Archívum

Archívum - 14 August 2017


Kolozsvári Magyar Napok - köszöntő beszéd

Kolozsvár

Tisztelt kolozsváriak és kedves vendégek! Tisztelt Honfitársaim!

1941-ben, alig egy esztendeje, hogy Észak-Erdély magyarsága a román állam fennhatósága alól visszatért a magyar állam fennhatósága alá, amikor még sokan azt gondolták, hogy az erdélyi etnikai együttélés problémái az államhatárok megváltoztatásával megoldhatók, az egyik leglényeglátóbb XX. századi magyar gondolkodót, Németh Lászlót meghívták Kolozsvárra, hogy tartson előadást Erdély szellemi fővárosában a magyar értelmiség előtt álló feladatokról.

A Budapestről érkezett előadó a kolozsvári magyar színház zsúfolásig megtelt termében, Kisebbségből kisebbségbe című előadásában a következő nyitó szavakkal hökkentette meg a hallgatóságát: „Egy negyedórám van meggyőzni Önöket, hogy kisebbségi sorsukból kiguvadva nincs joguk vidám többségnek érezniük magukat, hanem azonnal egy másik kisebbségi sorsba kell beállniuk.”  

Ezen bizonyos másik kisebbségi sorsról, amely a számbeli többséget képező magyarságot Budapesten és Magyarországon emésztette, annak okairól és következményeiről Németh László a legnyíltabban két esztendő múlva, az 1943-ban megtartott szárszói találkozón beszélt, ahol így fogalmazott: „Aki a magyarság újkori történetét megírja, arra kell felelnie, hogy süllyedt „bennszülötté” ez a nagy középkori nemzet tulajdon országában. (…) Állami létét idegenek vezetik (…) gazdaságilag kizsákmányolják, idegen civilizáció ellen nincs védelme, erkölcsében és testében nyomorodik.”

Németh szerint mindennek az alapvető oka az volt, hogy a középkorban elveszett önálló magyar államiságot a heroikus történelmi kísérletek ellenére évszázadokon keresztül nem sikerült helyreállítani, amikor meg az első világháború után tragikus áron helyreállt az önálló magyar állam, akkor olyan, a nemzeti tudatra is kiható társadalmi-gazdasági kényszerpályákra került, amelyek orvoslására nem volt elegendő történelmi idő. Ma már tudjuk, hogy kevesebb, mint egy esztendővel az 1943-as szárszói útkeresés után – előbb a náci, majd a szovjet megszállás miatt – a magyar állam ismét elveszítette szuverenitását, amelyet csak 1990-ben nyert vissza.  

Engedjék meg, hogy Németh László egykori gondolatait szerénytelen módon ürügyül használva, azokat mintegy folytatva megosszam Önökkel meggyőződésemet arról, hogy mi a biztosítéka annak, hogy az előttünk álló évtizedekben mi, magyarok, éljünk akár számbeli többségben, akár számbeli kisebbségben bárhol a kárpát-medencei szülőföldünkön, ne süllyedhessünk alávetett, kizsákmányolt és megalázott bennszülötti sorba. Megítélésem szerint két ilyen biztosíték létezik, tisztelt Hölgyeim és Uraim: az egyik a józan magyar nemzeti öntudat, a másik az ezen józan öntudaton alapuló cselekvésre és együttműködésre képes magyar állam, mely nem kiszolgáltatja, hanem szolgálja a nemzetét, Magyarország határain belül és kívül egyaránt.

Ne tévessze meg Önöket, hogy napjainkban vannak, akik folyamatosan és növekvő hangerővel sulykolják, hogy a nemzeti öntudat, azaz a nemzeti identitás és a nemzeti államok kora lejárt Európában, hogy ezek olyan elavult dolgok, amelyek csak veszélyeztetik a technológiai fejlődés által biztosított globális fogyasztói jólétet, és az erőszak, a háború veszélyét hordozzák magukban.

Ezek az érvek a XXI. századi hadviselés részei: az alávetésre szánt közösségeknek először nem a területét, hanem a tudatát igyekeznek megszállni. Az egyének és a közösségek értéktudatát kell semlegesíteni, kiiktatni, mert az értéktudat elvesztésével elvész az érdekfelismerés, érdekérvényesítés és az érdekvédelem képessége is, így az egyén vagy közösség biztosabban alávethető, uralható és erőforrásaitól megfosztható.

Az emberek értéktudatának legszervesebb részei a nemi, a családi, a vallási és a nemzeti önazonosságuk. Nem véletlen, hogy Európában jelenleg ezek az identitáselemek állnak a támadások célkeresztjében, nem véletlen, hogy ezen identitásokat oltalmazni hivatott intézmények, azaz az egy férfi és egy nő életközösségén alapuló család, a keresztény egyházak és a nemzeti államok állnak ideológiai ostromtűz alatt. Ezen ostrom alatt állnak jelenleg az európaiak, németek és franciák, spanyolok és svédek, magyarok és románok egyaránt. Mindez azért nem véletlen, tisztelt Hölgyeim és Uraim, mert Európa egy alávetésre kiszemelt terület azon erőcsoportok részéről, amelyek úgy gondolják, elegendő erejük és hatalmuk van már arra, hogy közvetlen módon is alárendeljék maguknak Európát, és közvetlen módon is rendelkezzenek annak erőforrásaival.

Ezen erőcsoportok ideológusai ajánlják az európai embereknek a természetes, szerves identitásuk helyett az úgynevezett fluid identitást, azaz az identitásnélküliséget; ők ajánlják a jogok és kötelezettségek egyensúlyát mellőző, a gondolkodás és a szólás szabadságát a politikai korrektségnek nevezett cenzúra által megfojtó úgynevezett nyitott társadalmat; ők szorgalmazzák az európai választópolgárok demokratikus legitimációján alapuló nemzeti államok helyett a demokratikus felhatalmazást és számonkérhetőséget mellőző, az európai civilizációtól idegen Európai Egyesült Államok tervét is.

Ők azok, akik egyre kevésbé burkoltan azzal fenyegetőznek, hogy amennyiben az általuk javasoltak nem valósulnak meg, akkor az európai nemzetek és nemzeti államok lángba borítják Európát, tudván, hogy a XX. század két világháborúját, a század két totalitárius rendszerét, a nácizmust és a kommunizmust, valamint a század második felének kétpólusú világrendjéből eredő szétszakítottságát még nem elfelejtő európai emberek számára ez különösen ijesztő jövőkép.

Ezen ideológusoknak megvannak a magyarul beszélő követői is, akik – hogy csak nemzetpolitikai példáknál maradjak – azt hirdetik, hogy tulajdonképpen nincs is egységes magyar nemzet; akik el akarják választani a székelyeket az erdélyi magyaroktól, az erdélyi magyarságot a magyarországi magyarságtól; akik szerint a magyarországi nemzetállami törekvések gyengítik a külhoni magyarság érdekvédelmi lehetőségeit, és kiszolgáltatják őket a szomszédos nemzetállamok elnyomó törekvéseinek.  

Ha Önök felteszik a kérdést a nemzetállam ellenfeleinek, hogy mire és hogyan akarják leváltani a nemzetállamokat Európában, akkor nem kapnak egyértelmű és megnyugtató választ. Azért nem kapnak ilyen választ, tisztelt Hölgyeim és Uraim, mert a nemzetállamok demokratikus legitimációjának jelenleg a világban nincs elfogadható, életképes, emberhez méltó alternatívája. Ami alternatíva létezik, az elfogadhatatlan: az antidemokratikus, nem az európai választópolgárok felhatalmazásával rendelkező, számonkérhetetlen és ezért felelősség nélküli, különböző hatalmi alakzatokba szerveződő globális érdekcsoportoknak a kereszténység kulturális alapjain nyugvó európai civilizációnkat felszámoló uralma.

Mi, magyarok, azt kívánjuk minden szomszédunknak, amit önmagunknak: nemzetközi együttműködésre képes, erős, szuverén nemzetállamot, amely nem a nemzeti kizárólagosság gondolatára épül, hanem a különböző nemzetekhez tartozó polgárai méltóságának egyenlő tiszteletére; amely nemcsak a területén élő többségnek, hanem a számbeli kisebbségben élő nemzeti közösségeknek is biztosítja az identitását; amely a területén élő minden őshonos közössége számára képes biztosítani a szülőföldön való megmaradásra és boldogulásra vonatkozó érdekeit a külső, globálisnak nevezett ellenérdekekkel szemben.  

Ha Közép- és Kelet-Európában, ezen belül itt, a Kárpát-medencében a nemzetállamok túl tudnak lépni a nemzeti felsőbbrendűségre illetve kizárólagosságra irányuló XX. századi törekvéseiken, ha felismerik azon XXI. századi lehetőségüket, hogy a többség és kisebbség nemzeti identitásának védelmével úgy oldhatók fel a korábbi etnikai ellentétek, úgy érvényesíthetők a nemzeti önérdekek, hogy ezzel nem veszélyeztetik, hanem erősítik a szomszédaik érdekérvényesítési lehetőségeit is, akkor ez a térség Európa megújulásának egyik hajtóerejévé tud válni.

Ha nem, akkor a térség népei együtt fogják elveszíteni államaikat, többség és kisebbség együtt fog identitás nélküli, fogyasztónak nevezett kifosztható biológiai erőforrássá válni.

A szülőföldjén nemzeti kisebbségi sorban élő, több mint negyven milliónyi európai polgár gondjait, benne a külhoni magyarság problémáit nem az államok felszámolása útján létrehozandó, identitás nélküli nyitott társadalmak, hanem csak a saját önérdekeiket felismerő, egymással együttműködő európai nemzetállamok képesek megoldani.

Az a tény, hogy az elmúlt évszázadban, vagy az elmúlt negyedszázadban ez nem sikerült, nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a jövőben sikerülhet. Azok a politikai és szellemi erők, amelyek az identitásnélküliséget hirdetik, és azt tekintik eszményüknek, javaslatukkal nem oldják meg a nemzeti kisebbségben élők gondjait, hanem gyakorlatilag kegyelemdöfést adnak nekik, valójában végleg felszámolnák és beolvasztanák őket az identitásától szintén megfosztott többségbe.   

2010 óta a magyar politikának az a célja, hogy nemzeti államunkat újjáépítsük, az identitásunkat és a nemzeti összetartozásunkat megerősítsük, szomszédainkkal együtt erősítsük a nemzetállamok együttműködésén alapuló Európai Uniót. 2014-ben ezt a célt erősítették meg a magyarországi, a Kárpát-medencében és a nagyvilágban élő, szavazati joggal rendelkező magyar állampolgárok. 2018-ban ismét erről kell döntenünk – otthon, Magyarországon, s itthon, Erdélyben és Kolozsváron is.

Az ezeregyszáz esztendőt a háta mögött tudó kolozsvári magyarság józan azonosságtudata olyan megtartó erő, amelyből nemcsak Budapesten és Bukarestben, hanem mindenhol Európában lehet és érdemes is példát s erőt meríteni mindazoknak, akik az emberhez méltó jövő biztosítékát a saját nyelvüket, kultúrájukat és hagyományaikat őrző, demokratikus politikai önrendelkezésüket fenntartó, de a közös keresztény szellemi örökség talaján együttműködésre képes nemzetek Európájában látják.

Úgy tűnik, nagy idők kezdetén vagyunk – s ez manapság fenyegetően is hangozhat. De hasson reánk bátorítólag a múlt sokszor megtapasztalt egyik tanulsága, amely szerint az idők igazi nyerteseinek soha nem azok bizonyulnak, akiknek erősebbek a fegyvereik vagy hangosabbak a hazugságaik, hanem azok, akiknek erősebb az identitása és a hite.

Köszönjük a Kolozsvári Magyar Napok szervezőinek, minden résztvevőjének és támogatójának, hogy ezzel a kulturális seregszemlével, az együttlét és az összetartozás élményének lehetőségével hozzájárulnak a magyarság önazonosságának, hitének és jövőbe vetett reményének erősítéséhez.

Adja Isten, hogy tehessék és tegyék is ezt a következő időkben is, még nagyon sokáig!

Sajtóiroda

14 August 2017