Tisztelt Honfitársaim, Szent István hagyatékának őrzői! Tisztelt Ünneplő Közösség!

„Az örökkévalóság világosságában, Szent István királyunk orcája előtt találkozunk!” – ezekkel a szavakkal búcsúzik az „Egri csillagok”-ban Dobó István az utolsó roham során a haza védelmében elesett hősi halottaktól. Gárdonyi Géza gondolata minden képnél erősebben mutatja meg nekünk azt, ahogy a magyar nemzedékek élete egymásba kapcsolódik: elvégzett munkánk és megvívott küzdelmeink, szeretetünk és felelősség-vállalásunk messze túlmutatnak rajtunk, a magunk rövid és törékeny sorsán. Részei lesznek a közösség életének, amit magyar nemzetnek nevezünk.

A több mint ezer esztendő óta a Kárpát-medencében élő magyarság negyven nemzedékének közös a tapasztalata: mindaddig létezik magyar jövő, míg hűségesek maradunk Szent István hagyatékához. Az ezredéve egymást követő nemzedékek élet- és munkaáldozatukkal újra és újra bebizonyították – és egyúttal örökül is hagyták –, hogy sem külső, sem belső ellenség soha nem tudja úgy lesújtani a hazát és a nemzetet, hogy azt Szent István örökségének őrzői ne tudnák ismét a magasba emelni.

Nagy királyunk hagyatéka kettős, mégis szétválaszthatatlan egész. A magyar utókornak mindenkor szellemi otthont és védelmet nyújtó keresztény hitet, erkölcsöt, értékrendet és életmódot hagyott hátra; illetve megteremtette a nemzeti önvédelem legmagasabb fokát megtestesítő, népe védelmében küzdelemre és együttműködésre egyaránt alkalmas, cselekvőképes és önrendelkező, a korabeli Európába politikai és kulturális értelemben is beilleszkedő, de a vazallusi kötelékeket minden irányban visszautasító magyar államot.

Szent István hagyatéka megőrzésének jutalma a mindenkori magyar újjászületés képessége. Olyan hagyaték ez, amely nemzetmegtartó és államfenntartó erőként szolgál, olyan erőként, amelyből minden magyar nemzedék a legnehezebb körülmények között is meríteni tud ahhoz, hogy jövőt teremtsen a nyomdokaiba lépő következő nemzedékeknek.

Nehéz körülményeknek pedig nem voltunk híján az elmúlt ezredévben, tisztelt Emlékező Közösség. A történelem sok mély sebet ejtett a hazán és a nemzeten – nemegyszer végzetesnek tűnőt, de hál’Istennek sohasem halálosat!

Muhi, Mohács, Majtény, Világos, Trianon, 1956. A századok során visszatérően különféle erők változó módon akarták felszámolni a magyarság politikai önvédelmét, független államát vagy önrendelkezési törekvéseit, és minden alkalommal meg akarták törni szellemi önvédelmét is, eltörölni illetve megmásítani hitét vagy nyelvét, múltját és önazonosságát.

Az 1241-es muhi csata után a korabeli német krónikák azt jegyezték fel, hogy a tatárok csapásai alatt három és fél évszázados fennállása után Magyarország megszűnt létezni. A magára hagyottságában iszonyatos vérveszteséget szenvedő magyarság azonban hűséges maradt Szent István örökségéhez, ezért volt ereje újjászervezni az államot és ismét felemelni a hazát. Muhi után alig több mint kétszáz esztendővel, Mátyás király idején az újjászületett Magyarország már Európa élvonalába tartozott. A mohácsi csatatéren 1526-ban a keresztény Európa védelmében ismét csak segítség nélkül hagyott középkori magyar állam a keresztényellenes hadak túlsúlya alatt ugyan összeroppant, a történelmi ország területi egysége ugyan időlegesen megszűnt, de a magyarság a hitéről és önálló államának helyreállítási szándékáról sohasem mondott le. Az ezen időkben megszületett magyar keresztyénség, azaz a protestantizmus nemcsak a hívei hitének adott új erőt, hanem a magyar nyelvnek, az anyanyelvi művelődésnek, ezáltal a magyar önazonosságnak is.

A kereszténység és a keresztyénség az idők során oly hasznosan egészítette ki egymást a magyarság életében, mint ahogyan például Isten ezen hajlékában a XIX. században épült székelyszentistváni református templom tornyát ma is betölti a Mátyás király korában öntött katolikus harang. A magyarságnak ezért volt ereje túlélni egy százötven esztendős keresztényellenes oszmán uralmat, majd amikor a felszabadítóként, de hódító szándékkal fellépő Habsburg-ház ismét csak az alávetést és a kifosztást szánta sorsul az országnak, akkor Rákóczi Ferencnek és kurucainak ezért volt erejük szabadságharcot vívni az elnyomókkal.
A kurucoknak a majtényi síkon ugyan le kellett tenniük a fegyvert, de küzdelmük nem volt hiábavaló: a nemzet és a birodalom központja között létrejött kompromisszum lehetővé tette, hogy alig több mint száz esztendővel később bekövetkezzen a magyar történelem egyik legcsodálatosabban emelkedő – a modern nemzetet és a polgári Magyarország programját megszülő – korszaka, amelyet magyar reformkorként ismerünk.

Az ismételt külső alávetési törekvésekkel szemben 1848-ban mindezek védelmére felkelt honvédsereg kuruc nótákkal indult harcba, és küzdelmük eredményeként, ha rövid időre is, de újjászületett a népképviseleti demokráciában és a jog uralmában gyökerező, független, önrendelkező és szabad magyar állam, amelynek szívhangjai nagyot dobbantak az európai történelemben.

A magát „műveltnek” mondó Nyugat és a despotikus Kelet szövetséges katonai túlereje által kikényszerített világosi fegyverletétel után véres bosszú és megtorlás következett. Kezdetét vette a magyar önazonosság meghamisításának modern tudományos kísérlete, ám a megalázott magyarság nem tört meg, a Szent István-i eszme ugyanis erőt adott azon nemzedékeknek is. Ez az erő segített nekik abban, hogy kevesebb mint húsz esztendővel Világos után kiegyezésre jussanak a korábbi elnyomókkal, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia dualista államszerkezetén belül önrendelkezést biztosító állami jogosítványokat, részleges állami cselekvőképességet szerezzenek a magyar érdekek érvényesítésére. Ezen kiegyezés – mint tudjuk – korábban soha nem tapasztalt gazdasági és kulturális felvirágzást tett lehetővé, de egyúttal – éppen az állami cselekvőképesség részlegessége miatt – az első világháború és Trianon tragédiájához is elvezetett.

Trianonban a nemzetközi jogi értelemben függetlenné és önállóvá váló magyar államot az első világháború győztesei életképtelenségre ítélték, gazdasági erőforrásainak jelentős részétől megfosztották, és minden tíz magyar emberből hármat idegen hatalmak fennhatósága alá helyeztek. Súlyos áldozatok árán és a magyar emberek munkateljesítményének köszönhetően a Szent István-i örökségből erőt merítő Magyarország elkerülte a neki szánt végzetet. 1924-ben az egy főre eső nemzeti összetermék a korábban ellenségei által kirabolt Magyarországon már magasabb volt, mint például Romániában, húsz esztendővel Trianon után Magyarországon már magasabb volt az életszínvonal, mint például Finnországban vagy Portugáliában, és a gazdasági teljesítményt tekintve országunk egyre közelebb került Ausztriához.

A második világháborút követően a Magyarországon is berendezkedő istentelen és embertelen kommunista uralom legfőbb célja a Szent István-i hagyaték teljes felszámolása volt: a magyar ember elszakítása hitétől, egyházától, közösségeitől, nemzetétől, múltjától és gyökereitől.

1956-ban kirobbanó önvédelmi harc leverésére a Szovjetunió több harckocsival támadt Magyarországra, mint a második világháború elején Hitler Lengyelországra. A forradalmi barikádokon Kossuth nótákat éneklő pesti srácok legyőzetve is győzedelmesnek bizonyultak, mert áldozatuk erőt adott a magyarságnak ahhoz, hogy 1990-ben demokratikus módon véget vethessünk a kommunizmus korszakának, és erőt adott arra is, hogy 2010-ben lezárjuk a posztkommunizmus útkereső korszakát, és rátaláljunk a magyar újjászületésnek és felemelkedésnek csak és kizárólag a Szent István királyunk művében gyökerező útjára.

Ezt tükrözi Magyarország 2011-ben elfogadott Alaptörvénye, mely a Nemzeti hitvallás-ban minderről így szól: „Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette.” 2010 óta – legjobb szándékaink szerint – ezt tanúsítja a magyar állam politikája is.

Szent István művének köszönhetjük, hogy a Kárpát-medence földrajzi gyűrűjében ezer esztendő után, napjainkban is a magyarság a legnagyobb lélekszámú közösség, Magyarország a legnépesebb ország, és a magyar nyelvet beszélik a legtöbben.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Mi, magyarok a XXI. századra ugyanazt kívánjuk magunknak, mint szomszédainknak: erős és cselekvőképes, regionális és európai együttműködésre kész és képes nemzeti államokat, amelyek mindenki számára – minden számbeli többségben vagy kisebbségben élő nemzeti közösség számára – biztosítani tudja a szülőföldjén a biztonságot, a nemzeti méltóságot és a gazdasági gyarapodást. Térségünk országai és nemzetei csak ezáltal – egymás erejét együttműködéssel és kölcsönös támogatással növelve – erősíthetik Európa és az Európai Unió stabilitását és teljesítményét a jelenleg zajló éles világgazdasági és világpolitikai versenyben.

Mi, magyarok tudjuk, hogy Kelet-Közép Európában nem a száz esztendővel ezelőtt kialakított politikai határok tologatásával – de nem is a nemzeti kizárólagosságra törekvés jegyében erőltetett kiszorítással, megalázással, történelem-hamisítással és megfélemlítő provokációkkal –, hanem az elmúlt ezer esztendő során a térségben természetes módon kialakult gazdasági, közlekedési, logisztikai és kulturális kapcsolatok adta lehetőségek mint fejlődési források közös hasznosításával tudunk mindannyian előrelépni. Ellenkező esetben az előttünk álló XXI. században közös hazánk, a közép-európai térség minden országa és minden nemzete a vesztesek oldalán fejezi majd be történelmi pályafutását.

Tisztelt Ünneplő Közösség!
A ma ismét találkozó Szent István Szövetség tagjainak jó munkát kívánunk, szívből gratulálunk a települési szövetségbe mai napon felvételt nyerő kárpátaljai Aknaszlatinának. Tisztelettel javasoljuk a döntéshozóknak, hogy Magyarország, Felvidék, Erdély és Kárpátalja után nyújtsák ki hívó kezüket a Szent István-i hagyatékot a Délvidéken és Őrvidéken őrző települések felé, és ne feledkezzenek meg az anyanyelvi hitéletben és oktatásban erősen korlátozott moldvai csángó testvéreinkről sem, hiszen ők ezt a hagyatékot a lelkük legmélyén – és ezáltal talán a legerősebben is – őrzik.

Köszönjük házigazdáinknak, Vass Imre polgármester úrnak, valamint Székely-szentistván, Csokfalva, Atosfalva és Makfalva népének a szívélyes vendéglátást, köszönjük, hogy ma együtt lehetünk.


Tisztelt Honfitársaim!
„Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga?” – kérdjük a Szent Istvánról szóló gyönyörű népénekünkben. A csillagokról tudjuk, hogy mindig az égen vannak, és mindig mutatják az utat. Akkor is ott vannak, ha rosszak a légköri viszonyok, ha felhős az ég; akkor is, ha a fényszennyeződés miatt semmit sem látunk az égből – vagy már nem is jut időnk az égre nézni. Tudjuk azt is, hogy akik nehéz életet élnek, azok nehezen emelik az égre a tekintetüket.

Ahogy ezen a szép ünnepen is tesszük, a mindennapok során is bátorítsuk egymást: soha ne féljünk felemelni tekintetünket és a szívünket. Mondjuk el gyermekeinknek, unokáinknak, hogy ez a magyar újjászületés és megmaradás ezeréves titka. Szent István örökségének őrzői, vigyázzatok a strázsán! Isten adjon hozzá elegendő erőt, bölcsességet a következő ezer esztendőre is!