Archívum

Archívum - 2013. január 05.


Az élet rendje a folyamatos megújulás

A vidék feladata az élet természetes rendjéhez való ragaszkodás, az élet rendje pedig nem más, mint a folytonos megújulás, "csak megőrizve lehet meghaladni, és csak meghaladva lehet megőrizni" - jelentette ki Kövér László szombaton Lentiben, a felújított belváros avatása és a város napja alkalmából tartott ünnepségen.

Főtisztelendő Püspök Úr, tisztelt Polgármester Úr, Elnök Urak, Ünneplő Egybegyűltek!

Amikor évtizedekkel ezelőtt az ember Lenti felé közeledett, akkor hajlamos volt úgy érezni, mintha az ország közepéből a keskeny, kacskaringós utakon a végek felé haladt volna. Talán vannak, akiknek a város nevéről még mindig csak a zajdai laktanya jut eszébe, ott az olasz hadsereggel – legalábbis a Varsói Szerződés tábornokainak terepasztalain lejátszott (szerencsére) virtuális háború forgatókönyve szerint – farkasszemet néző gépesített lövészdandárral, ezért ma is úgy tekintenek Magyarország ezen pontjára, mint amelyik a szív életet adó lüktetésétől nemcsak, hogy távol esik, hanem elegendő számára csupán hajszálerekkel kapcsolódni a vérkeringéshez, hogy fennmaradásához elegendő oxigénhez jusson. Ezért aztán onnan nézve nem is létfontosságú az, ami itt történik. Jómagam, ha nem is itt töltöttem a kötelező katonai szolgálatomat, de az idefelé hozó vonatozás határőrizeti – úgymond – preventív igazoltatásai, a magánéletet érintő, firtató kérdések – hova megyek, kihez megyek, miért megyek? – bennem is azt a képzetet keltették, hogy nem is csak egy ország, hanem egy egész világ perifériájára vetődtem.

Pedig nem csak a laktanya a múlté, de a szögesdrótok felszámolásával, a határok légiesedésével, uniós tagságunkkal Lenti véghely szerepe is egyszer és mindenkorra megszűnt, és a szinte karnyújtásnyira húzódó autópálya immár valódi ütőérként kapcsolja ezt a barátságos várost hazánk szívtájékához.

Lám csak, milyen fontos, milyen életbevágó is az, hogy a világ közepén érezzük magunkat! Nem tudom, hallották-e, az ókori kínaiak a világot öt égtájra osztották. Az észak, a dél, a kelet és a nyugat mellett számon tartottak egy ötödiket is, amely mindegyiknél fontosabb volt a számukra: ez pedig nem más, mint az a pont, ahol éltek.

Nos, úgy tűnik, hogy itt is olyan emberek élnek, akik számontartják és megbecsülik azt a bizonyos ötödik égtájat. Itt olyan emberek élnek, akik szeretik a városukat, a jövőt is itt tervezik, és szeretnék, ha gyermekeik is keresnék a boldogulás útját, és nemcsak keresnék, hanem meg is találnák itt, Magyarországon, itt, Lentiben. Ezért tesznek meg mindent környezetünk gyarapodásáért és gazdagodásáért fáradtságot nem kímélve, mert tudják, hogy mindezt magukért és az utánunk következő nemzedékek boldogulásáért teszik.

Bizony, Lenti szemmel láthatóan megerősödött, ahogy az ország is két és fél év után mindannyiunk munkájának, kitartásának köszönhetően, kigyógyult az apátiából, a reményvesztettség állapotából, és hosszú idő után ismét gyarapodni kezd, épül és szépül.

Tisztelt Ünneplő Egybegyűltek!

“Hogy valami jól legyen építve, azt tulajdonképpen kétszer kellene megépíteni.”

Ybl Miklós gyakran emlegetett tapasztalata szerint tökéletes terv nem létezik. E szerint hiába a józan mérlegelés, hiába a pontos számítás, hiába a mindenre kiterjedő aprólékos figyelem. Csak miután elkészült a nagy mű, és átadják a várva várt épület kulcsait, akkor derülnek ki a rejtett hibák, az apró hiányosságok. Csak miután birtokba vettük, akkor jövünk rá arra, hogy a fürdőszobát kicsit nagyobbra lehetett volna építeni, hogy jobb lenne, ha még tovább, még szebben sütne be a nap a nappali szobába, és talán mindannyian jobban jártunk volna, ha a balos ajtó helyett inkább jobbosat választottunk volna.

Nos, kedves barátaim, ha hiszünk Ybl Miklósnak, akkor minden okuk megvan arra, hogy örüljenek, hiszen a mai napon egy igazán jól megépített városközpontot vehetnek birtokba, amely kétszer épült.

Kétszer a maga fizikai valóságában – hiszen az éppen negyven évvel ezelőtt elkészült épület nyílászáróinak cseréjével, a villamos hálózat, a hőszigetelés és fűtés megújításával, a Művelődési Központ színháztermének és gépészetének teljes lecserélésével belülről szinte teljesen újjáépültek ezek a közösségi terek –, de kétszer más értelemben is. Hiszen jól tudjuk, hogy a nagy változások először a fejekben és a lelkekben mennek végbe: vágyaink, törekvéseink, előérzeteink, várakozásaink, céljaink mind szerepet játszanak a jövőnk formálásában. Ezért jóval az első kapavágás előtt, már akkor elkészült ez a gyönyörű városközpont, amikor Önök felismerték, hogy Lenti akkor erősödhet meg igazán, akkor foglalhat el ismét központi helyet, ha városát legalább két forrás táplálja.

Az egyik forrásról, a Lenti gyógyfürdőt tápláló termálforrásról már tudjuk, hogy milyen varázsereje van, mekkora idegenforgalmat képes a városba vonzani. Nos, a másik forrás, amelyikre rábukkantak, a pénzügyi forrás volt: ennek az uniós pályázati pénznek köszönhetően újult meg a közelmúltban a gyógyfürdő, és szakorvosi rendelőintézet és most az egész városközpont.

Hadd mondjam el Önöknek azt, hogy pénzt költeni csak látszólag könnyű dolog. A forrás ugyanis, okos hasznosítás nélkül pillanatok alatt elfolyhat kézen-közön, majd hamarosan elapad. Meggyőződésem, hogy ez a beruházás ékes példája a mindenféle források okos és legcélszerűbb felhasználásának.

Mert mi a jövőt úgy képzeljük el, ahogyan ez a városközpont is elkészült. Magyar vállalkozók, magyar mesteremberekkel saját közösségeiknek építenek. A magyar vállalkozók ügye ugyanis nem csak azért fontos, hogy a saját hazánkban járva ne azt lássuk, hogy minden nagyszerű dolog külföldiek kezén van, hanem azért is, mert az emberek többségének mégiscsak a magyar vállalkozók adnak munkát. Ezért a magyar vállalkozók ügye mindannyiunk ügye, akik dolgozni szeretnénk a jövőben.

Kedves Barátaim!

Rólunk, magyarokról Európa-szerte úgy tartják, hogy földjéhez ragaszkodó, hagyományaihoz hű, otthonából kevésbé kimozdítható nemzet vagyunk. Vannak, akik ezt a jellemvonásunkat maradiságnak, szűklátókörűségnek, bezárkózásnak bélyegzik. Õk azok, akik azt mondják: vidék nélkül is lehetséges az élet, sőt, ha nem tud versenyképes lenni, akkor szükségszerű is, hogy eltűnjön, felmorzsolódjon. Így a kisváros jövőképe a metropolis, a családi gazdaságé a hatékonyan termelő nagyüzem, a helyi igények kielégítése helyett pedig a globális versenyhez való felzárkózás.

Csakhogy amikor arról gondolkozunk, hogy milyen lesz a jövő Magyarországa, akkor érdemes arra gondolni, hogy a XX. század történelmét a zsúfolt, füstös és embertelen nagyvárosaiban írták. Olyan is lett, amilyen levegőben megfogant. Sápadt, beteges és zaklatott.

A nagyvárosokból indultak útjukra a világmegváltó eszmék, melyek végül mind a történelem szemétdombján kötöttek ki. Igen, volt olyan kor, mikor a lakótelepek, gyárak szürke egyhangúságát többre tartották az egymáshoz bújó, kis házak látványánál.

Mára azonban mindannyian bölcsebbek vagyunk. Ezért mi azt mondjuk, hogy a vidék feladata nem a haladás téveszméjéhez való igazodás, hanem az élet természetes rendjéhez való ragaszkodás. Az élet rendje pedig nem más, mint az esztelen – úgynevezett – haladás, ködös semmibe való száguldás helyett a folytonos megújulás: csak megőrizve lehet meghaladni, és csak meghaladva lehet megőrizni.

Ezért egyre többen ismerik fel, hogy ma már megvan rá a lehetőség, hogy a XXI. század történelmét az olyan barátságos és emberi léptékű településeken írják, amilyen az Önök városa is. Egy német filozófus szerint, ami az ember, azt csinálja a dolgokból, és ahogy a világra nézel, úgy néz az vissza rád. Vagyis az a szeretet, amivel Önök a saját településükre tekintenek, visszasugárzik az egész közösségre, és harmóniát áraszt: és ez az, ami minden világmegváltó eszménél fontosabb.

Kedves Barátaim!

Ma egész Európában, sőt, a nyugati féltekén az a kérdés, képesek vagyunk-e úgy változni, hogy nem csak megőrizzük, ami a mienk, hanem kibontakoztatjuk-, gyarapítjuk-, megteremtjük-e a magyar élet hosszú távú biztonságát? Ma erre itt Önök választ adtak, hiszen azt ünnepeljük, hogy helyreállítottak valamit, amit örökbe kaptak, és nemcsak megóvták a régit, hanem gyarapították, újat is építettek hozzá. Ezért hálás köszönet illet mindenkit, akinek szellemét és keze munkáját dicséri a ma átadandó városközpont.

Ne feledjék, hogy az összetartó, dolgos és kitartó emberek teremtő ereje mindig túllépi a kerítések kapuit, az utcák és városok határait, és jó példájukkal, a családi közösség kisugárzásával másoknak is, más családoknak is, más városoknak is erőt adnak.

Gyenge közösségek, erőtlen nemzetek szívverése azért szabálytalan, pulzusuk azért hagy ki olykor-olykor, mert akarat, szellem vagy összefogás híján nem képesek saját útjukon járni, s az életük ritmusát mások kívülről diktálják a számukra.

Köszönöm, hogy bebizonyították ha vannak közös célok, ha van közös akarat, ha van összefogás és egység, akkor a közösség pulzusa erős, és ez a pulzus diktálja a ritmust az időnek. Kívánok mindannyiuknak jó egészséget, sok erőt, kitartást, jó szomszédot, megértő társat, és munkát, aminek haszna, értelme és gyümölcse van!

Köszönöm, hogy meghallgattak!

Sajtószolgálat

2013. január 05.