Névjegy

Dr. Kövér László / Életrajz

 
 

Születési hely, idő:

1959. december 29-én született Pápán.

Családi állapot:

Nős, három felnőtt gyermek édesapja.

Végzettség:

1978-ban a pápai Türr István Gimnáziumban érettségizett. 1986-ban az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát.

Munkahely:

1983-ban a Jogász Társadalomtudományi Szakkollégium egyik alapítója, 1984–1988 között szenior, illetve nevelőtanár. 1986-ban az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének ifjúságkutató csoportjában tudományos segédmunkatárs. 1984 és 1990 között a Századvég című társadalomelméleti folyóirat alapító szerkesztője, 1987–1988-ban az MTA–Soros Alapítvány ösztöndíjasa. 1990 óta országgyűlési képviselő.

Társadalmi szerepvállalások:

1996-tól 2009-ig a Magyar Polgári Együttműködési Egyesület elnökségi tagja. 1990-től a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesületének vezetőségi tagja, 1994-től elnöke.

Politikai életút:

1988. március 30-án a Fidesz egyik alapító tagja volt. 1989-ben részt vett a magyarországi rendszerváltozás jelentős alakítójának számító Ellenzéki Kerekasztal ülésein, illetve a háromoldalú politikai tárgyalásokon. 1988 októberében tagja lett a párt országos választmányának, mely testület 1993-ig ezen elnevezés alatt a későbbi elnökség szerepét töltötte be a döntéshozatalban, majd 1993-ban a párt egyik alelnökévé s így az elnökség tagjává választották.

1997 és 1999 között, majd 2001 májusától pártja ügyvezető alelnöke. 2000. január 30. és 2001. május 5. között a párt elnöke.

2002 nyarán a párt belső parlamentjeként működő országos választmány elnöke lett, a 2017-es általános tisztújítás során ismét újraválasztották; választmányi elnökként tagja a héttagú pártelnökségnek.

1990 óta országgyűlési képviselő (1990: Veszprém 3. vk., Pápa; 1994: országos lista; 1998: Veszprém megyei lista, 2002: országos lista, 2006: Veszprém megyei lista, 2010: Zala megyei lista, 2014 és 2018 országos lista).

1993. június 1. és 1994. július 31. között frakcióvezető.

1998. július 8-tól 2000. május 3-ig a polgári titkosszolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter.

1990 és 1993, valamint 2002 és 2006 között az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának elnöke, 2001–2002 között alelnöke; 1994–1998, illetve 2006–2010 között a Nemzetbiztonsági Bizottság tagja.

2010. augusztus 6-tól a Magyar Országgyűlés elnöke, mely tisztségre 2018. május 8-án ismét megválasztották.