Tisztelt Hölgyeim és Uraim !

Székely zászlók lobogtak a havas szélben, amikor 1918 decemberében a korabeli Székely Nemzeti Tanács a fenti drámai felhívással fordult az első világháború véres frontjairól hazatérő székely katonákhoz. Drámai történelmi helyzet volt, amely rövidesen tragédiába torkolott. A hazát és önbecsülést megmenteni akaró magyarokban csak a nemzeti lobogó és a székely zászló tartotta ez erőt.

Orbán Balázs életműve, a Székelyföld leírása perzselőbben élt akkor a lelkekben, mint bármikor. A nemzeti önbecsülés alapja a nemzeti önismeret, és Orbán Balázs a magyar és székely önismeretben nyújtott felbecsülhetetlen értékű segítséget minden utána következő nemzedéknek.

Hosszú évtizedek hazugságai után napjainkban már megismerhető ugyan az első világháborút lezáró honvesztéshez vezető események valós kronológiája, megállapíthatóak az égbekiáltó hibák és bűnök, feltárható a soha el nem évülő felelősség, ám van egy alapvető okozati összefüggés, amelyet ha nem ismerünk fel és nem tudatosítunk magunkban, akkor a történelem ismételni fogja önmagát. Ugyanaz a magyar önsorsrontás fogja kísérni gyerekeink és unokáink életét, amely önsorsrontás a XX század elején megkeserítette életünket. 1918-19-ben, miközben a történelmi haza kifutott a lábunk alól, idegen hatalmak fenyegetése árnyékában, létünkre törő ellenségek katonai ostromgyűrűjében megtörténhetett, hogy magyar emberek fordultak szembe egymással, magyar katonák emeltek egymásra fegyvert:

az elvesző magyar hazát és becsületet védő Székely Hadosztály nemzetiszínű kokárdát viselő és székely zászlót lobogtató katonáira rátörtek a budapesti kommunista kormány Vörös Hadseregének egyenruhájába bújtatott, sapkájukon vörös csillagot viselő katonái, akik szintén magyarok voltak. Magyar bajtársi segítség helyett a Vörös Hadsereg egyenruhájába bújtatott magyarok az Erdélybe betörő román királyi katonasággal karöltve harapófogóba fogták, két tűz közé szorították a Székely Hadosztályt, amelynek hadtápjait, utánpótlását előzőleg elvágtak, pénztárát kifosztották. Ezt tették 1919-ben magyarok másik magyarokkal. Könnyen lehet, néhány esztendővel korábban , ezek a magyarok valamennyien az Osztrák-Magyar Monarchia katonái voltak, vállvetve harcoltak, közösen áztak, fáztak és imádkoztak Doberdónál vagy az Isonzó völgyében.

85 esztendővel később, a XXI század elején, 2004 december ötödikén nem ropogtak a fegyverek. Békeidőben, mindenféle idegen hatalmak fenyegetése vagy befolyása nélkül a magyarok szintén szembefordultak egymással. Szembekerültek egymással a nemzetükre és nemzettársaikra igent mondó magyarok a nemzetüket megtagadó és nemzettársaikra kenyérféltésből nemet mondó magyarokkal.



Tisztelt Hölgyeim és Uram !

Hogyan volt mindez lehetséges? Mi az az okozati összefüggés, amely 1918-19-ben a történelmi hazánk széteséséhez, 2004 december ötödikén pedig a magyarok egymás iránti tagadásához vezetett ?

1918-19 honvesztő történései és a 2004 december ötödikei népszavazás között az az okozati összefüggés, hogy a magyarok közül túl sokan hitték, hogy egyéni boldogulásuk, egyéni túlélésük ára a közösséghez való tartozásukról való lemondás.

A magyarok 1919-ben és 2004-ben hasonló hibát követtek el. Egyaránt hagyták magukat meggyőzni az akkor éppen hatalmon lévő kommunista illetve internacionalista kormányzatok által arról, hogy ők valójában már nem egy nagy nemzeti család tagjai, hogy már nem alkotnak egy közösséget, amelyet magyar nemzetnek hívnak. A magyarok egy része 1919-ben elhitte, hogy egy képzelt világforradalom nemzetközisége előbbre való a magyarok közösségénél, azaz a magyar nemzetnél, 2004-ben pedig a magyarok közül sokan azt hitték el, hogy a fogyasztói társadalom nemzetköziségéhez való tartozás előbbre való a magyar nemzethez tartozásásnál.

És ha a magyarok egymást tehernek érzik, ha így gondolkodnak önmagukról, akkor számukra a jövő mindig bajt hoz.



Tisztelt Hölgyeim és Uraim !

Minden magyar nemzedék tagjai minden korszakban szembesülnek a választás kényszerével, eldönthetik, hova álljanak: azok közé álljanak, akik a hazaszeretetet vagy azok közé, akik a hazaárulást ápolják történelmi hagyományként?

Választhatja azokat, akik képviselik a magyarok érdekeit az idegen érdekekkel szemben vagy dönthetnek azok mellett akik az idegenek érdekeit képviselik a magyarok között.



Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A történelem nem csak büntet, hanem időnként kárpótlást is nyújt.

A székely zászló alatt küzdők 1918-19-ben nem tudták ugyan megakadályozni, hogy a történelmi magyar hazát ne szabdalják szét országhatárok, ám a napjainkban egységesülő Európa – megannyi ellentmondása mellett is – lassan, de biztosan felszámolja a magyarokat egymástól elválasztó országhatárokat. A történelmi haza változatlanul él, a mi időnk magyarjainak feladata, hogy önmagukban, gondolkodásunkban lebontsuk a határokat, hogy elhiggyük - elsősorban mi önmagunkról -, hogy nem vagyunk többé „ határon inneni „ és „ határon túli” magyarok, hanem , mindenféle jelzős szerkezetek nélküli, de egymásra utalt magyarok vagyunk. Mint amilyenek Orbán Balázs magyarjai és székelyei voltak.

A szétszabdalt történelmi hazát a tágabb európai hazában talán ismét meglelhetjük, a nemzeti összetartozás tudatát és a nemzeti önbecsülés érzését viszont nekünk kell megerősítenünk.

2010-ben a magyarországi választópolgárok felhatalmazást adtak Magyarország megválasztott vezetőinek, hogy építsék újjá a magyar államot és erősítsék meg a magyar nemzetet. Egy válságoktól sokszorosan gyötört Európában ez a feladat csak akkor sikerülhet, ha a magyarok – éljenek bárhol is a nagyvilágban – összpontosítani tudják szellemi, lelki és anyagi erejüket. Ez a határokon átívelő nemzeti újraegyesítés alapja és célja. A magyar állampolgárság és a szavazati jog európai gyakorlat szerinti kiterjesztésével a 2010-ben alakult Országgyűlés megteremtette a magyarok egymásra találásának közjogi feltételeit is.

Hosszú és kitartó építkezés vár ránk, Budapesttől Székelyudvarhelyig, Berettyóújfalun át. Ebben az építkezésben a magyar emlékezés és a magyarok egymás iránti szolidaritása az alapkő. Minden magyar ember, minden magyar közösség részese és nyertese lehet ennek az építkezésnek, de csak akkor, ha tisztában van azzal, hogy mindez küzdelmekkel, adott esetben kockázatokkal - sőt áldozatokkal is együtt jár. Azzal, hogy sem Brüsszelben a jogos érdekeink beszámítását, a nekünk kijáró tisztességes bánásmódot, sem saját hazánkban, szülőföldünkön, Magyarországon vagy Székelyföldön a nekünk kijáró legelemibb jogokat és életesélyeket sem adják meg ingyen - a másokat is tisztelő önbecsülésünk szilárd alapján való kemény kiállás nélkül. Aki azt hiszi, hogy az örökös meghunyászkodás, elvtelen idomulás, az önmegtagadás hoz biztonságos életet, az semmit sem tanult a történelemből. Aki mindezt politikusként hirdeti, az nem vezetője, hanem sírásója saját nemzetének.

A székely zászló kitűzése a Székelyföldön azt jelenti, hogy az ottani magyarság nem adja fel jogait. A székely zászló kitűzése itt Magyarországon azt jelenti, hogy figyelünk. Figyelünk a velünk összetartozókra. Azt jelenti, hogy támogatjuk a székelység küzdelmét az autonómiáért, a kulturális önrendelkezésért, az Erdélyből és a Székelyföldről kilencven éve szakadatlanul folyó forráskivonás befejezéséért, egy tisztes és méltó, az alapvető emberi értékekre épülő közös élet megteremtéséért.

A székely zászló azt üzeni itt Berettyóújfalun, a néhai Bihar vármegye legnyugatibb szegletében, hogy Önök tudják és értik, azt, hogy mi, magyarok összetartozunk. Azt jelenti: ismerik, szeretik a székelyeket, és segítik küzdelmüket. Azt jelenti, hogy Orbán Balázs nem élt hiába, s van aki folytatja küzdelmét: kiállunk, és ha kell, teszünk egymásért.

Kívánom mindannyiunknak: járjunk sikerrel!