Archívum

Archívum - 2011. június 8.


Kövér László a szlovák reagálásokról: fenntartom minden mondatomat

Fenntartom minden mondatomat - jelentette ki az MTI-nek szerdán Kövér László, válaszul a Hospodárské Noviny című prágai és pozsonyi lapban hétfőn megjelent interjújára érkezett szlovák reagálásokra.

"Nem kívánom különösebben kommentálni a kommentárokat, csak annyit, hogy minden mondatomat fenntartom" - jelentette ki Kövér László, aki szerdán Horvátországban tárgyalt a zágrábi törvényhozás elnökével és magyar kisebbségi vezetőkkel. A hétfői interjúra érkezett reakciók kapcsán úgy fogalmazott: "azt tudom bátorítólag mondani a szlovák kollégáknak - Tamási Áron szavait idézve -, hogy az igazságot is meg lehet szokni".

Kövér László a lapinterjúban arról beszélt, hogy a magyar nemzet nem mondhat le egyetlen részéről sem, s a szlovákiai magyarok szellemi és kulturális értelemben a magyar nemzethez tartoznak. A lapban közöltek szerint megjegyezte, hogy a bős-nagymarosi vízmű egyoldalú felépítése által Pozsony megváltoztatta a magyar-szlovák határt, s ezt a helyzetet Magyarország a nemzetközi jog segítségével próbálta orvosolni, holott akár katonai erőt is alkalmazhatott volna.

Mikulás Dzurinda szlovák külügyminiszter szerint Kövér Lászlónak az interjúban megfogalmazott állításai meggondolatlanok, nem helyénvalóak, de Szlovákia számára nem jelentenek veszélyt, Kövér Magyarország belső gazdasági-társadalmi, illetve külpolitikai problémáról igyekszik elterelni a figyelmet.

Dzurinda szerdán megfelelő reakciónak nevezte azt a nyilatkozatot, amelyet Richard Sulík, a szlovák parlament elnöke tett a nap folyamán újságírók előtt. A házelnök azt mondta: a katonai beavatkozással való fenyegetőzés vagy egy ilyen beavatkozás emlegetése, nem tartozik a jó szomszédok szótárába és elfogadhatatlan.

Az Irány-Szociáldemokrácia (Smer) ellenzéki párt szerint nem kell tapasztalt diplomatának lenni ahhoz, hogy az ember értékelni tudja a vezető magyar politikusoktól érkező jelzéseket. "Budapestről olyan csípős pofont kaptunk, mint amilyen csípős a paprika. Itt az ideje reagálni" - jelentette ki Olga Algayerová, a Smer árnyékkormányának külügyminisztere.

A Robert Fico vezette párt képviselői keményen bírálták Iveta Radicová kormányát, hogy nem reagált Kövér László interjújára. "Szlovákia nagyon gyors választ kapott meghátráló, sőt szervilis külpolitikájára - jelentette ki Marek Madaric, a Smer alelnöke."

Madaric úgy vélte: Kövér nyilatkozata "csak megerősítette a magyar politika revizionista szellemét és a szuverén Szlovák Köztársaság iránti tisztelet hiányát" - szögezte le a politikus.

Ján Slota a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke szerint Kövér nyilatkozata a szlovák nemzet számára megalázó, s beavatkozás Szlovákia belügyeibe.

A szélsőségesen nacionalista párt elnöke cselekvésre szólítja fel a szlovák kormányt, követeli a budapesti szlovák nagykövet visszahívását és a szlovák-magyar alapszerződés felmondását, amelyet a magyar fél "folyamatosan durván és arrogánsan megsért".

Sajtószolgálat

2011. június 8.