Archívum

Archívum - 19 октября 2017 г.


Az Országházat bemutató kiállítás megnyitására

Suszev Építészettörténeti Múzeum, Moszkva

Tisztelt Irina Jarovaja Alelnök Asszony!
Tisztelt Vlagyimir Arisztarhov Miniszterhelyettes úr!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves vendéglátóink és kedves vendégeink!

Az Oroszországi Föderáció Kulturális Minisztériumának és a Suszev Építészettörténeti Múzeum szíves közreműködésének köszönhetően ma lehetőségünk van megnyitni itt, Moszkvában a magyar nemzeti géniusz egyik építészeti megtestesülését, a magyar Országházat bemutató kiállítást.

Egy olyan világban élünk, amelyben vannak, aki még a nemzetek puszta létjogosultságát is vitatják, nemhogy azok bármiféle teljesítményét elismernék, de vannak olyanok is (s reméljük, ők vannak többen), akik hisznek abban, hogy a nemzeti géniusz nemcsak retorika vagy metafizika, hanem egy valóságos közösségi alkotóerő, amely a közös föld, a táj, a közös nyelv, a kultúra és történelem által kovácsolt sorsközösségben fogant.

Mi, magyarok, az utóbbiak közé tartozunk, ezért meggyőződésünk például, hogy a XIX. századi orosz irodalom nem pusztán tíz vagy tizenkét világszínvonalú író egyéni alkotása, hanem az orosz nemzeti géniusz egyik monumentális megnyilvánulása, hasonlóképpen, mint ahogyan a magyar Országház sem pusztán egy XIX. századi építészeti remekmű a budapesti Dunaparton.

A 17 ezer négyzetméteres épület és a több mint 70 ezer négyzetméteres külső környezete a magyar emberek közakaratából és adóforintjaiból született, kiemelkedő államférfiúi és mérnöki ihlet alakította helyét illetve formáját, hazai szakemberek tudása és kezemunkája valósította meg.
Az Országház a magyar államiság jelképévé emelkedett, és aki megismeri a magyarság történelmi erőfeszítéseit és áldozatait, melyeket az önálló államiság érdekében hozott, az pontosan érezni fogja ennek a jelképnek a számukra való érzelmi jelentőségét.

A középkori magyar állam az európai keresztény civilizáció védelmében az oszmán túlerő súlya alatt 1526-ban megroppant, majd területileg három részre szakadt. Ezt követően évszázadokig a magyarok szabadságért és társadalmi igazságosságért folytatott küzdelmeinek középpontjában az önálló magyar államiság helyreállításának törekvése állt. Az önrendelkező magyar államiságot történelmi értelemben lélegzetvételnyi időre visszaállító 1848-49-es magyar forradalmi Országgyűlés már úgy rendelkezett, hogy a Hazának legyen egy állandó
Háza, ahol az Országgyűlés az üléseit tarthatja, ám ezt a tervet a vérbe fojtott szabadságharccal együtt eltaposták.

A hamu alatt parázsló tűzként élő magyar önrendelkezési vágy 1867-ben a Habsburgokkal kötött kiegyezéssel részlegesen teret nyert, így a magyar Országgyűlés 1880-ban kijelölte az Országház épületének dunaparti helyét, majd 1884-ben törvénnyel állapította meg az építkezés jogi kereteit, és fogadta el az építési terveket.

Az építkezés során mindvégig tiszteletben tartották azt az alapkövetelményt, hogy csak a korabeli Magyarország területéről származó építőanyagokat használhattak. Bár az épület felavatása 1894-ben már megtörtént, és 1902-ben a képviselők birtokba is vették az építkezési munkálatok csak 1904-ben fejeződtek be.

Az épület létrehozói közül itt és most csak két személyt emelnék ki: Andrássy Gyula korabeli miniszterelnököt, aki államférfiakra jellemző történelmi időérzékkel pontosan megérezte azt a kegyelmi pillanatot, amikor a feltételek lehetővé tették egy ilyen terv megvalósítását, és Steindl Imre építészt, akinek a világszínvonalra emelkedett arányérzéke és szépérzéke nélkül az Országház a jelenlegi formájában nem épülhetett volna meg.

A korabeli magyar mesteremberek tudása és munkája, némely tekintetben úttörő jellegű megoldásai nélkül azonban a közakarat, a politikai és szakmai elhivatottság egyaránt terméketlen maradt volna.
Az épület építészettörténeti, ipartörténeti, művészettörténeti és belső építészeti értékei időtállóak, és a mai napig lenyűgözik azt is, aki turistaként csak egy 45 perces sétára érkezik a Házba, és azon módfelett szerencséseket is – önmagamat is ide sorolhatom –, akiknek ez Ház a munkahelye.

Az Országház gyakorlatilag sértetlenül élte túl a XX. század Magyarországot is megtépázó viharait. 1990 januárjában az épület csúcsáról lekerülő vörös csillag egy történelmi korszak lezárását és egy új korszak, a diktatúrából a demokráciába való átmenet nyitányát jelezte, majd 2010 után a magyar állammal együtt megújult a teljes épület is. A homlokzatai ismét eredeti pompájukban tündökölnek, új és korszerű belső létesítményekkel gyarapodott, a környezete pedig visszanyerte az 1945 előtti képzőművészeti arculatát és térszerkezetét.

A turisták millióinak értékítéletét tükröző egyik 2017-es nemzetközi rangsor szerint a magyar Országház a világ 14. és Európa 7. legvonzóbb turisztikai látványossága, és – amint mondani szokás – ilyen sok ember egyszerre bizonyára nem tévedhet nagyot.
A turisták számának növekedésén túl – a tíz esztendővel ezelőtti háromszázezerhez képest a látogatók száma idén várhatóan meghaladja a hatszázezret – arról a jó hírről tudok Önöknek beszámolni, hogy dinamikusan növekszik az orosz nyelvű idegenvezetést igénylő látogatóink száma is, idén minden bizonnyal meghaladja a húszezret.

Bízom benne, hogy a mai kiállítás – hasonlóan Moszkva városának a néhány hét múlva esedékes budapesti kulturális bemutatkozásához – erősíteni fogja az orosz-magyar kulturális és turisztikai kapcsolatokat, erősíteni fogja a népeink közötti kölcsönös tiszteletet.
Köszönöm mindenkinek a munkáját és együttműködését, amely nélkül mindez nem jöhetett volna létre. Kívánom a kiállítás megtekintőinek, hogy legyen alkalmuk személyesen is meglátogatni a magyar Országház épületét – szeretettel várjuk mindannyiukat!

Sajtóiroda

19 октября 2017 г.