Archívum

Archívum - 2011. november 11.


Kövér László: a Fidesz az ország utolsó esélye

Kövér László szerint a Fideszen kívül jelenleg nincs olyan politikai erő, amelyik képes lenne a válságot kezelni és ki tudná vezetni az országot a gödörből.

"Bizonyára senki sem gondolja, hogy Gyurcsány Ferenc új csapata azokkal a régi szereplőkkel - amely az országot történelmének legmélyebb válságba taszította - képesek lesznek megoldani a problémát - jelentette ki az Országgyűlés elnöke egy pénteken megtartott nyíregyházi sajtóbeszélgetésen.

A házelnök szerint a parlamentbe 2010-ben bejutott két új párt, az LMP és a Jobbik közül egyikben sem látható az a szellemi kapacitás és az erős bázis, ami "remény csillanthat fel" az ország jövője szempontjából, ráadásul egyik sem reprezentálja a magyar társadalom többségét.

"Az, hogy az újabb pártkezdeményezésekből és csírákból lesz-e politikai értelemben releváns súlyú szereplő az előttünk álló két és fél évben, nem gondolom" - mondta Kövér László, hozzátéve, ezek ereje nem lesz elegendő ahhoz, hogy az országot később, akár 2014-től, képesek legyenek vezetni.

Az Országgyűlés elnöke ugyanakkor kiemelte: a Fidesz ma abban az értelemben utolsó esélye ennek az országnak, hogy nincs még négy elvesztegetni való esztendő. A párt kudarca ugyanakkor - folytatta Kövér László - az ország kudarca is lesz, ami azt jelenti, hogy nem sikerül megoldani és kezelni a nemzet egyik legmélyebb, legösszetettebb történelmi válságát.

Minden magyar embernek az érdeke, hogy a mindenkori kormány sikeres legyen: ez evidencia, minden ciklusban így van, függetlenül attól, hogy ki kire szavazott. A sikeresség azonban nem a választási győzelemben értendő, hanem a társadalom aktuális problémáinak megoldásában - fejtette ki a házelnök.

Kövér László szavai szerint a politikai ellenfeleknek is nagyon kellene "drukkolniuk" , hogy a kormány ebben a négy évben sikeres legyen, bizonyos esetekben pedig konstruktív módon kellene részt venniük mindazon feladatok megoldásában, amelyeket a kormány magára vállalt.

A házelnök a kormány másfél éves tevékenységéről és az ország gazdasági állapotának értékeléséről szólva elmondta: 2010-ben több száz milliárd forintos lyukkal hagyták itt az előző kormány vezetői a költségvetést, voltak olyan ágazatok, ahol csak nyár középig volt meg a költségvetési forrás.

A kampányban tett ígértek alapján a tavalyi évben az elrugaszkodást, az ideiben pedig a "pályára állítást" tervezte a kormány szerény mértékű növekedéssel kalkulálva - idézte fel Kövér László, aki szerint ezek a tervek azonban nem voltak illuzórikusak. Az elmúlt hónapok fejleményei miatt ez a várakozás nem teljesült, Magyarország az európai átlagba próbált meg belesimulni, abból osztozni.

Látható, hogy az Európai Unió politikusai és elemzői is kénytelenek azzal szembesülni, hogy jelentősen mérsékelniük kell saját államuk, illetve nemzetgazdaságukkal szemben támasztott várakozásaikat - jelezte Kövér László. Hozzátette: emiatt a magyar gazdaságnak a nagyobb uniós gazdaságokkal szemben nincs meg a mozgástere, szűk az eszközök tárháza, így nem maradt más, korrekciókat kellett végrehajtani a költségvetésben.

Ma egyelőre még bizonytalan a helyzet abban a tekintetben, hogy tudja-e tartani a kormány a jövőre tervezett másfél százalékos gazdasági növekedési prognózisát, amelyre a jövő évi büdzsé tervezetét építette, vagy pedig a friss fejlemények hatására el kell fogadnia a pesszimistább prognózist, amelyben az unió intézményei csak fél százalékos növekedést látnak megvalósíthatónak - hangoztatta az Országgyűlés elnöke. Kövér László elmondta: a jövő évi költségvetés ebből a szempontból szűkebb lesz, de képes kezelni ezt a helyzetet egy "extrém magas" , 300 milliárd forintos tartalék beépítésével.

"Ez az érem kevésbé fényes oldala" - fogalmazott a házelnök, aki tájékoztatóján ugyanakkor pozitívumnak nevezte az elfogadott alaptörvényt, ami a következő húsz évben az ország és a törvényhozás működési keretéül szolgál majd. A parlament emellett hozzákezdett azoknak a sarkalatos törvényeknek az elfogadásához, amelyek teljessé teszik a közjogi intézményrendszert és hozzájárulnak az ország megújításához.

A törvények egy része január elsejei kihirdetéssel hatályba lép, a többi vitája, illetve elfogadása a következő fél év feladata lesz - mondta Kövér László. a házelnök a következő időszakban a kormány feladatainak a gazdasági válságból fakadó mindennapi problémák kezelését, a válság "menedzselését" , valamint a szükséges átalakítási feladatokat jelölte meg.

Forrás: MTI

Sajtószolgálat

2011. november 11.