Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

„Előbb minden felnőtt gyerek volt. De csak kevesen emlékeznek rá.” – figyelmeztet bennünket, egykori gyermekeket Antoine de Saint-Exupéry. Mindannyian voltunk gyermekek és mindannyian nagyon sokat köszönhetünk nagyon sokaknak, amíg felnőttünk. Sokat köszönhetünk családunknak és hazánk adófizető polgárainak, akik sokféleképpen járultak hozzá neveltetésünkhöz.

Amikor a gyermeki jogokról beszélünk, mindenképpen abból kell kiindulnunk, hogy amikor azokat jelzőkarókként és védőkorlátokként leszúrjuk, csak a közös alapokat tudjuk kijelölni.

A jog önmagában nem tudja megteremteni, nem tudja kikényszeríteni mindazt, amire egy gyermeknek szüksége van.

Ugyanis minden gyermeknek elsősorban szeretetre van szüksége: arra, hogy őt szeressék – és arra, hogy az életében megjelenő példák nyomán ő is megtanulhasson szeretni. Az állam működtetőiként gondoskodhatunk ételről, italról, ruháról, fűtésről és világításról. Kifizethetjük egy ellátórendszer költségeit és minden szükségessel elláthatjuk azokat az elkötelezett embereket, akik képesek jól és hatékonyan dolgozni a gyermekek védelmében. De soha semmivel nem pótolhatjuk az otthont és a családot, amelyet az egymás iránti elkötelezett, a hétköznapokban megélt élet tart össze.

Az államnak, amikor a gyermek mellé áll, elsősorban védelmet kell nyújtania neki, és támogatást annak a közösségnek – elsősorban a családnak –, amelynek szeretetében biztonságban felnőhet. Nem elég a jognak, az igazságnak érvényesülnie, hanem a jónak, a gyermek javának is érvényesülnie kell.

A gyermeknek mindenek előtt arra van joga, hogy családjában, környezetében – elsősorban az állam által fenntartott iskoláiban – megkapja mindazokat a lehetőségeket, amelyek révén maga is testben és lélekben ép, családfenntartó, adófizető, alkalmazkodásra és beilleszkedésre, illetve önálló életvitelre képes tagjává tud válni a közösségeinek.

Fontos tehát tisztáznunk – tisztelt Hölgyeim és Uraim –, hogy mire is gondolunk, amikor a gyermekjogokról beszélünk.

A gyermek nem felnőtt – ezért jogai is részben szűkebbek, részben mások, mint a felnőtteké. A gyermeknek elsősorban gondoskodásra van joga; arra, hogy biztosítsák számára az egészséges személyiség kifejlődéséhez szükséges anyagi, szellemi, erkölcsi és érzelmi feltételeket.

Nem szabad engednünk, hogy egyes politikai csoportok, éppen a gyermekjogokat, a gyermekek méltóságát használhassák – valódi jelentésükből és értelmükből kiforgatva – eszközül, közösség- és családromboló céljaik érdekében.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Feneketlen mélységek nyílnak meg amikor a gyermekek rovására történő legsúlyosabb visszaélésekről beszélünk.

A nemzetközi gyermekkereskedelem és a gyermekpornográfia alvilágától kezdve hosszasan sorolhatnánk a példákat – a sor végén mindenhol a bűnözés és a nyomor vámszedői állnak. Ez ellen a végtelenül aljas és embertelen háló ellen küzdenünk kell.

Küzdenie kell az államnak, küzdenie kell a nemzetközi szervezeteknek, a helyi és a nemzetközi közösségeknek.

A feladat rendkívül összetett. A rendszer minden pontján fel kell venni a küzdelmet: megszüntetni a kiváltó okokat, szigorúan ellenőrizni a jogok érvényesülését, és kíméletlen szigorral kell megbüntetni a gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekményeket. Ebben nincs, és soha nem lehet alku.

Szeretném leszögezni: a gyerekek és a családok számíthatnak a magyar államra, számíthatnak Magyarország törvényhozóira is. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Szükség, nyomor és katasztrófahelyzet rengeteg van és lesz is a világban. Az állam a legjobb szándék és a legjobb indulat mellett sem fogja tudni valamennyi egyedi problémát, különleges élethelyzetet kezelni egy ellátórendszer és a hivatali rend kínálta megoldásokkal. De a jog nem elég, ha nincsenek emberek, akik hajlandóak tenni e jogok érvényesüléséért. Tenni: dolgozni és küzdeni, amikor kell. Bátor közszolgákra és bátor civilekre van szükség. Az állam olyan embereire, akik érvényt tudnak szerezni a jog eszközeivel a jog érvényesülésének. Elkötelezett gyermekvédelmi szakemberekre, rendőrökre, ügyészekre, politikusokra és közéleti személyiségekre, akik hajlandók elvégezni a munkát, ami hivatásukból fakad. És szükség van civilekre, akik eljutnak oda is, ahová az állam természetétől fogva nem tud eljutni. Ha nincsenek elkötelezett emberek, akik a gyermekek gondjaival, problémáival foglalkoznak helyi, országos és globális szinten, nem juthatunk előre. Ezért mindennél fontosabb a jóakaratú emberek konszenzusa és közös cselekvése. A jóakaratú emberek között mindig lehet párbeszéd, vezesse életüket bármilyen hit vagy meggyőződés. És mindig tudnak együttműködni, különösen, ha ilyen fontos dologról van szó. Ezért köszönöm, hogy ma itt összegyültek!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Egy középkori legenda szerint egy bölcs a város főterén egy szép arcú, de rettenetesen rongyos fiúcskát látott, aki szemmel láthatóan éhes volt, ütésnyomok borították a testét és koldult. A bölcs magában Istenhez fordult: „Nem látod ezt az igazságtalanságot Uram? Igazán tenned kellene valamit!” A válasz azonnal megérkezett: „Már tettem. Megteremtettelek téged.” Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim, amikor a gyermekek jogairól tanácskozunk, nem tehetjük egyszerű kívülállóként. Még mi, a szakmán kívülállók sem. Ha másért azért nem, mert mi is voltunk gyermekek – és úgy illik, hogy minden tartozást valamikor kiegyenlítsünk. Tartozunk az élet továbbadásával és szolgálatával, védelmével és megóvásával. A gyermekek ügye a jövő ügye. A jövőé, amely itt van a jelenben velünk. Minden közösségnek olyan jövője lesz, amilyenek a gyermekei. Olyan jövője lesz, amennyi időt, törődést, gondoskodást erre fordít. És minden közösségnek egy kicsit olyan a jelene, amilyenné a gyermekei számára teszi. Tisztelt Konferencia! A gyermek nem egy elvont filozófiai probléma, amit íróasztal mellett vagy törvényi szabályozással megoldhatunk. Hadd mondjam így: a gyermek egy kis ember, akinek a kezét a kezünkbe tették. Önök nagy feladatra vállalkoznak, amikor a gyermekek érdekében tanácskoznak. Azt kívánom mindannyiunknak: járjanak sikerrel!