Elnöki cikk listázó

Esemény - 2024. szeptember 16.


Csak erős tagállamok együttműködéséből válhat erőssé az EU

Csak a saját nemzeti kultúrájukat, hagyományaikat, értékrendjüket őrző erős tagállamok együttműködéséből lehet egy erős Európai Unió - hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke hétfőn Podgoricában.

Kövér László rámutatott, hogy Magyarország az egyik legelkötelezettebb támogatója a délkelet-európai országok uniós csatlakozásának. "Az a meggyőződésünk, hogy Európa stabilitása, biztonsága és gazdasági fejlődésének a perspektívái is nagyban függnek a csatlakozási folyamat lezárásától" - húzta alá.

Fotó: Sajtóiroda


Kövér László kiemelte: Magyarország álláspontja szerint a tagjelölt országokat nem szabad "egy csomagban kezelni", hanem mindegyik országnak a saját teljesítménye és érdemei alapján kell előrelépnie, és ebben Montenegró "kétség kívül az élen jár". Véleménye szerint különböző okok miatt, de elsősorban "a brüsszeli politikai akarat hiányában" Montenegró már eddig is többet várt a csatlakozásra, mint ami méltányos lett volna. Ugyanakkor az utóbbi néhány évben Brüsszelben is pozitív változás történt a bővítéssel kapcsolatban, és Magyarország büszke arra, hogy Várhelyi Olivér magyar bővítési biztosnak fontos szerepe volt ebben - húzta alá Kövér László.

Az Országgyűlés elnöke kiemelte, hogy Montenegró Európai Unióhoz történő csatlakozását Budapest nem célnak, hanem a saját nemzeti érdekei érvényesítése szempontjából a legjobb eszköznek tekinti. "Nem a másik nemzeti érdekkel szemben, hanem éppen ellenkezőleg, megpróbálva ezeket kompromisszumban egyesítve közös erővé formálni" - fogalmazott Kövér László. "Mi azt a reményt fűzzük a délkelet-európai országok csatlakozásához, hogy ez Közép-Európának is ad egy új lendületet, és hasonlóképpen visszahatva erre a térségre, mi leszünk Európa gazdasági motorja a következő évtizedben" - magyarázta. Az Országgyűlés elnöke kifejtette továbbá, hogy: "miután ezeknek az országoknak a társadalma alapvetően ragaszkodik a hagyományos értékeihez, ezért abban is együtt tudunk működni, hogyan tudjuk az Európai Uniót a valódi európai értékekhez, a hagyományos, keresztény alapú értékekhez visszatéríteni".

Fotó: Sajtóiroda

Andrija Mandic, a montenegrói parlament elnöke arra emlékeztett, hogy Magyarország tölti be az Európai Unió soros elnöki posztját, ami fontos lehet az uniós tagságra váró Montenegró számára. Arra kérte a magyar Országgyűlés elnökét, hogy Magyarország támogassa Montenegrót abban, hogy még az idei évben le tudjon zárni négy csatlakozási fejezetet. Rámutatott, hogy a nyugat-balkáni országok közül Montenegró áll a legközelebb a teljes jogú uniós tagság elnyeréséhez, az összes fejezet lezárása pedig nemcsak az Adria-parti országnak, hanem a többi térségbeli államnak is jelentős lendületet adna. Andrija Mandic közölte: szó volt arról is, hogy az Európai Parlament nyugat-balkáni térséggel foglalkozó irodája Montenegróban nyílhatna meg, ami szintén pozitív üzenet lenne az ország számára. Ezeket az elképzeléseket Kövér László teljes mértékben elfogadhatónak nevezte a közös sajtótájékoztatón, és kiemelte, hogy érdekükben Magyarország minden tőle telhetőt megtesz.

Kövér László Podgoricában megbeszélést folytatott Aleksa Becic biztonságért, védelemért, szervezett bűnözés elleni küzdelemért és belpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettessel


Kövér László Podgoricában megbeszélést folytatott Aleksa Becic biztonságért, védelemért, szervezett bűnözés elleni küzdelemért és belpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettessel, és fogadta őt Jakov Milatovic köztársasági elnök is.

 

2024. szeptember 16.