Ez a mi országunk, és meg is fogjuk tartani!
Ez a mi országunk, és meg is fogjuk tartani az unokáink és dédunokáink számára - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton Budapesten, a Fidesz 30., tisztújító kongresszusán.
Emlékeztetett: "2010-es kormányra kerülésünk óta ez a hetedik kongresszus, és a kétharmados többséggel való kormányzásunk 14. évét tapossuk".
Az elmúlt két évben történteket számba véve azt mondta: kitört az orosz-ukrán háború, azóta az Európai Unió bevezetett 11 szankciócsomagot, amelyek hatására az orosz gazdaság ugyan nem rendült meg, az európai viszont igen. De a háború sem ért véget, "aminek a fegyver- és olajbizniszben érdekeltek nagyon örülnek" - vélekedett.
Közölte: megalakult az ötödik Orbán-kormány, amire szövetségeseink válaszképpen ideküldtek egy "Andropov-imitátor" nagykövetet. "A brüsszeli föderalisták megpróbálják az országból kiszervezni a független igazságszolgáltatást, átadni a kormányzás ellenőrzését mindenféle ügynökszervezeteknek", és eközben még a pénzünket is el akarják rabolni - sorolta.
Úgy látja, "véget ért egy aranykorszak", helyét az infláció és a gazdasági, jövedelmi szűkülés elleni küzdelem vette át. Ugyanakkor továbbra is nő a foglalkoztatottság, és nőnek a beruházások, ami reményt ad arra, hogy hamarosan egy új, felfelé ívelő időszak veheti kezdetét - mondta.
Kövér László hangsúlyozta: "nem lettünk fiatalabbak, de talán boldogabbak igen, még az sem kizárt, hogy egy kicsit bölcsebbek is". Arról is beszélt, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette ellenzék nem lett sem okosabb, sem szebb, gátlástalanabb és aljasabb viszont annál inkább. "Ne bocsássunk meg nekik, mert tudják, mit cselekszenek" - fűzte hozzá.
Kövér László teljes beszédét itt olvashatják!
MTI