A Gábor Dénes-díj átadása
Országház - Felsőházi ülésterem
Tisztelt Kuratórium! Tisztelt Díjazottak és Hozzátartozók!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Vendégeink!
Az igaz gondolatok életre szóló iránytűként szolgálhatnak. Amikor a Gábor Dénes-díjjal kitüntetetteket, valamint a nevéhez kötődő „Fényes magyarok” pályázat győzteseit ünnepeljük, érdemes a névadót, Gábor Dénest felidéznünk, mert nagyszerű és hiteles életmű támasztja alá az ő igazságait.
Egy olyan életművet hagyott örökül ránk, amely nem csupán korszakos tudományos felfedezésekre alapozódott, megkoronázva egy fizikai Nobel-díjjal, hanem markánsan kifejeződött benne a társadalomért, a természetért, az emberiség jövőjéért való felelős aggódás, és az ennek megfelelő útkeresés is.
Amikor tanítványainak Gábor Dénes azt mondta, hogy „Nem tudjátok megjósolni a jövőt, de képesek vagytok feltalálni azt!”, akkor azt juttatta kifejezésre, hogy az ember ereje és nagysága nem abban rejlik, hogy képes lenne kifürkészni a kifürkészhetetlent, hanem abban, hogy a tudásával saját maga szabhat irányt a jövőnek; a közössége, s benne a saját jövőjének.
Önök a kutatásaikkal, kísérleteikkel, alkotó ötleteikkel és fejlesztéseikkel ebből az úttörő feladatból veszik ki a részüket. Óriási feladat ez, mely egy hatalmas, az egész világot átfogó küzdőtéren folyik, egymással is versengő szereplőkkel.
S amilyen nagy a feladat, olyan nagy a tétje is: ha a tudásban, a mérnöki tudomány felhasználásában az Önök jóvoltából jobbak tudunk lenni másoknál, az erősíti nemcsak önbecsülésünket, hanem közösségi önérdekeink érvényesítését is segíti, ugyanis akkor a tudomány és kutatás területén nem pusztán mások szándékainak és törekvéseinek kell alávetnünk magunkat.
A tudásversenyben napjainkban lemaradni képletesen szólva annyit tesz, hogy míg mások kedvükre fociznak, addig a lemaradóknak csak a labdaszedés jut, azaz mások ugráltatják őket.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Gábor Dénes a Római Klub alapítójaként kételyeit hangoztatta a modern ipari társadalom jövőjét illetően. Bár felfedezéseivel hathatósan hozzájárult az elektronikán és informatikán alapuló gazdaság ugrásszerű, globális növekedéséhez, kétségbe vonta, hogy a szüntelen növekedés elmaradhatatlanul szükséges lenne a stabilitáshoz és a fejlődéshez.
Egy olyan érett társadalom megteremtése lebegett a szeme előtt, mely ökológiai egyensúlyban van a föld erőforrásaival.
A napokban Párizsban lezajlott klímacsúcs is igazolja e kérdés korszakos, sőt történelmi jelentőségét.
A felmerült globális problémákra önmagukban, saját hatáskörükben sem a tudósok, sem a politikusok nem tudnak helyénvaló választ adni, de még a legfőbb vesztes, a társadalom sem. Ám ha ez a három szereplő valóban összefog, akkor javulnak az esélyek.
Önökre, a tudomány letéteményeseire, a magyar műszaki–szellemi élet kiválóságaira hárul az a feladat, hogy a tudomány segítségével keressék, kutassák az emberiséget és környezetét sokkal jobban megóvó műszaki, technológiai megoldásokat.
A civil társadalomtól – s az olyan értékes szervezeteitől is, mint amilyen a Novofer Alapítvány – azt várjuk, hogy továbbra is kísérje figyelemmel a mérnöki tudomány művelőinek munkásságát.
Legkiválóbbjainak díjazásával, kitüntetésével közvetítse számukra az egész társadalom elismerését, megbecsülését.
S végezetül, nekünk, a politikai osztály képviselőinek is megvan a magunk teendője és elháríthatatlan felelősségünk: legfontosabb teendők, hogy Önöknek a kutatási feladataikkal arányos forrásokat, pénzügyi lehetőséget biztosítsuk – legalább is megkíséreljük.
Mindannyian tudjuk, hogy Magyarország jelenleg még nem tud annyi pénzügyi erőt biztosítani a magyar tudománynak és kutatásnak, mint amennyire szükség lenne, de – Bethlen Gábor fejedelem szavaival szólva – „nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, ami lehet.”
Noha napjainkban a tudomány és kutatás eszközei és céljai globálisak, hatásai nemzetközi szinten bontakoznak ki, de a mellőzhetetlen alkotói géniusz mindig lokális, azaz a nemzeti tehetségbe ágyazott.
Minél falánkabbnak mutatkoznak a világpolitika és a világgazdaság globalista szereplői, annál fontosabb, hogy a tudomány és kutatás területén is az egyes nemzetek – így a magyarok is – megőrizhessék saját közösségi céljaikat, és kihasználhassák saját lehetőségeiket.
A magunk módján és eszközeivel tehát valamennyiünknek ki kell vennünk a részünket a közös jövőnk feltalálásából és megteremtéséből. Már az olyan fogékony életkortól kezdődően, mint amilyen az itt kitüntetendő középiskolásoké. Örülök, hogy ebben a törekvésünkben megbízható szövetségesre leltünk a Novofer Alapítványban.
Köszönöm az Alapítványnak, hogy az elismerést, és az ezzel járó figyelmet kiterjesztette a jelenlegi határainkon kívül élő magyarokra is.
Gratulálok minden díjazottnak, s köszönöm mindannyiuk munkáját és kiváló teljesítményét. Köszönet illeti a gazdasági élet minden olyan szereplőjét, képviselőjét, akik – egyfelől – közvetlen haszonélvezői az Önök kutatásainak, – másfelől – éppen ezért támogatói is ezeknek.
Külön is köszönöm azoknak az oktatóknak, oktatási intézmények vezetőinek a lelkiismeretes munkáját, akik a jelenben – éppúgy, mint a múltban tették – megalapozzák mindazt a tudást, amely – termőre fordulva – az egész nemzet számára hasznosul.
Áldott ünnepeket, békés új esztendőt kívánok Önöknek, egészségben, kitartásban és eredményekben!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Vendégeink!
Az igaz gondolatok életre szóló iránytűként szolgálhatnak. Amikor a Gábor Dénes-díjjal kitüntetetteket, valamint a nevéhez kötődő „Fényes magyarok” pályázat győzteseit ünnepeljük, érdemes a névadót, Gábor Dénest felidéznünk, mert nagyszerű és hiteles életmű támasztja alá az ő igazságait.
Egy olyan életművet hagyott örökül ránk, amely nem csupán korszakos tudományos felfedezésekre alapozódott, megkoronázva egy fizikai Nobel-díjjal, hanem markánsan kifejeződött benne a társadalomért, a természetért, az emberiség jövőjéért való felelős aggódás, és az ennek megfelelő útkeresés is.
Amikor tanítványainak Gábor Dénes azt mondta, hogy „Nem tudjátok megjósolni a jövőt, de képesek vagytok feltalálni azt!”, akkor azt juttatta kifejezésre, hogy az ember ereje és nagysága nem abban rejlik, hogy képes lenne kifürkészni a kifürkészhetetlent, hanem abban, hogy a tudásával saját maga szabhat irányt a jövőnek; a közössége, s benne a saját jövőjének.
Önök a kutatásaikkal, kísérleteikkel, alkotó ötleteikkel és fejlesztéseikkel ebből az úttörő feladatból veszik ki a részüket. Óriási feladat ez, mely egy hatalmas, az egész világot átfogó küzdőtéren folyik, egymással is versengő szereplőkkel.
S amilyen nagy a feladat, olyan nagy a tétje is: ha a tudásban, a mérnöki tudomány felhasználásában az Önök jóvoltából jobbak tudunk lenni másoknál, az erősíti nemcsak önbecsülésünket, hanem közösségi önérdekeink érvényesítését is segíti, ugyanis akkor a tudomány és kutatás területén nem pusztán mások szándékainak és törekvéseinek kell alávetnünk magunkat.
A tudásversenyben napjainkban lemaradni képletesen szólva annyit tesz, hogy míg mások kedvükre fociznak, addig a lemaradóknak csak a labdaszedés jut, azaz mások ugráltatják őket.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Gábor Dénes a Római Klub alapítójaként kételyeit hangoztatta a modern ipari társadalom jövőjét illetően. Bár felfedezéseivel hathatósan hozzájárult az elektronikán és informatikán alapuló gazdaság ugrásszerű, globális növekedéséhez, kétségbe vonta, hogy a szüntelen növekedés elmaradhatatlanul szükséges lenne a stabilitáshoz és a fejlődéshez.
Egy olyan érett társadalom megteremtése lebegett a szeme előtt, mely ökológiai egyensúlyban van a föld erőforrásaival.
A napokban Párizsban lezajlott klímacsúcs is igazolja e kérdés korszakos, sőt történelmi jelentőségét.
A felmerült globális problémákra önmagukban, saját hatáskörükben sem a tudósok, sem a politikusok nem tudnak helyénvaló választ adni, de még a legfőbb vesztes, a társadalom sem. Ám ha ez a három szereplő valóban összefog, akkor javulnak az esélyek.
Önökre, a tudomány letéteményeseire, a magyar műszaki–szellemi élet kiválóságaira hárul az a feladat, hogy a tudomány segítségével keressék, kutassák az emberiséget és környezetét sokkal jobban megóvó műszaki, technológiai megoldásokat.
A civil társadalomtól – s az olyan értékes szervezeteitől is, mint amilyen a Novofer Alapítvány – azt várjuk, hogy továbbra is kísérje figyelemmel a mérnöki tudomány művelőinek munkásságát.
Legkiválóbbjainak díjazásával, kitüntetésével közvetítse számukra az egész társadalom elismerését, megbecsülését.
S végezetül, nekünk, a politikai osztály képviselőinek is megvan a magunk teendője és elháríthatatlan felelősségünk: legfontosabb teendők, hogy Önöknek a kutatási feladataikkal arányos forrásokat, pénzügyi lehetőséget biztosítsuk – legalább is megkíséreljük.
Mindannyian tudjuk, hogy Magyarország jelenleg még nem tud annyi pénzügyi erőt biztosítani a magyar tudománynak és kutatásnak, mint amennyire szükség lenne, de – Bethlen Gábor fejedelem szavaival szólva – „nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, ami lehet.”
Noha napjainkban a tudomány és kutatás eszközei és céljai globálisak, hatásai nemzetközi szinten bontakoznak ki, de a mellőzhetetlen alkotói géniusz mindig lokális, azaz a nemzeti tehetségbe ágyazott.
Minél falánkabbnak mutatkoznak a világpolitika és a világgazdaság globalista szereplői, annál fontosabb, hogy a tudomány és kutatás területén is az egyes nemzetek – így a magyarok is – megőrizhessék saját közösségi céljaikat, és kihasználhassák saját lehetőségeiket.
A magunk módján és eszközeivel tehát valamennyiünknek ki kell vennünk a részünket a közös jövőnk feltalálásából és megteremtéséből. Már az olyan fogékony életkortól kezdődően, mint amilyen az itt kitüntetendő középiskolásoké. Örülök, hogy ebben a törekvésünkben megbízható szövetségesre leltünk a Novofer Alapítványban.
Köszönöm az Alapítványnak, hogy az elismerést, és az ezzel járó figyelmet kiterjesztette a jelenlegi határainkon kívül élő magyarokra is.
Gratulálok minden díjazottnak, s köszönöm mindannyiuk munkáját és kiváló teljesítményét. Köszönet illeti a gazdasági élet minden olyan szereplőjét, képviselőjét, akik – egyfelől – közvetlen haszonélvezői az Önök kutatásainak, – másfelől – éppen ezért támogatói is ezeknek.
Külön is köszönöm azoknak az oktatóknak, oktatási intézmények vezetőinek a lelkiismeretes munkáját, akik a jelenben – éppúgy, mint a múltban tették – megalapozzák mindazt a tudást, amely – termőre fordulva – az egész nemzet számára hasznosul.
Áldott ünnepeket, békés új esztendőt kívánok Önöknek, egészségben, kitartásban és eredményekben!
Sajtóiroda
2015. december 17.