Tisztelt Polgármester Asszony, tisztelt Elnök Úr!

2010 egy jelképes útra kelés esztendeje volt nemcsak a Magyar Zarándokút Önkormányzati Társulás, hanem a magyar választópolgárok felhatalmazásával rendelkező új magyar politika számára is.

Ez az új magyar politika elindult a magyar állam újjáépítésének és a magyar nemzet megerősítésének útján, az Önkormányzati Társulás az Országházban tartott alakuló ülésével pedig megtette az első lépést a létrehozni szándékozott Magyar Zarándokút irányába.
Az öt esztendővel ezelőtt megtervezett útvonalunk, feladataink és eszközeink ugyan értelemszerűen és szükségképpen eltérőek, ám céljaink közösek: magyar nemzeti közösségünknek az anyagi, szellemi és lelki erejében való megerősítése, valamint a nemzetét szolgáló és nem kiszolgáltató magyar állam megteremtése.

Öt esztendő után visszatekintve, tiszta lelkiismerettel, jó érzéssel és kölcsönösen megállapíthatjuk: nem vesztegettük el az időt a mindannyiunkra kiszabott munka elvégzésében.

2010 a közös jelképes útra kelésünk esztendeje, jelentős lélektani fordulópont volt Magyarország életében.

A tudatos léleksorvasztás korábbi évtizedei ellenére a magyarságban feléledt a közösségben való gondolkodás készsége, képessége és igénye.
A 2010-es országgyűlési választások eredménye többek között ennek a lélektani fordulatnak is a politikai megnyilvánulása.
Erről a közösségi gondolkodásmódról nem pusztán a XX. századi kommunista vagy a XXI. századi posztkommunista korszellem próbálta leszoktatni a magyarokat, hanem az ennek megfelelő azon hatalomgyakorlási mód is, amelyet egy magát balliberálisnak valló szellemi és politikai elit folytatott Magyarországon a XX. század eleje óta.

Ennek a hatalomgyakorlási módnak az eszmei sarokköve az a gyakorlati felismerés és tapasztalat, hogy az egyén és a tömeg szükségszerűen kiszolgáltatott a hatalommal szemben.

Ezért Magyarországon a XX. század elejétől kezdve egy sajátos munkamegosztás alakult ki a baloldali és a liberális politikai filozófiák és praktikák között: míg a baloldaliak igyekeztek arctalan tömegeket gyártani, addig a liberálisok a tömegből való kiemelkedés illúzióját – valójában az elszigetelődést – kínálták az egyéneknek.

Miközben mindkettő az ember valódi felszabadításának ígéretével lépett fel, valójában az általuk alkalmazott politika mindig a hatalommal szembeni alávetettség, az uralhatóság legjobb biztosítékának bizonyult.

A hatalommal szembeni alávetettség megszüntetésére ugyanis soha nem a tömeg, soha nem az egyén, hanem mindig csak az értéktudattal és öntudattal bíró közösség képes.

A magát balliberálisnak tartó hatalom – Magyarországon és Európában egyaránt – ezért tartja a maga számára a legveszélyesebbeknek a természetes és szerves közösségeket.

Ahol a hatalomnak a közösség veszélyforrás, ott meginognak a családi közösségek, elerőtlenednek a vallási közösségek, és recsegnek-ropognak a legnagyobb szerves közösségi csoport, a nemzet kötelékei is.

Ez történt Magyarországon 1918-1919-ben, amikor a XX. században első alkalommal gyakorolhatott hatalmat a balliberális erőközpont, majd 1947 után 1990-ig, amikor ugyanazon erő másik alakzatban uralta az országot, majd a rendszerváltoztatást követően, 1994 és 1998, majd 2002 és 2010 között, amikor ismét egymásra talált a magát baloldalinak és liberálisnak nevező közösségtagadó politika.
Miközben Magyarországon ez a közösség-tagadó balliberális politika 2010-ben kisebbségbe szorult, Európában ugyanezen politika a nyilvánosságban fennálló erőfölényével visszaélve napjainkban is dübörög.

A közösségtagadó politika egyetlen valós ellenszere Európában és Magyarországon egyaránt az egyéneket és tömegeket átfogó, azokból képződő szerves – családi, vallási és nemzeti – európai és magyar közösségek megerősítése.
2011-ben Magyarország új Alaptörvényében ezért erősítettük meg közjogi eszközökkel is létünk keresztény alapértékeit, ezért erősítjük a családi és nemzeti kötelékeinket, ezért erősítjük a nemzeti értékek és érdekek képviseletére, és szükség szerinti védelmére alkalmas magyar államot.

A valóban szabad emberi és európai mivoltunkhoz méltó élet megteremtéséhez nem kell új, mesterséges identitásokat fabrikálni és azokat az emberekre erőltetni, csak esélyegyenlőséget kell biztosítani azoknak az európai és magyar embereknek, akik családi, vallási és nemzeti közösségekben akarnak élni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A Magyar Zarándokút kialakítása egy ilyen esélyegyenlőséget biztosító közösségépítő tett, amelynek példaértéke és üzenetértéke van nemcsak Magyarországon, hanem Európában is.

Több, mint harminc magyarországi önkormányzat – köztük kistelepülések, középvárosok, megyeszékhelyek és a főváros – összefogásával, egy csaknem 500 kilométeres földrajzi tengelyen, a magyar katolikus egyház főegyházmegyéjének székhelyétől, Esztergomtól Máriagyüdig, önerőből és uniós fejlesztési források segítségével több, mint egymilliárd forint beruházásból létrejött egy olyan zarándokút, amely minden hívőnek – de adott esetben a nem hívőknek is – egyaránt lehetőséget nyújt az egyéni elmélyülésre, teljesítményre és a közösségi élményre, mindenkinek segíthet a lelki és szellemi erőgyűjtésben.

Kívánom Önöknek, hogy az előttünk álló esztendőkben minél többen forduljanak meg a Magyar Zarándokúton, keressenek és találjanak magyar és nem magyar társakat a Kárpát-medencében és Közép-Európában annak érdekében, hogy a Magyar Zarándokút összekapcsolódhasson meglévő külhoni zarándokutakkal, vagy pedig ihletője legyen újabb európai zarándokutaknak.
Köszönöm mindannyiuk hitét, áldozatát és munkáját, amely nélkül sem magyar zarándokút, sem magyar jövő nem épülhet.
Kitartást, egyéni elmélyülést és a találkozás örömét kívánom mindenkinek a Magyar Zarándokúton.