Beszéd a Hugyecz László emlékülésen
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Emlékezők!
Mi, magyarok az újrakezdés képességét tartjuk az egyik, ha nem a legfontosabb tulajdonságunknak. Az újrakezdéseinket mindig megelőzi a túlélés és a megmaradás. Túlélni a külső túlerőt, megmaradni annak, amik vagyunk, és újrakezdeni az életet, úgy ahogy lehet, és azzal, amivel lehet. Történelmünk során sokszor volt alkalmunk gyakorolni ezeket az erényeket. Nem csak a mongolok támadása a 13. században és az oszmán hódítás utáni 18. századi újjáépítés, de a 20. század megannyi eseménye is bőven adott módot és lehetőséget, hogy ezeket a képességeket a mindennapokban használjuk.
Hugyecz László története is egy ragyogó példája a magyar túlélés és újrakezdés képességének.
Õ az Osztrák-Magyar Monarchiában született. Egy robbanásszerű gazdasági fejlődésen átmenő hatalom, a hétköznapi életben ezernyi szállal összekacsolódó Közép-Európa gyermeke volt, amelyben egy építész számára szép jövő ígérkezett. Ez az együttműködésen alapuló fejlődés hozta létre térségünk legtöbb nagyvárosának modernkori arculatát.
Ebben a közegben kezdte meg pályáját, itt kapta meg első indíttatásait, itt kezdett dolgozni. Aztán közbeszólt a történelem, a nagy háború. A Nagy Háború, ami nemcsak Magyarországot törte össze, hanem Közép-Európát és az egész világot is fenekestül felforgatta.
Hugyecz László életveszélyes helyzeteket átélve harcolt a frontokon, megsebesült és hadifogságot szenvedett a hazájáért, hogy aztán Oroszországban egy olyan polgárháborúban találja magát, amihez semmi köze sem volt. Két év hadifogság után újra kellett kezdenie mindent, hiszen amikor Kínába érkezett nagyjából semmije sem maradt – a ruhát leszámítva, ami rajta volt.
Menekültként érkezett Kínába, s aztán azért maradt, hogy hozzájáruljon Kína – szó szerinti értelemben vett – építéséhez. Tehetség és szorgalom, szakértelem és egyedi világlátás, a hagyományok tisztelete és az új szenvedélyes keresése segítette abban, hogy felépítsen egy sor egészen egyedülálló házat, s vele egy egészen új életet.
Új életet, amelyben munkáját megérdemelt siker és elismerés övezte – ő pedig vállalta mindazt, ami e sikerből – ma így mondanánk – társadalmi kötelezettségként reá hárult.
Hugyecz László tiszteletbeli konzulként nehéz időben szolgált összekötő kapocsként Kína és Magyarország között. De ne feledjük, később vatikáni építészként, a Szent Péter sírját kutató csoport részeseként is hozzátette a maga tégláit az európai kultúra hatalmas épületéhez.
Hugyecz László életművét és alkotásait is –rendszereken innen és túl – hosszú időre beborította a feledés homálya. Ahogy mondani szokták –, mindaz, amit képviselt nem volt időszerű.
Meggyőződésem azonban, hogy Hugyecz László élete és amit alkotott, napjainkban időszerűbb, mint valaha. Az életmű ugyanis globális világunkban is azt példázza, hogy az alkotó munkában nincs egyetemes értékű teljesítmény helyi értékek, lokális gyökérzet nélkül; a helyi értékek pedig leginkább csak az egyetemes teljesítményekben tudnak megnyilvánulni.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Magunk mögött hagytuk a háborúktól megmérgezett 20. századot. Azt reméljük – és dolgozunk is ezért a hitünkért, hogy olyan új világ épül, amiben nem háborúk döntenek a nemzetek sorsáról.
Olyan világ, amiben a szorgalom és az elvégzett munka számít. Az értékteremtő munkának kell biztosítania a fejlődést, az értékteremtő munkának kell növelnie a gazdaságot.
Olyan világban hiszünk, amiben az együttműködés, a kölcsönös tisztelet, a megbecsülés, a kölcsönös előnyök kapcsolják össze a nemzeteket. Olyan világért küzdünk, amiben a tehetség, az alkotó szellem találkozik a lehetőséggel – s ekként új, hatalmas alkotások születhetnek. Olyan világot szeretnénk, amelyben az új Hugyecz Lászlók magától értetődő természetességgel építhetnek és dolgozhatnak a földkerekség bármely pontján a fogadó nemzet javára és a küldő nemzet büszkeségére. Amelyben az alkotónak nem kell választania otthona és a külországi munka által hozott siker között.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Nagy tisztelettel köszöntöm Önöket ezen az emlékülésen.
Azt remélem, hogy e nagyszerű férfi öröksége, akinek az életműve egyszerre kincse a magyar, a kínai, az európai és az egyetemes kultúrának, nemcsak újabb kapcsolatokat hoz majd létre közöttünk, de arra is ösztönöz bennünket, hogy a magunk hivatásának gyakorlásában az ő általa elért magasságok felé törekedjünk.
Köszönöm, hogy eljöttek, eredményes tanácskozást kívánok!
Mi, magyarok az újrakezdés képességét tartjuk az egyik, ha nem a legfontosabb tulajdonságunknak. Az újrakezdéseinket mindig megelőzi a túlélés és a megmaradás. Túlélni a külső túlerőt, megmaradni annak, amik vagyunk, és újrakezdeni az életet, úgy ahogy lehet, és azzal, amivel lehet. Történelmünk során sokszor volt alkalmunk gyakorolni ezeket az erényeket. Nem csak a mongolok támadása a 13. században és az oszmán hódítás utáni 18. századi újjáépítés, de a 20. század megannyi eseménye is bőven adott módot és lehetőséget, hogy ezeket a képességeket a mindennapokban használjuk.
Hugyecz László története is egy ragyogó példája a magyar túlélés és újrakezdés képességének.
Õ az Osztrák-Magyar Monarchiában született. Egy robbanásszerű gazdasági fejlődésen átmenő hatalom, a hétköznapi életben ezernyi szállal összekacsolódó Közép-Európa gyermeke volt, amelyben egy építész számára szép jövő ígérkezett. Ez az együttműködésen alapuló fejlődés hozta létre térségünk legtöbb nagyvárosának modernkori arculatát.
Ebben a közegben kezdte meg pályáját, itt kapta meg első indíttatásait, itt kezdett dolgozni. Aztán közbeszólt a történelem, a nagy háború. A Nagy Háború, ami nemcsak Magyarországot törte össze, hanem Közép-Európát és az egész világot is fenekestül felforgatta.
Hugyecz László életveszélyes helyzeteket átélve harcolt a frontokon, megsebesült és hadifogságot szenvedett a hazájáért, hogy aztán Oroszországban egy olyan polgárháborúban találja magát, amihez semmi köze sem volt. Két év hadifogság után újra kellett kezdenie mindent, hiszen amikor Kínába érkezett nagyjából semmije sem maradt – a ruhát leszámítva, ami rajta volt.
Menekültként érkezett Kínába, s aztán azért maradt, hogy hozzájáruljon Kína – szó szerinti értelemben vett – építéséhez. Tehetség és szorgalom, szakértelem és egyedi világlátás, a hagyományok tisztelete és az új szenvedélyes keresése segítette abban, hogy felépítsen egy sor egészen egyedülálló házat, s vele egy egészen új életet.
Új életet, amelyben munkáját megérdemelt siker és elismerés övezte – ő pedig vállalta mindazt, ami e sikerből – ma így mondanánk – társadalmi kötelezettségként reá hárult.
Hugyecz László tiszteletbeli konzulként nehéz időben szolgált összekötő kapocsként Kína és Magyarország között. De ne feledjük, később vatikáni építészként, a Szent Péter sírját kutató csoport részeseként is hozzátette a maga tégláit az európai kultúra hatalmas épületéhez.
Hugyecz László életművét és alkotásait is –rendszereken innen és túl – hosszú időre beborította a feledés homálya. Ahogy mondani szokták –, mindaz, amit képviselt nem volt időszerű.
Meggyőződésem azonban, hogy Hugyecz László élete és amit alkotott, napjainkban időszerűbb, mint valaha. Az életmű ugyanis globális világunkban is azt példázza, hogy az alkotó munkában nincs egyetemes értékű teljesítmény helyi értékek, lokális gyökérzet nélkül; a helyi értékek pedig leginkább csak az egyetemes teljesítményekben tudnak megnyilvánulni.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Magunk mögött hagytuk a háborúktól megmérgezett 20. századot. Azt reméljük – és dolgozunk is ezért a hitünkért, hogy olyan új világ épül, amiben nem háborúk döntenek a nemzetek sorsáról.
Olyan világ, amiben a szorgalom és az elvégzett munka számít. Az értékteremtő munkának kell biztosítania a fejlődést, az értékteremtő munkának kell növelnie a gazdaságot.
Olyan világban hiszünk, amiben az együttműködés, a kölcsönös tisztelet, a megbecsülés, a kölcsönös előnyök kapcsolják össze a nemzeteket. Olyan világért küzdünk, amiben a tehetség, az alkotó szellem találkozik a lehetőséggel – s ekként új, hatalmas alkotások születhetnek. Olyan világot szeretnénk, amelyben az új Hugyecz Lászlók magától értetődő természetességgel építhetnek és dolgozhatnak a földkerekség bármely pontján a fogadó nemzet javára és a küldő nemzet büszkeségére. Amelyben az alkotónak nem kell választania otthona és a külországi munka által hozott siker között.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Nagy tisztelettel köszöntöm Önöket ezen az emlékülésen.
Azt remélem, hogy e nagyszerű férfi öröksége, akinek az életműve egyszerre kincse a magyar, a kínai, az európai és az egyetemes kultúrának, nemcsak újabb kapcsolatokat hoz majd létre közöttünk, de arra is ösztönöz bennünket, hogy a magunk hivatásának gyakorlásában az ő általa elért magasságok felé törekedjünk.
Köszönöm, hogy eljöttek, eredményes tanácskozást kívánok!
Sajtószolgálat
21 February 2014