Beszéd a KMKF plenáris ülésén

Országház - Vadász terem

Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Fórum!

Az elmúlt években nehéz idők tettek próbára mindannyiunkat, és az előttünk álló idők sem ígérkeznek könnyebbnek.
A 2020-ban kitört, és emberek milliárdjainak életét megkeserítő világjárvány után 2022-ben európai földön, keleti szomszédságunkban kitört egy ─ gazdasági értelemben már gyakorlatilag világháborúvá nőtt, katonai értelemben pedig világháborúvá szélesedéssel és közvetlen nukleáris veszéllyel fenyegető ─ fegyveres konfliktus, amelyben már eddig is több százezren veszítették el az életüket, közöttük az ukrán hadseregben harcoló sok kárpátaljai magyar honfitársunk is.

Az ilyen vészterhes körülmények között fontos, hogy a Kárpát-medence legnagyobb lélekszámú nemzeti közösségét politikailag legitim módon képviselő testület, azaz a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma, a magunk és a külvilág számára is egyértelműen meghatározza nemzetpolitikai álláspontját, céljait és eszközeit. 
Kezdjük a kronológiával. 

A 2022. február 24-én kitört orosz-ukrán háború nem az első orosz puskalövéssel kezdődött, hanem akkor, amikor egyes vezető orosz politikusok megkérdőjelezték az ukrán nemzet önállóságát, kétségbe vonták az önálló ukrán nyelv és kultúra létét, és mindezzel tagadták az ukrán állam létjogosultságát is, nyíltan kifejezve azon álláspontjukat, hogy a magát ukránnak valló világot oroszosítani kell.

Az ukránellenes orosz katonai agressziót tehát megelőzte gyakorlatilag a teljes  ukrán etnikai lét megkérdőjelezése. A képlet itt még világosnak tűnik: Oroszország a támadó, Ukrajna az áldozat.

Az élet azonban néha bonyolultabb, mint első látásra tűnik. Mi a helyzet akkor, ha az áldozat maga is kétségbe vonja mások etnikai valóságát, azok korlátozására felszámolására törekszik?

Az ukrán állam ugyanis nem 2022. február 24-e óta, hanem 2015 óta lép fel támadólag a saját nemzeti kisebbségeivel szemben. Kétségbe vonja a területén élő nemzeti közösségek jogát az önazonosságukhoz, anyanyelvükhöz és kultúrájukhoz, törvényhozási eszközökkel ─ meg gyakran titkosszolgálati megfélemlítéssel ─ gyakorlatilag ukránosítani akarja őket. 

Ismétlem, mindezt az ukrán politika nem 2022. február 24-e óta, hanem 2015 óta teszi. 
A kronológia után folytassuk az elvekkel: miért életveszélyes Európa ─ és benne a térségünk, Közép-Európa ─ nemzetközi rendjére nézve az, ha az erőpolitika felülírja a jogelvi politikát, ha az erősebb megtehet bármit, ami az erejéből futja?

Ha 2015 óta az erősebb jogán az ukrán állam – kétségbe vonva a létezéshez való jogukat – felszámolásra, beolvasztásra ítélheti a szülőföldjén ezer esztendeje vagy sok évszázada élő ukrajnai magyar, lengyel vagy román nemzeti közösségeket, akkor mi akadálya van annak, hogy a jövőben valaki ─ a még erősebb jogán ─ kétségbe vonja a magyar, a lengyel vagy a román állam létjogosultságát, és erre hivatkozva annak felszámolására törjön? 

Az ukrán politikának ezért is tudnia kell, hogy a teljes magyar nemzet a kárpátaljai magyarság mögött áll, a magyar állam semmilyen nyomás hatására nem fog lemondani a kárpátaljai magyarság érdekeinek védelméről, mert nincs külön határon túli és határon belüli magyar ügy, csak egységes magyar nemzet és egységes magyar ügy van. 
A kárpátaljai magyarság ügye számunkra nem pusztán kisebbségi, hanem a szó legszorosabb értelmében vett egzisztenciális kérdés, mint ahogyan az előttünk álló XXI. században az európai népesség több mint egytizedét kitévő őshonos kisebbségi közösségek ügye sem csak erkölcsi, hanem életbevágó reálpolitikai kérdés is. Ami történik ugyanis ma az európai nemzeti kisebbségekkel, az történhet holnap a többségi nemzetekkel is. Következményeit tekintve messzeható problémáról van szó.
Ha ugyanis a számbelileg kisebbségben élő nemzeti közösségek identitása felszámolható, akkor hasonlóképpen, felszámolható a számbeli többség nemzeti identitása is, ha pedig a nemzetek – mint államalkotó közösségek – identitása elvész, akkor a nemzeti államok mint közhatalmak elveszítik legfőbb létjogosultságukat, elveszítik a közjót és közérdeket képviselő minőségüket; akkor a vesztfáliai béke óta fokozatosan kifejlődött európai közhatalmi rend is elveszíti az alapjait. 

Mi jöhet mindezek helyett, tisztelt Képviselőtársaim? 

Jöhet előbb egy általános európai politikai destabilizáció, majd egy általános európai társadalmi anarchia, végül pedig a rendteremtés ígéretével megérkezik a minden nemzeti értékelemet mellőző, a nemzeti érdekek helyett szupranacionális magán-érdekeket szolgáló, minden demokráciát előbb csak kiüresítő, majd nyíltan mellőző európai birodalmi diktatúra ─ vagy ahogyan most még a tervezőasztalon nevezik ─ az Európai Egyesült Államok. Az államok felett elhelyezkedő természetéből adódóan ezt a tervezett európai birodalmi magándiktatúrát akár „magasállamnak” is nevezhetjük, de ne legyen kétsége senkinek aziránt, hogy ez a jövendőbeli „magasállam” hasonlóan átláthatatlan, ellenőrizhetetlen, kártékony és romboló hatású lesz, mint az atlanti világ jónéhány országában már működő úgynevezett mélyállam. (A kettő gyakorlatilag egy és ugyanaz!) Akit érdekel a mélyállam konkrét működése, részletekért forduljon például Markó Attilához, az RMDSZ volt képviselőjéhez, akinek ezúton is őszintén gratulálunk ahhoz, hogy több mint nyolcesztendőnyi meghurcoltatása közben erősebbnek bizonyult, mint azok, akik tönkre akarták tenni. 

Nos, tisztelt Fórum, mi lehet a kiút abból a politikai zsákutcából, amely a nemzeti kisebbségek felszámolásával kezdődik, a többségi nemzetek identitásvesztésével és a nemzeti elv évszázados államalkotó erejének kiiktatásával folytatódik, és végül az európai nemzeti államok felmorzsolásába torkollik?

A magyar nemzetpolitika álláspontja az, hogy Európában a nemzeti problémák európai szintű, elvszerű és demokratikus megoldása – különösen a balkáni államok integrációjának folyamatára tekintve – nem csupán az emberi jogok komolyan vételének fokmérője, hanem elsőrendű biztonságpolitikai érdek is. A nemzeti identitás elleni jogsértések előbb-utóbb politikai destabilizációt eredményeznek, a nemzeti identitás elvszerű és jogszerű védelme pedig a politikai stabilitást és a biztonságot erősíti. 
Meggyőződésünk, hogy az orosz-ukrán háború lezárását követően nem lehet újjáépíteni az európai biztonságpolitikai architektúrát a nemzeti jogok kérdésének méltányos rendezése nélkül. Ennek hiányában bármiféle új európai biztonsági koncepció csak homokra épülhet. 

A magyar nemzetpolitika javaslata az új európai biztonságpolitika megalapozásához az, amit a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma 2020-ban megfogalmazott, és amelyet a magyar Országgyűlés is megerősített: a nemzeti identitáshoz való jog váljon az egyetemes emberi jogok részévé, a számbeli többségben és számbeli kisebbségben élőket egyaránt illesse meg az anyanyelvüknek, kultúrájuknak és a szülőföldjük otthonosságának megőrzéséhez és utódaikra hagyományozásához fűződő joguk. 
Mindaz, ami jelenleg Ukrajnában történik, azt bizonyítja, hogy az etnikai kizárólagosság,  vagy akár csak az etnikai dominancia politikája nem erősebbé, nem stabilabbá, hanem sérülékenyebbé és ingatagabbá teszi az államot.

Az etnikai kizárólagosságra vagy dominanciára építő XIX. és XX. századi európai nemzetállami szerepfelfogásból mindenkinek ki kell lépnie, akinek fontos, hogy a XXI. században is megőrizhesse a nemzeti államát.

A jövőben az olyan európai állam, amely elnyomó hatalomként lép fel a nemzeti kisebbségeivel szemben, könnyen szembesülhet azzal, hogy nem lesz képes az államalkotó többséget sem megvédeni az erőszakos szupranacionális érdekérvényesítési törekvésekkel szemben, mert államközi, szomszédságpolitikai együttműködési képessége korlátozott lesz és, mert belső instabilitása miatt fokozottan sérülékennyé válik a geopolitikai nagyhatalmi játszmákban. 

Európában ha van jövő, akkor az a fennhatósága alatt élő minden etnikummal szemben méltányos politikát folytató cselekvőképes európai nemzeti államoké, amelyek képesek összehangolni érdekérvényesítő és érdekvédelmi törekvéseiket. Ha felismerik egymásra utaltságukat a nemzeti megmaradásért folytatott küzdelemben, akkor érdekérvényesítő képességük is megsokszorozódhat, mert etnikai alapon többé nem lesznek kijátszhatóak egymás ellen. 

A mi olvasatunkban ez a sokat emlegetett európai stratégiai autonómia egyik fundamentuma, az egyik mellőzhetetlen feltétele annak, hogy Európa ne elszenvedője, hanem alakítója maradhasson a világpolitikának. 

Tisztelt Képviselőtársaim!

A Kárpát-medencei magyar választópolgárok önbizalmon, önfegyelmen és összefogáson alapuló hatékony érdekérvényesítést várnak el a magyar nemzetpolitikától. Az elmúlt tizenhárom esztendő közös nemzetpolitikai eredményei mindannyiunknak önbizalomra adhatnak okot. Önfegyelemre és önuralomra pedig a jövőben mindenhol a Kárpát-medencében minden bizonnyal még nagyobb szükség lesz, hiszen vannak, akiknek érdekében áll provokálni a magyar államot illetve a külhoni magyar nemzeti közösségeket, hiszen az ő nézőpontjukból önbizalmában túlságosan is megerősödött magyarság veszélyezteti az uralmi terveiket. 
A magyar összefogás pedig nemcsak matematikai szükségszerűség a parlamentáris demokrácia keretei között mindenhol a Kárpát-medencében, hanem továbbra is történelmi létparancs, hogy ha netán újra megméretünk, többé soha ne találtassunk könnyűnek. 

Tisztelt Honfitársaim!

A sorainkból fájóan hiányzó Duray Miklós kiadásra váró utolsó könyvének a címe: Kutyaszorítóból nyakörv. Miklós barátunk és megannyi néhai magyar sorstárának hite, küzdelme és reménye arra kötelez bennünket, hogy a Kárpát-medencei kutyaszorítóból kiszabadított magyar életre a jövőben ne hagyjunk semmiféle nyakörvet kötni. 
Ennek jegyében kívánok a Fórum minden tagjának hasznos mai eszmecserét, a nemzet bizalmából elnyert küldetésének teljesítéséhez pedig kitartást, bölcsességet és erőt! Isten áldja mindannyiukat!

Sajtóiroda