Kövér László beszéde az Argentin Nemzeti Katonai Akadémián
Buenos Aires
Tisztelt Carlos Alberto Podio Dandártábornok Úr!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A Magyar Országgyűlés delegációja nevében mindenekelőtt köszönetemet fejezem ki a fogadtatásért. Megtiszteltetés, hogy itt lehetünk Önök között.
Messziről jöttünk, legalábbis ami a földrajzi távolságot illeti, hiszen Magyarország földrajzi értelemben nagyon messze van Argentínától. Azonban az itt eltöltött rövid idő is érzékeltette velünk, hogy emberileg, lélekben nem vagyunk olyan távol egymástól, mivel történelmünk számos ponton összekapcsolódik. A XVIII. században magyar jezsuiták terjesztették ezen a földön a keresztény hitet. A XIX. században iparosok és földművesek jöttek boldogulást keresni. Az I. világháború után, amikor a nagyhatalmak feldarabolták a vesztes Magyarországot nagyon sokan jöttek új hazát keresni, azokból az államokból is, ahol a magyarok kisebbségbe szorultak.
A II. világháború után, amikor Magyarország újra idegen megszállás alá került és kiépítették a kommunista rendszert megint csak nagyon sokan menekülni kényszerültek. 1956-ban, forradalmunk és szabadságharcunk leverése után megint csak nagyon sokan részben Argentínában leltek új hazára. Az ő leszármazottaik – sokuk már ebben a hazában születve – jó argentin hazafiak- és jó magyar emberekként itt élnek Önök között. A magyar és az argentin történelem a legszorosabban mégis a magyar történelem egyik legdicsőbb pillanatával kapcsolódik össze.
Az a szerencse ért bennünket, hogy már itt az Önök földjén tölthettük nemzeti ünnepüket. 1810. május 25.-e éppen az a nap, mint a magyar történelemben 1848. március 15-e. Március 15.-e a magyar forradalom napja, amikor önálló magyar kormányzatot és nemzeti önrendelkezést követeltünk magunknak. Az Önök ősei 1810. május 25. után néhány évvel kivívták Argentína tényleges függetlenségét. Magyarországon 1949-ben, az akkori orosz beavatkozás következtében a szabadságharc elbukott. Czetz János, az erdélyi hadsereg ideiglenes parancsnoka, majd vezérkari főnöke másokkal együtt ezután volt kénytelen elhagyni a hazáját, és így került egy idő után Argentínába, hogy hasznosítsa itt, az új hazájában mindazt a tudást, tapasztalatot, amit Magyarországon megszerzett.
Tisztelt Dandártábornok Úr!
Szeretnék köszönetet mondani azért, hogy ápolják Czetz János emlékét. Ezzel tiszteletet adnak mindazon magyaroknak is, akik a múltban és a jelenben a munkájukkal, szorgalmukkal, tudásukkal, tehetségükkel Argentínát gyarapították. Czetz János nem csak az argentin-magyar katonai történelem összekötő szimbóluma, hanem szimbóluma mindannak a hozzájárulásnak is, amit az argentínai magyar közösség ennek a hazának a gyarapodására adott. Reményeim szerint a jövőben is jelképe lesz a virágzó argentin-magyar barátságnak, gazdagodó kapcsolatainknak.
Így legyen!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A Magyar Országgyűlés delegációja nevében mindenekelőtt köszönetemet fejezem ki a fogadtatásért. Megtiszteltetés, hogy itt lehetünk Önök között.
Messziről jöttünk, legalábbis ami a földrajzi távolságot illeti, hiszen Magyarország földrajzi értelemben nagyon messze van Argentínától. Azonban az itt eltöltött rövid idő is érzékeltette velünk, hogy emberileg, lélekben nem vagyunk olyan távol egymástól, mivel történelmünk számos ponton összekapcsolódik. A XVIII. században magyar jezsuiták terjesztették ezen a földön a keresztény hitet. A XIX. században iparosok és földművesek jöttek boldogulást keresni. Az I. világháború után, amikor a nagyhatalmak feldarabolták a vesztes Magyarországot nagyon sokan jöttek új hazát keresni, azokból az államokból is, ahol a magyarok kisebbségbe szorultak.
A II. világháború után, amikor Magyarország újra idegen megszállás alá került és kiépítették a kommunista rendszert megint csak nagyon sokan menekülni kényszerültek. 1956-ban, forradalmunk és szabadságharcunk leverése után megint csak nagyon sokan részben Argentínában leltek új hazára. Az ő leszármazottaik – sokuk már ebben a hazában születve – jó argentin hazafiak- és jó magyar emberekként itt élnek Önök között. A magyar és az argentin történelem a legszorosabban mégis a magyar történelem egyik legdicsőbb pillanatával kapcsolódik össze.
Az a szerencse ért bennünket, hogy már itt az Önök földjén tölthettük nemzeti ünnepüket. 1810. május 25.-e éppen az a nap, mint a magyar történelemben 1848. március 15-e. Március 15.-e a magyar forradalom napja, amikor önálló magyar kormányzatot és nemzeti önrendelkezést követeltünk magunknak. Az Önök ősei 1810. május 25. után néhány évvel kivívták Argentína tényleges függetlenségét. Magyarországon 1949-ben, az akkori orosz beavatkozás következtében a szabadságharc elbukott. Czetz János, az erdélyi hadsereg ideiglenes parancsnoka, majd vezérkari főnöke másokkal együtt ezután volt kénytelen elhagyni a hazáját, és így került egy idő után Argentínába, hogy hasznosítsa itt, az új hazájában mindazt a tudást, tapasztalatot, amit Magyarországon megszerzett.
Tisztelt Dandártábornok Úr!
Szeretnék köszönetet mondani azért, hogy ápolják Czetz János emlékét. Ezzel tiszteletet adnak mindazon magyaroknak is, akik a múltban és a jelenben a munkájukkal, szorgalmukkal, tudásukkal, tehetségükkel Argentínát gyarapították. Czetz János nem csak az argentin-magyar katonai történelem összekötő szimbóluma, hanem szimbóluma mindannak a hozzájárulásnak is, amit az argentínai magyar közösség ennek a hazának a gyarapodására adott. Reményeim szerint a jövőben is jelképe lesz a virágzó argentin-magyar barátságnak, gazdagodó kapcsolatainknak.
Így legyen!
Sajtóiroda
2015. május 27.