Beszéd a Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlésen

Bugac

Tisztelt Honfitársaim! Kedves Turáni Testvéreink! 

Isten hozta Önöket, több mint tíz ország huszonhét népcsoportjának képviselőit a hetedik magyarországi Kurultájra, a hun-türk rokontudatú népek legnagyobb hagyományőrző világtalálkozójára!  

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Törökország, Kazahsztán, Kirgizisztán, Azerbajdzsán, Mongólia, Üzbegisztán, Türkmenisztán, Bulgária állami képviselőit és résztvevőit, a Moldáviából érkezett gagauz vendégeinket, a Romániából érkezett dobrudzsai török és tatár vendégeket, a Japánból és Dél Koreából érkezett résztvevőket, szerbiai történész barátainkat, valamint az erdélyi, felvidéki, délvidéki és kárpátaljai külhoni magyar testvéreinket, és minden jelenlévő népcsoport képviselőit, akiket a szívük ma ide vezérelt a bugaci pusztába. 

Három nap alatt több mint kétszázezer ember találkozik itt, köszönhetően a találkozó ötletgazdájának és főszervezőjének, Bíró András Zsolt úrnak, és a szervezésben résztvevő közel ötezer kiváló munkatársának.  Elismerés és köszönet ezért a büszke felsereglésért mindenkinek! 

A Kurultáj mindig egy nagyszerű fegyverszemle: a pompás harci lovak és hadi öltözetek forgatagában megelevenednek a legerősebb ősi keleti visszacsapó íjak, a három méteres lovassági lándzsák és a legélesebb nomád szablyák.

De – kedves Barátaink – vajon melyik a Kurultáj legerősebb fegyvere? Nos, meggyőződésem szerint az emberi emlékezet. Ez a legerősebb fegyver! Az ember különféle harci eszközök nélkül csak fegyvertelen. Az ember emlékezet nélkül azonban kiszolgáltatott áldozat. Mi azért gyülekeztünk össze a mai Kurultájra, mert hiszünk abban, hogy a legerősebb fegyverünk az emlékezetünk, és mert sem keleten, sem nyugaton nem akarunk soha többé kiszolgáltatott áldozatok lenni.

Kedves Barátaink! Nem véletlen, hogy a legnagyobb Kurultáj éppen Magyarországon szerveződik! Nekünk, magyaroknak ugyanis – történelmi értelemben – Kelet az Édesanyánk és Nyugat az Édesapánk, ezért mi, magyarok nyugatról nézve mindig keletiek, keletről nézve pedig mindig nyugatiak voltunk, vagyunk és maradunk.

Ezer esztendeje, itt a Kárpát-medencei hazánkban a Kelet és a Nyugat úgy nevel bennünket, magyarokat, mint ahogy a kazak közmondás szerint a teve neveli a fiát. Tudják, hogyan neveli a teve a fiát? Harapdálva! Ezer esztendő alatt volt, amikor a Kelet, volt mikor a Nyugat harapott belénk. Így neveltek az életre bennünket, ezért vagyunk ma is erősek és életrevalóak!

Ezer esztendő alatt volt, amikor keletről akartak arra kényszeríteni, hogy tagadjuk meg nyugati kultúránkat, volt, amikor nyugatról várták el, hogy tagadjuk meg keleti gyökereinket, de mi, magyarok, ahogyan az ember a szüleit sem tagadja meg, úgy a Keletet vagy a Nyugatot sem megtagadni akarjuk, hanem mindig összekötni.

Vannak, akik ezen sorsa miatt Magyarországot kompországnak nevezik. A nyugatbarátok azért keseregnek évszázadok óta, mert szerintük soha nem tudunk végleg horgonyt vetni a nyugati partokon, a keletbarátok pedig azon búslakodnak, hogy soha nem találunk vissza a keleti kikötőbe. Azonban mindkét tábor szem elől téveszti a komp igazi rendeltetését: mozgásban lenni, és összekötni partokat, égtájakat, kultúrákat és érdekeket.

Vagyunk azonban mi is, az önmagukban bízó magyarok, akik úgy gondoljuk, hogy az útközbeni boldogság a mi sorsunk, örök mozgásban lévén mindig összekötni Keletet és Nyugatot. 

Azt sem bánnánk persze, ha komp helyett híd lehetnénk. Ha nem egyik vagy másik birodalom perifériája lennénk, nem a másikkal szembeni konfliktus felvonulási területe vagy a másiktól elhódítandó erőforrás-bázis, hanem az eltérő civilizációkhoz tartozó, de egymást tisztelő országok és népek gyümölcsöző együttműködésének egyik tranzitzónája. Azért gondoljuk így, mert a történelemben saját bőrünkön tanultuk meg, hogy ez így jó, így helyes és hasznos.

Emlékezünk tehát arra, hogy amikor Kelet és Nyugat egymással szembekerült, akkor az mindig hanyatlást, amikor pedig együttműködött, akkor az a felemelkedés esélyét hozta számunkra, magyarok számára.

Emlékezünk arra is, amikor a nyugati politika részéről először mondatott ki, hogy „ugros eliminandos esse”, azaz a magyarok irtassanak ki – 907-ben a nyugati lovagok ezzel a jelszóval törtek ránk először, hogy aztán Pozsonynál megsemmisítő vereséget szenvedjenek. Emlékezünk arra is, amikor 1463-ban Mátyás királyunk – mai értéken számolva – körülbelül 12 milliárd euróért kellett visszavásárolja a magyar Szent Koronát egy nyugati tolvajtól, aki – mellékesen – császári rangot viselt. De azt sem felejtjük, mit jelentett demográfiai szempontból a magyarság életében 1241-ben a muhi csatavesztés, és mit jelentett 1526-ban a mohácsi csata, ami az ország három részre szakadását eredményezte.

A XIX. században – valamikor talán az 1848-1849-es szabadságharcunk idegen túlerő általi vérbefojtása után – a nyugati győztesek eldöntötték, hogy ha már a magyarokat nem lehet, legalább a magyar emlékezetet ki kell írtani. Latinul fogalmazva: „memoria Hungarorum eliminanda est”.

Több mint másfél évszázada ezen kimondatlan jelszó alatt folyt egy tudatos és módszeres, különféle történelmi korszakokon átívelő szellemi hadjárat azért, hogy a magyarság kezéből kicsavarják a legerősebb önvédelmi fegyverét, az emlékezetét. Miként azonban ez nem sikerült a cár hadseregét ellenünk segítségül hívó Habsburgoknak, úgy nem sikerült a Nyugattal kötött paktum révén majd’ ötven évig bennünket megszállva tartó szovjet birodalomnak sem. 

Kedves Barátaink!
A mai Kurultaj nehéz időkben gyűjtött össze bennünket, ugyanis Nyugaton jelenleg két olyan háború is zajlik, amelynek súlyos egzisztenciális kihatása lehet a Keletre is. Az egyik földrajzi értelemben európai földön folyik, és a híradásokban orosz-ukrán háborúnak nevezik. Valódi oka azonban az Egyesült Államok és Oroszország szembenállásában keresendő; a tétje pedig az, hogy a nyugati és a keleti nagyhatalmi politika tud-e a XXI. századra stabilitást hozó új geopolitikai alkut kötni; vagy irányítói közvetlenül is szembefordulnak egymással, és a jelenlegi lokális konfliktust totális világháborúvá szélesítik, melynek sem Nyugaton, sem Keleten nem lehetnek nyertesei, csak szörnyű vesztesei. Mint ahogy – Ukrajna és Oroszország mellett – már most vesztes egész Európa, gazdaságilag, politikailag és erkölcsileg egyaránt; s vesztesek vagyunk mi, magyarok is, hiszen a szomszédban élő nemzettársaink élete is fokozódó veszélynek van kitéve. 

Kedves Barátaink! 
A nyugatinak nevezett világban – az Egyesült Államoktól Európáig és Kanadától Ausztráliáig – dúl azonban egy másik, egyelőre vértelen háború is, a teljes Nyugat emlézete kiirtásának céljával. Akik támadják a nyugati emberek emlékezetét azok a „cancel culture”, az eltörlés kultúrája képviselőinek, valamint progresszíveknek, transzhumanistáknak, woke-nak és az ördög tudja, hogy még minek nevezik magukat, de valójában ők csak egyszerűen szellemi bérgyilkosok! Az a feladatuk, hogy minden létező természetes emberi különbözőséget természetellenes módon felhasználva szembefordítsák egymással a fehér embert a feketével, a nyugatit a keletivel, a férfit a nővel, a fiatalt az időssel, a keresztényt a muszlimmal.

Ezt a műveletet megtévesztő módon „érzékenyítésnek” nevezik, holott amit tesznek, az valójában egy társadalmi méretű amnézia, vagyis emlékezetvesztés, értékvesztés, tudatvesztés és identitásvesztés előidézésére tett kísérlet annak érdekében, hogy mindenki – fehér és fekete, nyugati és keleti, férfi és nő, idős és fiatal, keresztény és muszlim – irányítható, eladósítható és tulajdonától megfosztható legyen. A demokráciára és az emberi jogokra hivatkoznak, holott valójában meg akarnak fosztani bennünket szabadságunktól és jogunktól, arra vonatkozóan, hogy megőrizhessük hitünket, hagyományainkat és kulturánkat – egyéni és közösségi méltóságunkat; hogy azok maradhassunk, akik vagyunk.  

A nyugati világban működő szellemi bérgyilkosoknak vannak gazdái, akik a felbujtók és a finanszírozók. Ők azok a globálisan megszerveződött magánhatalmi pénzügyi érdekcsoportok, amelyek kivétel nélkül minden közérdeket képviselő államot, az Egyesült Államoktól Izraelen és Törökországon át az Európai Unió minden államáig és minden hagyományos közösséget – a nemzetektől a vallási közösségeken át egészen a családokig – olyan ellenségüknek tekintenek, amelyek eltávolítandó akadályokat képeznek korlátlan uralmuk megvalósításának útjából. 

Ezért folyik jelenleg a nyugati civilizációban eleddig példátlan háború a lelkekért, melynek tapasztalatait és tanulságait keleti barátainknak is érdemes szem előtt tartaniuk. Ebben a küzdelemben a legkisebb hiba, jóhiszemű engedmény vagy figyelmetlenség is végzetes lehet. Ne feledjük a székelyek mondását:  „Aki a kezéből eteti a medvét, annak előbb-utóbb a lábából is enni fog…”

Tisztelt Vendégeink!
A Kurultajon sokat tanulhatunk egymástól, és a külvilág is sokat tanulhat tőlünk. Például a brüsszeli uniós vezetők – ha majd egyszer megtisztelnek bennünket őszinte érdeklődésükkel – megtanulhatják annak a török közmondásnak az igazát, miszerint „ha a lóra fel nem szállsz, ne lendítsd a lábad”.  Hasznos tudás ez, ugyanis az uniós vezetők a jelenlegi orosz-ukrán háborúban, a velejéig elhibázott szankciós politikájukkal például úgy lendítették a lábukat, hogy nincs alattuk ló… Ennek szomorú eredménye az lesz, hogy önmagukkal együtt az egész európai gazdaságot is a porba rántják.

Tisztelt Barátaim! 
A világszerte előttünk tornyosuló válságokon és kihívásokon csak úgy lehetünk úrrá, ha Nyugaton és Keleten egyaránt megtalálják egymást, és összefognak egymással mindazok az emberek, akik a múltat nem eltörölni vagy meghamisítani akarják, hanem tanulni akarnak belőle; akik nem akarják a jelent és a jövőt kisajátítani, hanem meg akarják azt osztani másokkal, kölcsönösen tiszteletben tartva egymás hitét, kultúráját, szülőföldjét, nemzeti államát és emberi méltóságát. 

A Kurultaj egy ilyen egymásra találás jelképe. Nemcsak a hun-türk rokontudatú népek ünnepe, hanem egyben üzenet és példa is minden nyugati és keleti nép számára, amelyből mindenki bölcsességet és önbizalmat meríthet. 

Adja Isten, hogy az utánunk következő nemzedékek hosszú sora is még sokáig gyülekezhessen a Kurultajra, békében, szabadságban és egyetértésben! 
 

Sajtóiroda