II. Rákóczi Ferenc születésének 341. évfordulója
Borsi
„1676. március 27-én Házunk borsi kastélyában bevezettél ebbe a nyomorúságos életbe…”
Tisztelt Polgármester Asszony! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Emlékező Közösség!
Rákóczi Ferenc Istennel folytatott belső monológjában, élete derekán írt latin nyelvű vallomásaiban így idézi fel a világra jöttét. Nemcsak a mélyen hívő keresztény ember által átérzett teológiai eredendő bűnösség, hanem a mélyen átérzett magyar történelmi sors miatt is komorak ezek a szavak.
341 esztendővel ezelőtt a Gondviselés itt, Borsiban, egy állam nélküli államférfit adott a magyarságnak, aki vállára vette a korábbi idők államférfi nélküli magyar államának bűnös örökségét, megtisztította a bűntől, és személyes áldozatával ismét élő valósággá tette a magyar szabadság, függetlenség és nemzeti összetartozás eszményét.
Ezáltal vált ő maga is minden magyar nemzedék számára valóságban gyökerező eszménnyé, mint ahogyan Hóman Bálint fogalmazott 1937-ben, Rákóczi szobrának avatásán az Országház előtt: „Kérdezzük, ki volt, és mi nékünk ma Rákóczi Ferenc? Történeti élet vagy időtlen eszme? Hús-vérből ember vagy elvont szimbólum? Valóság vagy eszmény? Ércalakja mögött az embert keressük s az eszmét, hogy ösztönzést kapjunk és okulást szerezzünk.”
Történelmi korának területileg, politikailag és társadalmilag széttagolt és megosztott magyarsága erejét Rákóczi Ferenc úgy tudta összpontosítani, hogy a nemzeti önérdek kinyilvánításával és a nemzeti önvédelem érvényesítésével a magyarokat a szolgaságból szabadságba, az alávetettségből a függetlenségbe segítette emelkedni. Tette mindezt a Történelem Ura által számára kimért rövid időben alázattal és áldozatra készen.
A fejedelemtől inkább féljenek, mint szeressék az emberek – szólt a középkori politika egyik tudósának, Niccolo Machiavellinek a tanácsa. A magyarok vezérlő fejedelmétől azonban csak az ellenségei féltek, a népe nemcsak tisztelte, hanem szerette is őt.
A történelmi Báthoriak, Zrínyiek és Frangepánok családjából származó Rákóczira történelmi feladat várt. Nem ő kereste ezt, hanem sorsszerűen a feladat találta meg őt.
Az általa vezetett szabadságharc kitörése után, 1705-ben ezekkel a szavakkal fogalmazta meg annak célját: „Azon fáradozunk, hogy hazánk szabadságának visszaszerzésével nemcsak a nemzetnek, de az egyetemes Európának és a keresztény ügynek is szolgálhassunk.”
Rákóczi Ferenc számára a magyar haza szabadságának visszaszerzése a nemzetét oltalmazó, a középkorban elveszett független magyar államiság visszaállítására való törekvést, az egyetemes Európa szolgálata pedig a keresztény Európa megerősítésének szándékát jelentette.
A Szent István által alapított és a mohácsi csatatéren elveszett önálló, független keresztény magyar állam helyreállítása volt történelmi feladata és eszménye sok évszázad legjobb magyar erőinek: a XVII. században a Bocskai felkelés, a XVIII. században a Rákóczi-szabadságharc, a XIX. században az 1848-49-es forradalom és függetlenségi háború, a XX. században a Trianon utáni újrakezdés és az 1956-os forradalom a mérföldkövei ennek a hatalmas, múltat és jövőt éltető, erényekkel és áldozatokkal teli, mindig a legyőzetésben is mindig győzedelmes történelmi magyar erőfeszítésnek.
Tisztelt Emlékező Közösség!
„Mélységes mély a múltnak kútja” – szól az örökérvényű bölcs szentencia, amellyel Rákóczi Ferencnek is szembesülnie kellett. Az államférfi nélküli, a nemzeti önérdekeit és céljait feladó középkori magyar állam idején elkövetett hibák és bűnök örökségének súlya nyomasztotta a XVII-XVIII. század fordulójának magyarságát.
Már több mint másfél évszázaddal Rákóczi Ferenc születése előtt, a korabeli magyar országgyűlés az 1505-ös rákosi végzés alapján úgy határozott, hogy többé nem választ meg királynak mást, mint magyar embert. A magyar nemesek már akkor kimondták, hogy – idézem -„nincs a föld kerekségén nemzet, amely nem az önvéréből, önnemzetségéből választja királyát, urát: mi sem engedhetjük, hogy országunk – mely a kereszténységét (…) mindenkor a maga és övéi bő vére hullásával védelmezte – másoknál alábbvaló és boldogtalanabb legyen…”.
A XVI. század elején a magyar nemesek – ahogy ők fogalmaztak – „az ország rémséges szétrongyolódásának és csúfságos pusztulásának” okát az idegen királyok által megtestesített idegen érdekek elhatalmasodásában látták.
Mindezek ellenére a Jagello Házból származó Ulászló már 1508-ban magyar királlyá koronáztathatta a fiát. A 10 éves Lajost az 1516-os áprilisi országgyűlés nagykorúvá nyilvánította, hogy elfoglalhassa a trónt. A krónikások feljegyezték, hogy mindez azért volt lehetséges, mert a korabeli európai pénzügyi hatalmasság, a Fugger Bankház képes volt felülírni a magyar nemesek gyűlésének korábbi akaratát.
Így lett a vészesen növekvő török fenyegetettség árnyékában élő Magyarországnak egy 10 esztendős gyermekember a királya. Az idegen érdekek pénzügyi zsarolásának engedő, felelőtlen és gyenge idegen uralkodás vezetett olyan magyarországi közállapotokhoz, amelyekről 1526 elején Borgia pápai követ úgy fogalmazott, hogy „ha Magyarországot három forint árán ki lehetne ragadni a veszélyek örvényéből, azt hiszem, nem találkozna három ember, aki rászánná magát erre az áldozatra”.
A mohácsi vész küszöbén a magyarországi pénzügyi helyzet és kiszolgáltatottság odáig fajult, hogy –például – ha II. Lajos 1525. január 1-jén száz aranyat kapott kölcsön távoli vidékekről származó idegen kincstárnokától, akkor 1526. január 1-jén ezernégyszáz aranyat kellett visszafizetnie.
A Szultán hadjáratának közeledtekor 1526 nyarán, akkor, amikor se pénz, se hadsereg nem volt a kincstárnok már nem adott kölcsönt a királyának, aki ezért ezüst étkészletét is kénytelen volt elzálogosítani. Egy ilyen zálogba vert és idegen érdekek által kiszipolyozott magyar állam roppant meg a mohácsi csatatéren, majd morzsolódott fel és esett szét később egy, a magyar önérdeket képviselő vezérlő államférfi hiányában.
A XVII-XVIII. század fordulóján a magyarság a keleti török és a nyugati osztrák birodalmi túlerő ütközőpontjában és szorításában élt. 1686-ban a keleti török igát a nyugati Habsburg kifosztás váltotta fel.
1687-ben a pozsonyi országgyűlésben a magyar nemeseket ismét lemondatták a szabad királyválasztás, valamint a királyi hűtlenséggel szembeni ellenállás történelmi jogáról.
Az eredmény nem volt más, mint a magyar önrendelkezés és a magyar állam helyreállításának elvetése, a politikai alárendeltség és megalázás, az idegen katonai megszállás és a gazdasági gyarmatosítás.
Az Újszerzeményi Bizottság hírhedt gazdasági működése és az eperjesi vésztörvényszék vérengzése jelezték a korabeli magyarságnak, hogy a berendezkedő Habsburg hatalom, azaz a nyugati kifosztás sem ismer kíméletet.
Tisztelt Emlékező Közösség!
A Gondviselés ilyen történelmi időkben adta a magyarságnak Rákóczi Ferencet.
A hétéves kisfiú mostohaapjával, Thököly Imrével ott volt Bécs török ostrománál, majd három évig élt édesanyjával, Zrínyi Ilonával az osztrákok által ostromlott munkácsi várban, ahol 1686. május 1-jén, tíz esztendősen díszszemlén beszélhetett a vár hős védőihez.
12 esztendősen elszakították családjától, hogy a Habsburg udvarban a magyarság ellen felhasználható idegenszívűnek nevelhessék.
18 esztendősen, amikor hazatérhetett Magyarországra – ahogyan Rákóczi írta magáról – „a hazai nyelvet elfelejtettem, a ruhám és szokásaim idegenek voltak”.
22 esztendős korában ismerkedett meg Bercsényi Miklóssal, aki meglepetéssel fedezte fel, hogy – ismét Rákóczit idézem – „német ruháim alatt igaz magyar hazafiúi szív dobog”.
25 évesen a császári erők letartóztatták, mert levelet írt a francia királynak, és a magyar érdekek támogatását ajánlotta figyelmébe.
Még ugyanabban az esztendőben megszökött a bécsújhelyi börtönből, 1703-ban pedig, 27 esztendősen, Lengyelországban kiadta az osztrák elnyomás ellen minden magyar nemest és nemtelent harcba hívó brezinai kiáltványát, majd június 16-án – mint Caesar a Rubicont – átlépte Vereckénél a magyar határt, amivel kezdetét vette a szabadságharc.
Idegen közjogi béklyóba verve, erőforrások – pénz és hadsereg – nélkül, diplomáciai kar nélkül, érdemi nemzetközi szövetségesek nélkül – csak a kuruc magyarság szabadságvágyára támaszkodva.
A szécsényi országgyűlés megerősítette Rákóczi hatalmát azzal, hogy a rendek a kuruc fennhatóság alatt lévő összes kincstári birtokot a vezérlő fejedelem hatáskörébe helyezték, megkezdték a neki alárendelt magyar diplomáciai kar kiépítését, megteremtették a hadi kiadások biztosításának alapjait, kárpótlási jogcímet teremtettek a Habsburg hatalom által kifosztottaknak, ugyanakkor a vezérlő fejedelmi cím által megtestesített államfői hatalom korlátozására létrehozták a huszonnégy tagból álló Szenátust, valamint egy Gazdasági Tanácsot is.
Rákóczi Ferenc még nem volt harminc esztendős, amikor az ő vezetésével újjászülető, független és keresztény magyar állam szívhangjait rögzíthette a történelem.
Egy olyan államét, amely esélyt akart adni a magyarok között a felekezeti és társadalmi békének, amely megszüntette a katolikusok és protestánsok közötti templomvitákat; amelyben a mélyen hívő katolikus Rákóczi Ferencet és seregének protestáns kuruc tagjait, a rendi nemeseket és a nemzet politikai testéből korábban kirekesztett köznépet a magyarság szabadságvágya, az önrendelkezés akarata kötötte össze – előrevetítve a modern magyar nemzeti közösség kialakulását.
Rákóczi 31 esztendős, amikor 1707-ben az ónodi országgyűlés megfosztotta trónjától a Habsburgokat, s így a magyar önérdek és függetlenség közjogi értelemben ismét helyreállítatott Magyarországon.
Az országra zúduló idegen túlerő miatt Rákóczi Ferenc ereje teljében, 35 esztendősen elhagyni kényszerült az újjászülető Magyarországot, ezt követően pedig 24 esztendeig – haláláig – fájdalmas száműzetésben élt. 1906-ban csak hamvai térhettek haza szülőföldjére, ahol újratemethették a kassai székesegyházban.
A Rákóczi Ferencet Habsburg érdekek szerint megbélyegző és száműzetésbe kényszerítő 1715. évi 49. törvénycikkely vonatkozó szakaszait a bécsi udvar csak a fejedelem halála után 171 esztendővel, a kassai újratemetése előtt öt nappal volt hajlandó hatályon kívül helyezni.
Tisztelt Emlékező Közösség!
Rákóczi Ferenc nélkül a nemzetét védő magyar állam eszménye nem lehetne olyan erős, hogy évszázadokon átívelően történelmi irányt és célt mutasson a magyar nemzedékek számára.
Tisztelt Honfitársaim!
„Cum Deo Pro Patria et Libertate – Az Istennel a Hazáért és a Szabadságért.”
A vezérlő fejedelem jelmondata mindannyiunkat kötelez, és mindannyiunknak erőt ad.
Arra kötelez bennünket, mai magyarokat, hogy olyan államot építsünk, amely szolgálja, és nem kiszolgáltatja a magyar nemzetet, olyan államot, amely a nemzetközi együttműködésekben érvényesíteni tudja a magyar önérdeket, amely erősíti a Kárpát-medencei magyarság nemzeti összetartozását és társadalmi igazságérzetét; egy olyan államot, amely védi Magyarország és Európa keresztény szellemi gyökereit és értékeit, mint fennmaradásunk alapjait.
A nemzet megmaradásáért és fejlődéséért vívott mindennapi küzdelmeinkben ma is az ő eszméi vezérelhetnek bennünket, s ma is tartást adhat nekünk az ő személyes példája, emberi és államférfiúi nagysága. Petőfi Rákóczi szellemét idéző 1848 áprilisi sorai ma is élőek:
„Oh de lelked, lelked nem veszett el,
ilyen lélek el nem veszhetett;
Szállj le hozzánk hősi szellemeddel,
Ha kezdődik majd az ütközet.
(…)
S majd ha eljön győzedelmünk napja,
A szabadság dicső ünnepe,
Így kiállt fel millióknak ajka:
Aki kezdte, az végezte be!”
Köszönet Borsi magyarságának, hogy őrzi és élteti Rákóczi Ferenc emlékét. A Nagyságos Fejedelem emléke és öröksége pedig őrizze és éltesse a magyarságot, itt Borsiban és az egész Kárpát-medencében!
Isten segítsen bennünket!
Tisztelt Polgármester Asszony! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Emlékező Közösség!
Rákóczi Ferenc Istennel folytatott belső monológjában, élete derekán írt latin nyelvű vallomásaiban így idézi fel a világra jöttét. Nemcsak a mélyen hívő keresztény ember által átérzett teológiai eredendő bűnösség, hanem a mélyen átérzett magyar történelmi sors miatt is komorak ezek a szavak.
341 esztendővel ezelőtt a Gondviselés itt, Borsiban, egy állam nélküli államférfit adott a magyarságnak, aki vállára vette a korábbi idők államférfi nélküli magyar államának bűnös örökségét, megtisztította a bűntől, és személyes áldozatával ismét élő valósággá tette a magyar szabadság, függetlenség és nemzeti összetartozás eszményét.
Ezáltal vált ő maga is minden magyar nemzedék számára valóságban gyökerező eszménnyé, mint ahogyan Hóman Bálint fogalmazott 1937-ben, Rákóczi szobrának avatásán az Országház előtt: „Kérdezzük, ki volt, és mi nékünk ma Rákóczi Ferenc? Történeti élet vagy időtlen eszme? Hús-vérből ember vagy elvont szimbólum? Valóság vagy eszmény? Ércalakja mögött az embert keressük s az eszmét, hogy ösztönzést kapjunk és okulást szerezzünk.”
Történelmi korának területileg, politikailag és társadalmilag széttagolt és megosztott magyarsága erejét Rákóczi Ferenc úgy tudta összpontosítani, hogy a nemzeti önérdek kinyilvánításával és a nemzeti önvédelem érvényesítésével a magyarokat a szolgaságból szabadságba, az alávetettségből a függetlenségbe segítette emelkedni. Tette mindezt a Történelem Ura által számára kimért rövid időben alázattal és áldozatra készen.
A fejedelemtől inkább féljenek, mint szeressék az emberek – szólt a középkori politika egyik tudósának, Niccolo Machiavellinek a tanácsa. A magyarok vezérlő fejedelmétől azonban csak az ellenségei féltek, a népe nemcsak tisztelte, hanem szerette is őt.
A történelmi Báthoriak, Zrínyiek és Frangepánok családjából származó Rákóczira történelmi feladat várt. Nem ő kereste ezt, hanem sorsszerűen a feladat találta meg őt.
Az általa vezetett szabadságharc kitörése után, 1705-ben ezekkel a szavakkal fogalmazta meg annak célját: „Azon fáradozunk, hogy hazánk szabadságának visszaszerzésével nemcsak a nemzetnek, de az egyetemes Európának és a keresztény ügynek is szolgálhassunk.”
Rákóczi Ferenc számára a magyar haza szabadságának visszaszerzése a nemzetét oltalmazó, a középkorban elveszett független magyar államiság visszaállítására való törekvést, az egyetemes Európa szolgálata pedig a keresztény Európa megerősítésének szándékát jelentette.
A Szent István által alapított és a mohácsi csatatéren elveszett önálló, független keresztény magyar állam helyreállítása volt történelmi feladata és eszménye sok évszázad legjobb magyar erőinek: a XVII. században a Bocskai felkelés, a XVIII. században a Rákóczi-szabadságharc, a XIX. században az 1848-49-es forradalom és függetlenségi háború, a XX. században a Trianon utáni újrakezdés és az 1956-os forradalom a mérföldkövei ennek a hatalmas, múltat és jövőt éltető, erényekkel és áldozatokkal teli, mindig a legyőzetésben is mindig győzedelmes történelmi magyar erőfeszítésnek.
Tisztelt Emlékező Közösség!
„Mélységes mély a múltnak kútja” – szól az örökérvényű bölcs szentencia, amellyel Rákóczi Ferencnek is szembesülnie kellett. Az államférfi nélküli, a nemzeti önérdekeit és céljait feladó középkori magyar állam idején elkövetett hibák és bűnök örökségének súlya nyomasztotta a XVII-XVIII. század fordulójának magyarságát.
Már több mint másfél évszázaddal Rákóczi Ferenc születése előtt, a korabeli magyar országgyűlés az 1505-ös rákosi végzés alapján úgy határozott, hogy többé nem választ meg királynak mást, mint magyar embert. A magyar nemesek már akkor kimondták, hogy – idézem -„nincs a föld kerekségén nemzet, amely nem az önvéréből, önnemzetségéből választja királyát, urát: mi sem engedhetjük, hogy országunk – mely a kereszténységét (…) mindenkor a maga és övéi bő vére hullásával védelmezte – másoknál alábbvaló és boldogtalanabb legyen…”.
A XVI. század elején a magyar nemesek – ahogy ők fogalmaztak – „az ország rémséges szétrongyolódásának és csúfságos pusztulásának” okát az idegen királyok által megtestesített idegen érdekek elhatalmasodásában látták.
Mindezek ellenére a Jagello Házból származó Ulászló már 1508-ban magyar királlyá koronáztathatta a fiát. A 10 éves Lajost az 1516-os áprilisi országgyűlés nagykorúvá nyilvánította, hogy elfoglalhassa a trónt. A krónikások feljegyezték, hogy mindez azért volt lehetséges, mert a korabeli európai pénzügyi hatalmasság, a Fugger Bankház képes volt felülírni a magyar nemesek gyűlésének korábbi akaratát.
Így lett a vészesen növekvő török fenyegetettség árnyékában élő Magyarországnak egy 10 esztendős gyermekember a királya. Az idegen érdekek pénzügyi zsarolásának engedő, felelőtlen és gyenge idegen uralkodás vezetett olyan magyarországi közállapotokhoz, amelyekről 1526 elején Borgia pápai követ úgy fogalmazott, hogy „ha Magyarországot három forint árán ki lehetne ragadni a veszélyek örvényéből, azt hiszem, nem találkozna három ember, aki rászánná magát erre az áldozatra”.
A mohácsi vész küszöbén a magyarországi pénzügyi helyzet és kiszolgáltatottság odáig fajult, hogy –például – ha II. Lajos 1525. január 1-jén száz aranyat kapott kölcsön távoli vidékekről származó idegen kincstárnokától, akkor 1526. január 1-jén ezernégyszáz aranyat kellett visszafizetnie.
A Szultán hadjáratának közeledtekor 1526 nyarán, akkor, amikor se pénz, se hadsereg nem volt a kincstárnok már nem adott kölcsönt a királyának, aki ezért ezüst étkészletét is kénytelen volt elzálogosítani. Egy ilyen zálogba vert és idegen érdekek által kiszipolyozott magyar állam roppant meg a mohácsi csatatéren, majd morzsolódott fel és esett szét később egy, a magyar önérdeket képviselő vezérlő államférfi hiányában.
A XVII-XVIII. század fordulóján a magyarság a keleti török és a nyugati osztrák birodalmi túlerő ütközőpontjában és szorításában élt. 1686-ban a keleti török igát a nyugati Habsburg kifosztás váltotta fel.
1687-ben a pozsonyi országgyűlésben a magyar nemeseket ismét lemondatták a szabad királyválasztás, valamint a királyi hűtlenséggel szembeni ellenállás történelmi jogáról.
Az eredmény nem volt más, mint a magyar önrendelkezés és a magyar állam helyreállításának elvetése, a politikai alárendeltség és megalázás, az idegen katonai megszállás és a gazdasági gyarmatosítás.
Az Újszerzeményi Bizottság hírhedt gazdasági működése és az eperjesi vésztörvényszék vérengzése jelezték a korabeli magyarságnak, hogy a berendezkedő Habsburg hatalom, azaz a nyugati kifosztás sem ismer kíméletet.
Tisztelt Emlékező Közösség!
A Gondviselés ilyen történelmi időkben adta a magyarságnak Rákóczi Ferencet.
A hétéves kisfiú mostohaapjával, Thököly Imrével ott volt Bécs török ostrománál, majd három évig élt édesanyjával, Zrínyi Ilonával az osztrákok által ostromlott munkácsi várban, ahol 1686. május 1-jén, tíz esztendősen díszszemlén beszélhetett a vár hős védőihez.
12 esztendősen elszakították családjától, hogy a Habsburg udvarban a magyarság ellen felhasználható idegenszívűnek nevelhessék.
18 esztendősen, amikor hazatérhetett Magyarországra – ahogyan Rákóczi írta magáról – „a hazai nyelvet elfelejtettem, a ruhám és szokásaim idegenek voltak”.
22 esztendős korában ismerkedett meg Bercsényi Miklóssal, aki meglepetéssel fedezte fel, hogy – ismét Rákóczit idézem – „német ruháim alatt igaz magyar hazafiúi szív dobog”.
25 évesen a császári erők letartóztatták, mert levelet írt a francia királynak, és a magyar érdekek támogatását ajánlotta figyelmébe.
Még ugyanabban az esztendőben megszökött a bécsújhelyi börtönből, 1703-ban pedig, 27 esztendősen, Lengyelországban kiadta az osztrák elnyomás ellen minden magyar nemest és nemtelent harcba hívó brezinai kiáltványát, majd június 16-án – mint Caesar a Rubicont – átlépte Vereckénél a magyar határt, amivel kezdetét vette a szabadságharc.
Idegen közjogi béklyóba verve, erőforrások – pénz és hadsereg – nélkül, diplomáciai kar nélkül, érdemi nemzetközi szövetségesek nélkül – csak a kuruc magyarság szabadságvágyára támaszkodva.
A szécsényi országgyűlés megerősítette Rákóczi hatalmát azzal, hogy a rendek a kuruc fennhatóság alatt lévő összes kincstári birtokot a vezérlő fejedelem hatáskörébe helyezték, megkezdték a neki alárendelt magyar diplomáciai kar kiépítését, megteremtették a hadi kiadások biztosításának alapjait, kárpótlási jogcímet teremtettek a Habsburg hatalom által kifosztottaknak, ugyanakkor a vezérlő fejedelmi cím által megtestesített államfői hatalom korlátozására létrehozták a huszonnégy tagból álló Szenátust, valamint egy Gazdasági Tanácsot is.
Rákóczi Ferenc még nem volt harminc esztendős, amikor az ő vezetésével újjászülető, független és keresztény magyar állam szívhangjait rögzíthette a történelem.
Egy olyan államét, amely esélyt akart adni a magyarok között a felekezeti és társadalmi békének, amely megszüntette a katolikusok és protestánsok közötti templomvitákat; amelyben a mélyen hívő katolikus Rákóczi Ferencet és seregének protestáns kuruc tagjait, a rendi nemeseket és a nemzet politikai testéből korábban kirekesztett köznépet a magyarság szabadságvágya, az önrendelkezés akarata kötötte össze – előrevetítve a modern magyar nemzeti közösség kialakulását.
Rákóczi 31 esztendős, amikor 1707-ben az ónodi országgyűlés megfosztotta trónjától a Habsburgokat, s így a magyar önérdek és függetlenség közjogi értelemben ismét helyreállítatott Magyarországon.
Az országra zúduló idegen túlerő miatt Rákóczi Ferenc ereje teljében, 35 esztendősen elhagyni kényszerült az újjászülető Magyarországot, ezt követően pedig 24 esztendeig – haláláig – fájdalmas száműzetésben élt. 1906-ban csak hamvai térhettek haza szülőföldjére, ahol újratemethették a kassai székesegyházban.
A Rákóczi Ferencet Habsburg érdekek szerint megbélyegző és száműzetésbe kényszerítő 1715. évi 49. törvénycikkely vonatkozó szakaszait a bécsi udvar csak a fejedelem halála után 171 esztendővel, a kassai újratemetése előtt öt nappal volt hajlandó hatályon kívül helyezni.
Tisztelt Emlékező Közösség!
Rákóczi Ferenc nélkül a nemzetét védő magyar állam eszménye nem lehetne olyan erős, hogy évszázadokon átívelően történelmi irányt és célt mutasson a magyar nemzedékek számára.
Tisztelt Honfitársaim!
„Cum Deo Pro Patria et Libertate – Az Istennel a Hazáért és a Szabadságért.”
A vezérlő fejedelem jelmondata mindannyiunkat kötelez, és mindannyiunknak erőt ad.
Arra kötelez bennünket, mai magyarokat, hogy olyan államot építsünk, amely szolgálja, és nem kiszolgáltatja a magyar nemzetet, olyan államot, amely a nemzetközi együttműködésekben érvényesíteni tudja a magyar önérdeket, amely erősíti a Kárpát-medencei magyarság nemzeti összetartozását és társadalmi igazságérzetét; egy olyan államot, amely védi Magyarország és Európa keresztény szellemi gyökereit és értékeit, mint fennmaradásunk alapjait.
A nemzet megmaradásáért és fejlődéséért vívott mindennapi küzdelmeinkben ma is az ő eszméi vezérelhetnek bennünket, s ma is tartást adhat nekünk az ő személyes példája, emberi és államférfiúi nagysága. Petőfi Rákóczi szellemét idéző 1848 áprilisi sorai ma is élőek:
„Oh de lelked, lelked nem veszett el,
ilyen lélek el nem veszhetett;
Szállj le hozzánk hősi szellemeddel,
Ha kezdődik majd az ütközet.
(…)
S majd ha eljön győzedelmünk napja,
A szabadság dicső ünnepe,
Így kiállt fel millióknak ajka:
Aki kezdte, az végezte be!”
Köszönet Borsi magyarságának, hogy őrzi és élteti Rákóczi Ferenc emlékét. A Nagyságos Fejedelem emléke és öröksége pedig őrizze és éltesse a magyarságot, itt Borsiban és az egész Kárpát-medencében!
Isten segítsen bennünket!
Sajtóiroda
2017. március 26.