„Az emberi jogok egyetemes rendszeréből még mindig fájóan hiányzik a szülőföldhöz – s ami ezzel elválaszthatatlanul összekapcsolódik: a nemzeti, kulturális önazonossághoz való jog.”
2015. April 12.
„Magyarország történelmében ez az első képviselőház, amelyik az általános, titkos és egyenlő választójog alapján az egész nemzetet képviseli – azaz, több mint Országgyűlés.”
2014. Mai 6.
„Mi, a magyar Alaptörvény alkotói, támogatói és védelmezői hiszünk a nemzeti államokban és a nemzeti identitásokban, (…) hiszünk abban, hogy Európa érdekérvényesítő erejének növeléséhez szükséges az európai identitás erősítése.”
2016. April 25.
„Szeretnénk, hogyha világossá válna a tőlünk nyugatabbra fekvő régi tagállamok számára, hogy nem vagyunk az Európai Unió cselédszobája.”
2016. Februar 18.
Archívum
Archive
Beszéd a Haza Napja rendezvény az Elüldözöttek Szövetsége szervezésében
Sajtószolgálat
30. August 2014
Beszéd a Szakma Sztár Fesztivál versenyzőinek és felkészítőiknek parlamenti fogadásán
Sajtószolgálat
3. Juni 2014
Kövér László házelnök úr beszéde a Nemzeti összetartozás bizottsága első ünnepi ülésén
Sajtószolgálat
28. Mai 2014
Beszéd a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség tisztújító közgyűlésén
Sajtószolgálat
29. März 2014
Can't find articles with the search term.
Zeige 271 bis 300 von 793 Einträgen.