SZOLNOK A sorkatonaságot nem fogják visszaállítani, a demográfiai egyenlőtlenségek áthidalása érdekében azonban további lépéseket sürget Kövér László. Az Országgyűlés elnöke a lapunknak adott interjúban kifejtette, miért lenne égető szüksége a kormánynak konstruktív ellenzékre, mely politikai erőt tartja a jelenlegi kormánypárt legfőbb riválisának a 2018-as választásokon, és a generációváltás közben egyre csak alakuló Fideszen belüli feladatairól is beszélt.

– Az elmúlt hetekben rengetegen hozzászóltak a hagyományos női és férfi szerepek fontosságát taglaló korábbi felvetéséhez. Hogy látja a kijelentései után kirobbant társadalmi vita hozadékait?

– A probléma nem új keletű. 1980 óta fogy a magyar népesség. E gond első felvetése óta folyamatosan gondolkodnak ezen egyes értelmiségiek, kevesen és nem sok sikerrel. Ez a probléma mára már a lét és a nemlét kérdésévé vált. Nem egy jövőbeli katasztrófának a kezdetén vagyunk, hanem szinte már a végkifejlet zajlik. Még a jelenlegi legjobb forgatókönyv szerint is 2050-re alig nyolcmillióan maradunk az országban. Ráadásul ennek a nyolcmillió embernek a fele ötven esztendősnél idősebb lesz. Kérdés, hogy mennyi lesz az ötven évnél fiatalabbakból a magát és családját eltartani képes állampolgár, aki az adóin keresztül képes az inaktív korosztályt is eltartani... Ezek persze azoknak a folyamatoknak a sikerességétől is függ, melyek elsősorban a roma kisebbség integrálását célozták meg.

– Beszélni tehát mindenképp szükséges a témáról. Milyen fórumokat tud erre elképzelni? Akár nemzeti konzultáció is lehet a népességfogyásról?

– Nem tudok ilyen tervekről a kormányzat részéről, de egyáltalán nem tartom elképzelhetetlennek a nemzeti konzultációt. Olyan kérdésről van szó, mellyel az elmúlt huszonöt év politikai döntéshozói egészen egyszerűen nem foglalkoztak eleget. Voltak intézkedések, de közel sem elegendőek. Látván ennek a demográfiai hanyatlásnak a lehetséges következményeit, hozadéka mindenképp volt ennek a – részben általam „kirobbantott” – társadalmi vitának.

Azonban azt megjegyezném, hogy a politikusok nem véletlenül kénytelenek sokszor megnyilvánulni olyan kérdésekben is, melyek úgy látszódhatnak, nem is feltétlenül „rájuk tartoznak”. Nem célunk beleavatkozni más magánszférájába, de az értelmiség nem feltétlenül tudta teljesíteni eddig azt a feladatát, hogy ezeket a vitákat lefolytassák az elmúlt huszonöt évben. Pedig ezeket a kérdéseket napirenden kellene tartani a társadalomban, hogy aztán – lehetőség szerint – a politikusoknak, a döntéshozóknak már csak a „köz” bölcsességeit kelljen megvalósítaniuk. Minden elképzelhető fórum alkalmas tehát arra, hogy a népességfogyásról szóló társadalmi vitát továbbra is folytassuk.

– A demográfiai egyenlőtlenség áthidalására, megoldására több intézkedést hoztak a közelmúltban is. Itt van például a CSOK újabb konstrukciója, vagy a lakásépítésre áfacsökkentéssel való ösztönzés. Elegendőek lesznek ezek a népességfogyás, a társadalom elöregedésének megállítására? Milyen elképzeléseket tart még megvalósíthatónak a következő időszakban?


– A kutatásokból kiderül, hogy nem feltétlenül csak az növeli a családalapítási kedvet, ha az ahhoz szükséges forrásokat szélesebb körben, egyszerűbben bocsátjuk rendelkezésre. A kiszámíthatóság, a stabilitás erősíti leginkább azt. Az egymást váltó kormányok ugyan próbálták meghozni a maguk intézkedéseit a családteremtés könnyítése érdekében, de sokszor pont a következő hatalom miatt gyorsan változott is az irány. A rendszerváltás óta nem volt mostanáig egységes elképzelés, családpolitika hazánkban. Azt szeretnénk elérni, hogy a következőkben az egymást váltó – adott esetben más gondolkodású politikai erők alkotta – kormányok ne tegyék meg azt, hogy lerombolva az előzőek igyekezetét, egészen más irányba rángassák az addig működő családpolitikát.

– A demográfiai egyenlőtlenségen túl más gondok is jelen vannak az életünkben. Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő egy a lapunkban szerdán megjelent interjúban azt mondta, szerinte Európa már soha nem lesz olyan, mint volt akár még csak néhány éve. Szerinte a menekültáramlást nem mérsékelni, hanem megállítani kell, akár falakkal. Kerítés már egyes határainkon is áll – milyen eszközei vannak ezen kívül az uniónak és azon belül országunknak a válság hosszútávú kezelésére?


– Az emberi társadalmak az elmúlt évszázadok során létrehoztak maguknak olyan problémákat, melyeket megoldani nem, legjobb esetben is csak kezelni lehet. A migránsválságot sem lehet rövid távon megoldani. Tartós, akut válságra kell berendezkednünk. Ez azt jelenti, hogy meg kell védenünk Európát. Ha nem akarjuk, hogy utódaink rá se ismerjenek a kontinensre, akkor radikális fordulatra van szükség. Félre kell tenni minden álszent emberieskedő szöveget, ez azonban nem jelenti azt, hogy el kellene felejtenünk emberségesen gondolkodni! Mindössze arról van szó, hogy kevesebbet kell hazudnunk a probléma súlyosságáról. Hiába öntjük a menekültek iránti aggodalom szószával nyakon az egészet... A saját határainak megvédése mellett az uniónak az instabil országoknak a segítésére kellene áldozni az anyagi és egyéb potenciáljait, melyekből ezek a bevándorlók érkeznek a kontinensre. Nem beszélve arról, hogy ezeknek az országoknak a többségét pont a nyugat beavatkozása tette instabillá.

– A probléma súlyát egyre többen átérzik. De befolyásolja ez egyáltalán mondjuk egy Szolnok melletti kis faluban élő, egyszerű vidéki család mindennapjait?

– Közvetlenül és rövid távon nyilván nem. A magyar kormány, mi azonban nem gondoljuk, nem gondolhatjuk magunkról azt, hogy egyenjogú tagként tanácsokat osztogathatunk, elvárásokat fogalmazhatunk meg Németország, Franciaország vagy a többi nyugati állam felé, melyben megszabjuk: nem fogadhatnak be a közös európai házba idegeneket. Mi csak azt akarjuk, hogy saját országunkban megszabhassuk, akarunk-e egyáltalán, és ha igen, mennyi migránst. Jelen pillanatban azonban ezt a jogunkat sem ismerték még el. Szeretnénk legalább Magyarországot magyarnak megtartani, még ha az európai hatalmak nem is az európaiak lakóhelyeként gondolnak Európára.

– Szolnokon, ahol a Magyar Honvédségnek elit egységei vannak, különösen indokolt lehet a következő kérdés. Mi a véleménye a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállításának mostanság újra felbukkanó ötletéről?

– Éppen reggel olvastam, hogy a baloldali cseh kormány védelmi minisztere nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy náluk visszaállítsák a sorkötelezettséget, melynek hazai eltörlését katasztrofális hibának tartom. Ennek orvoslása sokkal nagyobb energiákat fog felemészteni előbb-utóbb, mint amennyit a sorkötelezettség fenntartása kellett volna fordítanunk. Ha ma vissza akarnánk állítani a sorkatonaságot, akkor meglátásom szerint ez a sorköteles fiatal férfiak elvándorlását erősítené azokba az országokba, ahol ezt még nem tennék meg. Tehát vagy összeurópai döntés értelmében állítjuk vissza azt a kontinens nyugati csücskétől a keletiig, vagy sehogy – egy tagállam önállóan jelen pillanatban nem tudná megvalósítani, legalábbis nem hatékonyan. Az viszont egyértelmű, hogy Magyarország azzal is erősebbé válna, ha visszavezetnénk.

Simicskó István honvédelmi miniszter kezdeményezésére már dolgoznak azon a kormányban, hogy a NATO-csatlakozásunkkor vállalt, a haderőre szánt költségvetésünk növelésével összhangban a honvédség létszámát is bővítsük. Ez azonban inkább a tartalékosok állományának növelését jelenti elsősorban. Önkéntes alapon, a svájci mintára szeretnénk bővíteni a katonaság létszámát.
– A sorkatonaság ismételt bevezetése szintén komoly vitát váltana ki az országban. Véleményütközésre azonban mindig szükség van – persze nem mindegy, milyen formában. Korábbi nyilatkozataiban többször óhajként fogalmazta meg a kormánypárt és az ellenzék között normális, kiegyensúlyozott vita szükségességét.

– Minden demokrácia működési alapja, hogy minimális értékkonszenzus legyen a szemben álló politikai felek között. Ezt viszont nagyon nehéz nálunk megteremteni, mert bizony a mindenkori ellenzék és a kormányzat közötti szakadék végigkísérte az elmúlt huszonöt évet – mindez a rendszerváltás utáni első kormánynál tapasztalt, az SZDSZ és az MDF közötti mérhetetlen utálatból fakad. Ez az indulás meg is határozta a következő húsz esztendőt. A mostani helyzetet azonban – még ha távolról sem ideális – jobbnak látom, mint a korábbi szituációt. Ebben nagy szerepet játszik, hogy jelenleg is elsöprő mandátumfölényben ül a kormánypárt a parlamenti padsorokban, ez az arány önmérsékletre, szerénységre inti az ellenzéket. Nem látom azonban továbbra sem azt a gondolkodásbeli fordulatot az ellenzék részéről, melyre nagy szükség lenne. Hogy megértsék, a nem feltétlenül a Fideszre szavazó, sőt a kormánnyal sok kérdésben egyet nem értő emberek sem mindig az acsarkodásra kíváncsiak, hanem arra, hogy a szemben álló felek az ő érdekükben normális párbeszédre, kompromisszumra törekednek.

– Ezt várhatjuk a következő években is a magyar politikai elittől?

– Kettőn áll a vásár. Az ellenzék ritkán mutatja meg, hogy képes konstruktív javaslatokra a kormánnyal szembeni elhibázott, minden körülmények közötti ellenállás helyett. Voltak persze kivételek: a menekültválság kezelésében egészen máshogy viszonyultak egymáshoz az ellenzéki erők. A Jobbik – még ha kritizált is –, belátta, hogy szükség van a kormány intézkedéseire, míg a baloldali pártok inkább nem annyira voltak partnerek a gondok megoldásában.

– Melyik politikai pártot tartja a Fidesz-KDNP legnagyobb riválisának a 2018-as választásokon?

– Elemzői és politikusi megközelítésből is válaszolnék a kérdésre. Az elemzői felfogás szerint mindenki a Jobbikot látja az egyetlen potenciális kihívónak, bár mondjuk fél éve még nagyobb eséllyel tűnt ez reálisnak. Az erőviszonyok változékonyak, ellenben ha a baloldal töredezettségét figyelmen kívül hagyjuk, akkor láthatjuk, a rájuk leadott voksok aránya összességében meghaladhatja a Jobbikra leadott szavazatokét. Azt sem zárhatjuk ki, hogy 2018-ra a baloldal ismét egységesen össze tud állni – jelenleg semmi sem mutat azonban erre. Nekünk – ez a politikai válaszom – nem érdemes foglalkoznunk a lehetséges riválisainkkal, saját magunkkal kell foglalkoznunk, vagyis a választókkal.

– Az erőviszonyok változhatnak egy párton belül is. A kormányzó Fidesz is alakul, változik. Generációváltásnak lehetünk szemtanúi a párton belül a következő években?

– Az a Fidesz nagy előnye, hogy a párt politikai értékrendje nagyon régóta egységes, nincsenek törésvonalak a szervezeten belül. Van azonban egy természetes folyamat: az annak idején fiatal demokratákként közösséget alapító generáció tagjai mára a honi politika „nagy öregjeivé” váltak. Folyamatos a változás, mely spontán módon megy végbe. Sokkal jobb, hogy mindez egymással együttműködve, természetesen, tervezetten megy végbe. Mint látható. egyre fentebb jutnak a párton belül a fiatalok, például Kubatov Gábor és Gulyás Gergely is tagja a párt elnökségének.

– Milyen szerepet tud a Fideszben elképzelni saját magának, amikor már ezek a fiatalok lesznek túlsúlyban a pártban?

– Sosem képzeltem el magamnak szerepeket, hanem mindig azt mérlegeltem, hogy az előttem álló feladatoknak hogyan tudnék megfelelni. Soha nem azt néztem, hogy milyen előképzettségem, affinitásom van az adott munkához, hanem hogy ezt elvállalva hozzá tudom-e tenni a magamét az összképhez. Az Országgyűlés elnöke sem én akartam lenni. Amikor megkaptam ezt a megtisztelő feladatot, akkor is azt néztem, hogy mivel tudnék a leginkább hozzájárulni a parlament, a kormánypárt teljesítményéhez. Nem az én tisztem lemérni, hogy az elmúlt években mennyivel járultam hozzá a sikerekhez a házelnöki székből. Hogy meddig dolgozhatom ezen a poszton, az sem rajtam múlik, hanem előbb a választókon, aztán a párton. Mindenesetre továbbra is felkészülten várom a régi-új feladatokat...

Az nyomtatott interjút itt olvashatják!