Méltatás a Polgári Magyarországért Díj díjátadó rendezvényén

Gundel Palota

Tisztelt Kuratórium! Tisztelt Vendégeink!

Márai Sándor, a múlt században, a hitlerizmus és a kommunizmus történelmi harapófogójának szorításában azt írta, hogy szerinte „a szuverén ember az, aki életét feltette az igazságok hirdetésére és gyakorlására, melyeket a megismerés minden következményével vállal… Kimondja a maga igazát, s aztán a helyén marad, utolsó pillanatig és vállalja mindazt, ami az igazságból és a világ türelmetlen félreértéseiből következik”.

A személyes szuverenitást, vagyis a szó legszorosabb értelmében vett emberi önrendelkezési képességet Márai akkor az igazság fogalmához kötötte, melyet a XX. század két legvérengzőbb diktatúrája a tagadással, másítással és a büntetéssel vélt semlegesíteni. Márai akkor még nem tudhatta azt, amit sajnos mi már tudunk, hogy a tagadással, másítással és büntetéssel szemben a XXI. században lesz egy hatékonyabb módszer az igazság semlegesítésére: annak relativizálása. 

Ha feledésbe merül a szentírási intelem – azaz  „Ha igent mondtok, az legyen igen, ha pedig nemet, az legyen nem, minden további szó a gonosztól vagyon” ( Máté 5.37 ), ha megfertőzik a nyelvünket az „egyrészről és másrészről” vagy a „nem igazán” szófordulatok, akkor a gondolkodásunk is ahhoz idomul. Ha a jó és a rossz, az igaz és a hamis, a helyes és helytelen között elmosódnak a határok, akkor az igazság – legyen az erkölcsi, művészeti vagy tudományos igazság – elveszíti nemcsak a tartalmát, hanem azon erejét is, hogy biztosítsa az ember személyes szuverenitását.
Talán ez az egyik oka – tisztelt Hölgyeim és Uraim – hogy XXI. századi szép új világunkban – egyének és közösségek számára egyaránt – egyre inkább hiánycikké válik a szuverenitás, annak minden válfajával együtt. Ezt onnan is tudhatjuk, hogy miközben világszerte egyre jobban fogyatkozik az emberi önrendelkezés lehetősége, egyre többen vágynak rá. 

Az önrendelkezési lehetőségeik korlátozása miatt egyre többen kiáltanak különféle autonómiákért, az önrendelkezés szabadságáért. Hárommilliónyi külhoni magyar például Kós Károly kiáltó szavával egy évszázada igényli a kulturális autonómiát, és ezt Európa egy évszázada tagadja meg tőlük. Csaknem ötvenmillió őshonos, nemzeti kisebbségi sorban élő – nem mellékesen adófizető – európai uniós polgár a Minority Safe Pack nevet viselő jogi kezdeményezéssel igényel a maga számára több önrendelkezési szabadságot, melyet a minden másfajta kisebbség iránt egyébként oly fogékony Európai Unió kihívóan megtagad tőlük. 

A kommunizmus bukása óta a geopolitikai ütközőzónában rekedt Közép-Európa harminc esztendeje igyekszik megtalálni a közös érdekeken alapuló regionális önrendelkezésének európai útját, amelytől az ellenérdekelt külső erők egyre erősödő nyomásgyakorlással igyekeznek az itt élő népeket eltántorítani. 

Napjainkra azt is megértük, hogy – a francia államfő száján keresztül – már maga az Európai Unió is stratégiai autonómiát igényel önmaga számára a világban, miközben több jel is arra utal, hogy az Európai Uniót – szőröstől-bőröstől – a történelem éppen most dobja fel kicsontozásra a XXI. század hentespultjára. Márpedig a geostratégiai játszmák legfontosabb szabálya, hogy aki nem ül a világhatalmak étkezőasztalánál, az könnyen az étlapra kerülhet. 
Nos, ennyit az aktuálpolitikáról a mai ünnepi esténken, kedves Barátaim, hiszen az aktuálpolitikánál vannak sokkal fontosabb dolgaink is.

A szuverenitásnak – vagyis az önrendelkezés szabadságának – tehát sokféle válfaja van, a személyes önrendelkezési képességtől a nemzeti és állami szuverenitásig. Közösségi szempontból a szuverenitásnak sokféle létfontosságú összetevője van – politikai, katonai, pénzkibocsátási vagy energetikai, mely utóbbinak a hiányát éppen most kezdjük érzeni – de van egy eleme, amelyről kevesebbet szoktak beszélni, pedig ez a legfontosabb, hiszen ennek hiányában minden másfajta szuverenitás elveszíthető, annak birtokában azonban minden korábban esetleg elveszített szuverenitás visszaszerezhető. 

Ez a kulcstényező: a szellemi szuverenitás; egy kontinensnek, egy országnak, egy nemzetnek, egy értékrendi közösségnek vagy egy személynek a szellemi szuverenitása, azaz az önismereten, öntudaton és önbecsülésen alapuló mentális önmeghatározási és önrendelkezési képessége. Aki egyénként vagy közösségként nem tudja meghatározni önmagát, az nem tud élni önrendelkezési jogaival sem, hiszen nem tudja felismerni saját értékeit és érdekeit. Az ilyen egyénről vagy közösségről ezért mindig mások fognak rendelkezni, mások fogják nekik meghatározni a követendő értékeket és érdekeket, amiben soha nincs és nem lesz köszönet.

Mi, magyarok ezt pontosan tudjuk, mert megtanultuk, hogy a mi történelmünk nemcsak az állam, nemcsak a nemzet, hanem a magyar szellem története is. Az államalkotás Szent István-i műve nem pusztán egy korabeli, európai keresztény politikai konjunktúrához való alkalmazkodás eredménye, hanem mindenekelőtt a magyar szellem vívmánya volt. A középkorban a mohácsi csatatéren a katonai túlerő súlya alatt ugyan megroppant a Szent István-i magyar állam, majd az ország három részre szakadt, de a magyar szellem megőrizte szuverenitását, amely évszázadokon keresztül eredményes küzdelmet vívott azért, hogy a magyarság a rá szakadó idegenségben megmaradhasson a szülőföldjén. Ne feledjük, ha minden elvész, de megmarad a szellem szabadsága, akkor minden visszaszerezhető.

Mindez sajnos fordítva is igaz, és a történelmünk erre is nyújt példát. A kiegyezés után a magyar állami szuverenitás ugyan részlegesen helyreállt, ám a magyar szellem irányt tévesztett és szabadsága fokozatosan megtört. Több katonai, külpolitikai és belpolitikai ok miatt ezért is vált oly tragikusan kiszolgáltatottá a trianoni döntés időpontjára Magyarország. 

Hogyan is írta Ady a Szétszóródás előtt című versében 1914 januárjában? „S elveszünk, mert elvesztettük magunkat.” 
Ne feledjük tehát ennek a történelmi leckének a tanulságát se: ha rabul esik a magyar szellem, ha csorbul a szellemi szuverenitásunk, mindig sínylődik az államunk, és mindig mindent, újra és újra elveszíthetünk.

Tisztelt Ünneplő Közösség!

A Polgári Magyarországért Alapítvány díjával ma egy olyan szervezet előtt tiszteleg, amelynek tagjai napjainkban a szellemi szuverenitásunk alázatos, nagy tudású és bátor éltetői. 

Az 1995-ben alakult Professzorok Batthyány Köre közel egy emberöltő óta áll ki a nemzeti és polgári értékeink és érdekeink érvényesítéséért. Teszik mindezt írástudói felelősséggel és a rendelkezésükre álló eszközrendszerrel. Intézményesült megalakulásukkal nagyon nehéz küzdőtérre léptek a Kör tagjai, hiszen a XX. század második felétől, vagyis több mint két emberöltő óta Magyarországon a nemzeti értelmiségnek – miként a nemzeti politika képviselőinek is – rendkívül küzdelmes és gyakran gyötrelmes sors adatott. 

A kommunista internacionálé összeomlását követően, a rendszerváltoztatás után a helyébe lépett globalista internacionálé ugyanis egyaránt elhallgatásra, egzisztenciális megfélemlítésre és politikai, szellemi kiiktatásra ítélt ellenségként kezel mindenkit, aki nemzeti értéket és érdeket képvisel.

A Professzorok Batthyány Köre tagjainak ezért egyik legelső és legnagyobb érdeme a jellembeli erő és a szellemi bátorság, hogy írástudókként nyilvánosan és szervezetten kiálltak és kiállnak azon értékek és érdekek mellett, amelyekben hisznek. Mindezt a mai napon is hálásan köszönjük. 

Ezzel nemcsak erőt adnak a nemzeti politikai osztálynak, hanem példát is mutatnak az Istenben, hazában és családban hívő fiatal magyar értelmiség számára.

A Kör tagjai nem csupán felismerték az idők jeleit, hanem azokat írásba is foglalták, miként ezt a 2015, 2016 és 2018-ban kiadott tanulmánysorozatukban tették, magyar szívvel és ésszel fürkészve a történelmi idők járását, mindezt a négy sarkalatos erény, az igazságosság, a mértékletesség, az erősség és az okosság talapzatáról szemlélve. 

A Kör tagjai – egyetemi tanárok és egyetemi tanári rangú kutatók, a Magyar Tudományos Akadémia tagjai, doktorai, akik kutatói és oktatói tevékenységükkel egyaránt közös jövőnk építésén munkálkodnak. A nemzeti politika részére megfogalmazott észrevételeik, ajánlásaik és – amikor szükséges – kritikáik nem öncélúak és nem önérdekűek, nem pártpolitikai fogantatásúak, hanem mindig értékalapúak és össznemzeti érdekeket szolgálnak. 

A Kör az elmúlt évtizedekben több mint száz nyilatkozatot, kiáltványt, országértékelést jelentetett meg, és csaknem ugyanennyi tanácskozást, konferenciát szervezett. A Kör 43 fős szerzőgárdája fogalmazta meg az államalapító királyunkról elnevezett „Szent István-Tervet”, amely a nemzeti kormány számára iránytűként és zsinórmértékként szolgál egy olyan magyar állam újraépítésében és megerősítésében, amely szolgálni és védeni képes a nemzeti érdekeket. 

A 23 taggal indult Kör folyamatos növekedés után napjainkban csaknem 200 tagot számlál. Ez alkalomból is tisztelettel kérjük a Professzorok Batthyány Köre elnökét, Kollár Lajos urat, hogy tolmácsolja elismerésünket és köszönetünket a Kör valamennyi – itt jelen nem lévő – korábbi vezetőjének, volt és jelenlegi tagjának.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! 

A világ változásait felismerő, a magyar hagyományokra építő szellemi erők határozták meg a polgári Magyarország – hatalmas szellemi és gazdasági fejlődést hozó – értékrendjét. Ennek – a XX. század második felében elnyomott és feledésre ítélt – értékrendnek a köztudatba való visszaültetéséhez járult hozzá szakmai tudásával a Professzorok Batthyány Köre. 

Munkájuk nélkülözhetetlen a magyar szellemi szuverenitás fenntartásához és erősítéséhez. A világban zajló folyamatokat figyelve, az általuk teremtett kihívásokra választ keresve – úgy tűnik – erre a jövőben is mindannyiunknak nagy szüksége lesz.

A Polgári Magyarországért Alapítvány és értékrendi közösségünk nevében gratulálunk a Professzorok Batthyány Körének, köszönjük minden elkötelezett tagjának a munkáját! Isten adjon Nekik jó egészséget, hitet és kifogyhatatlan erőt!

„Őrzők, vigyázzatok a strázsán.”

Áldott Karácsonyt és Békés Új Esztendőt kívánok mindannyiuknak!