Tisztelt Édesanyák és Édesapák!
Kedves Lányok és Fiúk!

Reményik Sándor a kolozsvári evangélikus templom centenáriumára írt egy verset, a Kövek zsoltára címűt. Ezt írja:
„Nem halljátok? Itt körül a falakban
Dobognak a beépített kövek.
Külön dobban meg minden kicsi kő,
És mégis, mégis egy ütemre vernek,
Egy óriási templom-dobbanással.”

Aztán a költő végigveszi sorban a köveket: kit hegyoldalban, kit patakparton talált meg az építő, ki kerek volt, ki hosszúkás – s most mind együtt alkotják azt a nagyszerű építményt.

Amikor felsétálok a főlépcsőház lépcsőin, vagy szétnézek ebben a teremben, gyakran eszembe jut, hogy ezt a házat a Kárpát-medence minden szegletéből rakták össze az őseink. Mindenfelől érkezett a fa, a kő, a beton, a mész, a mindenféle építőanyag és díszítő elem, mindenfelől érkeztek aranykezű mesterek, a maguk korának legnagyobbjai, hogy beleadják a maguk tudását ebbe a nagyszerű épületbe, s ezzel tegyék hozzá a magukét a maga küldetéséhez. Mindenfelől érkeztek azok az adókoronák is, amelyekből ezt a nagy munkát a magyar állam a maga idején kifizette, így épülhetett meg az Országház, amely a magyar közösségi teljesítmény egyik világszínvonalú példája.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ez a ház az Önöké is. Nemcsak őseik jogán, hanem a maguk és a gyermekeik jogán is. Miként az Országház az egyes alkotóelemeiből, a magyar nemzet is közösségeiből épül fel, amelyekből a legszervesebb, a legalapvetőbb közösség a család.

Köszönöm, hogy ma eljöttek hozzánk. Köszönöm, mert az ittlétük az egész nemzet számára azt üzeni, hogy érdemes hinni a hétköznapi szeretet erejében, ami képes létrehozni a család nevezetű hétköznapi csodát. Azt a hétköznapi csodát, ami képes legyőzni az élettel járó minden bajt és nehézséget, keserűséget és tragédiát. Azt a magától értetődő csodát, amiben felnőhetnek a gyerekek biztonságban és elfogadásban, s amelyben le lehet élni egy egész életet.

Az Önök jelenléte azt üzeni: mindig van remény, amíg van szeretet, amíg mindennap egymás mellett döntünk, amíg az életünket napról napra egymásnak ajándékozzuk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az állam senkinek sem mondhatja meg, hogyan éljen. Nem tud és nem is akar senkit kényszeríteni arra, hogy családban éljen, ha nem akar abban élni. Ám a mindenkori magyar kormánynak és a mindenkori országgyűlésnek Isten és a nemzet iránt való legalapvetőbb kötelessége és küldetése, hogy támogassa azokat, akik életüket a család szövetségében élik: gyereket nevelnek és gondoskodnak szüleikről. Egy kormány és egy országgyűlés nem élheti az emberek helyett az életüket. Csak – hangsúlyozom, csak – törvényeket alkothat, közös pénzünkből támogatásokat adhat.

A jövőt a gyerekek jelentik. Ha születnek magyar gyerekek, van magyar jövő. Ha nincs gyerek, nincs jövő. A családnál pedig semmi sem biztosíthat nagyobb oltalmat a gyerek számára, így számunkra a család a jövő nélkülözhetetlen záloga is, Magyarországon, a Kárpát-medencében és a nagyvilágban egyaránt.

Azt kívánom mindannyiunknak, tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Lányok és Fiúk, hogy halljuk meg, mint dobognak a beépített kövek, itt körül a falakban, s adjuk össze mi is az erőnket, és tegyük meg azt, amit kell. Jó tanácskozást, kellemes együttlétet és szép napot kívánok mindannyiuknak.