Archívum
Archive
Kövér László az albán előrelépést méltatta tiranai látogatásán
Magyarország elismerését fejezi ki azért az előrehaladásért, amelyet Albánia az elmúlt években tett mind a gazdasági fejlődés tekintetében, mind pedig a jogállam, a demokrácia kiépítése terén - foglalta össze Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerdán kezdett tiranai látogatásán folytatott megbeszéléseit az MTI-nek telefonon adott nyilatkozatában.
Sajtószolgálat
Kövér László: Közép-Európában és a Balkánon a békés egymás mellett élésre az EU-integráció "a legkedvezőbb terep"
Ahhoz, hogy a Közép-Európában és a Balkánon az egymással összekeveredve élő népek békében élhessenek egymás mellett, az európai uniós integráció "a legkedvezőbb terep" - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke kedden Budapesten újságíróknak, miután találkozott Jakup Krasniqi koszovói parlamenti elnökkel.
Sajtószolgálat
Ezrek vettek végső búcsút Arnóth Sándortól Püspökladányban
Gyászolók tízezres tömege vett végső búcsút az autóbalesetben elhunyt Arnóth Sándor fideszes országgyűlési képviselőtől, püspökladányi polgármestertől vasárnap, Püspökladányban, a városi köztemetőben.
Sajtószolgálat
Can't find articles with the search term.
Showing 490 to 492 of 793 entries.