Archívum

Archívum - 2013. március 12.


Beszéd a müncheni főkonzulátuns és a katolikus misszió által rendezett március 15.-i ünnepségen

Tisztelt Főkonzul úr! Tisztelt Ünneplő Közösség, Kedves Honfitársaim!
/>
/> Engedjék meg, hogy találkozásunk kezdetén, Pilinszky Jánostól, a magyar, katolikus költőtől, a 20. századi ember sorsának nagy ismerőjétől idézzek egy gondolatot az ünnep, az ünneplés természetével kapcsolatban.
/>
/> „Hétköznap és ünnep: kölcsönös megtermékenyítői egymásnak. (…) Ha az ünnepben életünk végső értelme, állomása tűnik fel, - a hétköznapok hosszú sorát útnak kell tekintenünk, mely ’életre vagy pusztulásra’ vezet. A hétköznapok sora az a szürke vonal, semmivel sem kevesebb hát az ünnepnapok kivilágított állomásainál. Nem is az a fontos, hogy köves ez az út, hanem hogy hová visz?”
/>
/> Mostani ünnepi találkozásunkon 1848. március 15-re emlékezünk. Arra a szürke hétköznapként indult sorsfordító ünnepnapra, amikor a dolgok örökre megváltoztak: a szabadság – amint akkor mondták – egy testté forrasztotta a nemzetet.
/>
/> Ha érteni és lélekben újra átélni akarjuk azt a hatalmas változást, ami azon a napon végbement, elég, ha újraolvassuk a márciusi ifjak 12 pontját. Olyan igazságokat mondtak ki akkor és ott azok a fiatalok, és olyan dolgokat vittek végbe akkor élt őseink az utána következő szűk másfél esztendőben, amelyek minden nemzedék számára ünneppé tették március idusát és megváltoztatták a szürke hétköznapokat.
/>
/> E 12 pont jegyében indult a vér nélküli forradalom, amely az áprilisi törvényekben teljesedett be. Az áprilisi törvényekben, amelynek védelméért egy nemzet fogott fegyvert, hogy egy nagyszerű szabadságharccal megvédje azt, ami az övé. E szabadságküzdelem – még ha katonai értelemben e páratlan teljesítmény nem is volt elég a sikerhez – végső célját elérte: a jobbágyfelszabadítást, a társadalom átalakítását már nem lehetett visszafordítani. A világosi fegyverletételt követő passzív ellenállás – mely a szabadságharc legendájához méltó teljesítmény volt – elvezetett a kiegyezésig, a nemzet jogainak visszaszerzéséig.
/>
/> Az azóta eltelt 165 esztendőben és az elkövetkező időben is a 12 pont teljesülésén lemérhetjük: van-e szabadság vagy nincs. A sajtó szabadságától, a felelős kormányzástól a közteherviselésen át a magyar nemzet, a teljes magyar nemzet határokon átívelő egyesüléséig, igazi összetartozásáig minden korszakban meg kell valósulnia minden pontnak, hogy magyar szabadságról beszélhessünk.
/>
/> Amikor a béke esztendeit, a boldogulás útjait, a gyarapodás idejét éljük, a 12 pont a magától értetődő valóság. Amikor elnyomatás ellen kell küzdeni a szabadságért, a 12 pont biztos irányjelzőként mutatja az elérendő célt.
/>
/> Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
/>
/> Az ünnep, 1848 örökségének ünnepe, a márciusi ifjak és a 12 pont ünnepe összegyűjt minden magyart Szabófalvától San Francisco-ig, Melbourne-től Münchenig, Pápától Budapestig. Összegyűjt bennünket, hogy emlékezzünk az ünnep igazi értelmére: arra, hogy összetartozunk. Arra, hogy egyfelől közösek és elvitathatatlanok a jogaink, közös évezredes örökségünk, nyelvünk és kultúránk, másfelől csak együtt élvezhetjük, és együtt vívhatjuk ki ezeket a jogokat, csak közösen használhatjuk örökségünk kincseit.
/>
/> A szabadság nem csak azt jelenti, hogy jogaink vannak. A szabadság azt jelenti, hogy összetartozunk. Olyan hétköznapokat, olyan szürke és munkás hétköznapokat élünk meg együtt, amelyek egymáshoz vezetnek bennünket. Építünk és alkotunk, dolgozunk – és ha kell – küzdünk közös ügyeinkért, gondoskodunk szeretteinkről, felelősséggel tartozunk egymás iránt.
/>
/> Unióra nem csak az erdélyi magyarsággal van szükség, hanem a világon szétszóródott minden magyarral. Meg kell találnunk egymást, újra fel kell vennünk a szálakat, amelyek egymáshoz fűznek bennünket. Ki kell építenünk az utakat, amelyek haza vezetnek. Azokat az utakat, amelyek mindenekelőtt a magasban létező hazához vezetnek el. Illyés Gyula szól így láthatatlan összetartozásunkról: haza a magasban. Ám ki kell építenünk azokat az utakat is, amelyek hazáig, Magyarországra vezetnek bennünket.
/>
/> Tisztelt Ünneplő Közösség!
/>
/> Tegyük fel a kérdést: mi történik a szürke hétköznapokon velünk? Látunk jó és rossz példákat, gyarapodó és pusztuló közösségeket. Közösségeket, amelyek az összetartozás és a megmaradás útján járnak, illetve olyan közösségeket, amelyek tagjai elengedik egymás kezét, s mint oldott kéve omlanak szét.
/>
/> Erdélyben láthatunk egy ferences szerzetest, aki a Zsil völgyének szórvány vidékén árvaházat épített az ottani magyaroknak. Nemsokára beindult az első óvodai csoport, aztán az általános iskolai, majd a líceumi osztály. Pár év leforgása után a választásokon megerősödött a helybeli magyar párt listája, újraéledt a kulturális élet. Böjte Csaba testvér megfordította egy közösség szétomlását. Nem háborúval, hanem emberséggel: nem vett el senkitől semmit, csak adott. Az ő műve 2000 árva gyerek biztonsága, akik a szürke hétköznapokon és a harangzúgásos nagy ünnepeken szeretetet tanulnak életvitelszerűen. Az ő műve és titkos munkatársaié, egyebek mellett az Önöké, nyugati magyaroké, akik nagyon sokat segítenek műve végrehajtásában.
/>
/> Az Önök közössége is egy olyan közösség, amelynek tagjai fogják egymás kezét. A világ sok pontjához hasonlóan március 15-én együtt ünnepelnek. A közösség gyermekei készültek fel, hogy megmutathassák nekünk az ünnep titkát és értelmét, mindenki büszkén viseli a kokárdáját.
/>
/> A nemzet mindörökké hálás lesz azért a munkáért, amit a magyar ajkú egyházak, a cserkészek és az összes építő magyar közösség megmaradásunkért az emigrációban végzett. Önökre 1945, 1956 nagy kivándorlási hullámai után ismét hatalmas feladat hárul a nemzet megtartásából. Hazánk gazdasági bajai miatt sokan keresik a válságban lévő Európában a boldogulást. Az Önök közösségein is múlik, hogy meg tudják-e találni egymást, meg tudják-e fogni idekint is egymás kezét, s céljaikat elérve megtalálják-e a haza vezető utakat.
/>
/> Szeretném, ha tudnák, ha éreznék és tapasztalnák, hogy Magyarország, a magyar nemzet számít Önökre, és Önök is számíthatnak Magyarországra, és a nemzetre, amelynek mindannyian tagjai vagyunk. Itt is szeretném megköszönni mindazoknak, akik éltek a kettős állampolgárság felvételének lehetőségével. Erős lelki kötelékkel, esküvel kapcsolták újra magukat hozzánk.
/>
/> Tisztelt Ünneplő Közösség!
/>
/> „Bár mi szerencsétlen helyeztetésü legyen is az ország, bár milly lánczok által legyen is lebilincselve a nemzet, előbb utóbb még is szabadabb létre vív, ha lakosiban a polgári erény tiszta vére buzog. S viszont akármillyen boldog fekvésü legyen is egy ország, bár milly szabadságokkal birjanak is lakosi, lassan lassan még is rabigába görbed, ha romlott a tiszta erkölcs s polgári erény nem fénylik többé!” – figyelmeztet bennünket a legnagyobb magyar, gróf Széchenyi István.
/>
/> 1848 tavasza egyszersmind az európai népek tavasza is volt. Az egész kontinens minden nemzetét megérintette a szabadság, a polgári átalakulás nagy gondolata. Hosszú és kacskaringós úton – melyet két világháború, rettenetes diktatúrák, etnikai tisztogatások, s más szörnyűségek szegélyeztek – Európa elnyerte a szabadságot, s napjainkban lehetősége van arra is, hogy a szürke hétköznapokban épp úgy, mint a nagy ünnepeken megélhesse összetartozását.
/>
/> Ne feledjük, Európa mint üzleti vállalkozás, amelyet látszólag közös kvóták és közös piaci szabályok tartanak mozgásban, csak addig maradhat meg, amíg az önmagukat becsülő, de egymás méltóságát tiszteletben tartó szuverén nemzetek egymás közös értékei, a tiszta erkölcsön és polgári erényen és méltánylandó érdekein alapuló szövetsége adja Európát. Amíg az európai politikusok tudatában vannak, hogy - miképpen Hans Zehetmair úr, volt államminiszter, a Hanns Seidel Alapítvány elnöke fogalmazta ma délután a Magyar Érdemrend Középkereszt kitüntetés átvételekor elmondott beszédében - "nem az euró, hanem a kereszt egyesíti a napnyugatot."
/>
/> Ebben Magyarországnak és a magyar nemzet minden tagjának is van feladata. Ki kell állnunk értékeink és érdekeink védelmében, ugyanakkor ismernünk és értenünk kell mások érdekeit és értékeit. Csak így jöhet létre a szürke hétköznapokban a számunkra is otthonos Európa.
/>
/> Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
/>
/> „Ha az ünnepben életünk végső értelme, állomása tűnik fel, - a hétköznapok hosszú sorát útnak kell tekintenünk, mely ’életre vagy pusztulásra’ vezet. A hétköznapok sora az a szürke vonal, semmivel sem kevesebb hát az ünnepnapok kivilágított állomásainál. Nem is az a fontos, hogy köves ez az út, hanem hogy hová visz?” – mondja Pilinszky. A 48-as nemzedék megadta a maga válaszát erre a kérdésre. Az ő útjuk Segesváron, Világoson, Aradon át vezetett. Küzdelmükkel és áldozatukkal megnyerték számunkra a jelent.
/>
/> Most mi élünk, nekünk kell választ adnunk a hétköznapok által feltett kérdésekre. Nekünk is meg kell nyernünk a jövőt gyermekeink és unokáink számára. Isten adjon ehhez erőt és bölcsességet!

Sajtószolgálat

2013. március 12.