Przemsyl szoborátadó beszéd
Przemysl, Lengyelország
Tisztelt Marsall Úr!
Tisztelt Főpolgármester Úr!
Excellenciás Érsek Úr! Tisztelt
Képviselő és Szenátor Urak!
Tisztelt Városatyák!
Przemysl város igen tisztelt Polgárai!
Magyarország Országgyűlésének elnökeként örömmel állok a mai napon itt Przemyslben, a Dominikánus téren, a „Lovag-kapu” előtt, hogy Marek Kuchciński marsall úrral együtt felavassuk a Magyar Huszár és a Lengyel Ulánus szobrát.
Przemysl a magyaroknak a haza védelmében hősies elszántsággal folytatott küzdelem egyik történelmi jelképe.
Budapest egyik legszebb és legforgalmasabb pontján, a Margit-híd budai hídfőjénél áll a PRZEMYSL 1914-1915 feliratú emlékmű. Oroszlánt ábrázol, amely Przemysl védőit jelképezi.
Azt a több, mint százezer, többségében magyar katonát, akik 1914 szeptember vége és 1915 március vége között „küzdtek oroszlánként
Magyarország várkapujában.”
„Legyen a példa örök!” – áll a túlélő bajtársak által emelt emlékmű talapzatán.
Hogyan vált Przemysl Magyarország várkapujává, a magyar haza védelmének jelképévé?
1914 nyarán kezdődött meg az Európa XX. századi első bukását okozó, és egyben a magyar nemzet legnagyobb tragédiájához is vezető Nagy Háború. Magyarországnak semmiféle érdeke nem fűződött a háborúhoz. Az Osztrák-Magyar Monarchia társországaként hosszú ideig nem akart beleegyezni a Szerbiához intézendő, s a háború megindulását jelentő ultimátumba. Hogy mégis megtette, annak egy oka volt: a keleti nagyhatalom, a cári Oroszország befolyási övezetének megállíthatatlannak látszó előrenyomulása Közép-Európában és a Balkánon.
A magyar forradalom 1849-ben történt vérbefojtásakor a cári csapatok által is megtaposott Magyarország 1914-ben ismét és joggal fenyegetve érezte magát.
A magyarok Lengyelország tragikus sorsát, állami létének a XVIII. század végén történt megszüntetését mély tanulságként élték át. Érezték, tudták, hogy a lengyel államiság felszámolása után Magyarország felosztására is sor kerülhet. A magyarok Lengyelország felosztásának 123 éve alatt mindvégig következetesen követelték a lengyel függetlenség visszaállítását. A felkelések idején fegyverrel is próbálták azt segíteni.
Nem véletlen, hogy ebben a korban fogalmazódott meg a „Ti és a Mi Szabadságunkért!” jelszó, s vált széles körben ismert a „lengyel, magyar két jó barát” mondás.
1914-ben, amikor megindult „az orosz gőzhenger”, a magyar katonák egy dologért harcoltak: az egymástól elválaszthatatlan magyar és lengyel szabadságért.
Ennek legékesebb bizonyítéka, hogy az orosz hadsereg Galíciából történő kiszorítása után a magyar parlament követelte az uralkodótól: tegyen meg mindent a független Lengyelország visszaállításáért.
A magyaroknak nagy szerepe volt abban, hogy 1915-től a „lengyel ügy” az európai diplomácia egyik központi témájává vált. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregének győzelme előfeltétele volt a független Lengyelországért való harc sikerének.
Nem véletlen, hogy Józef Piłsudski és légiói 1914 őszétől az osztrák-magyar hadsereg oldalán harcoltak. A lengyelek a szabadságuk visszaszerzéséért harcoló bajtársaknak tekintették a magyarokat, és ez a magyar huszárnak még több erőt adott, hogy halált megvető bátorsággal, sokszor jelentős túlerő ellenére, ha kellett kézitusát folytasson és győzzön.
A magyarok nemcsak közvetve, de közvetlenül is harcoltak a lengyel szabadságért. Jelentős volt azoknak a száma, akik Piłsudski légióihoz csatlakozva a végső sikerig a lengyelek mellett voltak.
Mindezért majd 2018-ban, a lengyel független államiság visszanyerése centenáriumának az évében – amely egyúttal a történelmi Magyarország de facto szétesésének századik évfordulóját is jelenti számunkra – mi, magyarok, őszintén fogunk majd osztozni az Önök örömében és ünnepében!
Az első világháború a magyarság számára tragédiával végződött. Nemcsak a történelmi Magyarország került területi feldarabolásra, de a magyar nemzet egyharmada, minden tíz magyar emberből három idegen országok fennhatóságok alá került, súlyos jogfosztottságba.
A magyarok számára csak egy jó hír volt 1918-ban: a független Lengyelország újjászületése. Hogy ennek mekkora jelentőséget tulajdonítottak a magyarok az is jelzi, hogy 1920-ban a lefegyverzett, megalázott és kifosztott Magyarország minden segítséget igyekezett megadni, hogy Lengyelország meg tudja védeni frissen elnyert szabadságát.
A magyar huszár és a lengyel ulánus most felavatott szobrai a magyar-lengyel sorsközösségtudatnak, fegyverbarátságnak, szolidaritásnak kívánnak emléket állítani. A művészek a przemysli katonaélet hétköznapjai közepette ábrázolják őket. Ezek a szobrok ugyanis szólni akarnak Przemysl lakóiról is, s főleg szólni akarnak Przemysl lakosaihoz.
A huszárok a magyar lélek és jellem hű kifejezői a katonai kultúra területén, elismertek voltak nemcsak magyar földön, hanem a nagyvilágban is.
Lengyelországban már Báthory István szervezett huszárcsapatot. Az első francia huszárezredet Rákóczi Ferenc fejedelem tábornokának a fia, Bercsényi László alapította. A porosz huszárság túlnyomó része is eleinte magyarokból állt, és az Olaszországot felszabadító Garibaldi seregében is két magyar huszárezred harcolt. Jelképes az is, hogy az Egyesült Államok könnyűlovasságának megalapítója egy magyar huszár és egy lengyel gróf. George Washington ugyanis 1778-ban Kazimierz Pulaski lengyel grófot és Kováts Mihály magyar huszárezredest kérte fel ezen feladatra; az amerikai hadtörténet ma is őrzi az ő nevüket.
Nem véletlen tehát – tisztelt Hölgyeim és Uraim –, hogy a magyar és a lengyel nyelvben a huszár, vitéz és kard (lengyelül: huzar, witez, kord) szavaink nagyon közel állnak egymáshoz.
De nem csak a szavaink, hanem történelmi tapasztalataink, értékrendünk, életfelfogásunk, lelki alkatunk, jellemünk is.
Olyan közel vagyunk egymáshoz, mint ahogyan 1849-ben a lengyel hazafi, Stanislaw Worcell megfogalmazta: „Magyarország és Lengyelország két örökéletű tölgy, melyek külön törzset növesztettek, de gyökereik a föld alatt messze futnak, összekapcsolódtak és láthatatlanul egybefonódtak. Ezért egyiknek léte és erőteljessége a másik életének és egészségének feltétele.”
Tisztelettel kérem Főpolgármester urat, a Város Önkormányzatát és minden polgárát, Magyarország által Przemsyl városának adományozott huszár szobrot fogadják olyan szeretettel, mint amilyennel Önöknek nyújtjuk!
Isten óvja Lengyelországot, Isten óvja Magyarországot! Isten éltesse a lengyel-magyar barátságot!
Tisztelt Főpolgármester Úr!
Excellenciás Érsek Úr! Tisztelt
Képviselő és Szenátor Urak!
Tisztelt Városatyák!
Przemysl város igen tisztelt Polgárai!
Magyarország Országgyűlésének elnökeként örömmel állok a mai napon itt Przemyslben, a Dominikánus téren, a „Lovag-kapu” előtt, hogy Marek Kuchciński marsall úrral együtt felavassuk a Magyar Huszár és a Lengyel Ulánus szobrát.
Przemysl a magyaroknak a haza védelmében hősies elszántsággal folytatott küzdelem egyik történelmi jelképe.
Budapest egyik legszebb és legforgalmasabb pontján, a Margit-híd budai hídfőjénél áll a PRZEMYSL 1914-1915 feliratú emlékmű. Oroszlánt ábrázol, amely Przemysl védőit jelképezi.
Azt a több, mint százezer, többségében magyar katonát, akik 1914 szeptember vége és 1915 március vége között „küzdtek oroszlánként
Magyarország várkapujában.”
„Legyen a példa örök!” – áll a túlélő bajtársak által emelt emlékmű talapzatán.
Hogyan vált Przemysl Magyarország várkapujává, a magyar haza védelmének jelképévé?
1914 nyarán kezdődött meg az Európa XX. századi első bukását okozó, és egyben a magyar nemzet legnagyobb tragédiájához is vezető Nagy Háború. Magyarországnak semmiféle érdeke nem fűződött a háborúhoz. Az Osztrák-Magyar Monarchia társországaként hosszú ideig nem akart beleegyezni a Szerbiához intézendő, s a háború megindulását jelentő ultimátumba. Hogy mégis megtette, annak egy oka volt: a keleti nagyhatalom, a cári Oroszország befolyási övezetének megállíthatatlannak látszó előrenyomulása Közép-Európában és a Balkánon.
A magyar forradalom 1849-ben történt vérbefojtásakor a cári csapatok által is megtaposott Magyarország 1914-ben ismét és joggal fenyegetve érezte magát.
A magyarok Lengyelország tragikus sorsát, állami létének a XVIII. század végén történt megszüntetését mély tanulságként élték át. Érezték, tudták, hogy a lengyel államiság felszámolása után Magyarország felosztására is sor kerülhet. A magyarok Lengyelország felosztásának 123 éve alatt mindvégig következetesen követelték a lengyel függetlenség visszaállítását. A felkelések idején fegyverrel is próbálták azt segíteni.
Nem véletlen, hogy ebben a korban fogalmazódott meg a „Ti és a Mi Szabadságunkért!” jelszó, s vált széles körben ismert a „lengyel, magyar két jó barát” mondás.
1914-ben, amikor megindult „az orosz gőzhenger”, a magyar katonák egy dologért harcoltak: az egymástól elválaszthatatlan magyar és lengyel szabadságért.
Ennek legékesebb bizonyítéka, hogy az orosz hadsereg Galíciából történő kiszorítása után a magyar parlament követelte az uralkodótól: tegyen meg mindent a független Lengyelország visszaállításáért.
A magyaroknak nagy szerepe volt abban, hogy 1915-től a „lengyel ügy” az európai diplomácia egyik központi témájává vált. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregének győzelme előfeltétele volt a független Lengyelországért való harc sikerének.
Nem véletlen, hogy Józef Piłsudski és légiói 1914 őszétől az osztrák-magyar hadsereg oldalán harcoltak. A lengyelek a szabadságuk visszaszerzéséért harcoló bajtársaknak tekintették a magyarokat, és ez a magyar huszárnak még több erőt adott, hogy halált megvető bátorsággal, sokszor jelentős túlerő ellenére, ha kellett kézitusát folytasson és győzzön.
A magyarok nemcsak közvetve, de közvetlenül is harcoltak a lengyel szabadságért. Jelentős volt azoknak a száma, akik Piłsudski légióihoz csatlakozva a végső sikerig a lengyelek mellett voltak.
Mindezért majd 2018-ban, a lengyel független államiság visszanyerése centenáriumának az évében – amely egyúttal a történelmi Magyarország de facto szétesésének századik évfordulóját is jelenti számunkra – mi, magyarok, őszintén fogunk majd osztozni az Önök örömében és ünnepében!
Az első világháború a magyarság számára tragédiával végződött. Nemcsak a történelmi Magyarország került területi feldarabolásra, de a magyar nemzet egyharmada, minden tíz magyar emberből három idegen országok fennhatóságok alá került, súlyos jogfosztottságba.
A magyarok számára csak egy jó hír volt 1918-ban: a független Lengyelország újjászületése. Hogy ennek mekkora jelentőséget tulajdonítottak a magyarok az is jelzi, hogy 1920-ban a lefegyverzett, megalázott és kifosztott Magyarország minden segítséget igyekezett megadni, hogy Lengyelország meg tudja védeni frissen elnyert szabadságát.
A magyar huszár és a lengyel ulánus most felavatott szobrai a magyar-lengyel sorsközösségtudatnak, fegyverbarátságnak, szolidaritásnak kívánnak emléket állítani. A művészek a przemysli katonaélet hétköznapjai közepette ábrázolják őket. Ezek a szobrok ugyanis szólni akarnak Przemysl lakóiról is, s főleg szólni akarnak Przemysl lakosaihoz.
A huszárok a magyar lélek és jellem hű kifejezői a katonai kultúra területén, elismertek voltak nemcsak magyar földön, hanem a nagyvilágban is.
Lengyelországban már Báthory István szervezett huszárcsapatot. Az első francia huszárezredet Rákóczi Ferenc fejedelem tábornokának a fia, Bercsényi László alapította. A porosz huszárság túlnyomó része is eleinte magyarokból állt, és az Olaszországot felszabadító Garibaldi seregében is két magyar huszárezred harcolt. Jelképes az is, hogy az Egyesült Államok könnyűlovasságának megalapítója egy magyar huszár és egy lengyel gróf. George Washington ugyanis 1778-ban Kazimierz Pulaski lengyel grófot és Kováts Mihály magyar huszárezredest kérte fel ezen feladatra; az amerikai hadtörténet ma is őrzi az ő nevüket.
Nem véletlen tehát – tisztelt Hölgyeim és Uraim –, hogy a magyar és a lengyel nyelvben a huszár, vitéz és kard (lengyelül: huzar, witez, kord) szavaink nagyon közel állnak egymáshoz.
De nem csak a szavaink, hanem történelmi tapasztalataink, értékrendünk, életfelfogásunk, lelki alkatunk, jellemünk is.
Olyan közel vagyunk egymáshoz, mint ahogyan 1849-ben a lengyel hazafi, Stanislaw Worcell megfogalmazta: „Magyarország és Lengyelország két örökéletű tölgy, melyek külön törzset növesztettek, de gyökereik a föld alatt messze futnak, összekapcsolódtak és láthatatlanul egybefonódtak. Ezért egyiknek léte és erőteljessége a másik életének és egészségének feltétele.”
Tisztelettel kérem Főpolgármester urat, a Város Önkormányzatát és minden polgárát, Magyarország által Przemsyl városának adományozott huszár szobrot fogadják olyan szeretettel, mint amilyennel Önöknek nyújtjuk!
Isten óvja Lengyelországot, Isten óvja Magyarországot! Isten éltesse a lengyel-magyar barátságot!
Sajtóiroda
10 September 2016