Az autonómia a nemzeti megmaradás eszköze
Mit gondol az európai autonómiákról, vannak-e magyar szemszögből jó, követhető példák a földrészen.
Válasz: Úgy gondolom, a közeljövőben az autonómia izgalmas viták tárgya lesz, és nem pusztán a nemzeti közösségek viszonyában, hanem államközi és kontinentális értelemben egyaránt. Az Európai Unión belül a tagállamok is keresik az önrendelkezés megfelelő mértékét, azaz az Unió javára átengedett szuverenitási jogosítványok és a nemzeti hatáskörben megőrizni kívánt jogosítványok egyensúlyát. Az euroatlanti kapcsolatokban Európa és az Egyesült Államok között is hamarosan nyílttá válhat egyfajta autonómia vita, azaz a szükségszerű és hasznos euroatlanti integráción belül – lásd például a most alakuló szabadkereskedelmi egyezmény tervezetét vagy az európai közösség védelmi képességeinek az ukrán válság kapcsán újra középpontba kerülő kérdését – az érintett felek hatásköreiről, kompetenciáiról szóló vita. A nagy nemzetközi integrációkkal – egyes divatos nézetekkel ellentétben – szerintem egyáltalán nem ellentétes a helyi integrációk és önigazgatási formák léte és hatékony működése, sőt, az ilyen lokális önigazgatási formák nélkül hosszú távon nem lehetnek hatékonyak a globális integrációk sem. Magyarul, a nemzetközinek nem ellentéte a nemzeti, a globálisnak nem ellentéte a lokális, hanem egymás szükségszerű és hasznos kiegészítői. Az etnikai autonómiákra visszatérve, igen, Európa nyugati felében léteznek Közép és Kelet-Európában is jól alkalmazható nemzeti önrendelkezési formák, amelyek politikai stabilitást és anyagi jólétet eredményeznek ott, ahol alkalmazzák őket.
Ezek a modellek miként és mennyire alkalmazhatóak a határon túl élő magyar közösségek esetében?
Válasz: Az európai autonómia-modellek a külhoni magyar közösségek sajátos, kulturális, társadalmi és jogi helyzetére szabottan irányadóak, a konkrét önigazgatási formákat az érintett magyar közösségeknek kell megfogalmazniuk, és azt lehetőség szerint egységesen képviselniük. A szomszédos országok területi sérthetetlenségét tiszteletben tartó, de a valódi önrendelkezéshez szükséges hatásköröket biztosító keretek kialakítása jelenthet megoldást a külhoni magyarság sorskérdéseire. Magyarország ezekhez a törekvésekhez nyújt politikai és erkölcsi támogatást nemzeti és nemzetközi szinten egyaránt.
Reálisak-e, és ha igen, mikorra valósulhatnak meg a magyar autonómiatörekvések?
Európa egyik legjobban működő autonómiája, a dél tiroli, több mint négy évtized alatt alakult ki. Ennek jegyében, tekintettel arra, hogy a külhoni magyar autonómiatörekvéseknek csak a kommunizmus 1990-ben történt térségbeli bukásával nyílott meg a lehetősége, elmondhatjuk, hogy jelenleg félúton járunk. És mint tudjuk, általában félúton szokott a legjobban elfáradni az ember. Ha a magyarság hisz a kitűzött autonómiacéljaiban, a hit valósággá fog válni. Az autonómiaküzdelem egy nehéz lélektani küzdelem is, amelyben a győzelem nem borítékolt, de ha valaki feladja, az biztosan vesztes lesz. Néha az a benyomásom, hogy a külhoni magyar közösségek vezetőinek egy része nem hisz a győzelemben, sőt vereségre játszik –, hogy focinyelven szóljak: bundázik. Másfelől a legszélesebb autonómia is csak keret illetve eszköz: a lét kerete, a nemzeti megmaradás eszköze. Kiküzdésének idejét is lerövidítheti, ha egy számban is gyarapodó, öntudatos, magabízó közösség követeli egyre eltökéltebben. Minden külhoni magyar ember cselekvő részese lehet az autonómia megvalósításának, mindenekelőtt azzal, hogy akik tehetik, családot alapítanak, vállalnak legalább három gyereket, őket magyarnak nevelik, és benépesítik szűkebb szülőföldjüket. Ez a magyar autonómia alapja.
Reménykedhetünk-e a nem EU-tag országokban élő magyarok autonómiájában?
Alappal bízhatunk benne, hogy a Szerbiában élő délvidéki valamint az Ukrajnában élő kárpátaljai magyar közösség részese lesz a Kárpát-medencében megvalósuló autonómiák rendszerének. Egyrészt azért, mert Szerbia és Ukrajna alapvető államérdeke, hogy az Európai Unió tagjai legyenek, másrészt a szerb és ukrán társadalom érdeke is az etnikai béke, a regionális stabilitás és a mindenki javát szolgáló anyagi jólét növelése. A délvidéki és kárpátaljai magyar autonómia egyaránt erősíti ezeket a célokat.
Velkei Tamás
Válasz: Úgy gondolom, a közeljövőben az autonómia izgalmas viták tárgya lesz, és nem pusztán a nemzeti közösségek viszonyában, hanem államközi és kontinentális értelemben egyaránt. Az Európai Unión belül a tagállamok is keresik az önrendelkezés megfelelő mértékét, azaz az Unió javára átengedett szuverenitási jogosítványok és a nemzeti hatáskörben megőrizni kívánt jogosítványok egyensúlyát. Az euroatlanti kapcsolatokban Európa és az Egyesült Államok között is hamarosan nyílttá válhat egyfajta autonómia vita, azaz a szükségszerű és hasznos euroatlanti integráción belül – lásd például a most alakuló szabadkereskedelmi egyezmény tervezetét vagy az európai közösség védelmi képességeinek az ukrán válság kapcsán újra középpontba kerülő kérdését – az érintett felek hatásköreiről, kompetenciáiról szóló vita. A nagy nemzetközi integrációkkal – egyes divatos nézetekkel ellentétben – szerintem egyáltalán nem ellentétes a helyi integrációk és önigazgatási formák léte és hatékony működése, sőt, az ilyen lokális önigazgatási formák nélkül hosszú távon nem lehetnek hatékonyak a globális integrációk sem. Magyarul, a nemzetközinek nem ellentéte a nemzeti, a globálisnak nem ellentéte a lokális, hanem egymás szükségszerű és hasznos kiegészítői. Az etnikai autonómiákra visszatérve, igen, Európa nyugati felében léteznek Közép és Kelet-Európában is jól alkalmazható nemzeti önrendelkezési formák, amelyek politikai stabilitást és anyagi jólétet eredményeznek ott, ahol alkalmazzák őket.
Ezek a modellek miként és mennyire alkalmazhatóak a határon túl élő magyar közösségek esetében?
Válasz: Az európai autonómia-modellek a külhoni magyar közösségek sajátos, kulturális, társadalmi és jogi helyzetére szabottan irányadóak, a konkrét önigazgatási formákat az érintett magyar közösségeknek kell megfogalmazniuk, és azt lehetőség szerint egységesen képviselniük. A szomszédos országok területi sérthetetlenségét tiszteletben tartó, de a valódi önrendelkezéshez szükséges hatásköröket biztosító keretek kialakítása jelenthet megoldást a külhoni magyarság sorskérdéseire. Magyarország ezekhez a törekvésekhez nyújt politikai és erkölcsi támogatást nemzeti és nemzetközi szinten egyaránt.
Reálisak-e, és ha igen, mikorra valósulhatnak meg a magyar autonómiatörekvések?
Európa egyik legjobban működő autonómiája, a dél tiroli, több mint négy évtized alatt alakult ki. Ennek jegyében, tekintettel arra, hogy a külhoni magyar autonómiatörekvéseknek csak a kommunizmus 1990-ben történt térségbeli bukásával nyílott meg a lehetősége, elmondhatjuk, hogy jelenleg félúton járunk. És mint tudjuk, általában félúton szokott a legjobban elfáradni az ember. Ha a magyarság hisz a kitűzött autonómiacéljaiban, a hit valósággá fog válni. Az autonómiaküzdelem egy nehéz lélektani küzdelem is, amelyben a győzelem nem borítékolt, de ha valaki feladja, az biztosan vesztes lesz. Néha az a benyomásom, hogy a külhoni magyar közösségek vezetőinek egy része nem hisz a győzelemben, sőt vereségre játszik –, hogy focinyelven szóljak: bundázik. Másfelől a legszélesebb autonómia is csak keret illetve eszköz: a lét kerete, a nemzeti megmaradás eszköze. Kiküzdésének idejét is lerövidítheti, ha egy számban is gyarapodó, öntudatos, magabízó közösség követeli egyre eltökéltebben. Minden külhoni magyar ember cselekvő részese lehet az autonómia megvalósításának, mindenekelőtt azzal, hogy akik tehetik, családot alapítanak, vállalnak legalább három gyereket, őket magyarnak nevelik, és benépesítik szűkebb szülőföldjüket. Ez a magyar autonómia alapja.
Reménykedhetünk-e a nem EU-tag országokban élő magyarok autonómiájában?
Alappal bízhatunk benne, hogy a Szerbiában élő délvidéki valamint az Ukrajnában élő kárpátaljai magyar közösség részese lesz a Kárpát-medencében megvalósuló autonómiák rendszerének. Egyrészt azért, mert Szerbia és Ukrajna alapvető államérdeke, hogy az Európai Unió tagjai legyenek, másrészt a szerb és ukrán társadalom érdeke is az etnikai béke, a regionális stabilitás és a mindenki javát szolgáló anyagi jólét növelése. A délvidéki és kárpátaljai magyar autonómia egyaránt erősíti ezeket a célokat.
Velkei Tamás
Sajtószolgálat
2014. július 10.