Tisztelt Hölgyeim és Uraim, tisztelt Emlékező Közösség!

Ha egy ember halálos veszedelemből szabadul, mindörökre emlékezetébe vésődik a vészhelyzet, erőt merít a megpróbáltatás túléléséből, és okulva a történtekből minden erejéből igyekszik elkerülni az újabb veszélyt.
Nincs ez másként a nemzettekkel sem.

A trianoni tragédia századik évfordulójához közeledve pedig különösképpen így van ez velünk, mai magyarokkal.
2010. június 4-én az Országgyűlés azért fogadta el a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényt, mert ezt a napot akartuk jelképévé tenni annak a súlyos áron megszerzett bizonyosságnak, hogy amit a magyarok szeretete, felelőssége és tudatossága összetart, azt idegen erő és kényszer nem tudja széttépni.

A mai napon arra emlékezünk, hogy 1920. június 4-én a történelmi Magyarországot feldarabolták, a magyar államot élet-képtelenségre kárhoztatták, és minden tíz magyar emberből hármat – azaz a magyar nemzet harmadát – magyar önazonosságától való megfosztásra ítélték, és kisebbségi sorba taszították.

Emlékezünk arra, hogy a számokban kifejezve is nehezen felfogható, következményeiben pedig felmérhetetlenül súlyos trianoni döntés áldozattá tett minden magyart, függetlenül attól, hogy átléptek a fejük fölött az országhatárok vagy sem.

Száz esztendő távlatából is kínzó a kérdés: miért? Miként történhetett mindez meg?

Történészek dolga a pontos, részletes és igaz okok, összefüggések feltárása. Az ezernyi ok sorában kettő minden bizonnyal megkerülhetetlen: az önálló és cselekvőképes magyar állam hiánya, valamint a nemzeti tudatosság hiánya.

Az önálló, független és cselekvőképes államát a magyar nemzet a XVI. században elvesztette. A magyar állam helyreállítására irányuló évszázados küzdelmek, Rákócziék vagy Kossuthék szabadságharcai az ellenérdekelt túlerő miatt nem jártak sikerrel. 1867 után pedig Magyarország – a magyar sors egyik leghitelesebb ismerője, Móricz Zsigmond szerint – gyarmatállam volt, kiszolgáltatva idegen érdekeknek. 1912 októberében, két esztendővel az első világháború kitörése, és nyolc esztendővel a trianoni döntés előtt egy pesti folyóiratban egy másik őszinte krónikás, Magyary István az alábbiakat írta: „Politikai, morális és intellektuális züllöttség a betegsége a mai Magyarországnak. A magyar társadalomnak csak az adóssága meg a szegénysége növekszik. Széchenyi 1848-ban felvetett kérdésére, hogy mi lesz belőlünk, magyarokból, talán sohasem hangzott az igazmondó válasz olyan szomorúan és reménytelenül, mint éppen mostanában.”

A korabeli krónikás egyébként Széchenyi Istvánnak az 1848 márciusában megjelent utolsó magyar nyelvű hírlapi cikkére utalt, amelyben Széchenyi öntudatos magyar nemzetet és erős, nemzetét megóvni képes magyar államot látott kibontakozni. Széchenyi nem a külvilágtól, a mások erőfölényétől féltette akkor a magyarságot, hanem – mint írja – „bizonyosan felvirul fajtánk, hacsak nem vagyunk önmagunk iránt hűtlenek, és ha nem döfjük saját magunk a megsemmisítő gyilkot a keblünkbe.”

Száz esztendő távlatából, a Nemzeti Összetartozás napja nemcsak arra alkalmas – tisztelt Hölgyeim és Uraim –, hogy számba vegyük a trianoni döntés kapcsán az ellenérdekelt külső erők által a magyarság rovására elkövetett bűnöket, hanem arra is, hogy tudatosítsuk – Széchenyi szavaival – az önmagunk iránti hűtlenségeket, azaz tudatosítsuk mindazon magyar bűnöket, hibákat és mulasztásokat, amelyek hozzájárultak a trianoni tragédiához.

Nem az önmarcangolás szándékával, nem azért hogy segítsünk azoknak, akik kitartóan próbálják aláásni az önbecsülésünket. Hanem azért, hogy a Történelem Ura előtt megvallott és megbánt bűneinktől megtisztulva erőt merítsünk arra, hogy ezeket többet soha nem kövessük el.
A mai napon azonban nem csak emlékezünk, hanem hálát is adunk a Gondviselőnek azért, hogy az elmúlt évszázadban mi, magyarok az Ő segítségével bebizonyítottuk, hogy nemzeti összetartozásunk erősebb, mint azon erők, amelyek szét akartak és szét akarnak szakítani bennünket.

A mai napon történő egyidejű emlékezést és ünneplést a nemzeti tudatosság kapcsolja össze, a bennük rejlő feszültséget a magyarság jövőbe vetett hite és élni akarása oldja fel.

Trianon lélektani örökségét csak akkor tudjuk felszámolni, ha a magyarság nemzeti összetartozását erősíteni tudjuk a XXI. században.

A magyarok nemzeti összetartozásának alapja pedig a keresztény szellemi gyökereinkből, magyar nyelvünkből, kultúránkból és történelmünkből táplálkozó azonosságtudat és nemzeti tudatosság. Ez a magyarság legfontosabb erőforrása a XXI. században.
Ez lehet az erő, amelynek segítségével a nemzetközi jogrendet és államhatárokat nem sértő és korszerű módon tudjuk segíteni a teljes Kárpát-medencei magyarság szülőföldjén való boldogulását, a magyarság lelki és anyagi erejének összpontosítását.

A magyar tudatosságon alapuló nemzeti összetartozás stratégiai erőforrásunk a XXI. században. Történelmi szétszórattatásunk hátrányából ezzel az erőforrással tudunk előnyt faragni egy olyan új világban, amelyben igazán nyertesnek nem a nagyok, hanem a tudatosak fognak bizonyulni.

A XXI. századunk nagy erőpróbái nem a múltból ismert és elszenvedett területfoglaló háborúk, hanem újszerű, tudatfoglaló küzdelmek lesznek, amelyben a szilárd azonosságtudatot nélkülöző közösségek bizonyosan vesztesévé válnak az egzisztenciális küzdelmeknek is.
Mi, magyarok azonban nem akarunk többé sem vesztesei, sem áldozatai lenni az előttünk álló időknek. Ahogyan nemzeti imánkban is valljuk, megbűnhődtük már a múltat és a jövendőt.

Tisztelt Kárpátaljai Honfitársaink!

A legmostohább trianoni sors a Kárpát-medencében Önöknek jutott, ezért az Önöké, kárpátaljai magyaroké a legnagyobb teljesítmény is, hogy bár nagy áldozatok és fájdalmas veszteségek árán, de öntudatos magyar közösségként megmaradtak a szülőföldjükön, mindvégig hűségesek maradtak a magyar nemzethez, és mindig lojális értékteremtő állampolgárai maradtak annak az államnak, amely éppen a szülőföldjükre költözött.

A kárpátaljai magyarság az elmúlt csaknem egy évszázadban megszerezte azt a tudást és képességet, amelyre minden európai polgárnak nagy szüksége lesz a következő évtizedekben: egy örökös geopolitikai ütközőzóna bizonytalanságában élve megőrizni a nemzeti közösséghez tartozás bizonyosságát.

Európa – mely egyébként a világ legerősebb gazdasági hatalma napjainkban – az új világrend kialakításáért folytatott küzdelemben hasonlóképpen válik ütközőzónává a két legerősebb katonai hatalom, az Egyesült Államok és Oroszország között, mint ahogyan a történelem során oly sokszor kifosztott és meggyötört Kárpátalja volt kénytelen megtapasztalni az ütközőzóna szerepet.

Az európai emberek nemzeti, vallási, családi és legújabban nemi azonosságtudata hasonlóan veszélyeztetett, mint az elmúlt évszázadban a kárpátaljai magyarság azonosságtudata. A cél a hagyományos identitások rombolása, az identitásnélküli, azaz gyökértelenné, istentelenné és hazátlanná tett, majd egyre inkább utódnélkülivé váló emberek könnyen formálható masszájának kialakítása.

Az identitásrombolás eszközei eltérőek, de a céljuk ugyanaz szerte Európában és Kárpátalján: az emberi közösségek szellemi leépítése, nemzeti és vallási semlegesítése annak érdekében, hogy összetartó, orientáló és védelmező közösségeik nélkül egzisztenciálisan könnyebben kifoszthatók, politikailag pedig könnyebben uralhatók legyenek.

Vannak erők, amelyek az Európai Uniónak és Kárpátaljának ugyanazt az új uralmi formát szánják. Egy olyan uralmat, amelyben a demokrácia formai kellékei, kirakatnak szánt intézményei megvannak ugyan, de a demokrácia lelke, a népakarat érvényesülése már nincs, a hatalmat demokratikus felhatalmazással nem rendelkező és nem számon kérhető, távoli birodalmi központokban fészkelő arctalan és arcátlan erők gyakorolják az emberek kárára és hátrányára.

A kárpátaljai magyarság csaknem egy évszázada küzd azzal a sorssal, ami – ha nem áll ellent – Európára vár a következő évtizedekben.
A Nemzeti Összetartozás napján ezért emlékeztetnünk kell Európát, hogy a kárpátaljai magyarság ügye nem csak magyar ügy, hanem európai ügy is. A kárpátaljai és az egész kárpát-medencei magyarság megmaradása, a 40 milliónyi számbeli kisebbségként élő más nemzeti közösség szülőföldjén való boldogulásának lehetősége nem elválasztható egy erős és demokratikus Európa jövőbeni esélyétől.
2010. június 4-én ezért indítottuk el a nemzeti összetartozás megerősítésének, a nemzet közjogi egyesítésének, valamint a nemzeti integrációnak, azaz a magyarok lelki, szellemi és anyagi ereje összpontosításának a folyamatát, ezért építünk újjá egy olyan magyar államot, amely szolgálja és nem kiszolgáltatja a magyar nemzetet, ezért akarjuk újra megerősíteni azt a közösséget, amelyben minden magyar felelős minden magyarért.

2014-ben ennek az államépítő és nemzeterősítő folyamatnak a továbbvitelére kaptunk felhatalmazást a magyar választópolgároktól. Ezt a munkát közösen el fogjuk végezni.

Tartozunk ezzel az elégtétellel Trianon XX. századi veszteseinek, és tartozunk ezzel a reménnyel a XXI. század új magyar győztes nemzedékeinek is. Mint ahogyan tartozunk a kárpátaljai magyar közösségnek is, hogy az anyaország – minden lehetséges eszközét igénybe véve – támogassa a mai, különösen nehéz időkben.

A magyar állam és minden magyar ember nevében köszönöm a kárpátaljai magyarság helytállását egy olyan világban, amelyben a legnagyobb teljesítmény a közösségi megmaradás.

A Kárpát-medencében ezer esztendő mögöttünk, s – hitünk szerint – ezer esztendő előttünk. Őseinken múlott – rajtunk és utódainkon múlik.
„Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?”