QUINTESSENCE (VII.) Pálinkaverseny
Lillafüred
Tisztelt Házigazdák, tisztelt Zsűri és Versenyzők, tisztelt Vendégek!
Izgalmas kultúrtörténeti és filozófiai talány, hogy a magyar néplélekben miként vívja egymással kitartó, megtermékenyítő és nemes küzdelmét a pálinka és a bor. Nem akarok visszaélni a türelmükkel, ezért nem ma este fogom megoldani ezt az évszázados talányt.
Kevés olyan küzdelem van, amelynek mi, magyarok mindig a nyertesei vagyunk. A bor és pálinka presztízsharca ilyen. Mindkét ital mélyen a magyar múltban és a magyar tájban gyökerezik, ám jól érzékelhetően mégis a néplélek különböző rejtett zugaiban lakoznak, súlyos évszázadokon átívelően ott őrzik és éltetik őket szeretettel a magyar nemzedékek.
A különbözőség egyik magyarázata talán az, hogy míg a bor a magyarok számára az elmélkedés itala, hungarikumunk, a pálinka inkább a cselekvésé.
Jó minőségben és kellő mennyiségben a bor gondolatot serkenthet, a pálinka pedig erőt adhat. Ha csatába megyünk, előtte pálinkát iszunk. A csaták krónikáját viszont bor mellett meséljük el, vagy írjuk meg. Ez a magyar élet rendje hosszú ideje, és ezen a jövőben sem érdemes változtatni.
Talán az elmélkedés és cselekvés ezen örök kettőssége az egyik magyarázata, hogy míg a magyar bornak egyre terebélyesebb a tudománya, és Hamvas Béla személyében van egy nagyszerű filozófusa is, addig a cselekvésben fogant magyar pálinkának nincs még hasonló elméleti fundamentuma.
Az elmélkedés és a cselekvés azonban nem egymással szemben álló, hanem egymást kiegészítő, egymást feltételező fogalmak. Ki merné tagadni ugyanis, hogy gondolatok nélkül a cselekvés értelmetlen, hogy cselekvés nélkül terméketlen minden elmélkedés? A magyarok számára hasonlóképpen egészíti ki egymást a bor és a pálinka.
Az Ongai Kulturális Egyesület által szervezett hetedik pálinkaversenyen ma este mindannyian a pálinka szószólói vagyunk, ez nem vitás.
De egyetérthetünk Hamvas Béla gondolatával, és kiterjeszthetjük azt a pálinkára is, miszerint egy pohár jó ital állásfoglalás a közvetlen, igazi élet mellett és az absztrakt, mesterséges élet ellen.
Hamvas Béla szerint a mesterséges életre jellemző, hogy „nem ismeri a szerelmet, hanem csak a szexuális ösztönt; nem dolgozik, hanem termel; nem táplálkozik, hanem fogyaszt; nem alszik, hanem biológiai energiáit restaurálja; nem húst, krumplit, szilvát, körtét, almát, mézes-vajas kenyeret eszik, hanem kalóriát, vitamint, szénhidrátot és fehérjét, nem bort vagy pálinkát iszik, hanem alkoholt, hetenként méri testsúlyát, ha feje fáj, nyolcféle port vesz be, amikor a musttól hasmenése van, orvoshoz rohan, az ember életkorának növekedéséről vitatkozik, a higiéné kérdéseit megoldhatatlannak tartja, mert a körömkefét meg tudja mosni szappannal, a szappant meg tudja mosni vízzel, de a vizet nem tudja megmosni semmivel”.
Ha a mesterséges élet embere csak „egyetlenegyszer disznótoron venne részt, alaposan jóllakna szűzpecsenyével, hurkával, friss kolbásszal, enne hozzá ecetben savanyított paprikát, hagymát, baracklekváros fánkot, és meginna két üveg szekszárdit, meg lehetne menteni”.
A mesterséges világ embere – mondja Hamvas – azaz a modernnek és posztmodernnek nevezett ember menthetetlen, mert hitetlen és hitetlensége miatt képtelen áldozatot hozni, nem akarja tudomásul venni, hogy az élet ereje a hit erejében, az élet értelme az áldozat készségében és képességében rejlik. Hitet tenni és áldozatot hozni ősökért és utódokért, szülőföldért, nemzetért, hazáért, Istenért. Ha egy pohár bor az ateizmus halálugrása – miként állítja a bor filozófusa, – akkor az ateizmust és hitetlenséget túlélt embernek a cselekvő újrakezdéshez egy pohár pálinka adhat erőt.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A pálinkaversenyeken mérik és mérlegelik a nedűk technológiai korrektségét, a gyümölcsjelleget, az íztisztaságot, harmóniát, de van valami, ami ugyan nem mérhető, ám ami nélkül bizonyosan nincs jó pálinka: a tájszeretet, tágabban értelmezve a szülőföld szeretete. Ha a pálinka készítője nem tiszteli a föld gyümölcsét, és nem szereti a gyümölcsöt adó földet, akkor a pálinka csak alkohol marad. Ezért hungarikum a pálinkánk, ez a titka, melyet hordoznak és őriznek a magyar pálinkakészítők mindenhol a Kárpát-medencei szülőföldjükön.
Így van ez évszázadok óta, így volt ez akkor is, amikor a magyar állam és magyar nemzet határai egybeestek, és így van ez ma is, amikor az állam és a nemzet határai nem fedik egymást. Minden igazi pálinkában – fajta, évjárat, táj, föld és kor szerinti – megismételhetetlen és utánozhatatlan zamatokat ölt a magyar szülőföld szeretete. Ezért olyan finom a magyar pálinka, hogy a kecskeméti barackpálinkát megízlelve 1935-ben a kényes ízlésű VIII. Edward angol trónörökös – aki igazán ismerhette a jó whiskyt, meg a jó rumot is – bevallotta, hogy „szódával jobb, mint a whisky, teában jobb, mint a rum”.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Bizonyára véletlen, hogy a pálinkaverseny éppen január 22-re esett, mely – mint köztudott – a Magyar Kultúra emléknapja is. S bár a Himnusz költője csak Tokaj szőlővesszeinek nektárjáról énekel – sajnálatosan nem téve említést sem a gönci barackról, sem az oroszhegyi szilváról – talán mégsem indokolatlan, ha ma egy kicsit ebből az alkalomból is ünnepeljük és a mentális örökségünk részének tekintjük a jó magyar pálinkát. S ha már a Magyar Kultúra napja gyakorlatilag egyidős a rendszerváltozással, akkor talán ide illőnek tekinthetjük azt a megjegyzést is, hogy a valódi részsikerek mellett ellentmondásokkal és kudarcokkal is terhelt elmúlt negyedszázad minden vitán felül egyértelmű sikerágazatai között tartjuk számon – az újjáéledő borászatunk mellett – az ismét büszkeségre okot adó pálinkafőző művészetünket is.
Kedves Barátaim!
Megtiszteltetés számomra, hogy a mai pálinkaverseny fővédnöke lehetek, köszönöm Önöknek a lehetőséget.
Köszönöm az Ongai Kulturális Egyesületnek, hogy hetedik alkalommal szervezi meg ezt a nagyszerű közösségteremtő és közösség-erősítő rendezvényt, amely egyben egyik közkedvelt magyar értékünk nagyszerű seregszemléje is.
Kívánom, hogy a magyar pálinka nemes küzdelmeit továbbra is segítsék hittel, szeretettel és szakértelemmel, és kívánom, hogy az igazi jó magyar pálinka mértékkel és bölcsességgel fogyasztva mindannyiunknak adjon erőt a jövőben is.
A pálinkaversenyt ezennel megnyitom.
Izgalmas kultúrtörténeti és filozófiai talány, hogy a magyar néplélekben miként vívja egymással kitartó, megtermékenyítő és nemes küzdelmét a pálinka és a bor. Nem akarok visszaélni a türelmükkel, ezért nem ma este fogom megoldani ezt az évszázados talányt.
Kevés olyan küzdelem van, amelynek mi, magyarok mindig a nyertesei vagyunk. A bor és pálinka presztízsharca ilyen. Mindkét ital mélyen a magyar múltban és a magyar tájban gyökerezik, ám jól érzékelhetően mégis a néplélek különböző rejtett zugaiban lakoznak, súlyos évszázadokon átívelően ott őrzik és éltetik őket szeretettel a magyar nemzedékek.
A különbözőség egyik magyarázata talán az, hogy míg a bor a magyarok számára az elmélkedés itala, hungarikumunk, a pálinka inkább a cselekvésé.
Jó minőségben és kellő mennyiségben a bor gondolatot serkenthet, a pálinka pedig erőt adhat. Ha csatába megyünk, előtte pálinkát iszunk. A csaták krónikáját viszont bor mellett meséljük el, vagy írjuk meg. Ez a magyar élet rendje hosszú ideje, és ezen a jövőben sem érdemes változtatni.
Talán az elmélkedés és cselekvés ezen örök kettőssége az egyik magyarázata, hogy míg a magyar bornak egyre terebélyesebb a tudománya, és Hamvas Béla személyében van egy nagyszerű filozófusa is, addig a cselekvésben fogant magyar pálinkának nincs még hasonló elméleti fundamentuma.
Az elmélkedés és a cselekvés azonban nem egymással szemben álló, hanem egymást kiegészítő, egymást feltételező fogalmak. Ki merné tagadni ugyanis, hogy gondolatok nélkül a cselekvés értelmetlen, hogy cselekvés nélkül terméketlen minden elmélkedés? A magyarok számára hasonlóképpen egészíti ki egymást a bor és a pálinka.
Az Ongai Kulturális Egyesület által szervezett hetedik pálinkaversenyen ma este mindannyian a pálinka szószólói vagyunk, ez nem vitás.
De egyetérthetünk Hamvas Béla gondolatával, és kiterjeszthetjük azt a pálinkára is, miszerint egy pohár jó ital állásfoglalás a közvetlen, igazi élet mellett és az absztrakt, mesterséges élet ellen.
Hamvas Béla szerint a mesterséges életre jellemző, hogy „nem ismeri a szerelmet, hanem csak a szexuális ösztönt; nem dolgozik, hanem termel; nem táplálkozik, hanem fogyaszt; nem alszik, hanem biológiai energiáit restaurálja; nem húst, krumplit, szilvát, körtét, almát, mézes-vajas kenyeret eszik, hanem kalóriát, vitamint, szénhidrátot és fehérjét, nem bort vagy pálinkát iszik, hanem alkoholt, hetenként méri testsúlyát, ha feje fáj, nyolcféle port vesz be, amikor a musttól hasmenése van, orvoshoz rohan, az ember életkorának növekedéséről vitatkozik, a higiéné kérdéseit megoldhatatlannak tartja, mert a körömkefét meg tudja mosni szappannal, a szappant meg tudja mosni vízzel, de a vizet nem tudja megmosni semmivel”.
Ha a mesterséges élet embere csak „egyetlenegyszer disznótoron venne részt, alaposan jóllakna szűzpecsenyével, hurkával, friss kolbásszal, enne hozzá ecetben savanyított paprikát, hagymát, baracklekváros fánkot, és meginna két üveg szekszárdit, meg lehetne menteni”.
A mesterséges világ embere – mondja Hamvas – azaz a modernnek és posztmodernnek nevezett ember menthetetlen, mert hitetlen és hitetlensége miatt képtelen áldozatot hozni, nem akarja tudomásul venni, hogy az élet ereje a hit erejében, az élet értelme az áldozat készségében és képességében rejlik. Hitet tenni és áldozatot hozni ősökért és utódokért, szülőföldért, nemzetért, hazáért, Istenért. Ha egy pohár bor az ateizmus halálugrása – miként állítja a bor filozófusa, – akkor az ateizmust és hitetlenséget túlélt embernek a cselekvő újrakezdéshez egy pohár pálinka adhat erőt.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A pálinkaversenyeken mérik és mérlegelik a nedűk technológiai korrektségét, a gyümölcsjelleget, az íztisztaságot, harmóniát, de van valami, ami ugyan nem mérhető, ám ami nélkül bizonyosan nincs jó pálinka: a tájszeretet, tágabban értelmezve a szülőföld szeretete. Ha a pálinka készítője nem tiszteli a föld gyümölcsét, és nem szereti a gyümölcsöt adó földet, akkor a pálinka csak alkohol marad. Ezért hungarikum a pálinkánk, ez a titka, melyet hordoznak és őriznek a magyar pálinkakészítők mindenhol a Kárpát-medencei szülőföldjükön.
Így van ez évszázadok óta, így volt ez akkor is, amikor a magyar állam és magyar nemzet határai egybeestek, és így van ez ma is, amikor az állam és a nemzet határai nem fedik egymást. Minden igazi pálinkában – fajta, évjárat, táj, föld és kor szerinti – megismételhetetlen és utánozhatatlan zamatokat ölt a magyar szülőföld szeretete. Ezért olyan finom a magyar pálinka, hogy a kecskeméti barackpálinkát megízlelve 1935-ben a kényes ízlésű VIII. Edward angol trónörökös – aki igazán ismerhette a jó whiskyt, meg a jó rumot is – bevallotta, hogy „szódával jobb, mint a whisky, teában jobb, mint a rum”.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Bizonyára véletlen, hogy a pálinkaverseny éppen január 22-re esett, mely – mint köztudott – a Magyar Kultúra emléknapja is. S bár a Himnusz költője csak Tokaj szőlővesszeinek nektárjáról énekel – sajnálatosan nem téve említést sem a gönci barackról, sem az oroszhegyi szilváról – talán mégsem indokolatlan, ha ma egy kicsit ebből az alkalomból is ünnepeljük és a mentális örökségünk részének tekintjük a jó magyar pálinkát. S ha már a Magyar Kultúra napja gyakorlatilag egyidős a rendszerváltozással, akkor talán ide illőnek tekinthetjük azt a megjegyzést is, hogy a valódi részsikerek mellett ellentmondásokkal és kudarcokkal is terhelt elmúlt negyedszázad minden vitán felül egyértelmű sikerágazatai között tartjuk számon – az újjáéledő borászatunk mellett – az ismét büszkeségre okot adó pálinkafőző művészetünket is.
Kedves Barátaim!
Megtiszteltetés számomra, hogy a mai pálinkaverseny fővédnöke lehetek, köszönöm Önöknek a lehetőséget.
Köszönöm az Ongai Kulturális Egyesületnek, hogy hetedik alkalommal szervezi meg ezt a nagyszerű közösségteremtő és közösség-erősítő rendezvényt, amely egyben egyik közkedvelt magyar értékünk nagyszerű seregszemléje is.
Kívánom, hogy a magyar pálinka nemes küzdelmeit továbbra is segítsék hittel, szeretettel és szakértelemmel, és kívánom, hogy az igazi jó magyar pálinka mértékkel és bölcsességgel fogyasztva mindannyiunknak adjon erőt a jövőben is.
A pálinkaversenyt ezennel megnyitom.
Sajtóiroda
2016. január 22.