Beszéd a Magyarországról kitelepített németek tiszteletére rendezett emlékülésen
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Vendégeink! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Emlékezni jöttünk egy közösségre, ami hozzánk tartozott és hozzánk tartozik. Emlékezni jöttünk a német közösség Magyarországról kitelepített megannyi tagjának szenvedésére és tragédiájára. Olyan szenvedésre és olyan tragédiára, amelyet a magyar állam okozott polgárainak.
Amikor egykori német honfitársainkra emlékezünk, amikor a megértés vágyával a múltat kutatjuk, a bocsánatkérés és a megbocsátás útját járjuk. Köszönöm, hogy ma, itt, ebben a körben együtt lehetünk. Külön köszönöm ezt Norbert Lammert professzor úrnak, a Bundestag elnökének, Balog Zoltán miniszter úrnak, Christoph Bergner úrnak, a Németországi Szövetségi Köztársaság belügyi államtitkárának, és kivétel nélkül mindannyiuknak, akik számára fontos az emlékezés.
Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Den ersten der Tod,
den zweiten die Not,
den dritten das Brot
Az első nemzedék sorsa a halál, a másodiké az ínség és a harmadik nemzedékké a kenyér.
Ez a dunai svábok körében sokfelé ismert versike szinte mindent elmond a magyarországi németek létküzdelmeiről, az oszmán hódítás utáni német bevándorlás történetéről. A hadak járása által elpusztított és felperzselt országba – gyakran csak egy batyuval – érkező telepesek emberfeletti munkával tették lakhatóvá a falvakat, művelhetővé a földeket. Közben meg kellett küzdeniük a járványokkal és az éhezéssel. Életük árán nyertek új hazát maguknak és gyermekeiknek. Hazát, amelyért keményen dolgoztak, és amiért keményen meg is harcoltak, ha a sors úgy hozta. Harcoltak a honvédseregben a piros-fehér-zöld zászló alatt mindenhol, ahová magyar katonának mennie kellett. Az ő életükből is épült a haza, közös hazánk, Magyarország.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Albert Schweitzer a Nobel békedíj átvételekor tartott, a „A béke problémája korunkban” című előadásában így fogalmazott:
„A leggonoszabb vétek a történelmileg adatott és egyáltalán mindenfajta emberjog ellen, ha népeket oly módon fosztanak meg az általuk lakott országban élés jogától, hogy máshol kényszerítik őket letelepedni. Azon, hogy a győztes hatalmak a második világháború végén elhatározták, hogy sok százezer emberre és méghozzá a legkeményebb módon ezt a sorsot szabják ki, lemérhető, hogy mily kevéssé tudatosult bennük a dolgok üdvös és valamennyire igazságos újrarendezésének rájuk kimért feladata”.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A második világháborút követően a győztesek ezt a vétket követték el a vesztesekkel szemben. A fegyverek nyugvása után, a kollektív bűnösség elve alapján további sokmilliónyi egyéni tragédiát okoztak ártatlan embereknek.
Európában tizenötmillió németet fosztottak meg szülőföldjétől. Az elüldözött, kitelepített németek képviselőinek szavai szerint „az ember szülőföldjét Isten jelöli ki. Az embereket a szülőföldjükről elszakítani egyet jelent a szellemiségük megsemmisítésével”.
Sok mindent mondhatnánk az okokról – de ismerve a 20. század politikai történetét, nem érdemes a győztesek nyers hatalmi érdekein, geopolitikai szempontjaikon túli indokokat keresnünk.
A második világháborút követően, – miközben mindvégig a kollektív bűnösség elvének alkalmazása ellen érvelt – a győztesek – legfőképpen a félmillió német kitelepítését követelő szovjetek nyomására a vesztes magyar állam is saját – német nemzetiségű állampolgárai ellen fordul .
A magyarországi németek kitelepítéséről 1945. december 22-én döntő magyar minisztertanácsi ülés jegyzőkönyve önmagában jellemző kordokumentum, és talán a politikusok által minden körülmények között viselendő felelősség súlyos dokumentuma is. Heves vita után a jelenlévő 14 miniszterből 9 igent mond, míg 5 miniszter – köztük az igazságügyi miniszter, honvédelmi miniszter, külügyminiszter – a kollektív bűnösség elvének elfogadhatatlanságára hivatkozva – nemmel szavaz a rendeletre, mely szerint – „Németországba áttelepülni köteles az a magyar állampolgár, aki a legutóbbi népszámlálás alkalmával német nemzetiségűnek, vagy anyanyelvűnek vallotta magát, vagy aki magyarosított nevét német hangzásúra változtatta vissza, továbbá az, aki a Volksbundnak vagy valamely fegyveres német alakulatnak (SS) tagja volt.”
A döntés eredménye közel 250 ezer magyarországi német megfosztása a magyar szülőföldjétől.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim !
„Az igazság szabaddá tesz„ – ezt a gondolatot hagyta örökül II. János Pál pápa. Mi, mai magyarok, az egykori legyőzöttek unokái, dédunokái vagyunk már annyira szabadok, hogy elismerjük az egykor kitelepített német honfitársaink igazságát, és bocsánatot kérjünk tőlük.
Ki kell mondanunk: a bűn nem legitimál bűnt, bosszúból nem lehet a lelkeket is átölelő béke. Ha követjük a szemet szemért, fogat fogért elvet, mindannyian megvakulunk, megnyomorodunk. A 20. századnak éppen ez volt a legnagyobb tanulsága. Egyszer talán a győztesek is elég szabadok lesznek ennek az igazságnak a felismerésére.
1950 augusztusában Stuttgartban gyűltek össze az Európa-szerte elűzött németek képviselői. Egy chartát fogalmaztak, amelyben leszögezték: az elűzöttek nem táplálnak magukban gyűlöletet, és nem kívánnak elégtételt venni elűzetésük miatt, ugyanakkor követelik a szülőföldjükön való lakhatás jogának elismerését. E megrendítő, mindmáig egyoldalú fogadalom úgy tekinthető, mint Európa jelenkori békéjének egyik alapköve.
Az Elűzöttek Szövetsége és a Magyarországról zármazó Németek Országos Egyesülete ebben a szellemben végzik érdekvédelmi tevékenységüket, és felelős őrzői a Magyarországról kitelepített németek és leszármazottaik szellemi örökségének is. Olyan embereket tudhatnak a soraikban, akik évtizedekkel korábbi mostoha sorsuk ellenére is tudják: összetartoznak a magyarsággal, és a rendszerváltozás után tevőlegesen is segítettek a demokratikus, jogállami Magyarország kiépítésében. Az elűzöttek olyan emberek, akik saját sorsukon érzik a második világháború után szülőföldjétől szintén elszakított magyar író, Tamási Áron igazát: " Az ember a szíve mélyén örökké odavaló, ahová született".
Az Önök Szervezetei hazánkkal példásan jó kapcsolatokat ápolnak, és elismerik az erkölcsi jóvátétel jegyében tett gesztusainkat. Ezért is külön tisztelettel köszöntöm közöttünk a Szövetség elnökét, a német Kereszténydemokrata Unió elnökségi tagját, Erika Steinbach asszonyt és Klaus Loderer urat a Magyarországról Származó Németek Országos Egyesületének elnökét.
Köszöntöm körünkben Heinek Ottó urat, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnökét. Önöknek, elnök úr, nemcsak bocsánatkérésünket és sajnálatunkat kell kifejeznünk, hanem köszönetünket is azért, hogy minden megpróbáltatás ellenére összekötő kapoccsá lettek az elűzöttek és Magyarország között.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Európa – a szovjet fegyverek fenyegetésének árnyékában – végül megtalálta a béke útját. Megtalálta, mint a túlélés egyetlen lehetséges útját. Így jött létre az Európai Unió, aminek a létező szocializmus összeroskadása után mi is részesei lehetünk.
Hiszünk abban, hogy az az út, amelyre a XX.századi világháborúkkal Európa lépett, minden következő nemzedéknek tanulságul szolgál. Tanulságul szolgál, hogy az erőszak és a bosszú sehová sem vezet.
Hiszünk abban, hogy az emberek erőszakos megfosztása a szülőföldjüktől, gyökereiktől emberiség elleni bűncselekmény, amely minden körülmények között erkölcsi elégtételt követel.
Hiszünk abban, hogy közös Európánk, amely a közös érdekeken túl, a valódi béke, a kiengesztelődés jegyében született meg, nem feledi a történteket.
Hiszünk abban, hogy egy napon minden állama törli jogszabályai közül a kollektív bűnösség elvén alapuló azon súlyosan kirekesztő dekrétumokat, amelyek eredményeként emberek tömegeit űzték el otthonukból. Hiszünk abban, hogy Európában minden közösség szabadon használhatja nyelvét és jelképeit, szabadon kifejezheti összetartozását, s utódaikban is megőrizheti önazonosságát.
Hiszünk abban, hogy eljön az idő, amikor ezt nem csak valamiféle nemzetközi nyomásnak engedve fogják nekik megengedni, hanem a méltányosság jegyében is: abból a meggyőződésből kiindulva, hogy mi, Európa nemzetei, összetartozunk, akiket immár nemcsak nagyszüleink, dédszüleink áldozata, de unokáink, dédunokáink jövője is összeköt.
Adjon az Isten a közös jövő építéséhez bölcsességet és erőt mindannyiunknak.
Emlékezni jöttünk egy közösségre, ami hozzánk tartozott és hozzánk tartozik. Emlékezni jöttünk a német közösség Magyarországról kitelepített megannyi tagjának szenvedésére és tragédiájára. Olyan szenvedésre és olyan tragédiára, amelyet a magyar állam okozott polgárainak.
Amikor egykori német honfitársainkra emlékezünk, amikor a megértés vágyával a múltat kutatjuk, a bocsánatkérés és a megbocsátás útját járjuk. Köszönöm, hogy ma, itt, ebben a körben együtt lehetünk. Külön köszönöm ezt Norbert Lammert professzor úrnak, a Bundestag elnökének, Balog Zoltán miniszter úrnak, Christoph Bergner úrnak, a Németországi Szövetségi Köztársaság belügyi államtitkárának, és kivétel nélkül mindannyiuknak, akik számára fontos az emlékezés.
Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Den ersten der Tod,
den zweiten die Not,
den dritten das Brot
Az első nemzedék sorsa a halál, a másodiké az ínség és a harmadik nemzedékké a kenyér.
Ez a dunai svábok körében sokfelé ismert versike szinte mindent elmond a magyarországi németek létküzdelmeiről, az oszmán hódítás utáni német bevándorlás történetéről. A hadak járása által elpusztított és felperzselt országba – gyakran csak egy batyuval – érkező telepesek emberfeletti munkával tették lakhatóvá a falvakat, művelhetővé a földeket. Közben meg kellett küzdeniük a járványokkal és az éhezéssel. Életük árán nyertek új hazát maguknak és gyermekeiknek. Hazát, amelyért keményen dolgoztak, és amiért keményen meg is harcoltak, ha a sors úgy hozta. Harcoltak a honvédseregben a piros-fehér-zöld zászló alatt mindenhol, ahová magyar katonának mennie kellett. Az ő életükből is épült a haza, közös hazánk, Magyarország.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Albert Schweitzer a Nobel békedíj átvételekor tartott, a „A béke problémája korunkban” című előadásában így fogalmazott:
„A leggonoszabb vétek a történelmileg adatott és egyáltalán mindenfajta emberjog ellen, ha népeket oly módon fosztanak meg az általuk lakott országban élés jogától, hogy máshol kényszerítik őket letelepedni. Azon, hogy a győztes hatalmak a második világháború végén elhatározták, hogy sok százezer emberre és méghozzá a legkeményebb módon ezt a sorsot szabják ki, lemérhető, hogy mily kevéssé tudatosult bennük a dolgok üdvös és valamennyire igazságos újrarendezésének rájuk kimért feladata”.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A második világháborút követően a győztesek ezt a vétket követték el a vesztesekkel szemben. A fegyverek nyugvása után, a kollektív bűnösség elve alapján további sokmilliónyi egyéni tragédiát okoztak ártatlan embereknek.
Európában tizenötmillió németet fosztottak meg szülőföldjétől. Az elüldözött, kitelepített németek képviselőinek szavai szerint „az ember szülőföldjét Isten jelöli ki. Az embereket a szülőföldjükről elszakítani egyet jelent a szellemiségük megsemmisítésével”.
Sok mindent mondhatnánk az okokról – de ismerve a 20. század politikai történetét, nem érdemes a győztesek nyers hatalmi érdekein, geopolitikai szempontjaikon túli indokokat keresnünk.
A második világháborút követően, – miközben mindvégig a kollektív bűnösség elvének alkalmazása ellen érvelt – a győztesek – legfőképpen a félmillió német kitelepítését követelő szovjetek nyomására a vesztes magyar állam is saját – német nemzetiségű állampolgárai ellen fordul .
A magyarországi németek kitelepítéséről 1945. december 22-én döntő magyar minisztertanácsi ülés jegyzőkönyve önmagában jellemző kordokumentum, és talán a politikusok által minden körülmények között viselendő felelősség súlyos dokumentuma is. Heves vita után a jelenlévő 14 miniszterből 9 igent mond, míg 5 miniszter – köztük az igazságügyi miniszter, honvédelmi miniszter, külügyminiszter – a kollektív bűnösség elvének elfogadhatatlanságára hivatkozva – nemmel szavaz a rendeletre, mely szerint – „Németországba áttelepülni köteles az a magyar állampolgár, aki a legutóbbi népszámlálás alkalmával német nemzetiségűnek, vagy anyanyelvűnek vallotta magát, vagy aki magyarosított nevét német hangzásúra változtatta vissza, továbbá az, aki a Volksbundnak vagy valamely fegyveres német alakulatnak (SS) tagja volt.”
A döntés eredménye közel 250 ezer magyarországi német megfosztása a magyar szülőföldjétől.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim !
„Az igazság szabaddá tesz„ – ezt a gondolatot hagyta örökül II. János Pál pápa. Mi, mai magyarok, az egykori legyőzöttek unokái, dédunokái vagyunk már annyira szabadok, hogy elismerjük az egykor kitelepített német honfitársaink igazságát, és bocsánatot kérjünk tőlük.
Ki kell mondanunk: a bűn nem legitimál bűnt, bosszúból nem lehet a lelkeket is átölelő béke. Ha követjük a szemet szemért, fogat fogért elvet, mindannyian megvakulunk, megnyomorodunk. A 20. századnak éppen ez volt a legnagyobb tanulsága. Egyszer talán a győztesek is elég szabadok lesznek ennek az igazságnak a felismerésére.
1950 augusztusában Stuttgartban gyűltek össze az Európa-szerte elűzött németek képviselői. Egy chartát fogalmaztak, amelyben leszögezték: az elűzöttek nem táplálnak magukban gyűlöletet, és nem kívánnak elégtételt venni elűzetésük miatt, ugyanakkor követelik a szülőföldjükön való lakhatás jogának elismerését. E megrendítő, mindmáig egyoldalú fogadalom úgy tekinthető, mint Európa jelenkori békéjének egyik alapköve.
Az Elűzöttek Szövetsége és a Magyarországról zármazó Németek Országos Egyesülete ebben a szellemben végzik érdekvédelmi tevékenységüket, és felelős őrzői a Magyarországról kitelepített németek és leszármazottaik szellemi örökségének is. Olyan embereket tudhatnak a soraikban, akik évtizedekkel korábbi mostoha sorsuk ellenére is tudják: összetartoznak a magyarsággal, és a rendszerváltozás után tevőlegesen is segítettek a demokratikus, jogállami Magyarország kiépítésében. Az elűzöttek olyan emberek, akik saját sorsukon érzik a második világháború után szülőföldjétől szintén elszakított magyar író, Tamási Áron igazát: " Az ember a szíve mélyén örökké odavaló, ahová született".
Az Önök Szervezetei hazánkkal példásan jó kapcsolatokat ápolnak, és elismerik az erkölcsi jóvátétel jegyében tett gesztusainkat. Ezért is külön tisztelettel köszöntöm közöttünk a Szövetség elnökét, a német Kereszténydemokrata Unió elnökségi tagját, Erika Steinbach asszonyt és Klaus Loderer urat a Magyarországról Származó Németek Országos Egyesületének elnökét.
Köszöntöm körünkben Heinek Ottó urat, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnökét. Önöknek, elnök úr, nemcsak bocsánatkérésünket és sajnálatunkat kell kifejeznünk, hanem köszönetünket is azért, hogy minden megpróbáltatás ellenére összekötő kapoccsá lettek az elűzöttek és Magyarország között.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Európa – a szovjet fegyverek fenyegetésének árnyékában – végül megtalálta a béke útját. Megtalálta, mint a túlélés egyetlen lehetséges útját. Így jött létre az Európai Unió, aminek a létező szocializmus összeroskadása után mi is részesei lehetünk.
Hiszünk abban, hogy az az út, amelyre a XX.századi világháborúkkal Európa lépett, minden következő nemzedéknek tanulságul szolgál. Tanulságul szolgál, hogy az erőszak és a bosszú sehová sem vezet.
Hiszünk abban, hogy az emberek erőszakos megfosztása a szülőföldjüktől, gyökereiktől emberiség elleni bűncselekmény, amely minden körülmények között erkölcsi elégtételt követel.
Hiszünk abban, hogy közös Európánk, amely a közös érdekeken túl, a valódi béke, a kiengesztelődés jegyében született meg, nem feledi a történteket.
Hiszünk abban, hogy egy napon minden állama törli jogszabályai közül a kollektív bűnösség elvén alapuló azon súlyosan kirekesztő dekrétumokat, amelyek eredményeként emberek tömegeit űzték el otthonukból. Hiszünk abban, hogy Európában minden közösség szabadon használhatja nyelvét és jelképeit, szabadon kifejezheti összetartozását, s utódaikban is megőrizheti önazonosságát.
Hiszünk abban, hogy eljön az idő, amikor ezt nem csak valamiféle nemzetközi nyomásnak engedve fogják nekik megengedni, hanem a méltányosság jegyében is: abból a meggyőződésből kiindulva, hogy mi, Európa nemzetei, összetartozunk, akiket immár nemcsak nagyszüleink, dédszüleink áldozata, de unokáink, dédunokáink jövője is összeköt.
Adjon az Isten a közös jövő építéséhez bölcsességet és erőt mindannyiunknak.
Sajtószolgálat
11 March 2013