Beszéd a Nyíri református templom felújítására

Nyíri

Nagytiszteletű Lelkész Asszony, Főjegyző Úr és Esperes Úr! Tisztelt Ünneplő Gyülekezet! 

Keresztény államunk története a Kárpát-medencében templomépítéssel kezdődött. Első királyunk elrendelte, hogy minden tíz falu építsen templomot, s ahogy termőre fordult a vidék, úgy lett minden gyülekezetnek saját temploma. 
A Hegyköz templomos vidék. Ezer esztendeje az itt élőknek kemény munkával kellett kicsikarni a mindennapi megélhetéshez szükséges dolgokat az erdőkből és a mezőkből. Az Isten által megteremtett természet közelségében élve jól értették a hit fontosságát. Azt, hogy az életünk az Úr áldása nélkül nem lehet sem sikeres, sem boldog. 

Amikor II. József türelmi rendelete nyomán egyáltalán szóba jöhetett, hogy a reformátusok templomot építsenek, az Önök elődei emberfeletti terheket vállaltak azért, hogy itt, Nyírin is lehessen hajléka a gyülekezetnek. Azon túl, hogy saját munkájukat is beleépítették a falakba, nagy pénzügyi áldozatokat hoztak. Vállaltak minden terhet azért, hogy együtt, méltó módon állhassanak meg Isten előtt, s vihessék elé egész életüket. 

Azóta a nyíri református nemzedékek sora itt keresztelkedett, itt konfirmált, itt kértek áldást a házasságukra, és itt emlékeztek meg azokról, akik már hazaértek.
E kis közösség életében, mint cseppben a tenger, az egész ország sorsa tükröződik: a békeidők izomszakasztóan kemény munkájának köszönhető lassú gyarapodása, és a háborús idők ínsége és rettenete, a magyar szabadság évtizedei és a diktatúrák üldöztetése. Trianon után Nyíri az ország belsejéből hirtelen az ország szélére került – elvágták gazdasági útjait, családi kapcsolatait. A világháborúban  az itt élők harangot adtak a hazának, s megtartották a templomot olyan időkben is, amikor rossz szemmel néztek mindenkire, aki templomba járt.
A Szentírásból tudjuk, hogy mindennek rendelt ideje van, így hát rendelt ideje lett Magyarország megújulásának, és benne a nyíri Isten Háza megújításának is. Ez az idő a mi közös időnk, ez a munka a mi közös munkánk, amelyet a Gondviselésnek és az összefogásnak köszönhetően becsülettel végzünk, Budapesttől Nyírin át az egész országban és szerte a Kárpát-medencében. Ennek eredményeként 2010 óta több mint háromezer templom újult meg, közel kétszáz új templom épült illetve közel ezernégyszáz közösségi házat építettünk vagy újítottunk fel. 

Ennek az időnek és ennek a munkának a gyümölcse ezen templom megújulása is. Köszönjük mindenkinek, aki részese volt e nagyszerű alkotásnak: a tervezésnek, a szervezésnek, az építésnek – mindenkinek, aki odaadta munkáját és adóforintjait a közös cél érdekében.

Tisztelt Ünneplő Gyülekezet!
A világjárványtól, az európai háborútól és a létbizonytalanságtól gyötört napjainkban sokakat kísérthet az eszköztelenség, a kiszolgáltatottság, a tehetetlenség érzése. Mindez nemcsak egy párszáz lelkes faluközösség tagjait és elöljáróit kísértheti, hanem tízmilliós nemzetek gondolkodó tagjait és felelős választott vezetőit vagy az Európai Unió tagállamainak több száz millió polgárát is.

A nyíri patakparti református vendégház korábbi felújítása vagy a templom jelenlegi felújítása előtt Tiszteletes Asszonyt – őszinte szavai szerint – megkísértette az eszköztelenség és a kiszolgáltatottság érzése: vajon a háromszáz lelkes nyíri közösségnek lesz-e elegendő ereje és szövetségese, hogy terveit megvalósítsa?

Hasonlóképpen éreznek ma az európai államok felelős vezetői: országuknak, nemzetüknek lesz-e elegendő ereje és szövetségese ahhoz, hogy kivédjék az előttük tornyosuló világválságok hatásait?

Az eszköztelenség kínzó érzetében – tisztelt Gyülekezet – az a legveszélyesebb, hogy az ettől szenvedő ember vagy közösség céltalanná is válhat, a céltalan ember vagy közösség pedig biztos vesztésre és bukásra ítéltetett.

Bízzunk benne – tisztelt Gyülekezet –, hogy a nagy Európa felelős világi vezetői is felismerik azt, amit a nyíri Tiszteletes Asszony ebben a kis magyar faluban felismert, és közösségével együtt megvalósított: ne másoktól várjuk a megoldást, hanem váljunk mi magunk eszközökké a Jó szolgálatában! Ha így teszünk, minden kísértés megszűnik, és minden kihíváson úrrá lehetünk, terveinkből pedig mindig valóságot tudunk kovácsolni. A mai ünnepnapon ez Nyíri legfontosabb örömhíre és üzenete Európa számára: azon legyünk, hogy hitünk, akaratunk és képességünk szerint mi magunk váljunk eszközökké a Jó szolgálatában!

Tisztelt Gyülekezet!
A napjainkban Magyarországon élő ezerháromszáz református gyülekezet tagjai eszközei a Jónak, Isten dicséretének és embertársaik szolgálatának. Ott vannak az emberek között, együtt lélegeznek a helyi közösségekkel. Nevelik a gyermekeket, utat mutatnak a fiataloknak, segítenek a családoknak, állnak a betegágyak mellett, harcba szállnak a szenvedélybetegekért és segítenek az idősgondozásban. Nehéz számba venni mindazt, amit ezek a gyülekezetek vállalnak. 2010 óta a magyar állam több mint 103 milliárd forinttal tudta támogatni a Református Egyház szolgálatát határon innen és túl, mely pénzösszeg társadalmi haszna megsokszorozódott a szívvel, lélekkel és felelősséggel végzett református közösségépítő munka által. Tisztelet és köszönet ezért mindenkinek, aki kivette részét mindebből!

Tisztelt Gyülekezet!
Napjainkban úgy kell nemzetet és hazát, egyházat és otthont építenünk, hogy közben egyre közelebbről dörög a vihar, és messze földre látszik a villámlás. 
Tőlünk keletre fegyveres háború dúl. Látjuk a képsorokat a rakétacsapások alatt ledőlő házakról: egy élet munkájával felépített otthonok, nemzedékek által emelt templomok pusztulásáról. 

A tudósítások mindenhol szenvedő emberekről – szétszakított családokról, elvesztett családfőkről, borzalmakon keresztülment gyermekekről – szólnak. 
Tőlünk nyugatra ideológiai háború folyik. A kereszténység kétezer éves és Európa ezer éves értékei kerülnek veszélybe. Látjuk, az úgynevezett gender ideológia végtelenül erőszakos nyomulását – azt, hogy miként akarják a szülők és a gyerekek akarata ellenére egy életidegen életvitelre kényszeríteni a kontinens fiataljait, összezavarni identitásukat, elidegeníteni őket a családalapítás, a gyermekvállalás gondolatától. Látjuk a bezárt, a mecsetté vagy szórakozóhelyé alakított nyugati keresztény templomokat, a betiltott harangozást, és a feszületet ábrázoló szobrok közterekről való kitiltását. Látjuk, miként adja fel a Nyugat mindazt, amivé keresztény hite által lett.

Nekünk a Jóisten megadta, hogy itt, a Kárpát-medencében újra otthont és templomot, hazát és nemzetet építhetünk. A béke és a gyarapodás idejét élhetjük ezekben a nehéz időkben is. Hatalmas ajándék, nagy lehetőség ez. Önök itt, Nyíriben élnek vele – s a maguk erőfeszítése hozzáadódik az ország életéhez. De vakok és siketek lennénk, ha nem látnánk és hallanánk, hogy a Gonosz itt dörömböl a mi kapuinknál is: az európai ember szabadsága és méltósága ellen viselt háborújában a mi hazánk tűnik az egyik legfontosabb hadszíntérnek. Ne feledjük azt sem, hogy a valódi építkezés a lelkekben kell, hogy végbemenjen, mert erre a háborúra is igaz, amit Dobó mondott az egri várvédőknek: „A falak ereje nem a kőben vagyon, hanem a védők lelkében!”

Kívánom, hogy ez a megújult templom járuljon hozzá közössége lelki erejének megújulásához, lélekszámának gyarapodásához, és jövőbe vetett hite megerősítéséhez – mindezt Magyarország javára és a keresztény Európa megmaradáséért! Legyen béke, szabadság és egyetértés!
„Ha Isten velünk, ki ellenünk?”