Archívum

Archívum - 2023. november 17.


Beszéd a Délkelet-Európai Országok Parlamenti Elnökeinek 11. konferenciáján

Országház, Delegációs terem

Tisztelt Házelnök Társaim! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégeink!

Isten hozta Önöket Budapesten, örvendek, hogy békében, egészségben és barátságban láthatjuk egymást viszont! 
2005 óta tizenegyedik alkalommal találkozunk itt az Országházban, s 2010 óta ma a hatodik alkalommal ér az a megtiszteltetés, hogy személyesen vezethetem a délkelet-európai országok európai uniós csatlakozását támogató és sürgető konferenciát.

Meg kell valljam Önöknek – tisztelt Kollegák –, hogy házigazdaként évről-évre erősödik bennem a kétely arra vonatkozóan, hogy ezen konferenciákkal erkölcsös és helyes-e, amit teszünk?

Erkölcsös és helyes-e egy veszélyben lévő hajóra invitálni arra még fel nem szállt utasokat, amikor – néha már-már úgy tűnik – inkább a hajón utazókat volna indokolt menekíteni? Az Európai Unió ugyanis napjainkban egy olyan hajó, amely eltérítetten és léket kapva sodródik a világpolitika tengerén.

A XX. század második felében ez a hajó a legragyogóbb európai politikai terv megvalósulásaként indult útjára, világszerte párját ritkította az ereje és a biztonsága. Az utóbbi időkben azonban ennek a hajónak kicserélték a térképeit, átprogramozták az irányító berendezéseit: a nemzeti államok demokratikus együttműködése által megszabott útirány helyett egy birodalmi kikötő felé kezdték el kormányozni. Az Európai Unió hajótestének szilárdságát a tagállamok szuverenitása adja. A brüsszeli vezetés azonban – visszaélve a közös intézményekre ruházott felhatalmazással – folyamatosan erodálja a tagállamok szuverenitását, miközben minden sziklának és szembe úszó jéghegynek nekivezeti a hajót. Ezért aztán a Covid-járvány, az illegális migráció, az orosz-ukrán háború sorra ütött léket rajta.

Nos, mi, magyarok, mégis miért invitáljuk Önöket egy ilyen hajóra, kedves Barátaink? Azért, mert őszintén hiszünk benne, hogy ez a hajó még menthető, hogy az Európai Unió számára még elkerülhető a Titanic sorsa. Hiszünk abban, hogy elérhető a változás a kapitányi hídon, nevezetesen az Európai Unió jelenlegi vezetése 2024-ben leváltható; hiszünk abban, hogy az eltérített hajó még a helyes irányba állítható; hiszünk abban, hogy a süllyedéssel fenyegető lékek még befoltozhatók. 
Mindebben a helyreállítási munkában azonban, nemcsak a régi utasok, hanem új utasok erejére, nevezetesen az Önökére is szükség lesz. Ezért minden kételyem dacára egyre biztosabb vagyok abban, hogy erkölcsös és hasznos, tisztelt Kollegák, hogy újra megerősítsük: Magyarország hívja és várja a délkelet-európai országokat az Európai Unió tagjainak a sorába. 

Tisztelt Konferencia!

A kommunista diktatúra összeomlása után, az 1990-es években számunkra is nagy álom volt Európa szerencsésebb feléhez csatlakozni. Nagy terv volt ez, és nagy kihívást is jelentett az ország, a társadalom számára, és nekünk, megválasztott képviselőknek számára is. Akkor, a csatlakozási tárgyalásaink 1998-ban történt megkezdését követően négy év alatt elvégeztük a „házifeladatot”: átalakítottuk a jogrendszerünket, megerősítettük a jogállamot, átvettük a belső piac működéséhez szükséges több tízezer oldalnyi uniós szabályt, rendeztük viszonyainkat minden szomszédunkkal, és 2004-ben, miután a magyar nép népszavazáson nyilvánította ki akaratát, bebocsáttatást nyertünk az Európai Unióba. A csatlakozási folyamatunknak volt egy kezdete, és volt egy vége, aminek jövőre lesz 20 éves évfordulója. 

Akkor úgy hittük, hogy tudjuk mi vár ránk az Európai Unió tagjaként. Szolidaritást vártunk el, és egyenlő bánásmódot, és megfogadtuk, hogy azon fogunk dolgozni, hogy Európa történelmi újraegyesítésének folyamata ne érjen véget a 10+2 ország csatlakozásával. Ezért a kormányunk által nyújtott politikai és szakértői támogatáson túl, a parlamenti diplomácia minden politikai eszközével, vagy éppen a parlamenti kapacitásfejlesztési programok révén közvetlenül is segítjük délkelet-európai szomszédainkat, az Önök parlamentjeit. Látva az elmúlt évtized bővítési politikai fejleményeit, az európai uniós intézmények és főleg a bővítéssel szemben szkeptikus országok részéről tapasztalható halogató taktikát, sajnos úgy tűnik, csak kevesen képviselik ugyanazt a támogató álláspontot a bővítés folytatásával kapcsolatban, mint amit mi magyarok.

Tisztelt Képviselőtársaim!

Mindannyian ismerjük a sokat hangoztatott érveket, és néha értjük is a mögöttes tartalmat azzal kapcsolatban, hogy miket kér Önöktől a csatlakozási fejezetek nemzeti jogszabályainak átvizsgálására hivatott Európai Bizottság, és miket várnak Önöktől a tagországok. A hitelesség, a „mindenkit érdemei szerint” elv, a jogállamiság, az alapértékek elsődlegessége, az új bővítési módszertan – ezek a fogalmak próbálnak eligazítani bennünket a cél felé vivő labirintusban, de úgy tűnik, ezen kívül sokszor történelmi hiedelmeik maguk mögött hagyása, vagy éppen országuk nevének megváltoztatása sem feltétlenül elég. Hol a vége a feltételek támasztásának? Ha a dátumokra, a csatlakozási folyamatban eddig eltelt időre tekintünk, bizony van olyan ország a Balkán nyugati részén, amely már 2005 óta tagjelölt, és ez a 2010-es évek eleje óta már a legtöbbjükről elmondható. Évtizedes lemaradásban vagyunk, nemcsak Önök, de az Európai Unió is.

Az Európai Bizottság múlt heti bővítési csomagja kapcsán ismertek a jelenlegi feltételek, ismert a „verdikt” az Önök országainak előrehaladása tekintetében. Nem tisztem értékelni az Önök alkotmányos, politikai és gazdasági berendezkedését, reformfolyamatait, annyit azonban meg kell jegyeznem, hogy az európai uniós csatlakozási folyamatban ilyen mélységű és kifinomultságú elemzések korábban nem készültek. Ez természetesen nem a brüsszeli Bizottság hibája, és az is igaz, hogy bizony az Európai Unióhoz csak az európai uniós jogi felépítmény átültetésén keresztül vezet az út, azonban az Önök érdemeit, erőfeszítéseit el kellene ismerni. Az Önök oldaláról persze fontos, hogy ne tegyék meg azt a szívességet egyes brüsszeli bürokratáknak és a bővítéstől viszolygó egyes nyugati tagállamoknak, hogy a saját hazájukban késedelmet szenved a szükséges intézmények létrehozása, egyes alkotmányos pozíciók betöltése, vagy parlamentjük nem tudja gyakorolni az állami vezetőkkel kapcsolatos kinevezési jogköreit. Magyarországon a belépés előtt pártokon átívelő konszenzus volt az uniós csatlakozásról. Mi is tisztában vagyunk vele, hogy mennyire nehéz egyetértést teremteni a nagy politikai elhatározásokat illetően, és a döntéseket elfogadtatni a gyakorlatban, de a konszenzus hiánya csak ürügyet ad a további feltételek támasztására és az uniós döntések elodázására.

Nem is a Bizottság hozzáállása tűnik a fő akadálynak, hanem azon bővítéssel kapcsolatban szkeptikus nyugati országoké, amelyek a történelemben eddig is és most is a legkisebb befektetéssel és költséggel a legnagyobb hasznot szeretnék lefölözni, az Önök régiójában ugyanúgy, ahogy tették ezt a 10+2 ország esetében is. Mintha két Európa lenne, mintha nem illetné meg Önöket is a jog arra, hogy ha már létrejött ez a ’sui generis’ európai közösség ezen a kontinensen, akkor annak részesei lehessenek.

Tisztelt Kollégák!

Mindazonáltal vannak biztató jelek a bővítési politikával kapcsolatban, nem kis részben a magyar biztosnak köszönhetően, ahogy arról majd Várhelyi biztos úr is fog beszélni. Arra szeretném bátorítani Önöket, hogy készüljünk fel arra a pillanatra, amikor a tagállamok jelenlegi száma 27-ről 33-ra növekszik! 

Kulcsfontosságú, hogy az Önök által képviselt országok az Uniónak nem második körös, nem a félperifériához tartozó, nem társult, hanem partneri viszonyban lévő teljes jogú tagjai legyenek. Ez Európa egyetemes érdeke, és közöttünk, tisztelt Képviselőtársaim, ne legyen félreértés abban, hogy az EU-nak legalább akkora szüksége van a Nyugat-Balkánra, mint a Nyugat-Balkánnak az Európai Unióra. 

Mindez azonban az Európai Unió részéről döntést igényel. 
Kedves Kollegák, mindannyian tudjuk, hogy ebben az ügyben alapvetően két fajta döntési eljárás van: a konkrét csatlakozási feltételek teljesítésétől részlegesen vagy teljesen eltekintő politikai döntés illetve a csatlakozás minden technikai feltételének teljesítésén alapuló szakmai döntés.

Az uniós csatlakozások ügyében mindkét döntési mód lehet önmagában legitim és hasznos, önmagában alkalmazva egyik sem ördögtől való, mindkettőnek meglehet a maga logikája és célravezető hatásmechanizmusa.

A baj abból lehet, ha ezt a két döntéshozatali módot ugyanazon eljárásban összekeverik egymással.
Egyáltalán nem célravezető, nem hasznos és nem méltányos ugyanis, ha az uniós csatlakozási folyamatban a csatlakozni akaró országok körében szelektíven alkalmazzák a politikai és szakmai szempontú döntéshozatalt, azaz ha valakiket úgy akarnak felvenni, hogy politikai alapon mentesítik őket a szakmai kritériumok teljesítése alól, másokat pedig a szakmai kritériumok teljesítése ellenére sem engednek csatlakozni. 

Brüsszelben azonban most éppen erre készülnek, tisztelt Kollegák!

A jelek arra utalnak, hogy a Keleti Partnerség egyes országait politikai alapon akarják beemelni az Európai Unióba, míg a nyugat-balkáni országokat szakmai alapon akarják az Európai Unión kívül tartani.

Ez egy olyan brüsszeli kettős mérce a bővítési politikában is, amely elvi alapon elfogadhatatlan, és érthetően tönkre teszi az Európai Unió hitelességét az Önök választóinak szemében is. 

Ráadásul, Kollegák, ép ésszel fel sem fogható, irracionális, hogy miért kell egy geopolitikailag ma még rendkívül kockázatos, háborúval sújtott térséggel előre haladni, ugyanakkor nem hozni döntést a belépésről egy geopolitikailag konszolidáltnak tekinthető térséggel, ahol nincs háború. 

Amíg nincs béke Ukrajnában, amíg Ukrajna és Oroszország között lezáratlan területi viták vannak, miért akarják a brüsszeliek az Európai Unióba importálni a beláthatatlan háborús kockázatot, és miért akarják ugyanakkor távoltartani az Európai Uniótól a saját térségük stabilitásának biztosítására kész és képes dél-kelet európai országokat? 

Ma az a valóság, tisztelt Kollegák, hogy amennyiben az Európai Unió erősebb akar lenni, akkor a Nyugat-Balkánt integrálja, ha gyengébb akar lenni akkor Ukrajnát.

Ennek ellenére, a brüsszeli döntéshozók jelenlegi csatlakozási politikája, tervezett lépései nem az Európai Unió stabilizálásának, hanem destabilizálásának irányába mutatnak. Csak zárójelben jegyzem itt meg, hogy ugyanez a helyzet az illegális migráció, az orosz-ukrán háborúra válaszul szánt szankciós politika, az európai gazdák szisztematikus ellehetetlenítésének szándéka, a háztartásokat és az autóipart egyaránt sújtó klímapolitika vagy az LMBTQ- rögeszme erőszakos propagálása tekintetében, nem is beszélve a tagállamok szuverenitásának egyre nyíltabb, jogellenes aláásásáról.
Kinek áll érdekében az Európai Unió teljes destabilizálása, tisztelt Kollegák? Bízom benne, erre a kérdésre az előttünk álló évtized hamarabb megadja majd a választ, mint ma gondoljuk. 

Tisztelt Konferencia!

Biztosíthatom Önöket, hogy Magyarország az erejéhez mérten a jövőben is minden politikai és szakértői segítséget megad a nyugat-balkáni országok uniós csatlakozási folyamatainak felgyorsítása érdekében, legyen szó akár parlamenti programokról, akár a magyar kormányzat általi segítségről, ebben gondolva arra az egyedülálló módon létrehozott, kirendelt EU-szakértői hálózatunkra, amellyel magyar kormányzati szakemberek minden nyugat-balkáni fővárosban ott vannak, hogy segítsék az európai integrációs munkát.

Kedves Barátaim, zárógondolatként pedig remélem, hogy a 2024. második félévi magyar EU-elnökség során tevőlegesen is hozzá tudunk járulni kormányzati és parlamenti eszközökkel egyaránt az Önök csatlakozási ügyének sikeréhez. 
Az Önök uniós csatlakozása a mi egyik stratégiai nemzeti érdekünk is. Mindezért a legnagyobb politikai ellenszélben is mindig számíthatnak a felelős magyar politika támogatására. 

Hasznos eszmecserét és kellemes együttlétet kívánok mindannyiuknak!

Sajtóiroda

2023. november 17.