Archívum

Archívum - 12 avril 2013


Beszéd a Steindl Imre rajzpályázat díjátadóján

Kedves Lányok és Fiúk!

Idén is nagyon sokan vettetek a kezetekbe mindenféle rajzszerszámot, hogy megmutassátok nekünk, miként is látjátok a Parlament épületét. Arra gondoltam, belenézve a beküldött munkáitokba, hogy milyen sokan rajzoltatok, és nincs közötte egyforma. Mindenki máshogyan látja az Országházat, mindenkinek más jut róla eszébe.

Mi is, akiknek megadatott az a szerencse és tisztesség, hogy mindennap ebben a házban dolgozhatunk, mindannyian máshogyan tekintünk erre a lenyűgöző épületre. Van olyan munkatársam, aki jó 25 éve jön be mindennap, és még most is minden héten találkozik valami érdekes újdonsággal – egy-egy történettel, egy-egy műszaki megoldással, egy-egy eldugott, csodálatra méltó díszítéssel.

Ha meg akarjuk ismerni ezt a házat, akkor legelőször érdemes a megálmodójához és megtervezőjéhez, Steindl Imréhez fordulnunk. Õ kapta a feladatot, hogy egy olyan házat építsen, amelyben az országgyűlési képviselők összegyűlhetnek és megtárgyalhatják az ország ügyeit. Nos, Steindl olyan épületet tervezett, amely minden részletében feladatukra és felelősségükre emlékezteti mindazokat, akik itt dolgoznak.

Ha kimentek a folyosóra, látni fogjátok a korabeli magyar szakmák képviselőinek a szobrait: a halászt, a kovácsot, a vasutast, a jogászt, a kőfaragót, s így tovább: ez arra emlékeztette és emlékezteti a minisztereket és a képviselőket, hogy milyen sokféle emberből, milyen sokféle életből áll össze Magyarország. Arra figyelmeztet, hogy mindenkire tekintettel kell lennie annak, aki törvényt akar hozni számukra. Aztán érdemes megismerni azokat a történelmünkkel kapcsolatos gondolatokat, amelyek itt-ott megjelennek a ház falán. Engedjétek meg, hogy én egy, az építésnél későbbi emléktábláról beszéljek nektek, amit nemrég állítottunk vissza. Erre azoknak az embereknek a nevét vésték fel, akik az Országházban dolgoztak, és elestek az I. világháborúban. Van közöttük képviselő és segédkönyvtáros, báró és asztalosmester. Mindannyian meghozták a hazáért ugyanazt az áldozatot, a legnagyobbat – gazdag és szegény, befolyásos politikus és egyszerű mesterember.

Kedves Fiatalok!

Lenyűgözően nagy vállalkozás volt a Ház építése. Steindl gondosan ügyelt arra, hogy kizárólag hazai erőforrásokkal dolgozzanak. Magyar bányászok által kifejtett kövekből épültek a falak, magyar erdők fáiból magyar asztalosok készítették a pompás bútorokat, a hazai villanykörte gyártása pedig egyenesen a Parlament építésének köszönhetően erősödött meg. A kor legjelesebb festőművészei, szobrászai, kerámiakészítői, üvegművészei dolgoztak a ház díszítésén.

Elég sokba került ez: a pénzből egy negyvenezres város minden lakóját el lehetett volna látni enni- és innivalóval, világítással és fűtéssel egy esztendőn át… Steindl mindenből a legjobbat szerette volna, hiszen úgy gondolta, hogy amit építenek, azt az egész nemzet számára, mindannyiunk számára építik.

Azt hiszem, azok közül, akik most ezek között a falak között dolgozunk, a legtöbben értjük azt, amit Steindl üzenni szeretett volna a számunkra. Érezzük a feladat nagyságát és felelősségét, amivel mindennap dolgozunk. Ez a Ház, bármennyi időt is töltsünk el a falai között, soha sem lesz a miénk: ez mindig a nemzeté lesz, amelynek szolgálatára jelentkeztünk, és amelynek szolgálatára felhatalmazást kaptunk.

Igyekszünk megőrizni és – ahol lehet – gyarapítani is mindazt, amit Steindl Imre ránk hagyott. Ezzel az örökséggel ez a száz év elég mostohán bánt. Elég, ha arra gondoltok, hogy a második világháború pusztításait csak nagyon lassan sikerült helyreállítani. Mostanában tűnnek el az utolsó golyónyomok a falakról.

Fontos dolog, hogy az Országházat körülölelő, rendkívül elhanyagolt állapotban lévő Kossuth teret is megújítsuk. Visszaadjuk a térnek az eredeti szobrait, megőrizzük azokat, amelyek megőrzésre érdemesek, eltüntessük róla és földalatti garázsba vigyük az itt parkoló autókat, megkönnyítsük a látogatóknak a bejutást és sokkal többet mutassunk meg a házból, mint most meg tudunk tenni.

Kedves Jövendő Választópolgárok!

Ne feledjétek, egyszer majd a Ti nemzedéketek tagjai ülnek ezekben a padokban. Lehet, hogy közületek is lesznek néhányan. De, ha nem, akkor se felejtsétek el: ez a ház a tiétek is! Érdemes tehát felfedeznetek és megismernetek mindazt, amit az előttünk járók benne ránk hagytak.

Köszönjük, hogy ennek első lépéseit megtettétek, hogy pályáztatok, s hogy rajzoltatok nekünk! Köszönjük mindazoknak a munkáját is, akik segítettek ezeknek a lépéseknek a megtételében: szüleiteknek és tanáraitoknak!

Elkezdtetek egy utat, járjatok sikerrel rajta!

Sajtószolgálat

12 avril 2013