Beszéd a Magyarországi Németek Elhurcolásának és Elűzetésének Emléknapján

Budaörs, Nepomuki Szent János-templom

Főtisztelendő Atyák! Tisztelt Emlékező Közösség!

1946. április 27-ei számában a Viharsarok című lap ezen szavakkal számolt be a magyarországi németek kitelepítéséről: „Általában megértő a hangulat, a távozók beletőrödtek a sorsukba. A vagonokat felvirágozzák, feldíszítik piros-fehér-zöld színekkel és zöld gallyakkal. Mindössze egy kocsi falán buggyant krétavégre a keserűség: Itt születtem, itt nőttem fel, kidobtak egy batyuval. A vagon utasai maguk törlik le a felírást.”

80 esztendő után is megrázó ez a pillanatkép az ezer esztendős magyar-német együttélés drámai megszakításáról, kétszázezer német ember magyarországi szülőföldjéről való elűzéséről és elhurcolásáról. E tragédia okait ma már pontosan ismerjük: a háború és a kollektív megtorlás alkalmazása a „Vae victis!”, azaz „Jaj a legyőzötteknek!” elve jegyében, nagyhatalmi geopolitikai és kishatalmi etnopolitikai érdekek szerint.

Ennek vált áldozatává a második világháború után a kelet-európai szülőföldjéről elűzött 14 millió német és többmillió más nemzetiségű ember, közöttük a mi honfitársaink is. Mindez hazánkban azért vált lehetségessé, mert a szuverenitásában súlyosan korlátozott korabeli magyar állam hűtlenné vált állampolgáraihoz, nem védte meg polgárainak érdekeit.

A XX. században külső befolyás és belső meghasonlás miatt teljesen vagy részlegesen cselekvésképtelenné vált magyar állam háromszor esett a hűtlenség bűnébe, ami mindháromszor nemzeti tragédiába torkollott.

Az első világháború után, az idegen hatalmak ügynökei által 1918 ősze és 1919 ősze között teljesen cselekvésképtelenné és kiszolgáltatottá tett magyar állam 1920-ban nem tudta megvédeni 3 millió magyar ajkú polgára nemzeti önrendelkezéséhez való jogát, akik ezért szülőföldjükkel együtt idegen hatalmak fennhatósága alá kerültek.

A második világháború során, a náci Németország befolyása, majd 1944. március 19-től katonai megszállása alá került magyar állam nem védte meg hatszázezer magyarországi zsidó ember élethez való jogát.

A második világháború után, 1946 és 1948 között a kommunista Szovjetunió katonai megszállása és befolyása alá került magyar állam nem tudta és részben nem akarta megvédeni kétszázezer magyarországi német ember szülőföldjéhez való jogát – miként nem tudta ezt megtenni a Felvidékről elűzött nemzettársaink esetében sem.

A demokratikus magyar állam felelős képviselőiként mit mondhatunk napjainkban mindezen nemzeti tragédiákról, tisztelt Emlékező Közösség? A kollektív bűnösség elvének jogosságát sem másokra sem magunkra vonatkozóan el nem ismerve, Dániel próféta szavaival szólva mégis csak annyit mondhatunk, hogy „Tied Uram, az igazság, mienk pedig orczánk pirulása.”

Ezt mondjuk, és a magyarországi németek szülőföldjükről való elűzetésének
80. évfordulóján a magyar állam nevében főhajtással emlékezünk egykori német honfitársaink szenvedésére és megaláztatására. Azonban nemcsak a főhajtás, az alkalomhoz kötött emlékezés, hanem a cselekvés is kötelességünk. Önmagunk és családunk, hazánk és nemzetünk valamint Európa iránti kötelességünk. Csak így kerülhetjük el ugyanis az ismét ajtóinkon dörömbölő háborúk és diktatúrák világát, a kollektív bűnösség és a bosszúállás tragikus zsákutcáit, az ideológiák balítéleteit és a gyűlölködés önpusztító tombolását.

Európa földjén ma még érvényben van a kollektív bűnösség elve, és hatályban lévő jogszabályok alkalmazásának szolgál alapul. Európa földjén ma nem azokat büntetik, akik a kollektív bűnösséget alkalmazzák, hanem azokat, akik vitatják és elutasítják e gyalázatot. Európa földjén ma ismét egy lokális háború dúl, amely nem csak egy újabb világháború veszélyével fenyeget, hanem azzal is, hogy a háborúzó felek a maguk – úgymond – igazát ismét erkölcsi alapnak tekintik a nemzeti alapú kollektív megbélyegzésre.

Európa földjén ma is egyre több embert fenyeget az a veszély, hogy különböző ideológiákkal és módszerekkel elidegenítik őket őseik szülőföldjétől. A magyar Országgyűlés 2020-ban egy határozatával ezért kezdeményezte a nemzetközi politikában, hogy a szülőföldhöz és a nemzeti identitáshoz való jog váljon az egyetemes emberi jogok számonkérhető részévé! Minden embert illessen meg annak a joga, hogy szülőföldjét és annak otthonosságát megőrizhesse, elődei anyanyelvét, kultúráját szabadon, minden állami korlátozástól mentesen megörökölje, és szabadon továbbadhassa utódainak. Ha e magyar javaslat elfogadást nyerhetne, akkor többé a világban senki sem lenne elűzhető szülőföldjéről, senkit sem tehetnének idegenné azon a földön, amelyen született, azaz akaratán kívül többé senki nem veszíthetné el szülőföldjét vagy annak otthonosságát, senki szülőföldje nem válhatna no-go zónává.

Tisztelt Honfitársaim!

Az Országgyűlés 2012-ben a nemzeti emlékezet erősítése érdekében nyilvánította emléknappá a magyarországi németek második világháború utáni elűzetésének kezdőnapját is. A bűnök ugyanis nem akkor teljesednek be, amikor elkövetik őket, hanem akkor, amikor elfelejtik azokat. Ma is ezért vagyunk együtt, ezért emlékezünk, mert nem engedjük, hogy a német nemzetiségű honfitársaink ellen elkövetett egykori bűnök beteljesedjenek.

Tisztelt Emlékező Közösség!

Az elűzetés tragédiáját napjainkra körülnőtte az idő. A nemzedékek, amelyeket megroppantott a világháború és a nyomukban járó diktatúrák ördögszekerén robogó kelet-közép-európai történelem, továbbadták az életet – s lassan elköszönnek tőlünk. Új nemzedékek léptek a régiek helyére.

Sokan feledték az egykor volt hazát, az egykori otthont és az ősök behorpadt sírját a temetőkben, mert feledni akarták azt a szenvedést, amin keresztülmentek. Azonban még többen emlékeztek, s az emlékezetet tovább is éltették. Nekik köszönhetjük, hogy a rendszerváltoztatás után gyermekeik megtalálhatták a hazavezető utakat. Felfedezhették őseik szülőföldjét, az itt maradt rokonságot, újra felvehették és összeköthették a közösségeiket valaha egybetartó szálakat. Újra megtalálták honjukat ebben a hazában – még akkor is, ha a távolban élnek.

A Jóisten mindannyiunkra szálló kegyelmének köszönhető, hogy azon németek és utódaik, akiket egykor a magyar állam nevében űzött el az idegen megszállókkal kollaboráló hazai politika, nem idegenedtek el valahai magyar hazájuktól, hanem szeretettel emlékeznek ránk, és őrzik összetartozásunk gondolatát. Nekik köszönhető, hogy a fájdalomból és a keserűségből mostanra új élet fakadt, amely ismét összeköt bennünket. A szabad, demokratikus és szuverén Magyarország mindig méltó lesz erre a kötelékre!

Tisztelt Honfitársaim!

Napjainkban egyes európai politikusok ismét háborúba akarják vezetni az európai embereket, miközben minden európai társadalom elsöprő többséggel utasítja el a háború gondolatát. Az emberi életet
– legalábbis a mások életét – nem becsülő, a választóik helyett mindenféle Európán kívüli érdekköröket szolgáló európai politikusok napjainkban benzinnel akarják eloltani a háború tüzét.

Ha vigyázó szemünket a szomszédságunkra vetjük, ismét láthatjuk, mit jelent a valóságban a háború. Láthatjuk a lánggal égő falvakat, a sötétségbe boruló városokat, a széttört családokat, a kilátástalanná váló életeket, láthatunk ismét sokmilliós menekülthullámot, szülőföldjükről elűzött embereket. Láthatjuk mindazt, amiről azt reméltük, soha többé nem kell látnunk.

A XX. század keserű tapasztalatai nyomán elmondhatjuk, a háború megállításához – s ha arra nincs mód –, a háborúból való kimaradáshoz erőre van szükség. Erőre és arányérzékre, józanságra és bátorságra – nemkülönben pedig a külső befolyás elutasítására, és a belő meghasonlás elkerülésére.

Április 12-én Magyarország a maga részéről ismét dönt a háború és béke kérdésében. Sorsot választ, amely azután mindannyiunk közös sorsává válik.

Kérjük az Urat, adjon nekünk elég erőt és bölcsességet, hogy hazánk és Európa elkerülje az újabb világháborút, és újra megtalálhassuk a békét a politikában és a békességet a lelkekben.

A szülőföldjükről egykor elűzött magyarországi német honfitársaink emlékének is ezzel nyújthatjuk a legnagyobb elégtételt, és csak így szolgáltathatunk igazságot. Ésaiás prófétával szólva: „És lesz az igazság műve békesség, és az igazság gyümölcse nyugalom és biztonság mindörökké.”