Archívum

Archívum - 5 October 2021


Köszöntőbeszéd az Országház Bora díjátadóra

Országház, Vadászterem

Tisztelt Meghívottak! Tisztelt Díjazottak, Hölgyeim és Uraim!

A nemzeti történelmi hagyomány úgy tartja, hogy Kárpát-medencei ezeréves országunk első állami aktusa a borhoz kötődik: a vérszerződést úgy kötötték meg eleink, hogy az eskütevők a saját vérüket egy kupa borba csepegtették, s valamennyien ittak belőle egy-egy kortyot, majd a megmaradt nedűvel megáldották a magyar földet. E történetnek a közösségi emlékezetbe való mély beágyazottsága jól mutatja, hogy hazánk és nemzetünk kapcsolata a borral, a szőlővel messze túlmutat egy mezőgazdasági kultúra művelésén.

A magyar néplélek és a bor kapcsolatát jeles gondolkodóink sokszor idézett örök érvényű mondatai, az anyanyelvünk varázsával versbe foglalt szavak, a szőlőtermő vidékeinken élő és szorgoskodó emberektől ránk hagyott közmondások, szólások sokasága emeli szellemi magaslatokba.

Jól mutatja ezt a számos példa közül kiragadott közmondásunk is: „bor nélkül szegény a vendégség” – mely a szívélyes magyar vendéglátás esszenciáját talán a leghívebben adja vissza.

A bor, a szőlőművelés mindvégig velünk volt történelemünk fényes és vérzivataros századai során; ahogyan az elmúlt bő két esztendőben is, amióta az emberiség egészének, így hazánknak úgyszintén meg kell küzdenie az élet minden területére kihatással lévő világjárvánnyal. Most, gazdaságunk újraindításakor örömmel és köszönettel állapíthatom meg, hogy a minőségi magyar szőlő- és borkultúra iránti elköteleződésünket kifejező mustránk létjogosultságáról a nem várt nehézségek ellenére szép számmal jelentkező termelők ismételten bizonyságot adtak.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ezen a helyen már többször hangsúlyoztuk: az évszázadokon átívelő, a magyar gazdaság egyik fundamentumkövét jelentő bortermelés és borkereskedelem sikeréhez a magyar törvényhozásnak továbbra is a megfelelő jogi környezet kimunkálásával és biztosításával kell hozzájárulnia.

Látjuk, tapasztaljuk, hogy a járvány következtében gazdasági ágazatok állnak le, alakulnak át egyik napról a másikra. Mindennapi életünkben magunk is szembesülünk azzal, hogy a szállítási nehézségek következtében a világgazdaságban akadozik az ellátás, s ezzel összefüggésben az ipar és a szolgáltatások számos területén romlik a megszokott minőség színvonala.

Egész, eddig ismert gazdasági életünkre új kihívások és átalakulások sora vár. Az elért színvonal megtartása és állandó javítása mellett az előttünk álló időszakban ezért is kell különösen nagy figyelmet fordítanunk minőségi bortermelésünk jó hírének megvédésére, a gyors alkalmazkodással járó helyzeti előny kihasználására, a szállítókapacitások fenntartására – minőségi borkultúránk egészének megőrzésére, fejlesztésére.

Az Országház Bora elnevezésű, lassan most már hagyománnyá nemesedő bormustránk célja ezekben az időkben is változatlan. Fő szándékunk az, hogy jó házigazdaként az Országgyűlés hivatalos rendezvényein vendégeink kezét megszorítva, őket a díjnyertes, világszínvonalú borainkkal megkínáljuk, s rajtuk keresztül azokat a nagyvilággal is megismertessük, egyúttal azt is kifejezésre juttassuk, hogy az Országház nem csupán a törvényhozás helyszíne, nem is csak a magyar géniusz egyik építészeti és művészeti csúcsteljesítménye, hanem – miként azt a ház folyosóinak és társalgóinak szobrai is mutatják: mások mellett – az egyik legszebb és legősibb gazdasági tevékenységet művelő borászok otthona is.

„Egy szőlőt kapálunk” – mondja a népi szólás, amikor mi, magyarok valamiben egyetértésre jutunk. Ennek az egyetértésnek és közös gondolkodásnak a szellemében gratulálok az idei esztendő díjazottjainak!

5 October 2021