az áldozatokról

Egyperces néma felállással emlékeztek meg a képviselők az Országgyűlés hétfői ülésnek elején a vasárnapi egyiptomi buszbaleset magyar áldozatairól.

Sajtószolgálat

2011. november 07.

A Kossuth tér eredeti állapotának visszaállítása a cél

Kövér László szerint a budapesti Kossuth tér rekonstrukciója az Országgyűlés előtti közterület eredeti állapotának visszaállítását célozza, jelenleg ugyanis méltatlan ahhoz, hogy az ország közjogi főtere legyen; erről az Országgyűlés elnöke beszélt szombat este az ECHO TV Heti mérleg című műsorában.

Sajtószolgálat

2011. november 05.

Kövér: ez a kormányzati ciklus az utolsó esélye az országnak

Kövér László szerint a jelenlegi kormányzati ciklus, vagyis a 2010 tavaszán elkezdődött négy év az egyetlen, az utolsó esélye Magyarországnak.

Sajtószolgálat

2011. november 05.

Kövér László felülvizsgálná a házszabályt

Hír Televízió Az Országgyűlés elnöke nem tartja méltányolhatónak, ha egy képviselőcsoportból kilépők más politikai irányba akarnak menni, mint amire felhatalmazást kaptak választóiktól.

Sajtószolgálat

2011. november 04.

Kövér László továbbküldi a számvevőszéki bizottságnak Simor András korábbi cégének eladási iratait

Kövér László házelnök megkapta, áttekintette és csütörtök reggel továbbküldi a Parlament számvevőszéki és költségvetési bizottságának Simor András korábbi cégének eladási iratait.

Sajtószolgálat

2011. november 03.

Újra felavatták Tisza István volt miniszterelnök emléktábláját a Parlamentben

Kövér László, az Országgyűlés elnöke hétfőn ünnepélyes keretek között avatta fel ismét Tisza István és Návay Lajos házelnökök emléktábláját. 93 évvel ezelőtt ezen a napon gyilkolták meg Tisza István kormányfőt és házelnököt.

Sajtószolgálat

2011. október 31.

Kövér László: újranyitják a Sao Paulo-i konzulátust

Brazília legnépesebb városának, Sao Paulónak több tízezer fős magyar közössége az idén Kövér László társaságában emlékezett meg 1956-ról; az Országgyűlés elnöke bejelentette, hogy a magyar kormány a városban hamarosan újranyitja a magyar konzulátust.

Sajtószolgálat

2011. október 24.

Kövér László Brazíliában

A Sao Pauló-i magyar közösségekkel találkozott a hétvégén a hivatalos látogatáson Brazíliában tartózkodó Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

Sajtószolgálat

2011. október 23.

Montevideóban tárgyalt Kövér László uruguayi magyarok megemlékezése

Danilo Astori uruguayi alelnökkel, az uruguayi szenátus elnökével tárgyalt csütörtökön Montevideóban Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

Sajtószolgálat

2011. október 21.

Kövér: arra készül az Országgyűlés hogy megszüntesse a választójogban a határon túliak hátrányos megkülönböztetését

A nemzet újrateremtésének útján tett következő lépésként arra készül az Országgyűlés, hogy megszüntesse a választójogban a határon túl élő magyar állampolgárokat sújtó hátrányos megkülönböztetést - jelentette ki Kövér László kedden Pétervásárán.

Sajtószolgálat

2011. október 11.

Búcsút vettek Makovecz Imrétől - Orbán Viktor szerint az építész életműve halhatatlan

A történelem nagy alkotásait örök béke lengi körül, ahogy Makovecz Imre műveiből is a kiengesztelődés árad - méltatta a Kossuth-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett építészt Orbán Viktor miniszterelnök. Makovecz Imrét szombaton a budapesti Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra; a nemzetközi hírű alkotót életének 76. évében, szeptember 27-én érte a halál.

Sajtószolgálat

2011. október 08.

KÉSZ-konferencia - Kövér: a kereszténységre szüksége van Európának és Magyarországnak

A kereszténységre szüksége van Európának és szüksége van Magyarországnak - mondta Kövér László a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) országos konferenciáján pénteken a Parlamentben.

Sajtószolgálat

2011. október 07.

Kövér László: szembesülnünk kell az aradiak példájával

A tizenhárom aradi vértanú olyan példát állít elénk, amellyel időről időre mindannyiunknak szembesülnie kell.

Sajtószolgálat

2011. október 07.

Esterházy-domborművet lepleztek le Dunaszerdahelyen

Esterházy János-domborművet avattak csütörtökön este, a vértanúk napján a dél-szlovákiai Dunaszerdahelyen.

Sajtószolgálat

2011. október 06.

A Semmelweis Terv fenntarthatósági szempontjairól tárgyalt a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács

Az egészségügyi ellátás fenntartható finanszírozása két forrásból történhet: a járulékból és a fogyasztáshoz kapcsolt adókból - mondta Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács ülésén csütörtökön a Parlamentben.

Sajtószolgálat

2011. október 06.

Félárbocra engedték a nemzeti lobogót a Parlament előtt

Az aradi vértanúkra emlékezve, közjogi méltóságok jelenlétében csütörtök reggel felvonták, majd félárbocra engedték a nemzeti lobogót a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

Sajtószolgálat

2011. október 06.

Megemlékezések a nemzeti gyásznapon

Országszerte megemlékezéseket tartanak az aradi vértanúk napján, amelyet 2001-ben a magyar nemzet gyásznapjává nyilvánított a kormány.

Sajtószolgálat

2011. október 06.

Átadták a felújított tornatermet Felsőzsolcán

Átadta a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Felsőzsolca általános iskolájának felújított tornatermét az Országgyűlés elnöke szerdán.

Sajtószolgálat

2011. október 05.

Steindl Imre parlamenti kollégiumot indít az Országgyűlés és a Lakitelek Népfőiskola

Magyarország alaptörvénye tiszteletére Steindl Imre parlamenti kollégiumot indít Kárpát-medencei magyar fiataloknak az Országgyűlés és a Lakitelek Népfőiskola 2011 őszén; jelentkezni október 10-ig lehet - közölte Lezsák Sándor, a Népfőiskola Alapítvány Lakitelek kuratóriumának elnöke az MTI-vel.

Sajtószolgálat

2011. október 05.

Kövér László: a vidéki élet ne jelentsen hátrányt

Célunk, hogy a vidéki élet ne jelentsen hátrányt, a falvak meg tudják tartani az ott élőket, méltó életlehetőséget kínálva számukra - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke pénteken a Komárom-Esztergom megyei Kömlődön, a felújított református templom ünnepélyes átadásán.

Sajtószolgálat

2011. szeptember 30.

Finnországban tárgyal Kövér László házelnök

Öttagú küldöttség élén hivatalos látogatáson Finnországban tartózkodik az Országgyűlés elnöke.

Sajtószolgálat

2011. szeptember 27.

Gyermek és ifjúsági országgyűlést tartottak a Parlamentben

A családvédelem, az oktatás, az iskolai sportoktatás, az egészséges életmód, a gyermekbántalmazás, a drog- és alkoholfogyasztás témakörében is kérdezték a minisztereket és az államtitkárokat az első Magyar Gyermek és Ifjúsági Országgyűlés résztvevői kedden az Országházban. A gyermekek világnapja alkalmából megrendezett rendhagyó parlamenti ülésen a kérdésekre, interpellációkra adott válaszokról a gyerekek a házszabály szerint szavaztak.

Sajtószolgálat

2011. szeptember 20.

A Szentegyházi Gyermekfilharmónia vendégszerepelt Brüsszelben

Az erdélyi Szentegyházi Gyermekfilharmónia adott koncertet vasárnap este Brüsszelben a Szent Mihály- és Szent Gudula-székesegyházban.

Sajtószolgálat

2011. szeptember 18.

V4: folytatni kell Nyugat-Balkán európai integrációját

A négy visegrádi ország közös érdeke, hogy a nemzetközi gazdasági válság ellenére is folytatódjon a nyugat-balkáni országok európai integrációja - fogalmazódott meg a cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák házelnök pénteki prágai tanácskozásán.

Sajtószolgálat

2011. szeptember 16.

Budapesten muzsikált a Szentegyházi Gyermekfilharmónia

A Székelyföldi Szentegyházi Gyermekfilharmónia a Gyermekhangok Európáért című, Brüsszelbe vezető nemzetközi koncertkörútja keretében Budapesten az Országház lépcsőjén több mint félórás hangversenyt adott szerdán délután.

Sajtószolgálat

2011. szeptember 14.

Találkozott a Református Törvényhozók Fóruma és a generális konvent elnöksége

Találkozott a Református Törvényhozók Fóruma és a Kárpát-medencei Magyar Református Egyház Generális Konventjének elnöksége kedden a Parlament Delegációs termében; a rendezvény védnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke volt - közölte az Országgyűlés sajtószolgálata az MTI-vel.

Sajtószolgálat

2011. szeptember 13.

Kövér László Nagyszalontán az Arany János Iskolaközpont tanévnyitóján vett részt

Az Országgyűlés elnökének a részvételével rendezték meg vasárnap a nagyszalontai Arany János Iskolaközpont ünnepélyes tanévnyitóját.

Sajtószolgálat

2011. szeptember 11.

A zalai településeket jelképező életfát avattak Zalaváron

Felavatták a Makovecz Imre által tervezett Zalai Életfát, a megye összes településének nevét felsoroló műalkotást szombaton Zalaváron. A megye napja alkalmából átadták a zalai kitüntető címeket is.

Sajtószolgálat

2011. szeptember 10.

A Parlamentben ünnepelte nyolcvanéves jubileumát az esztergomi ferences gimnázium

A Parlamentben ünnepelte nyolcvanéves jubileumát az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium és Kollégium, amely ebből az alkalomból jubileumi ülést tartott pénteken a felsőházi teremben. A rendezvényen Schmitt Pál köztársasági elnök kitüntetéseket adott át az intézménynek, illetve előző és mostani igazgatójának, Kövér László, az Országgyűlés elnöke pedig levélben üdvözölte az iskolát.

Sajtószolgálat

2011. szeptember 09.

A keresett feltételekkel nem található cikk.