„Ha a jövőre vagy kíváncsi, képzelj el egy csizmát, amint egy emberi arcra tapos, és ott is marad.”

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

George Orwell, aki a spanyol polgárháborúban maga is megtapasztalta a kommunizmus, a létező szocializmus valódi természetét, így foglalta össze mindazt, ami a huszadik században a totális diktatúrák idején az emberiségre várhat. Azért emlékezünk ma együtt, hogy az arcokba taposó kommunista csizma múlt maradjon és soha, senki számára ne válhasson többé jövővé. Emlékezzünk a kommunizmus által világszerte elpusztított százmillió életre, emlékezzünk azokra, akiknek megnyomorították az életét: bestiális módon megkínozták és éheztették, táborokba és börtönökbe zárták őket. Emlékezzünk arra, hogy az emberiség kultúrája jóvátehetetlen károkat szenvedett el.

A kommunizmus az emberek igazságeszményét és igazságvágyát kihasználó terrorista gondolat volt: a nyomor és a kizsákmányolás megszüntetését, a kollektív jólét, a szabadság és az egyenlőség kiteljesítését ígérte. Ehhez képest még nagyobb nyomort, még nagyobb kizsákmányolást, rabságot és hazugságot teremtett a terror eszközeivel. Ehhez át kellett írni vagy el kellett törölni mindent: az örök értékeket, a természet törvényeit és az emberi természetet, a nemzetet és a családot, a múltat, a jelent és a jövőt. Mindezt azért, hogy egy nemzetközi terrorhálózat kiépíthesse uralmát a világ több pontján.

Ma a magyarságnak a kommunizmussal történő találkozására is emlékeznünk kell. Miként ütötte fel a fejét a téboly 1919-ben, egy rendkívül súlyos történelmi helyzetben a magyarság életében, s miként tette teljesen tönkre a magyarság életét százharminchárom nap alatt, gazdasági, katonai és államigazgatási szempontból egyaránt. Miként jelent meg újra idegen harckocsik árnyékában a vörös rém, mint taposta szét a magyar demokráciát, s mint építette ki azt a zsarnokságot, ami mindenkit szemmé akart tenni a láncban. Miként alakította át negyven év alatt a magyar társadalmat, miként vette el múltját, jelenét és miként nyomorította meg jövőjének egy beláthatatlanul nagy részét.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A kommunista diktatúra áldozatai azok, akik bátran felvették a harcot a legnagyobb túlerő ellen a legreménytelenebb helyzetekben is közös szabadságunkért. Azok, akik hitük, világnézetük vagy származásuk miatt, tehetségük, vagyonuk, munkájuk okán szembe kerültek a zsarnoksággal.

Hosszasan sorolhatnánk a kommunizmus áldozatait. Nagy társadalmi csoportokat, az egyes nemzetek politikai, gazdasági, szellemi, lelki elitjétől, a keresztény középosztály közösségeiben résztvevőkön át a nehéz sorsú földművesekig. Említhetnénk itt olyan emberi ésszel felfoghatatlan, emberi szívvel megérthetetlen gaztetteket, mint az ukrán holodomor — azaz milliók halálra éheztetése — vagy a kínai kulturális forradalom volt. Elmondhatnánk miként gyilkoltak meg majd kétmillió kambodzsait, miként deportáltak és tizedeltek meg az eszme nevében egész társadalmi osztályokat, nemzeteket.

Hosszasan idézhetnénk a magyarság körében elpusztított és meggyötört sok százezer ember történetét. Azokét, akiket a szovjet megszállás idején az elsők között tartóztattak le, emeltek ki és vittek el a „málenkij robot”, a kicsi munka nevében. Azokét, akik a demokratikus rend kiépítéséért, a minden jelzőtől mentes demokrácia kiépítéséért dolgoztak, s akiket elnyelt az Andrássy út 60, Recsk és a többi lélektemető. Azokét, akiktől a vagyonukat és az otthonukat, a földjüket és a vetőmagjukat rabolták el. Azokét, akik ellenálltak és azokét, akik semmi áron nem kerülhették ki a sorsukat, noha semmit sem tettek.

Ám nincs szó, nincs statisztika, ami ezt a nyomorúságot össze tudná foglalni, el tudná beszélni, fel tudná sorolni az összes áldozatot. Ma, itt az 56-os tétényi hősök emlékművénél, szerény koszorúinkkal megpróbáljuk lélekben mindannyiukat összefogni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Amikor emlékezünk, ki kell mondanunk: nincs alku a kommunizmussal és nincs alku egyetlen terrorrendszerrel sem, amely a társadalom átalakítása és kézben tartása céljából elfogadhatónak tartja a gyilkosságot, mint eszközt, a kínzást és a fogva tartást, mint módszert, az emberi méltóság megsértését. Nincs alku a demokratikus elveket felrúgó, intoleráns, messianisztikus dühvel törtető, az alapvető emberi értékeket sem tisztelő, a nemzetet megosztó politikával szemben – lépjen fel bármilyen ideológia nevében.

Újra és újra ki kell mondanunk: nincs alku azokkal sem, akik a kommunizmust mentegetik. Mentegetik, mert tevőleges szereplői voltak, mentegetik, mert tevőleges szereplői voltak, mentegetik, mert haszonélvezői voltak, s részben azok még ma is.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

„Egy társadalom erejének vagy erőtlenségének a meghatározója mindenekelőtt a lelki élet színvonala, és csak másodsorban az iparé. A piacgazdaság, sőt még az általános jólét sem lehet önmagában az emberi lét koronája. A társadalmi viszonyok tisztasága fontosabb, mint a bőség. Ha egy nemzet lelkierői elapadnak, nincs az a tökéletes társadalmi berendezkedés, nincs az az ipari fejlettség, amely megmentené a pusztulástól. A korhadt, odvas fa előbb-utóbb kidől. (…) A társadalom tiszta légkörét, sajnos, nem lehet a jog eszközeivel megteremteni.” – írja Alekszandr Szolzsenyicin, aki maga is megjárta a kommunista gulág táborait.

Ha tiszta légkört akarunk, ha valóban erős nemzet akarunk lenni – és egy nemzet csakis összetartozásában lehet erős – ha így a huszadik század után meg akarunk békélni a történelmünkkel, mindenekelőtt emlékeznünk kell, ismernünk kell pontosan a múltat, amelyről évtizedeken keresztül hazudtak nekünk.

Az emlékezés közösséget teremt, közösséget erősít. A múlt, amire emlékezünk, megerősíti összetartozásunkat a jelenben, és képessé tesz arra, hogy a jövőt együtt alkossuk meg. Emlékezni annyi, mint felelősséget vállalni egymás iránt.

Kegyelet az áldozatoknak, tisztelet az emlékezőknek!

Isten segítsen mindannyiunkat!