Ma egy rendkívül fontos ügy gyűjtött össze bennünket. A családról készülünk gondolkodni egy olyan korban, ahol a véleményvezérek által befolyásolt tömegmédiumok elfordultak a családtól. Egy olyan korban, ahol a család csupa áldozatként, nehézségként jelenik meg. Arra tanítanak bennünket, hogy az életünket olyan egyéniségként szemléljük, aki mindentől és mindenkitől szabad, aki csak saját magának a mércéje, aki mindenkitől független – s ezért nem kell felelősséget vállalnia,nem kell áldozatot hoznia, nem kell szeretnie. Így aztán nem is tartozik senkihez.

Egyre kevesebben ismerik azt, hogy miként is kell, hogyan is lehet, hogyan is jó családban élni. A generációs kötelékek meglazulásával egyre kevesebben ismerik meg – hadd mondjam ezzel a technokrata, szörny kifejezéssel – a „known how”-t, amit aztán a saját életükben sikerre vihetnének.

Időről időre fel kell mutatni a példákat, hogy családban élni jó. El kell mondanunk mindenkinek, aki kész figyelni erre, hogy minden nehézség, minden kényelmetlenség, minden gond, baj és nyűg mellett a család az a hely, ahol a legboldogabban élhetünk, a család az a hely, ahol otthon lehetünk a világban.

Ne feledjük II. János Pál pápa bölcsességét: „korunknak nem annyira eszmékre van szükségük – sokkal inkább tanúkra”. Tanúkra – mondhatnánk – akik az életükkel tudnak mondani valamit, arról, hogy mi is az igazán fontos abban az időben, amit emberként itt töltünk a Földön.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Egész Európában forradalmi fordulatra van szükség. Hatásaiban valami olyasmire, mint ’68 volt. Persze nincs szükség afféle erőszakra, ostoba magasabbrendűségi tudatra, nincs szükség társadalmi megosztottságra, értékek felborogatására, megtagadására és tönkretételére. Nincs szükség nagy szavakra, sokkal inkább apró tettekre a hétköznapokban: szeretetre, bátorságra, munkára, odafigyelésre.

Csendes forradalomra van szükség a hétköznapokban, ami újra a legegyszerűbb évezredes értékek felé fordítja az embereket. Olyan forradalomra, ami az életet szolgálja – ami nem valami ellen harcol, hanem valakiért dolgozik. A család adhat Európának és Magyarországnak életet úgy demográfiai értelemben, mint az egyes ember hétköznapjaiban.

Európa vagy újra felfedezi saját gyökereit, s benne a családot – vagy megszűnik Európa lenni, s olyan kultúráknak adja át a helyét, amelyek nem csak tudják, de meg is élik, mi az, hogy család. Forradalmat nem lehet törvényekkel elrendelni, nem lehet kormányzati intézkedésekkel végigvinni. A forradalomhoz tanúkra van szükség, akik valami mást, valami többet, valami jobbat tudnak felmutatni az emberek számára. A család forradalmához Önökre van szükség.

Köszönöm Önöknek – kicsiknek és nagyoknak, felnőtteknek és gyerekeknek, nagyszülőknek és unokáknak – hogy vették a fáradtságot és elbeszélték nekünk mindazt, ami Önökkel a családban, a családdal és a családjukért megesett. És köszönöm azt is, hogy ezek a dolgok megestek Önökkel. Köszönöm, hogy családban élnek és családjukért élnek – mindegy mit hozott az élet, a történelem.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

„Társadalmi szempontból talán a családalapítás a legnagyobb szolgálat, amelyet ki-ki hazája és az egész emberiség javára tehet.” – mondotta George Bernard Shaw. A család, mivel az életet mutatja meg örökre szóló példát ad.

A család az a hely, ahol elsőként megtanulhatjuk az összetartozást. Az összetartozást a mindennapokban: a felelősség vállalását, az egymásra való figyelést, egymás tiszteletét, a szabadság szükségességét és helyes korlátait, a magunkért való kiállást és a saját lábunkon való megállást, önbizalmat és bátorságot, önfegyelmet és tapintatot, önmagunk és mások elfogadását, azt a bizonyos sokat emlegetett toleranciát.

Példát ad arról, hogy összetartozunk másokkal. Azokkal, akikkel együtt dolgozunk, és együtt éljük az életünket. Azokkal, akikkel közösek az álmaink és közös a nyelvünk, akikkel közös a múltunk és közös a jövőnk. Azokkal, akik jóakaratú emberekként keresik a boldogulást és az életre vezető utakat.

Példát a munkáról és a hűségről. Arról, hogy összetartozásunk nem egy tűnő érzés, hanem életünk minden napjára szól. Ezért aztán mindennap meg kell tennünk magunkért és egymásért, amit ez az összetartozás megkövetel. El kell végeznünk a munkát, ami nekünk jut: szeretetből, egymásért.

A család nem pusztán eszmény, egy nagy és nemes gondolat, hanem az életünk legfontosabb része: eltéphetetlen kapcsolat és életre szóló szolgálat. Szeretet túl a pózokon és játszmákon. Szeretet gyarló és törékeny emberségünk reális számbavétele mellett. Szeretet, ahol megbocsátást adhatunk és megbocsátást kaphatunk – ahol mindennap újra kell, és újra lehet kezdeni mindent.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ugyanakkor ne feledjük a család ajándék. Az élet legnagyobb ajándéka, amivel megajándékozhatjuk egymást, s amivel a Gondviselés megajándékozhat minket. A legnagyobb ajándék, amivel megajándékozhatjuk hazánkat és nemzetünket, Európát és a világot, hogy elkötelezetten és szeretettel részt veszünk egymás életében.

Köszönöm, hogy vállalják mindazt, ami ezzel jár, és azt is, hogy hajlandóak egymásnak megmutatni, szép és emberhez méltó vállalás ez. Isten segítse továbbra is Önöket a boldogulás útján!