Archívum

Archívum - 2013. november 08.


Köszöntő a kárpátaljai magyar népirtásra emlékező konferencián

Tisztelt Honfitársaim!

Tzvetan Todorov, a bolgár-francia filozófus, a nemzeti és nemzetközi szocializmus diktatúrái által okozott mérhetetlen nyomorúság és szenvedés jó ismerőjének gondolatával köszöntöm Önöket.

Emlékezni jöttünk, hogy felvegyük a harcot a semmi ellen.

A semmi ellen, az ellen az iszonyatos vákuum, hiány és üresség ellen, amit a sztálini diktatúra mészárlásai teremtettek meg Kárpátalján, a kárpátaljai magyarság körében. Ma emlékezni jöttünk a kárpátaljai magyarok ellen 69. esztendővel ezelőtt elkövetett tervszerű kommunista népirtás és etnikai tisztogatás áldozataira. Több mint tízezer elhurcolt magyar férfi, több ezer megerőszakolt és meggyalázott magyar nő. Több mint tízezer szétroncsolt magyar család, több mint tízezer árvaságra szánt magyar gyermek. Egyetlen bűnük volt: magyarok voltak. Történt mindez 1944-ben, annak a kommunista vörös csillagnak a jegyében, amely jelképről 2012-ben a strasbourgi emberi jogi bíróság azt állapította meg, hogy a horogkereszttel ellentétben azért nem büntethető a használata, mert a vörös csillagnak többes jelentéstartalma van. A kárpátaljai magyarok számára is többes jelentéstartalma volt: kínt, szenvedést és halált jelentett.

Azért emlékezünk magyar áldozatainkra, mert sem ők, sem túlélő hozzátartozóik az elmúlt hét évtizedben a külvilágtól semmiféle anyagi vagy erkölcsi elégtételt nem kaptak. Az emlékezés az egyetlen elégtétel, amit megkaphatnak. És ezt az elégtételt, csak mi, mai magyarok adhatjuk meg nekik. Jószerével az egyetlen elégtétel, amit még adhatunk nekik. Azért is vagyunk ma együtt a Nemzet Házában, Tisztelt Hölgyeim és Uraim, mert hisszük, hogy a bűn nem akkor teljesedik be, amikor azt elkövetik, hanem akkor, amikor kényszerből vagy gyarlóságból megtanulunk együtt élni a korábban elkövetett bűnnel. És mi, mai magyarok, nem akarunk együtt élni a XX század bűneivel. Sem azokkal, amelyeknek elkövetői voltunk, sem azokkal, amelyeket ellenünk követtek el.

Mi, mai magyarok a XXI. században tiszta lelkiismerettel szeretnénk élni.

A kárpátaljai magyarok elleni népirtás a kommunista ideológia álcája alatt zajlott. “ Urak, papok – szaladjatok – Ti parasztok, maradjatok “ így szóltak a Vörös Hadsereg felderítő egységeinek a kárpátaljai magyarság között szétszórt röpcédulái. Aztán következett a valóság: az ideológiai álca valójában a faji leszámolást, a magyarok elleni etnocídiumot volt hivatott leplezni.

A kárpátaljai magyar férfiak csak akkor kerülhették el az elhurcolást és a halált, ha szlováknak vagy ruszinnak vallották magukat. Ha így tettek, önkéntesekként beléphettek a Vörös Hadseregbe vagy az I. Csehszlovák hadtestbe, igaz, ez utóbbiba csak akkor, ha képesek voltak csehül vagy szlovákul hibátlanul elmondani a Miatyánkot.

Megtorlásként emlegetik mindazt, ami akkor történt, holott ez nem megtorlás volt. Itt is – miként először a Szovjetunióban, majd a fegyver jogán kézhez vett Közép-Európában – a szocializmus társadalom átalakító törekvéseit valósították meg.

Kiirtották vagy elhurcolták a fölöslegesnek ítélt embereket, hogy a múltat végképp eltörölve egy új, igazságosabbnak hazudott társadalmat építsenek fel. A létező szocializmus ára mindenütt ez volt a világon Kambodzsában és Észak-Koreában, Mao Ce Tung Kínájában és Kubában. Egész csoportok, társadalmi osztályok és nemzetiségek legyilkolása a rendszer elidegeníthetetlen része volt.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Emlékeznünk kell, hogy láthassuk, a sorsunkat miként kötötte össze ez a tragédia. Miként kötötte össze a magyarság sorsát a szocializmus terrorrendszerét elszenvedő valamennyi néppel és nemzettel. A szolyvai haláltábor az nekünk, mint a lengyeleknek a katyn-i erdő, az ukránoknak a holodomor következtében minden falu, az oroszoknak megszámlálhatatlanul sok erdő, rét és mocsár, hatalmas országuk megannyi szegletében.

Soha semmilyen engedményt nem tehetünk a diktatúrának és szellemi örököseinek. Soha semmilyen engedményt nem tehetünk annak a szemléletnek, hogy bárki meggyilkolható egy nagynak mondott cél, egy eszme kipróbálása érdekében.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim !

Jövő évben lesz hetvenedik évfordulója a kárpátaljai magyar népirtásnak. Sztálin nincs, Vörös hadsereg nincs, Szovjetunió sincs. De a kárpátaljai magyarok túléltek és megmaradtak. Ma egy független, magát demokratikusnak valló Ukrajnában élnek, amely az Európai Unió szomszédságában uniós társult tagságra vár. Mi, magyarok, akik a kommunista rendszer bukása után tizennégy esztendőt vártunk az Európai Unióhoz való csatlakozásunkig pontosan tudjuk, hogy Ukrajnának nagy erőfeszítésekre lesz szüksége, ahhoz, hogy sikerrel célba érjen az Európai Unióba vezető úton. Õszintén kívánjuk Ukrajna sikerét, mert az magyar érdek is.

A benesi dekrétumok jogi hatályának fenntartásával a kollektív bűnösség elvét fenntartó Európai Unióval kapcsolatban azonban erkölcsi értelemben nekünk, magyaroknak már nincsenek illúzióink.

Ezért tartjuk Ukrajna számára elsősorban józan önérdek és önbecsülés kérdésének a kárpátaljai magyarság megkövetését, mert nem lehet erős gazdaságilag és politikailag egy állam, amely morálisan egyébként erőtlen.

Amikor rehabilitációt kérünk az áldozatoknak, a krími tatárok példája szerint, azt kérjük az ukrán államtól, értékelje az áldozatok szenvedését, s ezzel tegye újra otthonukká azt a földdarabot, amin éltek és haltak. Amikor tiszteletet és bántatlanságot kérünk emlékműveinknek, nem kérünk semmi olyasmit, ami ne illetne meg minden népet és nemzetet bárhol a világon. Amikor magyar nyelvű tankerületet kérünk a kárpátaljai magyaroknak, nem kérünk olyasmit, ami ne járna minden szabad embernek.

Tiszteletet adni és erkölcsi elégtételt nyújtani soha sem a gyengeség, hanem az erő jele.

Kérjük az ukrán állam vezetőit, legyenek, tehát erősek és nyújtsanak erkölcsi elégtételt a kommunista népirtások kárpátaljai magyar áldozataiért.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Történészek feladata kutatni és bemutatni, a túlélők lehetősége személyes tanúságtétellel felidézni a kárpátaljai magyarság 1944 utáni kálváriáját.

A mai magyar politikusoknak pedig az a feladata, hogy a magyarságot többé soha, sehol, semmilyen körülmények között ne érhesse olyan csapás, mint amilyen a kárpátaljai honfitársainkat érte. A mai magyar fiatalok feladata, hogy éltessék az emlékezetet.

Emlékezzünk közösen. Emlékezzünk, hogy méltóak legyünk az előttünk járókhoz és megtaláljuk az egymáshoz vezető utakat magyar és magyar, ember és ember közt. Az emlékezet megnyeri a csatát a semmi ellen.

Sajtószolgálat

2013. november 08.