Archívum

Archive

Kövér: várják a KMKF tagjainak szövegszerű javaslatait az alkotmányhoz

A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) tagjainak szövegszerű javaslatait is várják az új alaptörvényhez - emelte ki Kövér László házelnök, a KMKF pénteki plenáris ülése utáni sajtótájékoztatón.

Sajtószolgálat

11 de marzo de 2011

Kövér: Minden magyar állampolgárt megillet a választójog

Nincsen első és másodosztályú magyar állampolgár; ugyanazon jogok illetnek meg mindenkit, a nem Magyarországon élő magyarok parlamenti képviseletének formáját azonban még ki kell dolgozni - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke a nyugat-bácskai Bácsgyulafalván rendezett lakossági fórumon szerdán.

Sajtószolgálat

9 de marzo de 2011

Kövér: Magyarország stratégiai kérdésnek tartja a Nyugat-Balkán uniós integrációját

Magyarország az uniós elnökség stratégiai kérdésének tartja a Nyugat-Balkán európai integrációjának felgyorsítását - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerdán Újvidéken.

Sajtószolgálat

9 de marzo de 2011

Kövér László szerint időszerűek Magyary Zoltán közigazgatási gondolatai

A közigazgatás feladata a cselekvés. A jogállamban ezt a jogrend szabályozza - idézte Magyary Zoltán, a közigazgatás és a pénzügyi jog múlt századi professzorának szavait Kövér László, amikor a tudós két ismét kiadott művét méltatta kedden a Parlamentben. Az Országgyűlés elnöke időszerűnek ítélte Magyary műveinek újbóli megjelentetését most, amikor a közigazgatás megújítása napirenden szerepel.

Sajtószolgálat

8 de marzo de 2011

Kövér László: Az országzászló a magyarok összetartozását jelképezi

Abban a korban, amikor az első országzászlókat felemelték, szimbolikusan azt fejezték ki vele, hogy összetartozunk, és nem hagyjuk el határainkon túlra szorult magyar testvéreinket - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton Szolnokon, ahol 1944-es lerombolása után a város új gyalogoshídjánál közadakozásból ismét felállították a nemzeti lobogót.

Sajtószolgálat

5 de marzo de 2011

A magyar és román parlament szorosabb együttműködéséről írtak alá nyilatkozatot a két házelnök

Több, elsősorban az unióval kapcsolatos területen szorgalmaz szorosabb együttműködést a magyar és a román parlament között az a szándéknyilatkozat, amelyet csütörtöki találkozóján írt alá Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Roberta Anastase, a román képviselőház elnöke.

Sajtószolgálat

3 de marzo de 2011

NFFT: a tervezettnél később készül el a nemzeti fenntartható fejlődés stratégiája

A tervek szerint a jövő évi tavaszi parlamenti ülésszak végére, az eredeti elképzeléseknél később készül el a nemzeti fenntartható fejlődés stratégiája, erről döntött keddi ülésén az Országházban a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsa (NFFT).

Sajtószolgálat

1 de marzo de 2011

Karitatív célú bélyegkibocsátás a gyerekekért

Új, értékjelzés nélküli feláras forgalmi bélyeget bocsátott ki kedden a Magyar Posta karitatív céllal a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) munkájának megsegítésére.

Sajtószolgálat

1 de marzo de 2011

Kövér László: Öveges József elajándékozta az életét

Öveges József elajándékozta az életét; piarista szerzetesként és tanárként másokért élt, másoknak adta a tudását - méltatta az 1979-ben elhunyt fizikaprofesszort az Országgyűlés elnöke vasárnap a Zala megyei Pákán, az Öveges Emlékház avatóján.

Sajtószolgálat

27 de febrero de 2011

Kövér László: végig kell járnunk a kiengesztelés útjait

Az Országgyűlés elnöke szerint emlékezni kell a kommunizmus által elkövetett bűnökre, hogy ilyen szörnyűség soha többet ne történhessen meg - mondta Kövér László a kommunizmus délvidéki áldozatainak emlékére tartott ünnepségen a Parlamentben pénteken.

Sajtószolgálat

25 de febrero de 2011

Kövér László: az elmúlt nyolc év a jövőt is elzálogosította

Az Országgyűlés elnöke szerint az elmúlt nyolc év eladósító politikája a jövőt is elzálogosította, az országot tisztességgel dolgozva, termelő munkával lehet talpra állítani, amihez összefogásra van szükség.

Sajtószolgálat

18 de febrero de 2011

Kövér: rendkívüli pillanat a nemzeti összetartozás bizottság létrejötte

Rendkívüli pillanatnak nevezte az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának létrehozását a testület alakuló ülésén Kövér László házelnök kedden a Parlamentben. Az Országgyűlés elnöke a határon túli magyarok szavazati jogának megadására két lehetséges megoldást vázolt fel a képviselők előtt.

Sajtószolgálat

15 de febrero de 2011

Kövér: új sajtóterem a Parlamentben

Új sajtószobát adnak át ma a Parlamentben. A korábbi szűkös elhelyezést felváltó, modern technikával felszerelt sajtótermet négymillió forintos beruházással, az ülésteremtől nem messze alakították ki.

Sajtószolgálat

14 de febrero de 2011

Kövér: státusszimbólummá vált az állandó parlamenti belépő

A jövő héten készül el a parlamenti beléptetési rendszerrel kapcsolatos házelnöki rendelet, de már most tudni lehet, hogy drasztikusan csökken az állandó országgyűlési belépők száma; Kövér László szerint az állandó parlamenti belépő az elmúlt húsz évben egyfajta státusszimbólummá vált.

Sajtószolgálat

13 de febrero de 2011

Kövér: legfeljebb ősztől változhat az ülésezési rend

Legkorábban az Országgyűlés őszi ülésszakát megelőzően eshet szó arról, hogy a parlament a jelenlegi heti ülésezési rendről a kéthetes ülésezési rendre térjen át - nyilatkozta az MTI-nek vasárnap Kövér László; az Országgyűlés elnöke erről a kérdésről legkorábban az alkotmányozás lezárulta után kíván konzultálni a pártok képviselőivel.

Sajtószolgálat

13 de febrero de 2011

Kövér: nem illendő kormányoknak alkotmányozni

Kövér László szerint kormányoknak nem szokás és nem illendő alkotmányozni, ezért az Országgyűlés elnöke maximálisan egyetért azzal, hogy az új alaptörvény normaszövegére a képviselőcsoportok tegyenek javaslatokat. A házelnök a hétfőn kezdődő tavaszi ülésszakot megelőző pénteki házbizottsági tanácskozás után tájékoztatta az MTI-t.

Sajtószolgálat

11 de febrero de 2011

EU-elnökség - Kövér: közös gondokkal küzdenek a tagállamok

Sikeresnek és nagyon hasznosnak nevezte Hörcsik Richárd, a magyar parlament európai ügyek bizottságának fideszes elnöke az EU-országok társbizottságaival tartott kétnapos budapesti COSAC-találkozót. Kövér László házelnök európai parlamenti politikusokkal folytatott megbeszélései után azt hangsúlyozta, hogy Magyarország hasonló gondokkal küzd, mint a többi tagállam.

Sajtószolgálat

11 de febrero de 2011

Kövér: Magyarország kész átadni tapasztalatait a következő triónak

Magyarország kész a félév alatt szerzett tapasztalatait átadni a következő elnökségi triónak, mivel nemcsak a jelenlegi, spanyol-belga-magyar hármas tagjai, hanem az egymást követő csoportok közötti együttműködésre is szükség van - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke pénteken a Parlamentben.

Sajtószolgálat

11 de febrero de 2011

Élelmiszert, tanfelszerelést adott át Kövér László Indonéziában

Ezer ember egy hónapi élelmezéséhez elegendő alapélelmiszert, valamint kétszáz, tanfelszereléssel teli iskolatáskát adott át Indonéziában Kövér László a Merapi vulkán kitörése miatt kitelepített embereknek; az Országgyűlés elnöke ötnapos hivatalos látogatáson tartózkodik az országban.

Sajtószolgálat

6 de febrero de 2011

Kövér: köszönet Barrosónak a tárgyilagos kiállásért a médiatörvény ügyében

Köszönetet mondott Kövér László, az Országgyűlés elnöke José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnöknek a tárgyilagos kiállásért, amelyet az elmúlt hetekben a magyar EU-elnökség mellett, illetve a médiatörvényt övező vitában tanúsított.

Sajtószolgálat

1 de febrero de 2011

Kövér a cianidos bányászat betiltásáért lobbizott Brüsszelben - Áder János sajtóközleménye

Kövér László házelnök ma Janez Potocnik környezetvédelmi biztossal kétoldalú megbeszélést folytatott, melyen a magyar uniós elnökség környezetvédelmi prioritásai mellett a 11 évvel ezelőtti tiszai ciánszennyezés kérdése is hangsúlyosan szerepelt.

Sajtószolgálat

1 de febrero de 2011

Kárpát-medencei családszervezetek az Országgyűlés elnökével találkoztak

A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének (KCSSZ) vezetőit fogadta Kövér László, az Országgyűlés fideszes elnöke csütörtökön Budapesten; a szervezet képviselői a találkozón jelezték, szívesen részt vesznek az új alkotmány kidolgozásában.

Sajtószolgálat

27 de enero de 2011

Robbanás Domogyedovón - Kövér László részvétét fejezte ki a moszkvai merénylet miatt

A magyar törvényhozás az EU elnökség időszakában is kiemelt feladatának tekinti a terrorizmus elleni harcot - írta Kövér László, az Országgyűlés elnöke keddi gyásztáviratában, melyben részvétét fejezte ki az állami Duma elnökének a moszkvai Domogyedovo repülőtéren elkövetett terrorista akció miatt.

Sajtószolgálat

25 de enero de 2011

Kövér: vegyenek részt aktívan a KMKF tagjai is az alkotmányozásban!

Az Országgyűlés elnöke azt kéri, hogy a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) képviselői is vegyenek részt aktívan az alkotmányozásban.

Sajtószolgálat

19 de enero de 2011

KMKF-ülés - Kövér: diszkriminációmentesen választójogot kaphatnak a magyar állampolgárok

Kövér László szerint a törvényhozás többségének szándéka a választójogi törvény várható módosítása során arra irányul majd, hogy mindenféle diszkriminációtól mentesen létrehozzák a magyar állampolgárok számára a választójogot.

Sajtószolgálat

19 de enero de 2011

Kövér: a litvánok is nehezen viselik a kettős mércét

Kövér László szerint Litvániában is nehezen viselik a náci és a kommunista bűnök megítélésénél a kettős mércét. Az Országgyűlés elnöke - mint arról az MTI-nek beszámolt - erről Vilniusban szólt, ahol beszédet mondott a Szabadság Örömtüzeinek Ünnepén. A rendezvényt a litván függetlenségi törekvések 20 éves évfordulója alkalmából, Litvánia nemzeti ünnepén tartották.

Sajtószolgálat

13 de enero de 2011

Átadták az Együtt-lét nemzetközi fotópályázat díjait

Kövér László, az Országgyűlés elnöke kedden a parlament épületében átadta az Együtt-lét, hagyományos kultúrák együttélése a Kárpát-medencében címmel kiírt nemzetközi fotópályázat díjazottjainak járó elismeréseket.

Sajtószolgálat

11 de enero de 2011

EU-elnökség - OGY - Kövér: nehéz, de megtisztelő feladat előtt az ország

Nehéz, de megtisztelő feladat előtt áll Magyarország - írja köszöntőjében Kövér László házelnök a magyar Országgyűlés frissen indult EU-elnökségi honlapján. Az oldalon tájékozódni lehet például magáról a parlamentről, valamint az Országgyűlés által szervezett uniós találkozókról.

Sajtószolgálat

10 de enero de 2011

Kövér László: "2011 nagyon munkás év lesz"

Kövér László szerint az elmúlt fél évben a kormányzati munkát hatalmas rohanás jellemezte, és 2011 is nagyon "munkás" esztendőnek ígérkezik. Az Országgyűlés elnöke erről csütörtökön Somogy megye ünnepi, balatonboglári közgyűlésén beszélt.

Sajtószolgálat

6 de enero de 2011

Kövér László: Gyurcsánynak nincsen helye a közéletben

Gyurcsányról, az MSZP esetleges felállásáról, Jobbikról, nemzetbiztonságról és a készülő alkotmányról

Sajtószolgálat

12 de junio de 2010

Mi lesz belőlünk magyarokból?

(cikk, Veress Lászlóval közösen) Az egységes magyar nemzetről, amelyet a balliberális kormányzás alatt folyamatosan romboltak, és amelyet újjá kell építeni.

Sajtószolgálat

4 de junio de 2010

Új energiák szabadultak fel

A nemzeti összetartozásról szóló törvényről és a kettős állampolgárságról, a szlovák reakciókról

Sajtószolgálat

2 de junio de 2010

Egy döntés két szemszögből

Párhúzamos interjú Lendvai Ildikóval a Trianon-emléknapról szóló törvény kapcsán

Sajtószolgálat

1 de junio de 2010

Felperzselt föld

A választások első fordulója utáni helyzetértékelés, az MSZP és a Jobbik kampánya és az LMP-é közötti különbség, a FIDESZ előtt álló feladatok, amelyhez kell a kétharmad

Sajtószolgálat

15 de abril de 2010

Kövér: A Jobbik az MSZP-hívek megőrzőjeként funkcionál

A Jobbik elfogadhatatlan radikalizmusáról, a Gyurcsány-Bajnai korszakról, a jövőről

Sajtószolgálat

9 de abril de 2010

Megtisztitjuk a politikát

A kétharmad latolgatásáról, az MSZP-Jobbik munkamegosztásról, a politikai korrupció letöréséről

Sajtószolgálat

3 de febrero de 2010

Ki kell állnunk jogos jussunkért

Határon túli magyarságról, az un. nemzetegyesítésről

Sajtószolgálat

24 de enero de 2010

Egységesebb kormányzást ígér a FIDESZ

A FIDESZ választási készülődéséről, a kettős állampolgársági törvényjavaslat visszavonásáról, a Jobbik és az MSZP azonos érdekeiről, a határon túli magyarok érdekében folytatandó politizálásról

Sajtószolgálat

28 de diciembre de 2009

Elszámoltatást törvényes keretek között!

A kettős állampolgárságról, az LMP-ről, a Jobbikról és a jobboldali értelmiségi tábor kis részének radikalizalidásáról, a nemzetbiztonsági szolgálatok összevonásáról

Sajtószolgálat

31 de octubre de 2009

Politikai terrorizmus

Arról, hogy a Bajnai kormány átmegy-e a költségvetési szavazáson, az MSZP esetleges szakadásáról, Draskovics-féle Magyarok Nyilairól

Sajtószolgálat

5 de agosto de 2009

Kövér nem kertel, az SZDSZ maga a rák

Az SZDSZ bomlásáról, UD Zrt.-ügyről és a nemzetbiztonságról, Bajnai Gordonról, a határokon túli magyarságról és a FIDESZ-en belüli taktikai különbségekről ezzel kapcsolatosan

Sajtószolgálat

1 de agosto de 2009

Ősszel választhatunk

A lehetséges előre hozott választásokról, a Jobbik szerepéről, az EU parlamenti választások tétjéről

Sajtószolgálat

27 de mayo de 2009

Neveket akarok!

A hajának hosszáról, az elszámoltatásról, Bajnai szerepéről, a Jobbikról.

Sajtószolgálat

9 de abril de 2009

Kövér László: van még lejjebb is az MSZP-nek

Az Országgyűlés önfeloszlatásának FIDESZ-es kezdeményezése

Sajtószolgálat

29 de enero de 2009

Eljön az igazság pillanata

Gyurcsány nem tárgyalóképes partner, a válságról, az elorehozott választás esélyeirol és az EU parlamenti választásokról

Sajtószolgálat

7 de enero de 2009

Bennünk az első pillanattól fogva volt egyfajta generációs küldetéstudat

Elek István: Rendszerváltoztatók húsz év után - Interjú Kövér Lászlóval

Elek István - Rendszerváltoztatók húsz év után

1 de enero de 2009

Álság

A Gyurcsány-féle nemzeti csúcsról, Gyurcsány esetleges túléléséről, a Magyar Gárdáról és a lehallgatási botrányról

Sajtószolgálat

23 de octubre de 2008

Kövér László: egyszer úgyis eljön az igazság pillanata

A Gyurcsány-féle nemzeti csúcsról, és a lehallgatási botrányról

Sajtószolgálat

22 de octubre de 2008

Bármikor eladhatnak bennünket

Az SZDSZ érdekelt a kormányciklus kitöltésében, a FIDESZ esetleges kétharmadáról, grúz-orosz konfliktusról

Sajtószolgálat

5 de septiembre de 2008

Kövér szerint rettegés költözik a kormánypárti politikusokba

Az SZDSZ kiválása a kormánykoalicióból, a FIDESZ felkészült az esetleges választásokra, a titkosszolgálatok aktivizálódásáról

Sajtószolgálat

30 de abril de 2008

"Már csak Gyurcsány nem tudja, hogy véget ért a kormányfői pályafutása"

A vizitdíj népszavazás sikerének következménye, a tanárverésekről, a magyar kisebbségekkel szembeni erőszakról

Sajtószolgálat

5 de abril de 2008

Nem tűrtünk némán

A vizitdíj népszavazás és a Gyurcsány kormány várható sorsa

Sajtószolgálat

27 de febrero de 2008

Kövér László a lenullázott magyar kémelhárításról

Laborc Sándorról

Sajtószolgálat

17 de enero de 2008

"Nincs szükség új pártra a jobboldalon"

A civil társadalom hiányáról, az un. Antalli-örökségről, a Jobbik szükségtelenségéről

Sajtószolgálat

15 de septiembre de 2007

A hülyeség mélységei

Magyar Gárdáról, a körülötte lévő hisztériakeltésről, a rendszerváltás lezáratlanságáról, a népszavazás várható eredményéről

Sajtószolgálat

6 de septiembre de 2007

"Gátlástalan hatalmi klikk uralkodik"

Újraválasztott választmányi elnökként a FIDESZ előtt álló feladatokról, a szervezett bűnözés és a politika kapcsolatáról, a titkosszolgálatokról

Sajtószolgálat

30 de junio de 2007

Már egymástól sem szégyen lopni

A népszavazásban rejlő, közvetlen hatásain túlmutató lehetőségeiről

Sajtószolgálat

2 de mayo de 2007

Nem várhatunk 2010-ig

A népszavazás eredményének lehetséges hatásáról a Gyurcsány kormányra, az esetleges előrehozott választásokról, és a FIDESZ előtt álló feladatokról

Sajtószolgálat

26 de abril de 2007

Az MSZP a Gyurcsány utáni időkre készül

Az MSZP-n és az SZDSZ-en belüli törésvonalakról

Sajtószolgálat

24 de enero de 2007

Nem lesz hova hátrálni

Gyurcsány távozása utáni szakértői kormány lehetőségéről

Sajtószolgálat

17 de diciembre de 2006

Október 23. tanulságai. Napirend előtti felszólalás

Sajtószolgálat

30 de octubre de 2006

Semmi sem drága

A forgatókönyv-szerű öszödi beszéd és a FIDESZ óvatossága

Sajtószolgálat

28 de septiembre de 2006

Társadalmat kell építenünk

Gyurcsány Ferenc erkölcstől elszakadt politikája és az őt támogató balliberális értelmiségiek felelőssége

Sajtószolgálat

13 de julio de 2006

Pápa többet érdemel

(cikk) Pápa értékei és "Gy Ferenc"

Sajtószolgálat

23 de junio de 2006

Hova tovább?

A FIDESZ választási vereségének értékelése és a közeljövő

Sajtószolgálat

4 de mayo de 2006

Lehet, hogy az MSZP-SZDSZ zsarolja Dávid Ibolyát

A megromlott FIDESZ - MDF viszonyról

Sajtószolgálat

20 de abril de 2006

Rendszeres a gyurcsányi hatalmi túlkapás

A kormányra készülő FIDESZ programjáról, a kampányról

Sajtószolgálat

18 de marzo de 2006

A tettek döntsenek

Az első Gyurcsány-kormány és Gyurcsány Ferenc értékelése

Sajtószolgálat

9 de marzo de 2006

Stefka István - Rendszerváltók

Kövér László interjú

Stefka István - Rendszerváltók

1 de enero de 2006

Részlet Mucsányi Marianna Kövér Lászlóval készített interjúkötetéből kiadatlan

A Fidesz megalakításáról, a rendszerváltásról, a kárpótlásról, az elitekről, az SZDSZ-ről stb.

Sajtószolgálat

1 de enero de 2006

Illúziók nélkül

A rendszerváltásról és a FIDESZ ebben játszott szerepéről, tévedésekről

Sajtószolgálat

22 de diciembre de 2005

Ébresztő, urak!

A FIDESZ alapításáról, az SZDSZ-FIDESZ viszonyról, a és arról, hogy rendszerváltás volt-e a rendszerváltás?

Sajtószolgálat

1 de octubre de 2005

Válságban a hivatalos magyar nemzetpolitika

(cikk, Németh Zsolttal közösen) Nemzetpolitikai súlypontok

Sajtószolgálat

16 de septiembre de 2005

Felfelé a lejtőn

A FIDESZ-en belüli átszervezésről, a választási készülődésről, az ország állapotáról

Sajtószolgálat

9 de junio de 2005

Can't find articles with the search term.