Archívum

Archívum - 2016. május 5.


Interjú a Vasárnapi Vendég című lengyel katolikus hetilapban

gosc.pl

Tudnunk kell tiltakozni
Kövér Lászlóval, a magyar Országgyűlés elnökével a mai demokrácia előtt álló kihívásokról beszélget Andrzej Grajewski

Az Ön jelenléte a kereszténység felvételének 1050. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen arról tanúskodik, hogy emlékezni akarunk a gyökereinkre. Alakítja-e továbbra is a magyar társadalmat a kereszténység?

Antall József, az 1990. évi szabad és demokratikus választásokon megválasztott első kormányfő egyik interjújában azt mondta, hogy a keresztény kultúrájú Európában valójában még az ateisták is keresztények. Más szóval, még akik nem hisznek Istenben, azok gondolkodását, nyelvezetét, magatartását is áthatja a kereszténység értékrendje. Természetesen a politikában vannak olyan pártok, amelyek fontosnak tartják, hogy a döntéshozatalnál igazodjanak a keresztény tanításokhoz.

De vannak olyanok is, amelyeknek erről más a véleményük?


Így van. Sőt, az utóbbi időben megfigyelhető, hogy ezeket a pártokat egyszerűen irritálja mindaz, amiről az előbb beszéltem, ha Európa civilizációs alapjáról van szó. Egyre inkább nyilvánvalóvá válik a demarkációs vonal az európai politikában is. A jobbközép pártok – a Kereszténydemokrata Néppárt és az én pártom, a Fidesz is – ennek a több ezer éves civilizációs normarendszernek a megőrzéséért küzd, és egy olyan társadalomszervező elvet vallanak, amelynek a család képezi az alapját. Az emberi méltóság csak ezen közösségi keretek között garantálható. A szembelévő oldalon pedig olyan pártok vannak, amelyek nyíltan hirdetik e normarendszerrel való szakítást. A programjuk középpontjában a korlátlan egyéni szabadság áll. Az ilyen hozzáállás elősegíti a szekularizációt is, bár paradox módon ezek a folyamatok gyorsabban és hatékonyabban mentek végbe Európa nyugati felében – ahol szabadság volt és demokrácia –, mint a volt szovjet megszállási övezetben, ahol az emberek a külső elnyomással szemben ösztönösen ragaszkodtak önazonosságukhoz.
A kommunizmus azonban nem múlt el nyomtalanul és „kiváló alapot” teremtett arra, hogy amikor ’90 után nálunk is kialakult a demokrácia, teret nyert a liberalizmus, akkor ennek az új rendszernek az eszközeivel bomlasszák tovább a társadalom kohézióját.
Az internet megjelenése által bekövetkezett kommunikációs robbanás egész egyszerűen szinte kezelhetetlen helyzetet teremtett, megtörte az információ- és normaátadásnak azt a hagyományos mechanizmusát, ami arról szólt, hogy generációról generációra tanulják meg a felnövekvők azt, hogy hogyan kell élni. Ma már ez a folyamat szinte lehetetlen, ami nagyon elszomorító számomra.
Magyarországon a családok is nagyon meggyengültek, minden második gyerek házasságon kívül születik vagy csonka családban él, miközben nagyon kevés gyermek születik, messze a reprodukciós szint alatt. A társadalmi kohézió megtartására igazából csak egyetlen közösségi eszköz maradt – a közoktatás. Nem véletlen tehát, hogy éppen az oktatás formájáról folyik most Magyarországon a legélesebb vita.

Mi a vita lényege?

A vita látszólag a magyar oktatási rendszer bürokratikus jellegét, valamint a forráshiányból adódó problémákat érinti, amiben sok igazság van. Egy nagy reformot követően sokkal lassabban ment végbe a konszolidáció, mint ahogy az elvárható lett volna.
De a kormánnyal szembenállók valóságos szándéka megakadályozni, hogy az iskolarendszer teljesítse értékrend-átadó funkcióját, és az iskola meg a tanárok szabadságára hivatkozva próbálják meg ezt elérni. Az utóbbi 20 évben az oktatási rendszer gyakorlatilag kikerült az állami szakmai ellenőrzés alól. Sőt volt egy olyan időszak, amikor teljesen kétségbe vonták a nemzeti oktatási program létjogosultságát. Ezáltal létrejött egy szabad tankönyvpiac is, amely a szó szoros értelmében kizsákmányolta a szülőket.

Hasonló jelenségek voltak nálunk is.

Gondolom, hogy ez nem véletlen egybeesés. Azt jelenti, hogy nem mi hibáztunk, hanem a világ működik így, nagyon is egyirányú szándékok mozgatják a különböző országokban meglévő baloldali-liberális erőket.

Lengyelországban éles vita zajlott a szexuális nevelés formájáról, amelyet már egészen kicsi kortól ajánlottak kifejezetten a gender-aktivisták által preferált módon. Hasonló volt a helyzet Magyarországon is?

2010 előtt, tehát az előző baloldali kormány alatt óriási vihart kavart az oktatási minisztérium által kiadott útmutató, amelyben olyan ajánlás szerepelt, hogy a szexuális nevelés már az óvodás kortól kezdődjön meg gender-elvek szerint, vagyis, hogy nem helyes, hogy a kisfiúk és a kislányok a tradicionális nemi szerepek alapján játszanak, és e szerint foglalkozzanak velük. Hasonlóságot látok tehát ezen a téren az Önök országában tapasztalt helyzettel. Ez igazolja azt a diagnózist, hogy ezeket a programokat kívülről erőltetik ránk.

A magyarországi ellenzéki pártok között a legerősebb pozíciója a Jobbiknak van, amely nacionalista csoportosulás, azonban a fiatalok között elég nagy a támogatottsága. Miért szavaznak rájuk a fiatalok olyan szívesen?

Ennek több oka van. Többek között, sajnálatos módon az, hogy a Fiatal Demokraták Szövetségének (FIDESZ) tagjai idősebbek lettek, és a gyerekeink is szavazókorú felnőtteké váltak.

Egyik formája az establishment elleni tiltakozásnak, amelyet többek között Ön képvisel?

Bizonyos értelemben így van. Ha mi „vénemberek” vagyunk számukra, akkor a fiatalok természetes módon szembeszegülnek. Egy részük biztosan csalódott is az elvárásaikkal szemben alulteljesítő demokráciánkban.

Önök azok, akik nem igazolódnak ebben az értékelésben?
Igaza van. Az ő szempontjukból elkövettünk bizonyos hibákat, vagy akár mulasztásokat is. De tiszta lelkiismerettel mondhatom, hogy a fiatalok érdekében 1990-től egyetlen más kormány sem tett ilyen sokat, hogy esélyt adjon a fejlődésre és méltó életet biztosítson nekik.

De nem minden magyar fiatal mondaná ezt.

Az értékelés különböző lenne, de ez a demokrácia lényege. Tény azonban, hogy Magyarországon a fiatalok körében a munkanélküliség az uniós országokat tekintve a legalacsonyabbak közé tartozik. Ez részben annak köszönhető, hogy a kormány konkrét adókedvezményeket biztosított a munkaadóknak az első munkahelyükre belépő fiatalok foglalkoztatása érdekében. Hasonlóan, más kelet-közép európai országokhoz képest alacsony azoknak a fiataloknak az aránya, akik arra kényszerülnek, hogy nyugaton keressenek munkát. Ettől még vannak munkanélküli fiatalok, és akik úgy érzik, hogy egzisztenciális kényszerűségből kell Németországban vagy Nagy-Britanniában dolgozniuk. De 1,4-es termékenységi mutató mellett minden egyes elvándorolt fiatalt tragédiának tartok Magyarország jövője szempontjából.

Magyarország befogad majd menekülteket vagy migránsokat?

Nem akarunk semmiféle kötelezően ránk erőltetett kvótarendszert. A migránsok és menekültek befogadása minden uniós tagország szuverén döntése kell legyen. Más kérdés azonban a nagy számú üldözött közel-keleti keresztény magyarországi menedék kérésének jelensége.

És befogadják őket?

Befogadtunk több, mint ezer közel-keleti keresztényt úgy, hogy nem különösebben dicsekedtünk ezzel. Közülük sokan azonban nem akarnak nálunk maradni. Védelmet keresnek, és vissza akarnak térni hazájukba a háború befejeződése után.

Nagy feszültséget okozott Lengyelországban és Magyarországon is az internet beszabályozásának kísérlete. Milyen mélyen avatkozhat be az állam a polgárok szabadság-szférájába?

Nem létezik korlátlan szabadság, mert ez előbb-utóbb önmaga ellentétébe fordul. A káosz, az a szabadság totális elvesztését jelenti. Ezért egyensúlyt kell keresnünk mindannyiunk biztonsága és az egyén szabadsága között. Hozzá kell tenni, hogy ennek a diskurzusnak külső feltételrendszere is van. Ebben a játékban részt vesznek ugyanis hatalmas nemzetközi konzorciumok és tőkecsoportok, amelyek minden ellenőrzést nélkülözve működnek. Ha nem a nép által választott kormányok döntenek azon programok, értékek alapján, amelyeket a választási kampányban bemutatnak, hanem különböző gazdasági érdekcsoportok diktálhatnak a demokratikus kormányoknak Görögországtól Magyarországon, Lengyelországon át egészen az Egyesült Államokig, akkor a világ egy teljesen új korszakba lép.

Ez veszélyt jelent a demokráciára?

Halálos veszélyt. A szemünk láttára születik egy új totalitarizmus, amely másként épül fel, mint a kommunizmus vagy a nácizmus. Ebben is több milliárd embert nyomnak el, tíz meg száz milliónyian fognak belehalni, csak nem gulágokban és koncentrációs táborokban. Nem ejt erőszakot a testünkön, hanem az elménket dominálja, kívánságokat, divatot, szükségletet kreál. Hisz a média, azaz a tudatot és a közvéleményt alakító ipar a kezükben van. Érdemes közelebbről megnézni például azt, milyen mintát propagál Hollywood. Biztosíthatom Önt, hogy ez nem a keresztény vagy konzervatív értékek világa. Vagy milyen mintákat csempésznek be az otthonainkba nap, mint nap a reklámokon keresztül, a gyermekeinkre rendkívüli módon hatást gyakorolva milyen életstílust propagálnak? Már rég elveszítettük minden befolyásunkat erre a szférára.

Mit tudnak az olyan kis népek, mint a lengyel vagy a magyar tenni ebben a helyzetben?

Mindenekelőtt át kell törnünk a politikai korrektségnek nevezett cenzúra falát. Meg kell magyaráznunk a társadalomnak, milyen valóságos motivációkkal rendelkeznek azok, akik velünk szemben állnak, és melyek a mi motivációink. De legfőképpen szövetségeseket kell találjunk a fiatalok körében, mivel az ő jövőjük dől el ebben a csatában. Rá kell beszélnünk őket arra a paradoxonra, hogy a konzervativizmus nevében lázadjanak.

gosc.pl

2016. május 5.