Archívum

Archívum - 2. Mai 2022


Házelnöki székfoglaló beszéd az Országházban

Az Országgyűlés alakulóülése

Tisztelt Képviselőtársaim! 

Engedjék meg, hogy kötelességszerű köszönetnyilvánításokkal kezdjem mondandómat. 

Mindenekelőtt mindannyiunk nevében köszönetet mondok a választásokon részt vevő polgároknak, akik kitüntettek bennünket bizalmukkal. Köszönöm az Országgyűlési Hivatal dolgozóinak, hogy ahogy harminckét esztendeje mindig, úgy az elmúlt négy esztendőben is kiválóan végezték a képviselők tevékenységét segítő munkájukat, s e körben a mai alakuló ülést is előkészítették. Végül köszönöm a képviselőtársaim támogató szavazatát is, mellyel ismételten e megtisztelő tisztségbe emeltek. Ígérem, hogy a jövőben is lelkiismeretem, meggyőződésem és legjobb tudásom szerint, kiszámíthatóan és méltányosan igyekszem gyakorolni megbízatásom adta kötelezettségeimet. 

Tisztelt Ház! 

Május 2-a van, mely nap nemcsak a kommunista diktatúra után szabadon választott IX. Országgyűlés megalakulásának napja, hanem az elsőé is. A világjárvány okozta korlátozások megakadályoztak bennünket abban, hogy méltó módon emlékezzünk az első szabadon választott Országgyűlés megalakulásának harmincadik évfordulójára. Tegyük meg ezt most! Adózzunk tisztelettel Szabad György házelnök úr, és mindazon képviselőtársunk előtt, akik munkájukkal megalapozták annak a lehetőségét, hogy ma is együtt lehessünk. 

Heten vagyunk Önök között ma itt, akik harminckét esztendővel ezelőtt is esküt tehettünk. Vannak olyan képviselőtársaink, akik még nem is éltek akkor, és vannak – sajnos – sokan, akik az előző nyolc országgyűlés tagjai közül már nem lehetnek közöttünk. Ha itt lennének, velünk együtt feltehetnék azt a kérdést, hogy harminckét évvel ezelőtt – a jövőbe tekintve – vajon ide akartunk-e eljutni? Amiben az akkori képviselők többsége valószínűleg egyezett, az egy önálló, független, szomszédaival békében élő, az európai együttműködésben egyenrangú társként visszailleszkedő, az országhatárokra tekintet nélkül egységesnek felfogott nemzet gyarapodását biztosító, erős magyar állam felépítésének szándéka volt. 

Bár értékelhetjük az elmúlt parlamentek és kormányok teljesítményét különbözőképpen, éppúgy, mint jelenbeli állapotaink minőségét, az azonban tagadhatatlan – mert a tények, a számadatok cáfolhatatlanul igazolják –, hogy nemzetünk, társadalmunk – s benne családjaink – állapota, helyzete, boldogulási esélyei ma jobbak, mint a rendszerváltozás kezdete óta bármikor. 

Talán nem tévedek, ha azt állítom, hogy a választás eredményének alakulását legerőteljesebben éppen ez határozta meg. Magyarország ma egy erős, emelkedő pályán mozgó, tekintéllyel bíró ország, amely minden polgárának élhető otthont s jövőt kínál, és amelyet az európai politikában senki nem hagyhat számításon kívül. Ha visszatekintünk az első világháború óta eltelt történelmünkre, de talán akár az elmúlt fél évezredre is, haza és haladás, függetlenség és gyarapodás harmonikus érvényesülésének távlatai még soha nem festettek olyan jó képet, mint az elmúlt évtizedben. 

Mégis – ezzel látszólag ellentétben – azt is kell mondjuk, hogy a veszélyek korát éljük: mindazt, amit az elmúlt harminckét esztendő munkájával, annak erőfeszítései, megpróbáltatásai, kudarcai és sikerei révén elértünk, ma újra veszély fenyegeti. Pénzügyi-gazdasági válság, illegális migráció, világjárvány és most egy, a szomszédunkban dúló újabb, de a korábbiakhoz nem fogható kockázatokat hordozó háború – mindez egy önbizalmát és önazonosságát vesztett, gazdaságilag és demográfiailag hanyatlásnak indult európai közösség ránk uszuló, zöld és szivárványos köntösben tetszelgő, de a barna és vörös színt visszaidéző, új totalitarizmusok fenyegetése, és a szuverenitásunkat egyre agresszívebben megkérdőjelező új birodalomépítési törekvések közegében. 

Erőnk és képességeink minden eddigieknél nagyobb mértékű latba vetése, minden eddiginél nagyobb fegyelem mellett lehet csak elégséges, hogy a készülő viharban helytállhassunk. 

Tisztelt Képviselőtársaim!

Felelősségünk egyetemleges – bár a nagyobb rész a kormánypárti oldalé, az ellenzék is osztozik ebben. Meggyőződésem, hogy nemcsak a magam, hanem a választópolgárok döntő többségének elvárásait is megfogalmazom, ha azt mondom: ideje lenne, hogy a történelmi helyzetre tekintettel mindannyiunk szeme előtt az lebegjen, hogy hol, miben tudjuk segíteni a közösség erőfeszítéseit –, ha pedig valaki segíteni nem tud, vagy nem akar, akkor legalább ne ártson! A legalacsonyabb szintű elvárás szerint pedig – esküjéhez híven – az Alaptörvényt és az ebből fakadó jogszabályokat mindenki köteles betartani. 

Ha jól figyeltem, a kampány zajából kihallatszott egy gondolat, amely akár kiindulópontja is lehetne annak, hogy újjáteremtsük azt a közös nevezőt, amely nélkül semmilyen demokrácia nem működhet egészségesen. Ez pedig így hangzik: „a hatalom a népé”. 

Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim!

Isten adjon nekünk elegendő bölcsességet és erőt, hogy a nép által az országgyűlési választásokon ránk ruházott hatalommal, eskünkhöz híven, becsülettel és hűséggel a nemzet javát tudjuk szolgálni! 
 

Sajtóiroda

2. Mai 2022