Beszéd államalapító Szent István királyunk ünnepén

Zalaegerszeg

Tisztelt Egyházi és Világi Elöljárók! Tisztelt Ünneplő Közösség! 

Ezerhuszonöt esztendő negyvenegy nemzedék életét jelenti.

A magyarság egymást követő negyvenegy nemzedéke ennyi ideje él saját országában a Kárpát-medencében. 

Európa azon kevés államalkotó nemzete közé tartozunk, amelyeknek több mint egy évezrede jogfolytonosan, változó határokkal ugyan, de változatlan helyen és változatlan néven van állama.

Európa földjén és a Kárpát-medencén belül a történelem során sokan megfordultak, akiknek híre napjainkra már csak emlék, vagy még az sem, mert elsodorta őket a történelem. Mert nem volt saját államuk, vagy ha mégis, az nem a kereszténység sziklájára épült.

Negyvenegy nemzedék azonban – Zalaegerszegtől Budapesten át Nyárádszeredáig, és Hertelendyfalvától Dunaszerdahelyen át Beregszászig – minden megpróbáltatás ellenére máig megmaradt magyarként a szülőföldjén. 

Mindez azért volt lehetséges, mert Szent István – akinek huszonöt esztendeje állított nagyszerű szobra elé járultunk ma – befejezte a honfoglalás művét, és ezerszázhuszonöt esztendővel ezelőtt keresztény államot alapított a Kárpát-medence szívében. 

Önálló államot, amely védeni képes az országépítő népet.

Az államalapító királyunk által megnyitott történelmi úton járunk ma is, mert számunkra csak ez a szabadság és a megmaradás útja.

Az ő keresztény hite és eszménye azóta is a mi hitünk és a mi eszményünk. Az ő hagyatéka azóta a mi hazánk. 

Tisztelt Honfitársaim!

Az emberi közösségek legmagasabb önszerveződési foka az állam. 
Nem pusztán elvont jogtudományi fogalom, nem pusztán intézmények, szabályok és sokféle érdekek halmaza, hanem egy közösség önrendelkező képességének és teljesítményének megnyilvánulása.

Szent István és a vele tartó magyar elit politikai képességeinek zseniális teljesítménye a korabeli magyar állam.

Az állam, amelyben a keresztény erkölcsöt írott jog védi: törvény, amelynek mércéje az igazság és a méltányosság. 

Az állam, melynek népe elfogadta, hogy akkor lehet sikeres, ha életét Isten közelségében éli. 

Szent István a magyarságot és a magyarsággal együtt élőket védő államot épített, nem másokat támadó birodalmat. Olyan államot, amelyben mindenki otthonra találhatott, aki hazájának választotta. Olyat, amelyet keleten és nyugaton egyaránt számontartottak, s amelynek tekintélye nem csak a katonai erején, hanem a békeidőben felmutatott teljesítményén is alapult. 

Államot, amely képes volt megvédeni magát, s amelyet mindenki tisztelt: ellenére nem csináltak – mert nem is csinálhattak európai politikát. 

A középkori magyar állam ott állt minden birodalom sírgödrénél, amely le akarta igázni. Megküzdöttünk a német-római császársággal és Bizánccal. Túléltük a mongol birodalom XIII. századi hódítási kísérletét, amely csaknem elpusztította az országot. 

Túléltük az oszmán birodalommal folytatott két és fél évszázados élet-halál küzdelmet, aminek utolsó százötven esztendeje egy az ország közepén keresztül húzódó, jó másfélezer kilométer hosszú frontvonalat hozott létre a végvárak mentén. Mai szóhasználattal élve befagyott, megoldhatatlan konfliktus volt ez, aminek nem volt sem vége sem hossza, s ami Trianonig ható demográfiai katasztrófát hozott a magyarságra. A középkori magyar állam szívhangjai akkor elhalkultak, a külvilágból sokan gondolták úgy, hogy csak rövid idő kérdése, és a szent-istváni Magyarország megszűnik létezni.  
Aztán megtapasztaltuk a Habsburg uralom kétarcúságát: az idegen dinasztia egyik kezével segítette a magyarság felszabadulását az Oszmán Birodalom hatalma alól, másik kezével viszont rögtön fosztogatni kezdte, és alá akarta vetni. 

A magyarság számára azokban az időkben a szabadság ígérete egyet jelentett a független magyar állammal! Ennek helyreállításától várták a nemzeti szabadság és a társadalmi igazságosság biztosítását. 

Ezért küzdöttek a XVIII. században a Nagyságos Fejedelem kurucai, a XIX. században pedig – ha történelmi értelemben rövid időre is –, de ezt érte el Kossuth Lajos vezetésével az 1848-as szabadságharcos nemzedék: a független magyar állam újjászületését. 

A sokszor borúlátó Széchenyi István 1848 tavaszán rendkívül bizakodó volt, szavai szerint „bizonyosan felvirul fajtánk, hacsak nem vagyunk önmagunk iránt hűtlenek, és ha nem döfjük saját magunk a megsemmisítő gyilkot a keblünkbe”.

Széchenyi reményeit beárnyékoló aggodalma nem 1848-49-ben, hanem éppen hetven esztendővel később, 1918-19-ben vált valóra.

A XIX. századi magyar szabadságharcot ugyanis csak az egymással szövetkező Nyugat és Kelet, a Habsburg birodalom és a cári Oroszország túlereje tudta leverni. Az úgynevezett európai értékek kifinomult korabeli képviselőinek könyörgésére hazánkra zúduló „barbár” hadak dzsidásai döfték le a magyar szabadságot. 

A XX. századi első világháborúban az ellenséges haderőnek esett áldozatául hatszázezer magyar katona, aki hűségesen harcolt hazájukért. A háború végén, majd 1919-ben azonban a hazához hűtlenek ragadták magukhoz a hatalmat, és beteljesedett Széchenyi sejtése: az ország élére kerülők döftek tőrt a magyar állam szívébe.

Sorsfordító időkben, 1918 őszén a korabeli balliberális propaganda segítségével Károlyi Mihályék becsapták a magyar társadalmat, külföldi érdekeket szolgálva megbénították a magyar államot, és katonailag védtelenné tették. A korabeli hadügyminiszter leszereltetett egymillió magyar katonát, és kiszolgáltatta az országot az egy hónap múlva a szélrózsa minden irányából támadó ellenséggel szemben. 

1918-ban azt mondta a budapesti Kossuth téren, hogy nem akar katonát látni, majd 1921-ben egy szomszédos ország katonái segítségével el akarta szakítani Pécset és Baranya egy részét Magyarországtól. 1962-ben ugyanezen szomszédos ország díszsírhelyet biztosított a hazáját egykor eláruló magyar hadügyminiszter, Linder Béla részére. 

Károlyi Mihály politikai haszonélvezője volt annak a gyűlöletkampánynak, amelyet a korabeli balliberális sajtó a nemzeti érdekeket képviselő államférfi, Tisza István ellen folytatott, és amely kampány a volt miniszterelnök meggyilkolásához vezetett. 

1919 tavaszán ugyanez a Károlyi átadta a magyar állam vezetését a külföldről irányított bolsevik terroristáknak, akik százharminchárom napig tartó rémuralmuk alatt kisajátították az államhatalmat, az állam intézményeivel terrorizálták a nemzetet, és minden magyar érdeket alárendeltek a Kommunista Internacionálénak. 

Mindez a korabeli magyar állam teljes politikai, katonai és diplomáciai cselekvésképtelenségéhez vezetett. Egy olyan történelmi pillanatban, amikor a világháborút lezáró békekötések tervezése során az ellenségeink legvérmesebb elképzelése az volt, hogy teljesen felszámolják a magyar államiságot, azaz Magyarország területének nem kétharmadát, hanem teljes egészét felosztják szomszédjai között, Budapestet pedig meghagyják egy nemzetközi felügyelet alatt álló városállamnak. 

A szent-istváni államalapítást ünnepelve ne feledjük: több mint ezer éves története során a magyar állam nem akkor szenvedte el a legnagyobb kártételeket, amikor ellenséges hadak támadták, hanem akkor, amikor saját hűtlen és áruló vezetőinek tőrdöféseit kellett elszenvednie. 

Tisztelt Honfitársaim!

Azokat a bizonyos tőröket napjainkban is élesítik.

A magyar politikában az új károlyimihályok és az új linderbélák már színre léptek. Gazdáik most is külföldről irányítják őket, legfőbb fegyverük most is a féktelen gyűlöletkeltés, eszközük most is a balliberális sajtó. Céljuk most is a magyar társadalom megtévesztése, és a magyar állam cselekvőképességének megbénítása. Az idők most is sorsfordítóak, miként 1918-19-ben voltak, ugyanis Európa ismét átalakítási kísérletek terepe. 

Az első világháború után a győztesek a vesztes európai monarchiákat számolták fel, és a helyükön létrehoztak nemzeti államokat. 

Napjainkban az elmúlt évtizedek globalizmusának nyertesei, az Európán kívüli magánhatalmak az európai nemzeti államok együttműködésén alapuló jelenlegi Európai Uniót akarják felszámolni. A helyén egy keresztényellenes, háborúpárti és diktatórikus Európai Egyesült Államokat akarnak létrehozni, amely nem az európai emberek, hanem Európán kívüli magánhatalmak érdekeit lesz hivatott szolgálni.  

Mindaz, ami napjainkban történik az Európai Unióban és az Európai Unióval, ennek a tervnek része. Napjaink új károlyimihályai és új linderbélái ennek a tervnek a magyarországi eszközemberei.

A jó hír, hogy a jövő évi országgyűlési választásokon ennek a tervnek az itthoni kiszolgálóit a magyar választópolgárok a szavazataikkal meg tudják állitani, a magyar állam cselekvőképességét ezáltal demokratikus módon meg tudjuk védeni.

Tisztelt Ünneplő Közösség!

A demokratikus magyar állam erejét a választópolgárok szavazata adja. 
1990-ben ezzel az erővel zártuk le hazánkban a kommunizmus, majd 2010-ben a posztkommunizmus korszakát.
2010 óta ez az erő viszi előre az országot: kiszabadultunk az államot és a gazdaság minden szintjét, illetve a családok mindennapjait bilincsbeverő adósságcsapdából. Egymillió munkahely létrehozása és működtetése, illetve egy, a gyermekes családokat célzó támogatáspolitika révén egymillió-kétszázezer ember emelkedett ki a szegénységből, és indult el a középosztály felé. Évről évre egyre több és egyre komolyabb lehetőség nyílik meg mindenki számára, hogy előre léphessen. 
Soha még ilyen sokak számára nem valósult meg a rendszerváltoztatás álma: szabadság, tulajdon, biztonság. 

Eközben volt erőnk, hogy szembeszálljunk a világot megrázó válságokkal: az illegális migrációval, a világjárvánnyal és az ukrajnai háború következményeivel. Volt erőnk, hogy a béke és a stabilitás szigete maradjunk a háborúpárti Európai Unióban. Volt erőnk, hogy jó viszonyt építsünk a világpolitikát meghatározó minden állammal, és – amint az egy ezer éves országhoz illik – a béke oldalán szálljunk be a diplomáciai küzdelembe. Volt erőnk arra is, hogy megerősítsük nemzeti összetartozásunkat, hogy a gyakorlatban is bizonyítsuk, Magyarország viseli felelősségét, és teljesíti kötelezettségét a nemzet ötödét kitévő külhoni magyarság iránt.

Tisztelt Honfitársaim!

Mindezen eredmények rengeteg munka, áldozat és mindenekelőtt egy fontos döntés következményei: 2010-ben a választópolgárok többsége úgy döntött – és ezen elhatározását az elmúlt tizenöt évben még háromszor megerősítette –, hogy az országnak a nemzetét szolgáló, demokratikus és cselekvőképes államra van szüksége. 
Jövőre ismét döntenünk kell: a magyarok országa maradunk vagy egy globalista birodalom egy perifériára szorult tartománya? Döntenünk kell: szabadság vagy szolgaság? Béke vagy háború; megmaradás és gyarapodás vagy beolvadás és lecsúszás; otthon vagy otthontalanság?

Isten segítsen bennünket, hogy a mi nemzedékünk ismét meg tudja védelmezni Szent István örökségét, az önálló magyar államot, és teljesítve a nekünk rendelt küldetést, tovább tudjuk azt adni az utánunk következőknek.

Nekik pedig majd adjon erőt és bölcsességet, hogy készen álljanak erre. 

Sajtóiroda