Archívum

Archívum - 2019. szeptember 18.


Köszönő beszéd a varsói lengyel nagykereszt átvételekor

Varsó

Mélyen Tisztelt Házelnök Asszony! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Meghatottan állok itt Önök előtt.

Teleki Pál magyar miniszterelnök pontosan nyolcvan esztendővel ezelőtt, szeptember 18-án nyitotta meg Magyarország határait azon lengyelek előtt, akiknek a német és a szovjet agresszió következtében menekülniük kellett.
Nemzeteink a legnehezebb XX. századi körülmények között is mindig tanúbizonyságát adták annak, hogy a magyar-lengyel barátság nem mítosz, hanem valóságformáló erő, nem pusztán múltból fakadó emlék, hanem mindig jelent és jövőt alakító bizonyosság. Így volt ez nemcsak a II. világháború alatt, a Visztula melletti ütközet kapcsán és 1956-ban, de így volt 1980, a Szolidaritás mozgalom szabadságküzdelmének megindulása után is, mely történelmi tapasztalat meghatározó erővel hatott a Fidesz nemzedékének politikai indulására, s vele az én személyes sorsom alakulására.

Jelenleg nincs arról tudományos bizonyítékunk, hogy a magyarok és a lengyelek genetikailag rokonok volnának, de azt teljes meggyőződéssel vallhatjuk, hogy rokon lelkek vagyunk. Egy ezredév történelme ad nyomatékot ennek.
A magyarokon és lengyeleken kívül nem ismerünk Európában másik két államalkotó nemzetet, amelyeknek egymáshoz való viszonyát ezer esztendőn keresztül oly mértékben meghatározná az egymás iránt érzett töretlen rokonszenv, barátság és a kölcsönös segítő szándék, mint a mi esetünkben.

Hogy mi lehet mindennek a titka, kedves lengyel barátaink? Csak a Történelem Ura a megmondhatója. Nem kell nekünk, földi halandóknak, minden titkot megfejtenünk.

A mi feladatunk, a nemzeteink iránt felelős mai magyarok és lengyelek feladata, hogy megfejtsük azon idők jeleit, amely időket mi élünk. Az idők jelei pedig napjainkban azt mutatják, hogy az előttünk álló világban csak a hűség tarthatja meg országainkat és nemzeteinket. Magyarok és lengyelek hűsége Istenhez, hazához, családhoz és egymáshoz.

Mélyen Tisztelt Házelnök Asszony! Kedves Lengyel Barátaink!

A Lengyel Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje nemcsak pályafutásom legbecsesebb kitüntetése, de ennek elfogadása egyben a jövőre szóló, rajtam keresztül nemzedékemet is terhelő kötelezettségvállalás is arra, hogy megpróbáljunk méltóak maradni a történelmi örökséghez, amit a lengyel-magyar barátság ezer éve jelent.

Adjon ehhez nekünk a Teremtő elegendő erőt és bölcsességet!

Isten óvja Lengyelországot!

Sajtóiroda

2019. szeptember 18.