Köszöntő a Kárpát-medencei Búzaszentelő Ünnepségen

Zenta

Főtisztelendő Püspök Úr! 

Tisztelt Honfitársaim a Kárpát-medencéből!

Tizenkét nappal a magyar országgyűlési választások után az első szó a köszöneté. Az Országgyűlés elnökeként elvégzendő utolsó kötelezettségeim között megköszönöm mindazon választópolgároknak, akik nem csak Magyarországon, hanem itt, Délvidéken is, szerte a Kárpát-medencében és a nagyvilágban éltek a szavazati jogukkal, bebizonyítva ezzel azt, hogy – minden ellenkező rémhír és aljas rágalom dacára – a magyar demokrácia működik, és az egyik legerősebb Európában.

A választás eredménye sokakban örömöt és reményt, másokban pedig szomorúságot és reménytelenséget ébresztett. Megköszönöm mindazoknak a támogatását, akik a nemzetünk szuverenitásának és egységének erősítése érdekében folytatott kormányzati munka továbbvitele mellett álltak ki. Azoknak pedig, akik döntésük meghozatalakor ennél fontosabbnak ítéltek más szempontokat azt kívánom, hogy ne következzék be mindaz, amitől a választásokon most legyőzött oldal meg akarta óvni a nemzetet.

Bárhogyan is érezzenek azonban napjainkban a magukat győztesnek vagy vesztesnek gondoló magyar emberek, van valami, amit - ha szabadságot és békét akarunk magunknak és utódainknak - senkinek sem szabad elfelejtenie: mindannyian egy kenyéren vagyunk.

A mai rendezvény jelmondatába foglalt üzenet ugyanis nemcsak a gazdákról szól, hanem – politikai hovatartozástól és lakóhelytől függetlenül – minden magyar ember sorsközösségét is világosan megfogalmazza.

Szülőföldünk több mint 1100 esztendeje szilárd talaj a lábunk alatt. Erre építettünk házat és hazát, s ezen létezik otthonunk és nemzetünk. Ez adta az előttünk járó harminc-negyven nemzedék kezébe, kemény munkájuk jutalmaként a kenyeret. 

A második szó ezért az emlékezésé és a tiszteletadásé, amellyel az elődeinknek tartozunk. Tisztelet és hála az előttünk járt magyar nemzedékeknek! 

Ők is egy kenyéren voltak. Volt miért könyörögniük a Jóisten áldásért, mert volt kiért dolgozniuk, és volt miért harcolniuk. Ők vették művelésbe a földet, és tették ezzel otthonukká és hazájukká. Ők építettek templomot és iskolát, ők neveltek gyermekeket, hogy egyszer mi is itt lehessünk. 

Ha kellett, harcoltak a hazájuk és otthonuk védelmében – akkor is, ha volt, akkor is, ha nem volt esély a sikerre. Azután, ha jobb idők jöttek, a véres csatamezőt ők fordították újra termőre. Küzdelmük jutalma a nemzet túlélése és megmaradása lett. 

Az előttünk járó, egymásba fonódó életű magyar nemzedékek munkája, erőfeszítése és áldozata árán lehetünk ma is otthon a szülőföldünkön.

Tisztelt Ünneplő Közösség! 

Visszatérve a jelenbe, a harmadik szó a számvetésé. 

Közös munkánk eredményei mindenki számára jól érzékelhetőek. Egy évszázad csalódásai és reményei után közjogilag egyesítettük a nemzetet: visszaadtuk az állampolgárságot mindazoknak, akik ebben a keretben is össze akartak tartozni velünk. Megerősítettük a nemzetünket egybe fonó közösségeinket, mint amilyen a magyar gazdáké, amely ma összegyűjtött bennünket.

A nemzetpolitikában a Trianon utáni korszak legsikeresebb 16 éve van mögöttünk, miként a szomszédságpolitikában sem volt egy évszázada soha olyan baráti és kölcsönösen hasznos kapcsolat Magyarország és Szerbia között, mint amilyennek ma azt láthatjuk. 

Mindez azért lehetséges – tisztelt Hölgyeim és Uraim – mert az elmúlt 16 esztendőben nemcsak a felelős magyar kormány, hanem a magyar társadalom többsége is felismerte, átérezte, és egyetértett abban, hogy a külhoni magyarok nem tehertételt, hanem erőforrást jelentenek az egyetemes nemzet számára.

Az elmúlt években a felelős magyar és szerb kormányokon kívül a magyar és szerb társadalom többsége is felismerte, átérezte, és egyetértett abban, hogy a két állam, a két nemzet egymás számára nem ellenfelet, különösen nem ellenséget, hanem valódi, egymásra utalt szövetségest jelent. 

Bízzunk benne, hogy a magyarországi választásokon felhatalmazást nyert kormánypolitika nem lerombolja, hanem továbbépíti mindazt, amit a nemzetpolitikában és a szomszédságpolitikában – azon belül pedig kiváltképpen Szerbiával – eddig elértünk. 

Tisztelt Ünneplő Közösség!

„Bár a lényeget még nem értheted, amíg nem éltél nehéz éveket – de történjen bármi, amíg élünk s meghalunk, mi egy vérből valók vagyunk.” – szoktuk énekelni az Ismerős Arcok-kal a Nélküled című dalt. 
Rendkívül nehéz, sorsfordító időknek néz elébe Európa, és benne Magyarország és Szerbia is. 
A mezőgazdaság jövője – amelyet az Európai Unió komolyan veszélyeztet a közelmúltban aláírt kereskedelmi megállapodásokkal valamint a tervezett pénzügyi elvonásokkal – napjaink nemzeti sorskérdéseinek egyik legsúlyosabbika. 

Kapuinkon dörömböl az energia-vészhelyzet, amit csak nagy hozzáértéssel lehet megoldani. Júniusban hatályosul az uniós migránspaktum, amely alapjaiban rendítheti meg a társadalmakat Közép- és Kelet-Európában. 

Kérdés, hogy az európai elit, az európai országok kormányai az előttünk tornyosuló válságokban meg tudják-e, egyáltalán meg akarják-e védeni az európai nemzetek érdekeit? A búza gyorsan el fog válni majd az ocsútól, tisztelt Hölgyeim és Uraim, Európában és Magyarországon egyaránt.

Régi bölcsesség, de igaz: nehéz időkben mutatkozik meg a legpontosabban, hogy ki kicsoda. Ilyenkor derül ki, hogy van-e bennünk elég erő. Van-e bennünk elég erő kitartani egymás mellett, és a megfelelő számvetés után újra kezdeni mindazt, amit lehet és amit kell?

Türelemre, arányérzékre, bölcsességre van szükségünk. Annak tudatosítására és gyakorlására, hogy az egymásért, a nemzet minden tagjáért végzett szolgálatunk állandó kötelességünk – akár fenn van a csillagunk a magasban, akár lentebb jár. Vállalnunk kell a felelősséget – akármi is legyen a szakmánk, az élethelyzetünk, a megbízatásunk és a mozgásterünk. 

Változatlanul hinnünk kell a szeretet és az összefogás erejében. Ez tartott meg eddig is minket a kemény munkával és harcokkal eltöltött hétköznapokban. Ez hozott el idáig bennünket, és ezért tudunk mindig mindent újrakezdeni.

Tisztelt Ünneplő Közösség!

A mai nap – Szent György napja – a gazdaember számára nem pusztán egy dátum a naptárban, hanem határkő: a pillanat, amikor a földdel kötött szövetség újra életre kel. Bizalom és hit: amikor a jószág kihajtásával az anyatermészetre bízzuk a sorsunkat, és hisszük, hogy lesz eső, lesz fű, lesz gyarapodás. Szent György napja azt üzeni: az élet mindig újrakezdhető – de csak annak, aki dolgozik érte, és hisz benne.

A történelem arra tanít, hogy a sors fordulatai gyakran váratlanok, de a közösség ereje nem egy-egy győzelemben vagy vereségben mérhető, hanem abban, hogy képes-e újra talpra állni, és folytatni az útját. Ahogyan a gazda is tudja, hogy nem minden év hoz bőséget, de vetni mindig kell, mert a jövő nem egyetlen esztendőn múlik. Itt és most nekünk is van miért küzdenünk, és van mit megvédenünk.
Van kihez imádkoznunk, és van kikért dolgoznunk.

Soha nem engedjük el egymás kezét, mert ezer éve egy kenyéren vagyunk és maradunk. 
„Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?”

Sajtóiroda